Kecskemét, 1880. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1880-08-01 / 31. szám

VIII. évfolyam. Előfizetési díj: Helyben házhoz, vidékre pos­tán küldve: Egész évre - - 5 frt — kr. Félévre - - 3 frt — kr. Negyedévre - - 1 frt 50 kr. Egy hónapra - — frt 60 kr. Szerkesztői iroda: II. tized, Korona-utca 355/b. sz. Hazay-ház. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetményeket a szerkesztőség is elfogad. A „Nyílttér“ díjazása a szer­kesztő által állapíttatik meg.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI­ PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMIVELŐDÉSI HETILAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetési díj: 1 centiméter magas hasábsze­letért: 1- szer iktatva - - - 20 kr. 2- szer iktatva - - - 15 kr. 3- szor iktatva - - - 12 kr. Hivatalos hirdetmény minden beiktatása külön 3 frt. Bélyegdíj 30 kr. Kiadóhivatal: a reform, bazár­ épületben. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Egyes szám 15 krért a bazár­épületben, „Spitzer J. és fia“ könyv- és papírkeres­­kedésében is kapható. A nemzet „Phyloxérái.“ Sokszor vitatott és sok alkalommal el­ismert tény az, hogy a mindenek ura, kinek útjai és bölcsessége megmérhetetle­­nek, sok oly veszélyes és kártékony álla­tokat alkotott, mely állatok létezésének hasznát a mi gyarló és véges emberi el­ménkkel felfogni képtelenek vagyunk, sőt annak haszna helyett, csakis káros és kár­tékony voltukat ismerjük föl. Ily veszélyes és kártékony állat a töb­bek között a „Phyloxéra“ is. Hogy pedig a „Phyloxéra“ valóban ve­szélyes , kártékony és minden haszon nél­küli állat, azt mindenki tudja, ki annak viselt dolgaival legkevésbé is ismeretes. Azt mondják, hogy a „Phyloxéra“ eredeti hazája Amerika, honnét Francia­­országba és onnét egész Európába behur­­coltatott és hurcoltatik. Ez lehet. Azonban, mint a mindennapi tapasz­talás mutatja, vannak és pedig minden államban vannak belföldi „Phyloxérák“ is, melyek nem jöttek ugyan Amerikából, de igen jó lenne, ha oda átvándorolnának. Ily „Phyloxérák“ nagy mennyiségben élősködnek nemzeti létünk , vagyonosodá­­sunk szőllőtőkéjén is, melyek egész nem­zeti jövőnket, alkotmányunkat végveszél­lyel fenyegetik, s elhervasztva ama ezred­éves lombokban gazdag csert, melynek dús árnyékában a nemzet annyiszor pihente ki magát véres harcai után, egy töredezett hitvány gályát hagynak rajta csak, ezt is azért, hogy legyen mit koldusbot gyanánt használjon végnapjaiban, a már végleg tönkre silányított nép. Talán mondanunk sem kellene és el­találná mégis mindenki, hogy a nemzet­nek eme „Phyloxérái“ minden górcső segé­lye nélkül is ott a Sándor-utcai palotában fedezhetők fel, mely „Phyloxérák“-nak ős atyja és a veszélyes petéket minden felé oly nagy mennyiségben lerakó ős anyja ugyanegy személyben Fent lakozván a magas Budában, Sántikál a Sándorpalotában. Sokszor elmondottuk már, de nem győzzük eléggé ismételni, hogy az isten soha nem verhette volna meg jobban e nemzetet, mint mikor a gyász­emlékű biharmegyei administrátor fiát a minister­elnöki székbe segítette, s nem verhette jobban, mint mikor ennek az embernek túl mértékben adott megfelelő ravaszsá­got arra nézve, hogy alkotmányos ga­­rantiákban oly gazdag eme nemzetet a bécsi kormánynak és Bécsnek csörgősipkás bohócává, vagyoni tekintetben pedig való­ságos zselléreivé alacsonyítsa le. Aratásunkat befejeztük. Már az adó­­végrehajtók is tetemes számban gyara­pítva, elindíttattak, hogy töltsék ama fe­neketlen papzsákot, mit állampénztárnak neveznek, hogy vegyenek és vigyenek el tő­lünk mindent, a­mit csak találnak, ha fizetni nem tudunk. Az aratásnak vége. Azonban ha köze­pes terméssel dicsekedhetünk is, kérdem: van-e pénze a gazdának? Van-e termé­nyeinknek megfelelő ára? Van-e valami kivitelünk, mely csak tűrhető lendületet is adna piacunknak .. . ? Nincs semmi! A nagy adó megvan. A drága vasúti szállítás megvan. És megvannak az átko­zott kereskedelmi és nemzetgazdászati po­litika jelképében tündöklő, őrjöngő agyban fogamzott kereskedelmi szerződéseink, me­lyeknek segélyével a muszka birodalom, Moldva-Oláhország, sőt egy egészen más világrész is, Amerika a legközelebbi piaco­kon, a mi saját országunkon is keresztül hurcolt termesztményeivel előnyösen ver­senyzik velünk. Most már élj meg magyar, ha tudsz! És váljon nem-e a nemzetnek fönt jel­zett „Phyloxérái“ ennek okai ? Kik a német sógorral és sógorokkal fent tartandó kétes értékű barátság tál lencséjének évtizedre áldozták és dobták oda a nemzet véresve­­rejtékkel szerzett filléreit? Most már ezután élj meg magyar, ha tudsz! Midőn terményeidet zsákba raktad, cselédeidet s talán adódat is kifizetted, kaparászhatsz zsebed fenekén, még kör­möd leszakad, hogy csak annyit is találj benne, a­min gyermekeidnek vásárfiául egy kis mézeskalácsot vehetsz. És pedig mi nem oly nemzet vagyunk, hogy elmondhatnánk, miként ha termé­nyeink nem jövedelmeztek, van még más jövedelmező forrásunk is, melyből pénzt meríthetünk. Mert nagyon sok keserű ta­pasztalásból tudjuk, hogy iparunk, kézmü­­zetünk, kereskedelmünk nem lévén , gab­­na­termés hiányában pár év alatt az egész földbirtokos osztály, vagyis az egész nem­zet földönfutóvá válik. És kik mindezeknek okai ? Felelet: a „Phyloxérák.“ A nemzetnek fentjelzett „Phyloxérái“, kik egy-egy hitvány eldobott konc után ólálkodva sürgenek forganak a húsos faze­kak körül, és imádva saját „én“-jöket felednek mindent, mi annak látkörén kívül fekszik. Kik a nemzet sebeinek gyógyítá­sán nem aggódnak, hanem inkább leszed­vén az elsajátítható hasznokat, dobzódás és a népek ámításában töltik napjaikat. S a nemzetnek nem lehet ama gyógy­szert alkalmazni, mely őt e „Phyloxérák“­­tól megmentené! Királyházi­ közönség elébe lépni,­­ meggyőződve lévén , hogy azt, mi soraimban jó és alkalmazásra méltó, senki sem vetendi meg. Éltünk egész folyama harc önfenntartá­sunkért , mint egyének a társadalom által elénk gördített akadályokkal, harc a minden­napi szükségleteink megszerezhetéséért, és harc a társadalom létét fenyegető veszélyek ellen, melyek közé az elemekkel való harcot is kell sorolnunk; de az ezek ellen való harc vezetése már ősidőktől fogva más inté­zőkre lévén bízva, az elemek elleni harcok közül mostani soraim céljául csak a tűzvészt szemeltem, mely felszólalásom indító oka néhány, rövid itt­létem alatt keletkezett tűz­veszélynek oltása körül tapasztalt fogyatko­zások. A hatóság, a tűzoltók, úgy mint az oltó közönség, (még a csodalatni jövő népet is ide értve,) igyekezete ellen semmi pana­sza sem lehet senkinek, de az oltás körüli eljárásnál hiányzik a vezéreszme, és az egész működés inkább hangyaboly , mint méh szor­galmának tűnik fel, és így a nagyobb veszély elkerülése inkább a szerencsés véletlenben, mint a fáradhatlan, önzéstelen és mély be­­látású működésben keresendő. — Ily körül­mények közt szabadságot veszek magamnak nézeteimet és positív indítványaimat nyilvá­nossá tenni. A tűzveszély elleni küzdelemben legelső, legfontosabb teendő — nézetem szerint — annak bizonyos, mind szűkebb határok közé szorítása, a tűz helyének minél gyorsabban elszigetelése a szomszédok veszélyeztetett lakóitól. Ezen cél elérésére legfontosabb és legelső teendő az iránta biztos tájékozása a tűzoltó­ságnak , hogy hol, nemcsak melyik tizedben (az is gyakran hibásan kongatva), de melyik utcában és ennek melyik részén támadott a a tűz. Ezt pedig az egyetlen tűzőr a tem­plom tornyán nem észlelheti kellőképen, és a város egyetlen tűzoltó-tanyájával nem közölheti pontosan. Mi ennek a következmé­nye ? Az, hogy a tűzoltó-tanyán befognak, a járművekkel megindulnak, útközben kérdezik a veszély utcáját, és a­helyett, hogy odaér­keznének , hol a szükség legnagyobb, oda jutnak igen sokszor , mint a m. hó 28-kán d. u. keletkezett tüzeset alkalmakor is történt, a­hol a segély már hasztalan, a leégett há­zak elébe , és akkor is a szél alá úgy­, hogy a füst miatt is alig képesek a fecskendők kellő hatását eszközölni, azután nem a szom­széd épületeket védik fecskendezés által, ha­nem a tüzet, mert tessék elhinni, hogy egy olyan viz­sugár egy égő, főleg nádas épü­letre szórva, épen azon hatást idézi elő , mint a kovács műhelyében, midőn az égő szenet megvizezi, t. i. jobban ég. Egy másik hátrány, mely abból folyik, hogy egyetlen tűzoltó-tanya van a városban, hogy igy a fecskendők a távolabb fekvő tize­dekbe későn is érkeznek, mely körülmény kedvezőtlen széliránynál a városra nézve a legnagyobb veszélyt rejti és egy, az 1819-iki­­hez hasonló végromlást lehetségessé teszi. Egybefoglalva az elősorolt hátrányokat, ezeknek orvoslására következőket véleménye­zek célhoz vezetőknek: 1) A tűzoltás vezetése egy fiatal, értel­mes , erőteljes és tettakarattal biró városi hivatalnokra jelenleg — a­mennyire hozzáve­tőleg ítélhetni — talán Szegedi György, városi alkapitány úrra bízassák. Ő, mint rendőr­hivatalnok és katonaviselt ember nagyobb súlyt is fog adhatni intézkedéseinek. Küldjék ezen erélyes fiatal urat fővárosunkba, az ottani tűzoltó-szervezet tanulmányozására, és a város építkezési vizsonyaihoz való alkalma­zását vigyék keresztül. Hisz Kecskemét vá­rosa , hála a közgazdászati viszonyoknak, ennek még módjában van, és meg vagyok győződve, hogy lelkes közönsége, illetve közigazgatási bizottsága, mely a város eme­lésére naponként újabb áldozatokat hoz, bizonyára nem riad majd vissza a város érde­kében ezen újabb költségektől. — Hogy e szervezetet nem csupán úrhatnám módjára óhajtanám e városba átültetve látni, szolgál­jon e tekintetben a következő: 2.) A tűzoltó-testület gyarapíttassék úgy, hogy minden tizedben egy fiók-tanyája le­gyen. Ezen fiók-tanyák legyenek a fő-tanyá­val távirdai összeköttetésben, mely a keletke­ző tűzvész alkalmakor az utcát, hol kitört, valamint a legrövidebb mellékutcákat a fő­tanyával tudatja. (A részletekre ugyan nem akarok reflektálni, csak megjegyzem, hogy e távirda összeköttetést a nagyobb vendéglőkben felállítottak mintájára lehetne berendezni, és bizonyára nem kerülne sokba. A jelet véve a tűzoltók parancsnoka a mindig készen tartandó nyerges paripára pattan és néhány lovas rend­őrt maga mellé véve, a vész színhelyére siet, és addig, míg a nagy fecskendők megérkez­nek, azoknak felállítási helyét legjobb belá­tása szerint kijelöli. A lovas rendőrök teen­dője lenne azután — a rend fenntartása mel­lett — minden fecskendőt, mihelyt megérke­zik, kijelölt helyére vezetni. A­míg ez megtörténhetik, igen okszerű lenne, tekintve azon körülményt, hogy a vá­rosban levő épületek legnagyobb részben náda­sok és nem magasak, úgynevezett tiroli vagy kerti fecskendőket nagyobb mennyiségben venni. Ezek szerkezeteknél fogva a legszűkebb helyen is, hol egy ember és lábainál egy dézsa el­fér , alkalmazhatók, könnyen hordozhatók, egy 15 éves fiú elviszi futva az egész készletet, és olcsók, ára 10—12 frt. Ezen fecskendőket a tizedekbeli fióktanyákon tartanák (10—10 házra egyet számítva), kezelésökre önkénytes tűzoltók lennének oktatandók s kötelezendők, (leginkább ajánlanám a tizedbeli iparosokat és kiskereskedőket erre rábírni) és szükség esetén a tanyáról elhozva, a vész keletkezésekor azon­nal alkalmazva, igen előnyös szolgálatot ten­nének. Otthonomban szokás lévén a lakházak mellett kis konyha- és virágos-, de még gyü­mölcsös-kerteket is tartani, a­ki csak teheti, ilyen fecskendőt tart ennek öntözésére rész­ben , de a tűzvész percében 100—150 embert lehet látni vállán a fecskendővel, kezében a dézsával a tűzhöz sietni, és rendesen, míg a nagy fecskendők megérkeznek, a tűz határok közé szorítva, sok esetben már oltva is van. 3) Mivel pedig a helyes munka keresztül­viteléhez nemcsak testi erő, de értelmi belá­tás is szükséges, kiváltkép a tűzoltásnál, ezt nemcsak a vezetőben kell megkívánnunk, de az egyes tagokban is; erkölcsi kötelessége városunk értelmiségének, hogy a tűzoltóegy­letbe lépve, ott a város érdekében tevékeny­ségét kifejtse, mint azt országszerte látjuk. Hogy miért nincs nálunk is ez így, annak okait kutatni nem tartozik hozzám. Végre — mivel közhasznú dologról szólok — szabadságot veszek magamnak a t. c. gazd­­asszonyoknak is valamit ajánlani. Számtalan tűveszély támadott már kémé­nyek kigyúlása folytán, pedig ezen veszélyt egy 10 éves gyermek rövidebb idő alatt el­fojthatja, mint a­mennyi kívántatik az eljá­rás leírására. Tartson minden gazdasszony mintegy ne­gyedkilogramm porrá tört kénkövet konyhájá­ban, mindig ugyanazon helyen, (azért, hogy veszély percében ne kelljen még előkeresni) támadó kéményégésnél, bármennyire legyen már a kémény kigyuladva, dobjon a tűzhelyen levő tűzre 1—2 maroknyival belőle, és a kéménytűz, a­mint a kéngáz fölfelé húzódik, egy perc alatt kialszik, és a kén nyugodtan elég. — Életemben e módon már számtalan kigyuladt kéményt oltottam el. Egy honvéd. Őszinte szavalt. Mint nem rég idő óta e város lakója, kevéssé ismerve a közönség szellemét, mégis szabadságot veszek magamnak — azon remény által kecsegtetve, hogy őszinte véleményeim nyilvánítása által senki sértve nem érzendi magát — tapasztalataim egyikével a tisztelt 31. szám. Kecskemét, 1880. Augusztus 1. Kölcsönös hőmérsékleti változások az éjszaki és déli féltekén. — Hanusz István.— (Folytatás.) Boldogabb időben 100 ezer lakosa volt a szigetnek , ma alig fele, — a régi kőépüle­teket gyeppel födött viskók válták föl, a haj­dani dóm helyén fatemplom áll, melyben havonkint egyszer tartanak isteni szolgálatot. A közlekedés, mely hajdan utakat, hidakat, vendéglőket teremtett, ma pár hónapi idő­közre zsugorodott össze. Mely okoknál fogva népe, bár százados traditiók és dicsőbb múlt emlékei fűzik őt a jég és tűz ez országához, kivándorolni kénytelen. E költözködés előbb Minnesota felé irányult az Egyesült­ Államok­ban , de 1874-ben inkább Kadjak szigetét vették e célból szemügyre Alaska szomszéd­ságában , de úgy látszik nem nyerte meg osztatlan tetszésöket, mert Gimli-ben (ma­gyarul paradicsom) a Winnipeg tó nyugati partján 1875-ben 268 izlandi ütött tanyát, kikhez 1876-ban még 1156-an csatlakoztak,­­ pedig aligha találtak volna valahol régi hazájokhoz hasonlóbb, de annál mindenesetre kedvezőbb tulajdonokkal fölruházott otthont, mint épen Kadjak szigetén , — hol gazdag a tenger halak madarakban, a száraz pedig

Next