Kecskemét, 1876. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1876-11-19 / 47. szám
IV. évfolyam Kecskemét, 1876. November 19. 47. szám Egyes szám ára : 15 kr.KECSKEMÉT társalmi, ismeretterjesztő és szépirodalmi hetilap. Megjelen minden Vasárnap. Szerkesztői ésÖ lnai féhivatal , hova a lap szellemi és anyagi részét illető küldemények intézendők . Budai nagy utca, 187. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Előfizetési díj: o Hirdetés díjak: Magánhirdetéseknél: 1 centiméter magas hasáb-szeletért : 1- szer iktatva . . 20 kr. 2- szer „ . . 15 , 3- szor „ . . 12 „ Hivatalos hirdetések: Minden beiktatásért külön 3 frt. Bélyeg-díj : minden iktatásnál külön Egész évre . 5 frt. — kr. Félévre . . 3 „ — „ Negyedévre. 1 „ 50 „ Egy hónapra — „ 60 „ 30 kr. O Vizsgálódjunk. in. Mind a népnevelési törvényjavaslat fogalmazója, mind a törvényhozó testület tagjai azt hitték, hogy ez a földmivelő nép azon a nagyon cifrán kidolgozott, és jóforma költséggel is járó iskoláztatási rendszeren valami nagyon fog kapni, s azt valami nagy buzgósággal támogatandja, nem ismerte a népet azon oldaláról, hogy az az új, habár legjobb intézményeknek is, előítéletből, szokásból ellene szokott állani, ahelyett, hogy azt buzgón támogatná. Ezen feltevésében s várakozásában a törvénytevő testület, annyival inkább csalatkozott, mert a népre annyi és oly terheket rakott, melyek nemcsak az iskoláztatástól, de mindentől, magától az élettől is elvették kedvét, elvették tehetségét. Hogy valamely nép az új intézményeket, kivált olyanokat, milyen a népnevelés intézménye is ,mely nem hajt rögtön anyagi hasznot, megkedvelje s buzgóságával támogassa, ott a kormánynak a népre nézve okvetlenül kedvező viszonyokat, helyzeteket kell teremteni és a nép kedvét, igyekezetét fokoznia, nem pedig úgy, mint nálunk történik , hogy az élet minden pontján terheltetik, boszszantatik, préseltetik. Ilyen tapintatlan eljárás követtetett el a birtok elkülönzés és tagosításra nézve is mind az egyesek, mind az államgazdászat iszonyú kárára. Az érdekek legyezgetése megtermette a maga káros következményeit, mert kivált a volt jobbágyi birtokokra nézve csaknem ott vagyunk, ahol voltunk, sőt ott sem vagyunk , mert a birtokok szintúgy számtalan dirik-darabokból állanak, mint azelőtt, miben okszerű gazdálkodást folytatni lehetetlen, a baromtenyésztés pedig azóta hazánkban véghetetlenül alá szállott. A gyümölcsfák tenyésztését is a kormány míg egyfelől tűzzel-vassal szorgalmazza — másfelől a gyümölcsnek szesszé való égetését a legboszszantóbb módon gátolja — holott tudnia kellene azt, hogy a gyümölcsnek egy nagy része olyan, ami nem piacra való— tudnia azt, hogy az minden helyről nem is elszállítható , tehát legnagyobb részt szesznek használandó, és már ilyen körülmények között, hogy lehetne a népnek kedve valamely oly iparághoz, melynek végeredménye csak boszantás és igen gyakran büntetés?! Továbbá a személy-és vagyonbiztonságért fizeti a nép a terhes adót — és mégis a kormány a puskákért nemcsak a mulatságból, szórakozásból vagy nyereséges kilátásból vadászokra — hanem a pusztákon, tanyákon, s egyéb féltehelyeken lakókra s azzal életeket, vagyonukat védelmezőkre is adót, mégpedig terhes adót vet, és így a nagy adó mellett sem az állam meg nem védelmezi az ember életét és vagyonát, sem magának nem engedi megvédelmezni magát. A kormány az okszerű gazdászatot sürgeti, még a falusi iskolákban is köteles tantárgyá teszi, ámde hogy lehetne ott okszerű gazdászatról csak szó is, hol a földbirtokok adásánál vevésénél az illetéket iszonyú százalék terheli, évenként roppant adó nyomja — evégre még sem használhatja azt arra és úgy, amire és amint azt használni akarná Az úrbéri törvények megszüntetésével megszűnt a nép részéről egy rakás erkölcstelenség — az uraságok részéről pedig egy másik rakás embertelenség — s ez lett volna a jobbágyság eltörlésének erkölcsi és legfőbb haszna — ha a jobbágysági viszonyokból rejlő erkölcstelenségeknek az újabb és még sokkal több erkölcstelenség csiráit, magvait magokban hordozó törvények nem léptek volna helyökbe, de mivel egy eltörlött rész törvény és viszony helyébe száz meg száz még rosszabb hozatott — annálfogva a nép is mind erkölcsileg, mind anyagilag romlottabb, mint valaha volt — és már ily helyzetben a kormánynak minden népnevelési öröködése haszontalan — sikertelen lesz mindörökké — azért pedig — mert a nép a kormány nevelési rendszere szerént lehet ugyan okosabb, de a csalásban, furfangban, erkölcstelen tettekben is találékonyabb s nehezebben kormányozható lesz, mert mindig oly törvényekbe ütközik, melyek erkölcsiségét viszik kísértetbe —és pedig annál nagyobb mérvben, minél inkább nyomatik anyagilag a kormány részéről. Világos tehát, hogy a mi népnevelési rendszerünk illustrius, mert egyik kezünkkel mindig többet rontunk, mint a másikkal építünk, szóval zűrzavar minden rend, combinatio, s logikai helyes egymásután nélkül. A mi kormányunk a nép erkölcsi nevelését egészen az egyházakra bízza, de az egyházak nem tudnak a népnél minden eröködésük dacára sem annyi erkölcsöt teremteni, mennyit a rosz törvények, rossz intézmények le nem rontanának. A jó kormány jó törvényekkel több erkölcsöt teremthet a népben, mint az iskolák és templomok. Eddigi okoskodásunk tehát röviden oda megyen ki, hogy valamit féligmeddig akarni vagy tenni — vagy akarni és nem is — rosszabb a semmi tevésnél, az érdekek legyezgetése, símogatása, kerülgetése pedig, mely a mi törvénytevő testületünknek szokása — épen ilyen félig meddig való tevés — ide oda való utasítgatás , csürés csavarás , módosítgatás, toldozás foltozás, és még minden csaknem határozott férfias komoly eljárás. A költők királya Shakspeare és koráról. (Folytatás) A régi görög drámát a középkorban több drámaíró minta gyanánt vette föl. De az idők mások voltak már , s a régi dráma szigorát, mely különösen a hármas egységben nyilatkozott — az újabbkori fesztelenség, könnyedség váltotta fel. A drámának az élet melegét, magát az életet kell visszatükröztetnie. A Renaissance kora pedig ép ilyen meleg, eleven, pezsgő, szóval: maga az élet s az idealismus helyett, mely a görög világot lengi át — a realismus képezi életelvét. A művészetek minden ágában szembetűnik ez. A régi styl helyébe élénkebb , természetesebb építkezési modor lép; — a különben igen művészi görög szobrokat egy Michel Angelonak természethívebben faragott szobrai szorítják háttérbe s az előbbi bár szintén remek festményeket, egy Tizian vagy Raphaelnek természet és élethűség által kiváló képei homályosítják el! Nagyon természetes , hogy azon művészetnek — mely az életet közvetlenségében fogja fel s adja elő — a drámának se lehetett hátra maradnia; kültermileg mint belterjileg nagy eredményeket kelle felmutatnia. A dráma terén tehát szintoly lendület mutatkozik s a verseny általános. A küzdtéren azonban, melyre számos nemzet lépett — csak egynek jutott a dicsőség: az angol nemzetnek. Anglia boldog ország — ma is az—akkor is az volt. Mintha a természet mostohaságát azért, hogy csaknem folytonos köddel vonja be láthatárát — pótolni akarná azzal, hogy férfiakkal áldja meg, kik napként ragyognak ! Mintha földje kopárságát pótolni akarná azzal, hogy , — ha gabonában nem — termékennyé tegye: eszmékben és gondolatokban! Anglia mindég méltó volt nevéhez. De soha annyira, mint épen e korban, melyet Erzsébet korának neveznek — de mely bátran nevezhető volna periclesi vagy augustusi kornak , sőt többnek, mert még olyanokban is gazdag volt ez asszonyi kor, mikben az a férfiak kora szegény. Eltekintve attól, hogy Erzsébet kitűnő férfiakkal volt körülvéve, kikre az állam ügyeit bátran bízhatta — ő maga is kitűnő uralkodónő volt — férfias, anélkül, hogy nőiességéből veszített volna; tevékeny az állam ügyeiben, de anélkül, hogy minden ügyeit erre kellett volna szentelnie s tudományos anélkül, hogy Moliére „Tudós női“ egyikéhez bármi részben is hasonlíthatnék. Ellenségei ugyan neki is voltak és vannak ; megtámadásoknak ő is ki volt téve. S talán nem is egészen ok nélkül. Indulatosságát ismeri a világ. Tudjuk, hogy sokszor hiúságának más szentebb tulajdonok is áldozatul estek s hogy — mint egy nagy angol történész mondja róla — nagyon is szeretett uralkodni. Mindezt nagyon jól tudjuk. De viszont ép oly jól tudjuk azt is, hogy hibáit, tévedéseit mennyire megbánta s hogy igaz protestáns létére oly töredelmes bűnbánatot mutatott, mint valamely asceta, ki testét szántszándékkal sanyargatja vagy mint valamely vezeklő, ki halálra böjtöli magát. Hogy végletes nő volt, annyi bizonyos ; de az igazi nők, legalább az akkor ilyeneknek tartott nők — végletesek valának s a kor maga — végletes lévén — sokat megengedett, sőt erénynek tartott olyat, mit a mi finomult civilizáltabb ízlésünk meg nem engedne, sőt egyenesen véteknek tartana. De embereket mindig saját koruk szempontjából kell megítélnünk, így Erzsébetet is. S ha akármit fognak rá ellenei, azt el kell ismerniük , hogy nagy királynő volt s hogy kora Angliának egy fénykora, aranykora volt. Vagy nem lelkesülünk-e azon uralkodáson , melynek idejébe egy Bacon a bölcsész ; egy Raleigh a költő és államtudós; egy Burleigh a nagy miniszter, egy Shakspeare, a nagy költő esik?! És nem lelkesülünk e egy uralkodónőn , a ki uralkodása terhei s gondjai közt meg nem feledkezik a tudományról, a művészetről sem; egy uralkodónőn, kinek udvara valóságos akadémia; ki az akkor divatozó nyelveket folyékonyan beszéli; Platóhoz commentárt ír; Isocratest, Euripidest, Horatiust olvassa s egy napon többet ir és okosabban latinul, mint udvari káplánja egész héten át? S ennyi munka között népéről sem feledkezik meg s a béke élén a harcviharától se retten vissza! Erzsébet — a gyönge aszszony — legyőzi „a legyőzhetlen hajórajt“, kiviszi a kivihetetlent: a tengert rabszolgájává , a világot bámulójává teszi s a mi mindennél többet ér: Angliát első hatalommá egész Európában. Képzelhetni az örömet mely Angliaszerte uralkodik; az ujjongást, melyet még az emel, hogy némi vallásos bigotteriával egyesül, mert hisz a protestantismus győzedelme ez a catholicismus felett ! Talán nem épen lehetetlen — bár a krónika hallgat róla — hogy azon napon, melyen a győzelem híre Londonba érkezett s az egész város kivilágíttatott, a színházba a szokottnál több ember özönlött s nem lehetetlen, hogy Erzsébet királynő, udvari színészei által az nap estéjén fényes előadást tartat, ő maga házi trónuson ül, kissé túlkerek arcáról az öröm mosolyog; míg körülötte ragyogó öltözetben udvaroncai s még ragyogóbb szépségű udvarhölgyei társalognak s vidám beszélgetéssel fűszerezik a nagy napnak megfelelő fényes előadást. (Folytatjuk.) A színpártolókör elnökének évi jelentése. — 1876. November 1-kén. — (Vége.) Továbbá előterjesztem, miszerint a Halas városi gyümölcskiállitók, kik a városunkban rendezett tárlaton mint kiállítók részt vettek, a kiállított tárgyakért befolyt összeget, mely 5 frtot tesz, Katona József sírjának gondozására leendő fordítás végett a körnek átadták. A kegyes adományt a kör választmánya hirlapilag nyugtáztatni határozta, a mondott célra fordította, mennyiben a sirt felhantoltatta s arra felvigyáztat és gondoztatja. A választmány intézkedése folytán az egyesület pecsétje elkészült, mely őrizetem alatt tartatott, s melyet most bemutatok. A közgyűlés határozata folytán pedig az alapszabályok 300 példányban kinyomattattak, s a választmány által darabonként 10 kijával elárusíttatni rendeltettek. A pénztár forgalma és állása következő: Múlt évi maradvány . . . 102 frt 33 kr. Évi bevétel.........................127 „ 56 „ Összesen: 229 frt 89 kr. Évi kiadás 92 frt 96 kr. Jelenleg a szinházalap tőkéje 83 frt 55 kr., a rendelkezési alapé takarékpénztárban 49 frt 95 kr., pénztárnoknál 3 frt 43 kr., összesen 229 frt 89 kr. A kör szerelvényei több tárgygyal s a könyvtár több darabbal szaporodtak, melyeket a bemutatott leltár feltüntet. A tisztikarban előforduló változások következők voltak: Elnök Horváth Béla ezen állásáról, Katona Béla titkári tisztségéről lemondottak; elnökké csekély személyem helyettesíttetett, mig f. évi január 30-kán elnökké megválasztattam. Titkárrá Bagi Béla s az időközben szervezett ellenőri tisztségre Tatay Jenő, s a Bagi Béla titkárrá választása folytán és Tatay Jenő ellenőrré választatása folytán üresedésbe jött választmányi tagságra Német Ödön és Dömötör Károly választattak meg. Magyar Pál választmányi tagságáról lemondván , helyébe Soós József választatott. Az elnökké választatásom folytán megüresedett alelnöki tisztségre Katona Béla, s a rendszeresített második rendezői tisztségre Szabó Lajos választottak meg. Végül Antal Péterné úrhölgy választmányi tagságáról lemondott. Az egyesületből kiléptek : Horváth Béla és Darányi Ferenc urak. Mély fájdalommal jelentem be, hogy az egyesület két tagja Csilléry Teréz és Nagy Krisztina kisasszonyok a folyó évben elhunytak. A mai napig az egyesület tagjainak száma: 115.