Kecskemét, 1876. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1876-11-19 / 47. szám

IV. évfolyam Kecskemét, 1876. November 19. 47. szám Egyes szám ára : 15 kr.KECSKEMÉT társalmi, ismeretterjesztő és szépirodalmi hetilap. Megjelen minden V­a­sárnap. Szerkesztői és­­Ö ln­ai féh­ivatal , hova a lap szellemi és anyagi részét illető kül­demények intézendők . Budai nagy utca, 187. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Előfizetési díj: o Hirdetés díjak: Magán­hirdetéseknél: 1 centiméter magas ha­sáb-szeletért : 1- szer iktatva . . 20 kr. 2- szer „ . . 15 , 3- szor „ . . 12 „ Hivatalos hirdetések: Minden beiktatásért kü­lön 3 frt. Bélyeg-díj : minden iktatásnál külön Egész évre . 5 frt. — kr. Félévre . . 3 „ — „ Negyedévre. 1 „ 50 „ Egy hónapra — „ 60 „ 30 kr. O Vizsgálódjunk. in. Mind a népnevelési törvényjavaslat fogalmazója, mind a törvényhozó testü­let tagjai azt hitték, hogy ez a földmivelő nép azon a nagyon cifrán kidolgozott, és jóforma költséggel is járó iskolázta­tási rendszeren valami nagyon fog kap­ni, s azt valami nagy buzgósággal támo­­gatandja, nem ismerte a népet azon olda­láról, hogy az az új, ha­bár legjobb in­tézményeknek is, előítéletből, szokás­ból ellene szokott állani, a­helyett, hogy azt buzgón támogatná. Ezen feltevésében s várakozásában a törvénytevő testület, annyival inkább csalatkozott, mert a népre annyi és oly terheket rakott, melyek nemcsak az isko­láztatástól, de mindentől, magától az élettől is elvették kedvét, elvették tehet­ségét. Hogy valamely nép az új intézmé­nyeket, kivált olyanokat, milyen a népne­velés intézménye is ,mely nem hajt rögtön anyagi hasznot, megkedvelje s buzgósá­­gával támogassa, ott a kormánynak a népre nézve okvetlenül kedvező viszo­nyokat, helyzeteket kell teremteni és a nép kedvét, igyekezetét fokoznia, nem pedig úgy, mint nálunk történik , hogy az élet minden pontján terheltetik, bosz­­szantatik, préseltetik. Ilyen tapintatlan eljárás követtetett el a birtok elkülönzés és tagosításra nézve is mind az egyesek, mind az állam­­gazdászat iszonyú kárára. Az érdekek legyezgetése megtermette a maga káros következményeit, mert kivált a volt job­bágyi birtokokra nézve csaknem ott va­gyunk, a­hol voltunk, sőt ott sem va­gyunk , mert a birtokok szintúgy szám­talan dirik-darabokból állanak, mint az­előtt, miben okszerű gazdálkodást foly­tatni lehetetlen, a baromtenyésztés pe­dig azóta hazánkban véghetetlenül alá szállott. A gyümölcsfák tenyésztését is a kor­mány míg egyfelől tűzzel-vassal szor­galmazza — másfelől a gyümölcsnek szesszé való égetését a legboszszantóbb módon gátolja — holott tudnia kellene azt, hogy a gyümölcsnek egy nagy része olyan, ami nem piacra való— tudnia azt, hogy az minden helyről nem is elszállít­ható , tehát legnagyobb részt szesznek használandó, és már ilyen körülmények között, hogy lehetne a népnek kedve valamely oly iparághoz, melynek vég­eredménye csak boszantás és igen gyak­ran büntetés?! Továbbá a személy-és vagyonbiz­tonságért fizeti a nép a terhes adót — és mégis a kormány a puskákért nemcsak a mulatságból, szórakozásból vagy nye­reséges kilátásból vadászokra — hanem a pusztákon, tanyákon, s egyéb félte­helyeken lakókra s azzal életeket, va­gyonukat védelmezőkre is adót, még­pe­dig terhes adót vet, és így a nagy adó mellett sem az állam meg nem védelmezi az ember életét és vagyonát, sem magá­nak nem engedi megvédelmezni magát. A kormány az okszerű gazdászatot sürgeti, még a falusi iskolákban is kö­teles tantárgyá teszi, ámde hogy lehetne ott okszerű gazdászatról csak szó is, hol a földbirtokok adásánál vevésénél az illetéket iszonyú százalék terheli, éven­ként roppant adó nyomja — evégre még sem használhatja azt arra és úgy, a­mire és a­mint azt használni akarná Az úrbéri törvények megszüntetésé­vel megszűnt a nép részéről egy rakás erkölcstelenség — az uraságok részéről pedig egy másik rakás embertelenség — s ez lett volna a jobbágyság eltörlésé­nek erkölcsi és legfőbb haszna — ha a jobbágysági viszonyokból rejlő erkölcs­telenségeknek az újabb és még sokkal több erkölcstelenség csiráit, magvait ma­gokban hordozó törvények nem léptek volna helyökbe, de mivel egy eltörlött rész törvény és viszony helyébe száz meg száz még rosszabb hozatott — an­­nálfogva a nép is mind erkölcsileg, mind anyagilag romlottabb, mint valaha volt — és már ily helyzetben a kormánynak minden népnevelési öröködé­se haszon­talan — sikertelen lesz mind­örökké — azért pedig — mert a nép a kormány nevelési rendszere szerént lehet ugyan okosabb, de a csalásban, furfangban, erkölcstelen tettekben is találékonyabb s nehezebben kormányozható lesz, mert mindig oly törvényekbe ütközik, melyek erkölcsiségét viszik kísértetbe —és pedig annál nagyobb mérvben, minél inkább nyomatik anyagilag a kormány részéről. Világos tehát, hogy a mi népneve­lési rendszerünk illustrius, mert egyik kezünkkel mindig többet rontunk, mint a másikkal építünk, szóval zűrzavar minden rend, combinatio, s logikai helyes egymásután nélkül. A mi kormányunk a nép erkölcsi nevelését egészen az egyházakra bízza, de az egyházak nem tudnak a népnél minden eröködésü­k dacára sem annyi erkölcsöt teremteni, mennyit a rosz tör­vények, rossz intézmények le nem ron­tanának. A jó kormány jó törvényekkel több erkölcsöt teremthet a népben, mint az iskolák és templomok. Eddigi okoskodásunk tehát röviden oda megyen ki, hogy valamit féligmed­­dig akarni vagy tenni — vagy akarni és nem is — rosszabb a semmi tevésnél, az érdekek legyezgetése, símogatása, kerül­getése pedig, mely a mi törvénytevő testületünknek szokása — épen ilyen félig meddig való tevés — ide oda való utasítgatás , csürés csavarás , módosít­gatás, toldozás foltozás, és még minden csaknem határozott férfias komoly el­járás. A költők királya Sh­akspeare és koráról. (Folytatás) A régi görög drámát a középkorban több drámaíró minta gyanánt vette föl. De az idők mások voltak már , s a régi dráma szigorát, mely különösen a hármas egység­ben nyilatkozott — az újabbkori fesztelen­ség, könnyedség váltotta fel. A drámának az élet melegét, magát az életet kell vissza­­tükröztetnie. A Renaissance kora pedig ép ilyen meleg, eleven, pezsgő, szóval: maga az élet s az idealismus helyett, mely a görög világot lengi át — a realismus képezi életelvét. A művészetek minden ágában szembetűnik ez. A régi styl helyébe élénkebb , természetesebb építkezési modor lép; — a különben igen művészi görög szob­rokat egy Michel Angelonak természethíveb­­­ben faragott szobrai szorítják háttérbe s az előbbi bár szintén remek festményeket, egy Tizian vagy Raphaelnek természet és élet­hűség által kiváló képei homályosítják el! Nagyon természetes , hogy azon művészet­nek — mely az életet közvetlenségében fog­ja fel s adja elő — a drámának se lehetett hátra maradnia; kültermileg mint belterjileg nagy eredményeket kelle felmutatnia. A dráma terén tehát szintoly lendület mutat­kozik s a verseny általános. A küzdtéren azonban, melyre számos nemzet lépett — csak egynek jutott a dicsőség: az angol nemzetnek.­­ Anglia boldog ország — ma is az—ak­kor is az volt. Mintha a természet mostoha­­ságát azért, hogy csaknem folytonos köd­del vonja be láthatárát — pótolni akarná azzal, hogy férfiakkal áldja meg, kik nap­ként ragyognak ! Mintha földje kopárságát pótolni akarná azzal, hogy , — ha gaboná­ban nem — termékennyé tegye: eszmékben és gondolatokban! Anglia mindég méltó volt nevéhez. De soha annyira, mint épen e korban, melyet Erzsébet korának neveznek — de mely bát­ran nevezhető volna periclesi vagy augus­tusi kornak , sőt többnek, mert még olya­nokban is gazdag volt ez asszonyi kor, mikben az a férfiak kora szegény. Eltekintve attól, hogy Erzsébet kitűnő férfiakkal volt körülvéve, kikre az állam ügyeit bátran bízhatta — ő maga is kitűnő uralkodónő volt — férfias, anélkül, hogy nőiességéből veszített volna; tevékeny az állam ügyeiben, de anélkül, hogy minden ügyeit erre kellett volna szentelnie s tudo­mányos anélkül, hogy Moliére „Tudós női“ egyikéhez bármi részben is hasonlíthatnék. Ellenségei ugyan neki is voltak és van­nak ; megtámadásoknak ő is ki volt téve. S talán nem is egészen ok nélkül. Indula­tosságát ismeri a világ. Tudjuk, hogy sok­szor hiúságának más szentebb tulajdonok is áldozatul estek s hogy — mint egy nagy angol történész mondja róla — nagyon is szeretett uralkodni. Mindezt nagyon jól tudjuk. De viszont ép oly jól tudjuk azt is, hogy hibáit, tévedéseit mennyire megbánta s hogy igaz protestáns létére oly töredelmes bűn­bánatot mutatott, mint valamely asceta, ki testét szántszándékkal sanyargatja vagy mint valamely vezeklő, ki halálra böjtöli magát. Hogy végletes nő volt, annyi bizonyos ; de az igazi nők, legalább az akkor ilyenek­nek tartott nők — végletesek valának s a kor maga — végletes lévén — sokat meg­engedett, sőt erénynek tartott olyat, mit a mi finomult civilizáltabb ízlésünk meg nem engedne, sőt egyenesen véteknek tartana. De embereket mindig saját koruk szempont­jából kell megítélnünk, így Erzsébetet is. S ha akármit fognak rá ellenei, azt el kell ismerniük , hogy nagy királynő volt s hogy kora Angliának egy fénykora, aranykora volt. Vagy nem lelkesülünk-e azon uralko­dáson , melynek idejébe egy Bacon a böl­csész ; egy Raleigh a költő és államtudós; egy Burleigh a nagy miniszter, egy Shaks­­peare, a nagy költő esik?! És nem lelke­sülünk e egy uralkodónőn , a ki uralkodása terhei s gondjai közt meg nem feledkezik a tudományról, a művészetről sem; egy uralkodónőn, kinek udvara valóságos akadé­mia; ki az akkor divatozó nyelveket folyé­konyan beszéli; Platóhoz commentárt ír; Isocratest, Euripidest, Horatiust olvassa s egy napon többet ir és okosabban latinul, mint udvari káplánja egész héten át? S ennyi munka között népéről sem fe­ledkezik meg s a béke élén a harcviharától se retten vissza! Erzsébet — a gyönge asz­­szony — legyőzi „a legyőzhetlen hajórajt“, kiviszi a kivihetetlent: a tengert rabszolgá­jává , a világot bámulójává teszi s a mi mindennél többet ér: Angliát első hatalom­má egész Európában. Képzelhetni az örömet mely Angliaszerte uralkodik; az ujjongást, melyet még az emel, hogy némi vallásos bigotteriával egyesül, mert hisz a protestantismus győze­­delme ez a catholicismus felett ! Talán nem épen lehetetlen — bár a krónika hallgat róla — hogy azon napon, melyen a győze­lem híre Londonba érkezett s az egész város kivilágíttatott, a színházba a szokott­nál több ember özönlött s nem lehetetlen, hogy Erzsébet királynő, udvari színészei által az nap estéjén fényes előadást tartat, ő maga házi trónuson ül, kissé túlkerek arcáról az öröm mosolyog; míg körülötte ragyogó öltözetben udvaroncai s még ragyo­góbb szépségű udvarhölgyei társalognak s vidám beszélgetéssel fűszerezik a nagy nap­nak megfelelő fényes előadást. (Folytatjuk.) A színpártolókör elnökének évi je­lentése. — 1876. November 1-kén. — (Vége.) Továbbá előterjesztem, miszerint a Ha­las városi gyümölcskiállitók, kik a városunk­ban rendezett tárlaton mint kiállítók részt vettek, a kiállított tárgyakért befolyt össze­get, mely 5 frtot tesz, Katona József sír­jának gondozására leendő fordítás végett a körnek átadták. A kegyes adományt a kör választmánya hirlapilag nyugtáztatni hatá­rozta, a mondott célra fordította, mennyi­ben a sirt felhantoltatta s arra felvigyáztat és gondoztatja. A választmány intézkedése folytán az egyesület pecsétje elkészült, mely őrizetem alatt tartatott, s melyet most bemutatok. A közgyűlés határozata folytán pedig az alap­szabályok 300 példányban kinyomattattak, s a választmány által darabonként 10 kijá­­val elárusíttatni rendeltettek. A pénztár forgalma és állása következő: Múlt évi maradvány . . . 102 frt 33 kr. Évi bevétel.........................127 „ 56 „ Összesen: 229 frt 89 kr. Évi kiadás 92 frt 96 kr. Jelenleg a szinházalap tőkéje 83 frt 55 kr., a rendelkezési alapé takarékpénztárban 49 frt 95 kr., pénztárnoknál 3 frt 43 kr., összesen 229 frt 89 kr. A kör szerelvényei több tárgygyal s a könyvtár több darabbal szaporodtak, melye­ket a bemutatott leltár feltüntet. A tisztikarban előforduló változások kö­vetkezők voltak: Elnök Horváth Béla ezen állásáról, Katona Béla titkári tisztségéről lemondottak; elnökké csekély személyem helyettesíttetett, mig f. évi január 30-kán elnökké megválasztattam. Titkárrá Bagi Béla s az időközben szervezett ellenőri tisztségre Tatay Jenő, s a Bagi Béla titkárrá válasz­tása folytán és Tatay Jenő ellenőrré válasz­tatása folytán üresedésbe jött választmányi tagságra Német Ödön és Dömötör Károly választattak meg. Magyar Pál választmányi tagságáról lemondván , helyébe Soós József választatott. Az elnökké választatásom foly­tán megüresedett alelnöki tisztségre Katona Béla, s a rendszeresített második rendezői tisztségre Szabó Lajos választottak meg. Végül Antal Péterné úrhölgy választmányi tagságáról lemondott. Az egyesületből kilép­tek : Horváth Béla és Darányi Ferenc urak. Mély fájdalommal jelentem be, hogy az egyesület két tagja Csilléry Teréz és Nagy Krisztina kisasszonyok a folyó évben el­hunytak. A mai napig az egyesület tagjainak száma: 115.

Next