Kecskemét, 1878. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1878-06-30 / 26. szám
1818. — 26. »zám. „KECSKEMÉT.“ százezer család téli élelem nélkül ,marad; s mindez miért ? Azért, mert a katonai hatalomnak úgy tetszik. K. Töredék László Károly naplójából. (Folytatás.) A törökök temetkeznek ugyan a városbani templomok körül is, de halottjaikat rendesen a városon kívüli temetőkbe viszik, hol sírjaik bekerítetlenül összevissza vannak, s a marhák által romboltatnak. Mihelyt a török meghal, testét egészen megmossák és halálát, temetése idejét egy fogadott ember a piacon kikiabálja, s a halottat még aznap eltemetik. Koporsót nem csinálnak, hanem minden halottat egy a templomnál tartott, két rúdra szegezett fedeletlen hosszú ládába fektetik, lepedővel beterítik, s négy ember a vállán, éneklés és papi egyén nélkül sebesen a temetőbe kiviszi, s ott az egy méter mély sir mellé letévén, a holdládából a testet kiemelik s a sir fenekére teszik, fölé háztető formán deszka és fadarabokat állogatnak s betemetik. Midőn ezen deszkák elrothadnak, a sírok rendesen beroskadnak, és az üregből légrontó szag jő ki. — Megemlítem azt, hogy a testet a temetőbe csak férfiak kisérik. A jobb módú törökök a sir fölé hosszú négyszög alakú sirhalmot építtetnek kőből, s mind a főhöz, mind a lábhoz csinosan faragott oszlopot állíttatnak. A főnél állón rendesen kiálló betűkkel van a sirirat, s ha az ott nyugvó férfi, annak jeléül a kő tetejére egy turbános fez van faragva. A lábnáli kövön semmi más nincs, mint rendesen egy sugár ciprus fa. A szegény törökök pedig mind a főhöz, mind a lábhoz 4—5 lábnyi magas faragatlan követ állítnak. A keresztények temetése módja épen az, ami a törököké, azon különbséggel, hogy 35 év óta teljes szertartással temetnek. Elől keresztet visznek, füstölnek, a papok ministránsaikkal cifrán öltözve s égő gyertyát vívó kezökben, az utcákon is végig énekelnek. A keresztények sírjaikra köveket nem állitnak, hanem a kiknek módjuk engedi, azokra az egész sirt beborító követ fektetnek, de azokon ritkán van felirat. Nők náluk sem kisérik ki a halottat a temetőbe. A törököknél a házasság polgári szerződés lévén, az összekötés nem templomban s nem pap által történik, hanem a két részről megbízottak a házassági kötvényt a polgári hatóság előtt elkészítik, aláírják s ezzel a házasság meg van erősítve. Amilyen könnyen történik az összekötés, épen olyan könnyen megy az elválás is. A török, módja szerint, vehet 2—3 — 4 nőt is, de többet csak a császár vehet. Egyébiránt a Párisban vagy Londonban nevelt törökök mai nap már többnyire csak egyfejűek. A törököknél két nevezetes utcai menet van, ú. m. a lakodalmi és körülmétélési menet. A lakodalmi menetben elől megy egy bohóc, fején hegyes sipkával, melynek csúcsáról nyakig érő rókafark lógy, s egy darab kemény bőrrel egy kis dobot verve. Utána megy hosszú, kettős sorral a nagy számú férfi sereg. Ezek után jönnek párosával, hosszú sorban, a cifra „zébek“, ruhába öltözött suhancok, mindegyik a vállán víve egy kurta török puskát, agyával fölfelé fordítva. Ezek után a zenészbanda, mely áll két három kisebb nagyobb dobból. A nagy módúknál nyekergő, fület sértő sípból és ugyanannyi ezek után mennek a komédiások hosszú falábakon, kik a több napokig tartó lakodalom alatt bohóságaikkal s ugrásaikkal mulattatják a vendégeket és a bámuló közönséget. Ezek után viszik a mennyasszonyt, vagy befüggönyözött s felszalagozott s kendőzött ökrök által vont hintón, vagy egy férfi által vezetett lovon ülve. Ezen esetben a ló mellett kétfelől menő négy férfi négy rúdon tart a menyasszony fölé egy mennyezetet, melynek függönyei őt egészen eltakarják. A menyasszonyt követik befüggönyözött hintóban, „tetreván“okon vagy lóháton a hölgyek. Jobbról balról, elől hátul tódul a bámuló néptömeg. A vőlegény házához érve, a menyasszonyt a nők beviszik a hárembe, és a hölgyek ott mulatnak, esznek , isznak, zenét s éneket hallgatnak és táncosnő táncát nézik. A férfiak pedig a férfi lakosztályban esznek, isznak (kávét és serbetet), dohányoznak, zenét, éneket hallgatnak, cifrán felöltözött táncos fiúk táncát és komédiát néznek. A gazdagoknál a lakodalom 4—5 nap is tart. (Folyt, köv.) Nem egyedül jött; Sárával beszélt, az idősb szobaleánynyal, aki a levetkezésnél segítségére volt. E közben hallottam, a mint kérdező: — Taylor Fanny tehát nem jött haza? — Nem, Mylady. Én ébren maradtam s hallanom kellett volna, hogy a kapus ajtót nyit. — Jól van, lefekhetsz. Midőn hallottam , hogy Sára a szobából távozott, idején levőnek véltem, jelenlétemet lehetőleg biztosítói felfedezéstől s hasznát venni azon intézkedésemnek, melyet e célra foganatosítok. Zaj nélkül felemelkedek, a ruhaszekrény ajtaját kinyitom , beléptem s az ajtót belülről ismét erősen bevontam. Ezen előrelátás célszerűségének bizonyítéka nem sokáig váratott magára. Alig voltam benn az én kissé kényelmetlen rejtekemben, midőn a grófné hálószobájába vezető ajtót nyílni hallom, s a ruhaszekrény falának egy nyílásán át fénysugárt vettem észre__ A grófné lámpával jött szobámba , hogy távollétemről saját szemeivel győződjék meg. Midőn mintegy tíz másodperc múlva, léptei halk neszéről, a fénysugár elenyészéséről és a szobaajtó zajáról következtetem , hogy a grófné ismét visszatért szobájába , még néhány percig rejtekemben maradtam , de azután elhagytam, az ajtóhoz kullogtam s a kulcslyukon vizsgálódtam. A grófné pongyolában ült egy támlányon, igen kimerültnek látszék s mozdulatai oly emberéhez hasonlítanak, aki nehéz elhatározás kivitele előtt áll s még küzd azon gyengeséggel, mely a tett elkövetésében gátolja. Végre felemelkedett, a mellette levő asztalról egy kis kulcsot vett fel, s azon irányban indult meg egy karos gyertytartóval, ahol ágya volt. Minthogy tekintetemmel a kulcslyukon át nem követhetem, a hallgatózásra szorítkoztam. Egy szék tolását hallom, majd erre olyan zajt, amelynek jelentése előttem nem volt kétes. A titokteljes falszekrényt nyitotta fel. Egy perccel később ismét pontosan figyelhettem a grófnőt. A szekrény mélyedésében levő összes tárgyakat kivette s az asztalra helyezte. A revolvert megtöltő, azután a papirívet kibontá, szétterjeszté az asztalon s a reá rajzolt tervet teljesen áttanulgozni látszik. Kis idő múlva az ívet öszszehajtá, a bőröndbe zárá, ezt elzárá , de a kulcsot a zárban hagyá. Most már a kargyertyatartóval bement egy mellékszobába, amelyben ruháit tartá. E szerint ismét nem láthattam semmit s feszült várakozásban, dobogó szívvel valók visszatértéig, a dolog végre-valahára való kifejtésére gondolva. Tíz perc múlva ismét megjelent a grófné, még pedig oly különös öltözetben, hogy alig tudtam a nevetés kitörését elfolytani. Egy rövid, alig bokáig érő sötét színű szűk öltöny fedte tagjait, derekához erős, tenyérnyi széles bőrövvel szorítva. Fejét oldal lebbentyűs fekete sapka fedte, mely lebbentyűk fülön alól értek s az áll alatt össze voltak kötve A nyak körül fekete selyem kendőt csavart s lábain süveg csizmát viselt. E különös öltönyt oly nemű felfegyverzéssel egészíte ki, mely neki úgy szólván egy nő erdei zsivány kinézését kölcsönzé. A megtöltött revolvert, a tőrkést és vésőt övébe dugta, a kulcsokat zsebkendője végébe kötő s úgy erősítő övéhez, hogy a kulcsok zörgését megakadályozó. Végre a bőröndöt, egy vastag, gyapjú madzag segélyével , melynek végeit ismét övéhez erősité, vállaira vette s meggyujtá a tolvajlámpa gyertyáját. Meg kell vallanom , hogy a grófné megpillantásakor, ámbár el voltam reá határozva, hogy éji vándorlásában követem, igen roszul éreztem magamat. Mert nem kételkedhetem, hogy ha észrevesz, a legvégsőre vetemedik, csakhogy megmeneküljön tőlem. Ő tőrrel és revolverrel volt ellátva, míg énnekem épen semmim sem volt védelmemre. Elhatározásom mellett mégis szilárdul megmaradtam, bármi veszély fenyegető is reményemet. Az bizonyos volt előttem, hogy a grófné ily öltözetben nem szándékozik az utcára menni. Vállalata színterének e szerint saját házán belől kell lenni, s mivel az észrevevők kikerülése szempontjából, sötét üregekbeni járdalásra is kényszeríttethetem, sietve egy darab gyertyát s néhány szál gyufát dugtam zsebre s vártam még az én quasi úrnőm eltávozik. A kandallón levő óra épen kettőt ütött, midőn a grófné a kargyertyatartó gyertyáit eltújta, a tolvajlámpát felvette s szobáját elhagyta. Nesz nélkül, mint valamely árny , siklottam utánna. Több szobán keresztül a folyosóra ment ki s a lépcsőn le. Azon körülmény, hogy minden ajtót nyitva hagyott, megkönnyítő a követést. Az alsó tornácban egy keskeny folyosón ment végig, melynek a pincehelyiségbe vezető három ajtaja volt. Az övén függő kulcsok közül kivett egyet a zsebkendőből , egy ajtót kinyitott vele s a pincelépcsőn lefelé ment. Ezen ajtót is nyitva hagyta , a kulcs a zárban maradt. Én mintegy 12 — 15 lépésnyi távolságban követem. A boltozatban középütt egy hosszú folyosó vonult végig, melynek végén szinte egy ajtó volt. Ezt is az előbbi módon kinyitó a grófné s hasonlókép nyitva hagyá. Ez üreg, mint mist Southontól tudom, a grófné borpincéje volt s háromszáz lépésnyi hosszúsággal birt, melyet egy ajtó zárt el. Ez ajtó is a két előbbihez hasonlóan nyittatott fel. A tolvajlámpából előre szabadon kisugárzó fény által, távolból is észrevettem, hogy a most megnyitott üreg, csekély mélységű. Azon pillanatban, midőn a grófné belépett, szorosan a boros pince fala mentén az uj tér ajtajához surrantam , s a fal és az ajtó nyílása közti hasadékon átnéztem. Láttam, hogy a pinceüregnek itt vége van s feszülten vártam a történendőket. Nem sokáig kellett várnom. A grófné a földre helyezte a tolvajlámpát, letérdelt, egy kulcsot övéről leoldott s azzal az üreg hátsó falánál, még pedig, mint észlelem, egy ott levő, mintegy négyzetben két rőfnyi táblán motozott. A kulcs segélyével felnyílt a tábla, mint valamely ruhaszekrény szárnyajtaja. A megnyitott üreg belsejében vas rudak és tolózár által tartott kőlapot játék, mely, midőn a grófné a vasakról nehány csavart eltávolított, befelé lassan megfordult, a földön fekve maradt s egy sötét, mintegy másfél rőfnyi nyílás rajzolódott le, mely a talapzatba mélyen lemenni látszik. (Vége köv.) Közlemények a párisi világkiállításról. A magyar osztály. III. A magyar osztály második termének legnagyobb részét Magyarország agyaggyártmányai foglalják el. A terem falai felében a legszebb porcellán-, faience- és majolika-edényekkel vannak megrakva; ezeken kívül a terem közepén még öt nagy állványon díszlenek a magyar agyagképelés mesterművei. Elmondhatjuk itt, hogy raliparunk egyik terén sem dicsekedhetünk oly fényes vívmányokkal , mint az agyagképelésen. A magyar parcellán nemcsak Európában és Amerikában, de még Ázsia műveltebb részeiben is hírnévvel bir. Az első (londoni 1851-iki) világkiállítás óta a magyar parcellán minden világkiállításon széles elismerést nyert, csodálókat és a mi fődolog, vevőket talált. Amíg az öreg Farkasházi Fischer Mór birta a herendi porcellángyárt, a világkiállításokról egy jelentékenyebb darabja sem jött vissza az országba : Londonban (1851-ben és 1862-ben), Párisban (1855-ben és 1867-ben), New-Yorkban (1853), Dublinban (1865-ben) és Bécsben (1873-ban) a művelt országok uralkodói, a világ legnagyobb múzeumai siettek megszerezni a herendi gyár kiállított tárgyait, s jelenleg nincs hercegi kastély, nincs nyilvános és jelentékeny magány gyűjtemény, melynek fődíszei között a herendi gyártmány ne szerepelne. Fischer Mór úr, gyárában a régi sévres-i, szász , chinai és japáni porcellánokat utánozta és mindnyájukat bámulatos sikerrel. Egymásután elhódította a leghíresebb gyáraktól legsajátabb technikájukat, műtermeibe hívta Európa legügyesebb porcellánfestőit és így érte el az utánzás azon tökéletességét , melyet mai nap mindenki megcsodál. A herendi gyár jelenleg új tulajdonosa , Farkasházi Fischer Sámuelnek, az öreg Fischer Mór fiának kezén van, ki „Fischer Mór fiai“ cég alatt folytatja a gyártást. Fischer Sámuel fölszabadította a gyárat a régi remekművek szigorú utánzásától, ő a régi gyártmányok alakjai és díszítésében nem mintát, hanem csak inspiratiót keres. És meg kell vallanunk , hogy ily irányú vezetése alatt a gyár igen szép sikerrel működik. A herendi gyár újabb „specialitásai“ már is számosak. Ilyen például a külsőleg alkalmazott domborvirágdísz. A finom fehér parcellán alapon a gyönge finom virágfonat, mely az edényt minden oldalon beborítja, igen elevenen hat az újítás, — mert találmánynak nem mondható, — nem nélkülözi az érdeket. Páris és London nagyban vásárolja ez új díszű edényeket, melyeknek kapósságát emeli azon körülmény is, hogy 25 százalékkal olcsóbbak, mint a herendi gyár azelőtti készítményei. Érdekes a kiállított gyártmányok között egy nagyobb , olasz modorban készített és festett, kétfüles díszedény, melyen a gyengébb domborban tartott levelekkel gazdagon megrakott és aranyozott talapzat és nyak között az edény öble körül gladiátorok viaskodását ábrázoló jelenet terül el. Minden tekintetben tökéletesnek mondható a drezdai japáni múzeumban őrzött jardiniérek mintája után készült óriási váza, melyet Károly Lajos főherceg, kiállításunk védura, utolsó látogatása alkalmával 1000 frankon vett meg. A váza két oldalán fogantyúkép egy-egy aranyozott chiméra-fő van alkalmazva, melynek szájában széles mozgatható aranykarika lóg. Az eredeti és a herendi gyár műve között az a különbség, hogy ez utóbbi két falazatú; a belső sima, a külső pedig, mely amazt burokkép veszi körül, a siévre tányér karimák módjára keresztül van tördelve, úgy, hogy a burok piciny hézagain keresztül láthatjuk az edény befalazatát. Fölemlítjük még: a kétfalasfedeles billikomot, melyet Zichy Ödön gróf vett meg 320 fokon, továbbá a gyár által a felséges királyi ház számára Gödöllőre szállított nemzeti szindiszű pompás teríték néhány mutatványdarabját, és a bécsi föloszlatott gyár mintái után készített díszedényeket. Valóban meglepő eredményeket mutat föl rövid fönállása óta Zsolnay Vilmos pécsi faience-gyára. E gyár, ami gyártmányai szépségét illeti, bármely külföldivel bátran versenyre szállhat, készítményeinek tartóssága és olcsósága által pedig mindmegannyin túl tesz. A gyár büszkeségét képezik a „nagy tűzben“ készült per s a modorban ékített, zománcozott edények. Ezeknek tompa fényű, elefántcsont színű alapján, a hosszú, karcsú levelekben szétnyúló piros és kék virágok kimondhatatlan szép hatásúak , színeik lágyak, kellemesek , és mégis élénkek; az ékítés mintha csak cirógatná a külső idomot, oly gyöngéden tapad rája és gazdag ágazatai között, szabad hatást enged a sárga fehér alap lényének, mely hol bágyadtabban vonul meg a kalandos vonalzatú virágok szirmai között, hol az igaz gyöngy szerény, nyugodt pompájában ragyog az élesebb napsugár érintése alatt. A gyár e modorban készült díszdarabját, egy négy láb magas, fölülmúlhatran szép virágtartó edényt a párisi Hirsch báróné vette meg 1500 fokon. Némileg hasonlók a fennebbiekhez a mór ízlésben készült edények, melyeknek kék zománc virágai az edény felületén kivályi mélyedésekbe fektetnek, úgy hogy a sárga-fehér alap gyönge domborban emelkedik ki az ékítő virágkoszorú lombozata közül. Kiváló érdekesek azonban a régi magyar modorban készült edények, érvényre emelve a modern tökéletes technika vívmányaival. Íme egy újabb bizonyítéka annak, hogy nemzetünk primitív iparában van elég olyan elem, mely ha értelmes és jó ízléssel bíró iparos által ügyesen felhasználtatik, a korunkbeli legszigorúbb ítélet előtt is győzedelmesen megállhat és a legmagasabbra csigázott követeléseket is kielégítheti. Tessék megtekinteni e válogatott finom körrajzú korsót, mily gyöngéd és mily teljes az összhang, öble domborodása és a szilárd alapját és karcsú nyakát övező színes karikák között, és kell-e csinosabb dísz , mint amaz „istenszem“, mely három hosszú csöppjével köröskörül kiséri a vízszintes sávokat az edényen! És a korsó öblén ezen szabadon szétnyíló (stylizált) tulipán, melynek sokszoros pártája koszorúkép foglalja körül az egész edényt, nem ér-e föl hullámvonalas szirmainak nemes egyszerűségében bármely más általán kedvelt díszítési motívummal ? És mindezen idomi és okbeli tökéletesség mellett ama gyönge, a részletekből egészen visszavonuló és csak az összhatásban egy picikét érezhető szűzies barbárit, mely egy leírhatatlan kellemes pikantériát kölcsönöz a különben mindenben modern műtárgynak. Mindez nem ér-e fel a hispano-mauresque, a rouen-i, a nevers-i és a delft-i l’aince-ok mintája után készült egyéb kőedény díszítésével? És anyagjai Százszorta jobb amazokénál. Mindnyájan szétfolynának, mint a viasz, azon tűzben, melyből e szerény magyar korsó került ki. És ennek ára: 15 frank, 20 frank. Az angolok és franciák nagyon praktikus emberek; mind összevásárolták Zsolnay kiállítását, alig maradtak a legcsekélyebb darabok eladatlanok ; a faience-kulacs tízszer van máris eladva Anglia számára; van egy korsó , tányér, tea és kávé service (mind magyar stylü), mely 15—20 vevőt talált; német ügynökök quantitásokra alkudoznak a gyárral. De mélyebbre is visszament a pécsi gyár a magyar edénygyártás történetében, a fennebbihez hasonló sikerrel utánozván a Baranya megyében talált és valószínűleg a rómaiaknak e földön történt időzésük korából származó edényeket. E csinos, szürkésbarna, fehér-sávos, classical alakú és belül fényes mázú findzsákat, bögréket, pici vedreket a gyár „Pannónia modor" megjelölés alatt árulja. x. y. Junius 30. A két történetéből. *) (Juniális, amely tulajdonképen pluviális volt.) A két. nőegylet f. hó 15-kén az árvák javára egy juniálist rendezett a műkertben, és elnevezte azt „kirándulásinak, az ég pedig öntött az újszülött nyaka közé olyan keresztvizet, hogy majd belefult a keresztelésbe. Hála azonban a város atyai gondoskodásának, mely a műkerti épületbe egy gyűszűnyi tánctermet is beszorított, ezúttal csak a vendéglősnek már-már izmosodni kezdő szép reményei fúltak a zuhogó *) Múlt számunkból hely szűke miatt kimaradt.