Kecskemét, 1880. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1880-08-01 / 31. szám
VIII. évfolyam. Előfizetési díj: Helyben házhoz, vidékre postán küldve: Egész évre - - 5 frt — kr. Félévre - - 3 frt — kr. Negyedévre - - 1 frt 50 kr. Egy hónapra - — frt 60 kr. Szerkesztői iroda: II. tized, Korona-utca 355/b. sz. Hazay-ház. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetményeket a szerkesztőség is elfogad. A „Nyílttér“ díjazása a szerkesztő által állapíttatik meg.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMIVELŐDÉSI HETILAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetési díj: 1 centiméter magas hasábszeletért: 1- szer iktatva - - - 20 kr. 2- szer iktatva - - - 15 kr. 3- szor iktatva - - - 12 kr. Hivatalos hirdetmény minden beiktatása külön 3 frt. Bélyegdíj 30 kr. Kiadóhivatal: a reform, bazár épületben. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Egyes szám 15 krért a bazárépületben, „Spitzer J. és fia“ könyv- és papírkereskedésében is kapható. A nemzet „Phyloxérái.“ Sokszor vitatott és sok alkalommal elismert tény az, hogy a mindenek ura, kinek útjai és bölcsessége megmérhetetlenek, sok oly veszélyes és kártékony állatokat alkotott, mely állatok létezésének hasznát a mi gyarló és véges emberi elménkkel felfogni képtelenek vagyunk, sőt annak haszna helyett, csakis káros és kártékony voltukat ismerjük föl. Ily veszélyes és kártékony állat a többek között a „Phyloxéra“ is. Hogy pedig a „Phyloxéra“ valóban veszélyes , kártékony és minden haszon nélküli állat, azt mindenki tudja, ki annak viselt dolgaival legkevésbé is ismeretes. Azt mondják, hogy a „Phyloxéra“ eredeti hazája Amerika, honnét Franciaországba és onnét egész Európába behurcoltatott és hurcoltatik. Ez lehet. Azonban, mint a mindennapi tapasztalás mutatja, vannak és pedig minden államban vannak belföldi „Phyloxérák“ is, melyek nem jöttek ugyan Amerikából, de igen jó lenne, ha oda átvándorolnának. Ily „Phyloxérák“ nagy mennyiségben élősködnek nemzeti létünk , vagyonosodásunk szőllőtőkéjén is, melyek egész nemzeti jövőnket, alkotmányunkat végveszéllyel fenyegetik, s elhervasztva ama ezredéves lombokban gazdag csert, melynek dús árnyékában a nemzet annyiszor pihente ki magát véres harcai után, egy töredezett hitvány gályát hagynak rajta csak, ezt is azért, hogy legyen mit koldusbot gyanánt használjon végnapjaiban, a már végleg tönkre silányított nép. Talán mondanunk sem kellene és eltalálná mégis mindenki, hogy a nemzetnek eme „Phyloxérái“ minden górcső segélye nélkül is ott a Sándor-utcai palotában fedezhetők fel, mely „Phyloxérák“-nak ős atyja és a veszélyes petéket minden felé oly nagy mennyiségben lerakó ős anyja ugyanegy személyben Fent lakozván a magas Budában, Sántikál a Sándorpalotában. Sokszor elmondottuk már, de nem győzzük eléggé ismételni, hogy az isten soha nem verhette volna meg jobban e nemzetet, mint mikor a gyászemlékű biharmegyei administrátor fiát a ministerelnöki székbe segítette, s nem verhette jobban, mint mikor ennek az embernek túl mértékben adott megfelelő ravaszságot arra nézve, hogy alkotmányos garantiákban oly gazdag eme nemzetet a bécsi kormánynak és Bécsnek csörgősipkás bohócává, vagyoni tekintetben pedig valóságos zselléreivé alacsonyítsa le. Aratásunkat befejeztük. Már az adóvégrehajtók is tetemes számban gyarapítva, elindíttattak, hogy töltsék ama feneketlen papzsákot, mit állampénztárnak neveznek, hogy vegyenek és vigyenek el tőlünk mindent, amit csak találnak, ha fizetni nem tudunk. Az aratásnak vége. Azonban ha közepes terméssel dicsekedhetünk is, kérdem: van-e pénze a gazdának? Van-e terményeinknek megfelelő ára? Van-e valami kivitelünk, mely csak tűrhető lendületet is adna piacunknak .. . ? Nincs semmi! A nagy adó megvan. A drága vasúti szállítás megvan. És megvannak az átkozott kereskedelmi és nemzetgazdászati politika jelképében tündöklő, őrjöngő agyban fogamzott kereskedelmi szerződéseink, melyeknek segélyével a muszka birodalom, Moldva-Oláhország, sőt egy egészen más világrész is, Amerika a legközelebbi piacokon, a mi saját országunkon is keresztül hurcolt termesztményeivel előnyösen versenyzik velünk. Most már élj meg magyar, ha tudsz! És váljon nem-e a nemzetnek fönt jelzett „Phyloxérái“ ennek okai ? Kik a német sógorral és sógorokkal fent tartandó kétes értékű barátság tál lencséjének évtizedre áldozták és dobták oda a nemzet véresverejtékkel szerzett filléreit? Most már ezután élj meg magyar, ha tudsz! Midőn terményeidet zsákba raktad, cselédeidet s talán adódat is kifizetted, kaparászhatsz zsebed fenekén, még körmöd leszakad, hogy csak annyit is találj benne, amin gyermekeidnek vásárfiául egy kis mézeskalácsot vehetsz. És pedig mi nem oly nemzet vagyunk, hogy elmondhatnánk, miként ha terményeink nem jövedelmeztek, van még más jövedelmező forrásunk is, melyből pénzt meríthetünk. Mert nagyon sok keserű tapasztalásból tudjuk, hogy iparunk, kézmüzetünk, kereskedelmünk nem lévén , gabnatermés hiányában pár év alatt az egész földbirtokos osztály, vagyis az egész nemzet földönfutóvá válik. És kik mindezeknek okai ? Felelet: a „Phyloxérák.“ A nemzetnek fentjelzett „Phyloxérái“, kik egy-egy hitvány eldobott konc után ólálkodva sürgenek forganak a húsos fazekak körül, és imádva saját „én“-jöket felednek mindent, mi annak látkörén kívül fekszik. Kik a nemzet sebeinek gyógyításán nem aggódnak, hanem inkább leszedvén az elsajátítható hasznokat, dobzódás és a népek ámításában töltik napjaikat. S a nemzetnek nem lehet ama gyógyszert alkalmazni, mely őt e „Phyloxérák“tól megmentené! Királyházi közönség elébe lépni, meggyőződve lévén , hogy azt, mi soraimban jó és alkalmazásra méltó, senki sem vetendi meg. Éltünk egész folyama harc önfenntartásunkért , mint egyének a társadalom által elénk gördített akadályokkal, harc a mindennapi szükségleteink megszerezhetéséért, és harc a társadalom létét fenyegető veszélyek ellen, melyek közé az elemekkel való harcot is kell sorolnunk; de az ezek ellen való harc vezetése már ősidőktől fogva más intézőkre lévén bízva, az elemek elleni harcok közül mostani soraim céljául csak a tűzvészt szemeltem, mely felszólalásom indító oka néhány, rövid ittlétem alatt keletkezett tűzveszélynek oltása körül tapasztalt fogyatkozások. A hatóság, a tűzoltók, úgy mint az oltó közönség, (még a csodalatni jövő népet is ide értve,) igyekezete ellen semmi panasza sem lehet senkinek, de az oltás körüli eljárásnál hiányzik a vezéreszme, és az egész működés inkább hangyaboly , mint méh szorgalmának tűnik fel, és így a nagyobb veszély elkerülése inkább a szerencsés véletlenben, mint a fáradhatlan, önzéstelen és mély belátású működésben keresendő. — Ily körülmények közt szabadságot veszek magamnak nézeteimet és positív indítványaimat nyilvánossá tenni. A tűzveszély elleni küzdelemben legelső, legfontosabb teendő — nézetem szerint — annak bizonyos, mind szűkebb határok közé szorítása, a tűz helyének minél gyorsabban elszigetelése a szomszédok veszélyeztetett lakóitól. Ezen cél elérésére legfontosabb és legelső teendő az iránta biztos tájékozása a tűzoltóságnak , hogy hol, nemcsak melyik tizedben (az is gyakran hibásan kongatva), de melyik utcában és ennek melyik részén támadott a a tűz. Ezt pedig az egyetlen tűzőr a templom tornyán nem észlelheti kellőképen, és a város egyetlen tűzoltó-tanyájával nem közölheti pontosan. Mi ennek a következménye ? Az, hogy a tűzoltó-tanyán befognak, a járművekkel megindulnak, útközben kérdezik a veszély utcáját, és ahelyett, hogy odaérkeznének , hol a szükség legnagyobb, oda jutnak igen sokszor , mint a m. hó 28-kán d. u. keletkezett tüzeset alkalmakor is történt, ahol a segély már hasztalan, a leégett házak elébe , és akkor is a szél alá úgy, hogy a füst miatt is alig képesek a fecskendők kellő hatását eszközölni, azután nem a szomszéd épületeket védik fecskendezés által, hanem a tüzet, mert tessék elhinni, hogy egy olyan vizsugár egy égő, főleg nádas épületre szórva, épen azon hatást idézi elő , mint a kovács műhelyében, midőn az égő szenet megvizezi, t. i. jobban ég. Egy másik hátrány, mely abból folyik, hogy egyetlen tűzoltó-tanya van a városban, hogy igy a fecskendők a távolabb fekvő tizedekbe későn is érkeznek, mely körülmény kedvezőtlen széliránynál a városra nézve a legnagyobb veszélyt rejti és egy, az 1819-ikihez hasonló végromlást lehetségessé teszi. Egybefoglalva az elősorolt hátrányokat, ezeknek orvoslására következőket véleményezek célhoz vezetőknek: 1) A tűzoltás vezetése egy fiatal, értelmes , erőteljes és tettakarattal biró városi hivatalnokra jelenleg — amennyire hozzávetőleg ítélhetni — talán Szegedi György, városi alkapitány úrra bízassák. Ő, mint rendőrhivatalnok és katonaviselt ember nagyobb súlyt is fog adhatni intézkedéseinek. Küldjék ezen erélyes fiatal urat fővárosunkba, az ottani tűzoltó-szervezet tanulmányozására, és a város építkezési vizsonyaihoz való alkalmazását vigyék keresztül. Hisz Kecskemét városa , hála a közgazdászati viszonyoknak, ennek még módjában van, és meg vagyok győződve, hogy lelkes közönsége, illetve közigazgatási bizottsága, mely a város emelésére naponként újabb áldozatokat hoz, bizonyára nem riad majd vissza a város érdekében ezen újabb költségektől. — Hogy e szervezetet nem csupán úrhatnám módjára óhajtanám e városba átültetve látni, szolgáljon e tekintetben a következő: 2.) A tűzoltó-testület gyarapíttassék úgy, hogy minden tizedben egy fiók-tanyája legyen. Ezen fiók-tanyák legyenek a fő-tanyával távirdai összeköttetésben, mely a keletkező tűzvész alkalmakor az utcát, hol kitört, valamint a legrövidebb mellékutcákat a főtanyával tudatja. (A részletekre ugyan nem akarok reflektálni, csak megjegyzem, hogy e távirda összeköttetést a nagyobb vendéglőkben felállítottak mintájára lehetne berendezni, és bizonyára nem kerülne sokba. A jelet véve a tűzoltók parancsnoka a mindig készen tartandó nyerges paripára pattan és néhány lovas rendőrt maga mellé véve, a vész színhelyére siet, és addig, míg a nagy fecskendők megérkeznek, azoknak felállítási helyét legjobb belátása szerint kijelöli. A lovas rendőrök teendője lenne azután — a rend fenntartása mellett — minden fecskendőt, mihelyt megérkezik, kijelölt helyére vezetni. Amíg ez megtörténhetik, igen okszerű lenne, tekintve azon körülményt, hogy a városban levő épületek legnagyobb részben nádasok és nem magasak, úgynevezett tiroli vagy kerti fecskendőket nagyobb mennyiségben venni. Ezek szerkezeteknél fogva a legszűkebb helyen is, hol egy ember és lábainál egy dézsa elfér , alkalmazhatók, könnyen hordozhatók, egy 15 éves fiú elviszi futva az egész készletet, és olcsók, ára 10—12 frt. Ezen fecskendőket a tizedekbeli fióktanyákon tartanák (10—10 házra egyet számítva), kezelésökre önkénytes tűzoltók lennének oktatandók s kötelezendők, (leginkább ajánlanám a tizedbeli iparosokat és kiskereskedőket erre rábírni) és szükség esetén a tanyáról elhozva, a vész keletkezésekor azonnal alkalmazva, igen előnyös szolgálatot tennének. Otthonomban szokás lévén a lakházak mellett kis konyha- és virágos-, de még gyümölcsös-kerteket is tartani, aki csak teheti, ilyen fecskendőt tart ennek öntözésére részben , de a tűzvész percében 100—150 embert lehet látni vállán a fecskendővel, kezében a dézsával a tűzhöz sietni, és rendesen, míg a nagy fecskendők megérkeznek, a tűz határok közé szorítva, sok esetben már oltva is van. 3) Mivel pedig a helyes munka keresztülviteléhez nemcsak testi erő, de értelmi belátás is szükséges, kiváltkép a tűzoltásnál, ezt nemcsak a vezetőben kell megkívánnunk, de az egyes tagokban is; erkölcsi kötelessége városunk értelmiségének, hogy a tűzoltóegyletbe lépve, ott a város érdekében tevékenységét kifejtse, mint azt országszerte látjuk. Hogy miért nincs nálunk is ez így, annak okait kutatni nem tartozik hozzám. Végre — mivel közhasznú dologról szólok — szabadságot veszek magamnak a t. c. gazdasszonyoknak is valamit ajánlani. Számtalan tűveszély támadott már kémények kigyúlása folytán, pedig ezen veszélyt egy 10 éves gyermek rövidebb idő alatt elfojthatja, mint amennyi kívántatik az eljárás leírására. Tartson minden gazdasszony mintegy negyedkilogramm porrá tört kénkövet konyhájában, mindig ugyanazon helyen, (azért, hogy veszély percében ne kelljen még előkeresni) támadó kéményégésnél, bármennyire legyen már a kémény kigyuladva, dobjon a tűzhelyen levő tűzre 1—2 maroknyival belőle, és a kéménytűz, amint a kéngáz fölfelé húzódik, egy perc alatt kialszik, és a kén nyugodtan elég. — Életemben e módon már számtalan kigyuladt kéményt oltottam el. Egy honvéd. Őszinte szavalt. Mint nem rég idő óta e város lakója, kevéssé ismerve a közönség szellemét, mégis szabadságot veszek magamnak — azon remény által kecsegtetve, hogy őszinte véleményeim nyilvánítása által senki sértve nem érzendi magát — tapasztalataim egyikével a tisztelt 31. szám. Kecskemét, 1880. Augusztus 1. Kölcsönös hőmérsékleti változások az éjszaki és déli féltekén. — Hanusz István.— (Folytatás.) Boldogabb időben 100 ezer lakosa volt a szigetnek , ma alig fele, — a régi kőépületeket gyeppel födött viskók válták föl, a hajdani dóm helyén fatemplom áll, melyben havonkint egyszer tartanak isteni szolgálatot. A közlekedés, mely hajdan utakat, hidakat, vendéglőket teremtett, ma pár hónapi időközre zsugorodott össze. Mely okoknál fogva népe, bár százados traditiók és dicsőbb múlt emlékei fűzik őt a jég és tűz ez országához, kivándorolni kénytelen. E költözködés előbb Minnesota felé irányult az Egyesült Államokban , de 1874-ben inkább Kadjak szigetét vették e célból szemügyre Alaska szomszédságában , de úgy látszik nem nyerte meg osztatlan tetszésöket, mert Gimli-ben (magyarul paradicsom) a Winnipeg tó nyugati partján 1875-ben 268 izlandi ütött tanyát, kikhez 1876-ban még 1156-an csatlakoztak, pedig aligha találtak volna valahol régi hazájokhoz hasonlóbb, de annál mindenesetre kedvezőbb tulajdonokkal fölruházott otthont, mint épen Kadjak szigetén , — hol gazdag a tenger halak madarakban, a száraz pedig