Kecskemét, 1881. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1881-01-02 / 1. szám
1881. — 1. szám. KECSKEMÉT. Január 2. Mindeddig agyakori felszólalások dacára sem létetett semmi oly intézkedés, mely ez ügyet előbbre vitte volna. Pedig a jó világítás minden város haladásának egyik segédeszköze. Kövezet és világítás nélkül nagyobb forgalmi várost nem is lehet képzelni, s ha a haladást írjuk zászlónkra, meg kell szereznünk eszközeit is. Kérdést sem szenvedhet tehát, hogy helyesen cselekszik-e a városi közönség, midőn csak arra törekszik, hogy az eddigi intézkedést minél olcsóbbá tegye. Sokan vannak, akik súlyos anyagi helyzetünkkel, házi adóval stb.felelnek e kérdésre, de nem tarthatjuk ezt elfogadható feleletnek. A haladás mindenkor megtenni a maga gyümölcsét, s az ez érdekben tett áldozat azokba visszatérül. S mi úgy hiszszük, hogy világításunk érdekében, fokozatosan némi haladás lett volna már elérhető valamely nagyobb teher származása nélkül is. Csak akarat kellett volna hozzá, hogy ez úgy rendeztessék, s ez akarattal mindannak megtétele, ami megtehető lett volna. Hanem épen ez az akarat hiányik. Hogyne, amikor még most is számosan vannak, akik ezen ügy fontosságát kicsinyük, s nem is tartják szükségesnek a jó világítást, úgy gondolkodván, hogy a rendes ember éjjel nem kószál. Nem szükséges e gondolkozást jellemeznünk, eléggé ékesen szól magában is. Pedig egy közeli közgyűlésen is hangozott. Nem beszélünk arról, hogy egyszerre nagy költséggel járó gázvilágítást hozzunk be, jóllehet a városi közönség egyszer már e ponton állott, mert amióta visszaesett a sötétségbe, azóta úgy megszokta azt, hogy ki sem akar belőle mozdulni, de a jó akaratot, s a körülményekhez képest az ügy érdekében megtehetőket mindenesetre sürgetnünk kell. E tekintetből első helyen annak szüksége forog fenn, hogy a fennálló lámpavilágítási rendszer átvizsgáltassék, mert tény, hogy némelykor fényes nappal már égnek a lámpák, míg néha késő estén kezdik a gyújtást. Úgyszintén holdvilágos esten világítunk, míg máskor sötét éjjel nincs egy égő lámpánk sem. Azon jövedelem, mely e célra szolgálna, s mely miként alább érintendjük, e céltól elvonatik, lehetségessé tenné azt is, hogy a jelenlegi rendszeren némi javítás tétessék, még pedig a nyári éjjeleken nem világított lámpák világításának behozatala által. A nyári éjjelek sokszor sötétek és borultak, s nem ritkán szakadó esőben azon helyzetnek van a forgalom kitéve, hogy az utcai járdákat elborító vízben, magát nem tájékoztatva, sem eget, sem földet nem látva, árokba és gödörbe esés veszélyének kitéve, kénytelen botorkálni. Még oly szűk, de nagy forgalmú hely sem világíttatik, minő a templom köz sikátor, s még oly nagyforgalmú utcák sem, minők a vásári, halasi, budai nagyutcák, pedig különösen vásáros időben arra valóban szükség volna, s nemcsak a veszélyes felbukásnak, hanem az orv megtámadásoknak is a legteljesebben ki lehet téve a járókelő, ki sem eget sem földet nem láthat. Piacunk és a nagy-kőrösi utca az utcákra való tekintetből nyáron is világíttatik, mi értelme van azonban annak, hogy az utazók e szerencsét csak a nagy-körösi utcán élvezhetik, s azon túl más utcákban a sötétben kénytelenek botorkálni ? Nem olyan nagy azon áldozat, melyet e baj orvoslására hozni kellene, s azt hiszszük, kifutnak azon jövedelmek, melyek világítási célra jogosan fordíttathatnának, s melyek e céltól jogtalanul vonatnak el. Értjük a gázvilágítási vállalkozó által itt hagyott biztosíték jövedelmeit. Mi alapon utalványoztattak ezek a szegényház jövedelmei közé? Megengedjük, hogy a szegényháznak arra szüksége van, s tőkéje gyarapítására is kell telleni minden évben, bárhol veszszük is, gondoskodjunk tehát arról, hogy fedezzük szükségleteit, de azt legkevésbé, hogy épen a világítás javítására fordítható jövedelmek adassanak át ezen alapnak, s akkor azt mondjuk, hogy a világításra nincs jövedelmünk. A háztartási alap hasonló megkárosodásának sok példáját tudnánk felhozni, de ezúttal nincs reáterünk, csupán azt jegyezzük meg, hogy így nem csoda, ha a háztartási alap kiadásaira jövedelme nem volt elég, így nem csoda, hogy ,a lakosságot a házi adótól kímélendő a város az alapoktól kölcsönt volt kénytelen venni, melyet a háztartási alapnak az utolsó krajcárig felszámítanak, s azokat mind meg kell térítenie. Ezért kell házi adót fizetnünk. De mindjárt kevesebb lenne ez a megfizetni való, ha leszámítanánk az alapok részére a házi alaptól jogtalanul elvont összegeket, például az iskolák fűtésére természetben kiszolgáltatott anyagok értékét. Némely alap egészen a háztartási alap vagyonából növekszik, s bizony semmi értelme azon alap részére a háztartási alap tartozásai megfizetésének. Ezeket mellékesen érintettük. Cikkünk fő czélja az, hogy a szegény alapra fordított világítási jövedelmek a háztartási alapnak megtéríttessenek, s az igy előálló jövedelemből világításunk javíttassák. Út és mód van reá, csak akarat kell. Okunk van hinni, hogy lesz az is. TÁRCA. Új évre. Percre perc, napra nap, Jaj de hirtelen jő. Lejárt az idő garatján Megint egy esztendő. Amit őrölt az a malom, Nem volt tiszta élet, Kevés lángja, sok korpája, Keserű kenyérnek. Menj, kiszolgált esztendő, Nem sirunk utánad, Kevés öröm, amit hoztál, Annál több a bánat. Bizony alig érdemied Azt a tisztességet, Hogy ilyen szép énekszóval Temetlek el téged. No de csitt! a halottat Nem illik megszólni, Menj kiszolgált esztendő Békében nyugodni. Elfelejtjük mind, a mi Bajt, gondot okoztál, Csak legyen az utódod Különble te náladnál. Fiatal új esztendő, Jó tanácsom vedd be, Hozz vidámabb napokat A magyar nemzetre. Alföld síkja teremjen Piros búzát bőven, Tűz is legyen, méz is legyen Tokaj szőlejében. Legyen tele friss kaláccsal Mindig a szakajtó, Ne okozzon so’se bajt Finánc, végrehajtó. Fillokszéra, új adó Köztünk ne pusztítson, Föld rengése, vizek árja Meg ne szomoritson. Nagy uraink sziveit Töltsd meg békességgel, Kis uraink zsebeit Öreg bankó pénzzel, Ne is legyen senkinek Semmibe hiánya, Nagy pipájú magyarnak Jó vágott dohányba! De hát csak egy a vége, Ha százat is szólok. Hadd legyen már valaha A magyar is boldog , Megszenvedtük, megszolgáltuk A vigabb jövendőt, Adjon Isten a magyarnak Boldog új esztendőt! Incédi László. Boldog újévet! — Levél a szerkesztőhöz. — Boldog újévet! A vén sirásó haldokol s „ki annyit sírba fektetett“ már maga is a múlté. Igaz, csak egy évvel több, melyet a vén föld megért, de eseményben nem szegény időszak. Ki tudná elszámlálni mennyi bút, bánatot okozott, ki mondhatná meg mennyi reménynek volt megsemmisítője ! A kiknek része volt benne, elmondhatják ugyan azt is, mennyi örömet hozott s mily sok reményt engedett teljesedni, de a halandók többsége bizonyára felsóhajt, szebb jövendőt, mint a minő a múlt volt! Eh, ki panaszkodnék a múltra, mely megváltozhatlan s ki ne bíznék a jövőben, mely tápot ad a reménynek? Legyen úgy. Feledjük el a mi kellemetlen volt, reméljük a legszebb jövőt s kívánjuk egymásnak bizalomteljesen a boldog újévet. * Nos hát kedves szerkesztő barátom minő érzelmekkel viszonzod te onnan a távolból jó kivánságunkat? Érzesz-e valami veszteséget? Nem hiszem. Igaz , nem nézdegéled már ezután a szép szőke Duna lassú hömpölygését, nem jársz ki partjára elmerengni a látványon, melyet ős Buda büszke királyi laka nyújt s csak a távolból sóhajtozol és gondolsz vissza arra, miért hogy oly lakatlan e díszes palota s a sziklás Gellért ormáról miért néz alá komoran az emberi kéz által odahelyezett kővár. Nem háborgat már a nagyvárosi zaj, nem látod magad körül a sok közönyös arczot, melyeket szinte eltorzít a vonásokból leolvasható s mindegyre hajhászott önérdek. Hiszen ha kilépsz szűkebb körű családi otthonodból, azért most már nem jutsz többé idegenek közzé, ott forgolódol a nagy család körében, melyet a vidéki városok boldog lakói alkotnak, kik egymásra utalva nagyon értenek ahoz, hogy minél kellemesebbé tegyék egymásnak az időtöltést. Ugye magad is sajnálsz bennünket szegény fővárosiakat ?* Kecskemét városa hódított el, lelke rajta. Szülővárosod, joga volt megtenni. Hejde nagyon tudjuk mi itt, hogy örömest hallgattál a szóra, mely levezetett. Nem igen ismerem a szép alföldet, keveset tudok azokról a jó emberekről, kik: „ . . . . becsmérlik a görbe tartományt. Nem adnának érte egy jó pipa dohányt, hanem Kecskemétet meg az ottani menyecskéket mégis ismerem, igaz hogy csak a nótából. Emlékszem rá, hogy mikor a népszínház pacsirtája Blahá né először énekelte a dalt „Hires város az alföldön Kecskemét,“ nagyon sokan voltunk a kik elkezdtünk rajongni a kecskeméti menyecskékért. (Hát még a lángok ! szinte hallom a mint ezt a monológot tartod.) Olyan ábránd volt biz’ ez is mint annyi más, melyeket a valóság nem váltott be. Pedig nem rajtam múlt, hogy „ne csak imigy amúgy“ szeressem őket. * Apropós ábránd! Ugye hallottad már, hogy az ábrándok néha valósulni szoktak? Bizonyára emlékszel még reá, hiszen nagyon közelmúlt, mily hősiesen csináltuk a magas politikát. Bismarcktól le a mi szavazni mindig kész mamelukjainkig találtunk mindegyiken elég gáncsolni valót s a dolog könynyen ment. Shakespearetől le Dóczi Lajosig az eszmék világából mindig mertünk kiszemelni olyat is, mi nem bírta magas tetszésünket. Hát ezt is nyélbeütöttük. Azután néha frondeurösködtünk Hugo Viktor és Arany Jánossal szemben is akár csak valamely fiatal óriásunkról lett volna szó. Megéltünk azért. És nem volna talán elég bátorság bennünk a Blaháné által felköltött ábránd megvalósulása felé törni ?* Állj meg jó eszem, ne óljon gyorsan, hiszen én új évi gratulsannak álltam be, nem pedig a veszedelmet (kire ?) felidézni. Újév! Hát talán nem az a nap süt már az égen, melyre szegény Józsue hősiesen ráförmedt : „állj meg,amikor az a nélkül sem tudott mozogni, pedig fiatalabb volt mint ma ? Vagy talán most már az aranykorszak következik, melyben másképen és jobban lesz minden mint eddig volt ? Döntsék el a bölcsek. De annyi bizonyos, hogy azt a megoldhatatlan problémát, mely annyi fejtörést okozott már s mely az általános boldogságot eredményezné, alig fogja előbbre vinni ez az új esztendő. Amíg ember él ezen a bolygón , melyet úgy neveznek : föld, az öröm mellett a bánat mindig helyet fog követelni. Kívánunk az újévben elég lelkierőt mindenkinek , hogy türelemmel viselje el a mit a sors reá mér s kívánunk önzetlenséget azok szivébe , kiket a sors áldásaiban részesít, hogy adjanak részt örömükből azoknak, akiknek adhatnak.* Boldog újévet! Kinek? Hát nem mért-e még elég csapást a teremtő erre a szegény országra, hogy jogosan igényelhessük a szebb jövendőt ? Hej sors uram, eleget „megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt,“ nagy okunk van nekünk a boldog újévet kívánni e sokat szenvedett ország minden fiának és leányának. Boldog újévet! Élvezze e boldogságot minden igaz honfi és honleány s az egyesek boldogságából fakadjon viruló élet a hőn szeretett hazára. Hadd mondhassuk el már egyszer mi is a vén siráló majdan eljövendő haldoklásának napján : „volt részünk az áldásban.“ * Ha néha-néha eszedbe fog jutni a kis baráti kör, melynek minden egyes tagja kedvesen emlékszik reád, jusson eszedbe, hogy mi egy kötelezettség teljesítését várjuk tőled. Az eszmék fegyverével vállalkoztál küzdeni a sík alföld kedves városában , mely felé rokonszenvünk fordul. Légy nemes bajnoka a szellem fegyverének, tedd a mit tehetsz s mindenekfölött, légy rajta, hogy Kecskemét hű maradjon szent hagyományához, mely arról regél, hogy fiai mindenha hű és becsületes fiai voltak -e hazának, kik elsők voltak mindannyiszor a kötelességek teljesítésében jó és rész napokban egyaránt. Boldog újévet mindenkinek. Sarkady Elemér: Külföld. Ezen cím alatt lapunkban állandó, rendes rovatot nyitunk, amely rovat fel fogja ölelni rövid körvonalakban mindazon fontos eseményeket , melyek a jelen politikai viszonyoknak Európában irányt adnak, tájékozást nyújtandunk olvasóinknak mindazon kérdések felől, amelyek az európai diplomáciát kiválóan foglalkoztatják. A legközelebb elmúlt hét alatt és már hosszabb idő óta különösen két ügy képezi kiváló érdeklődés tárgyát Európában. Az egyik a görög kérdés, a másik a Duna-ügy. E két kérdés keletkezését, fejlődését és jelen állását kívánjuk tehát mindenekelőtt megismertetni olvasóinkkal. A görög kérdés tudvalevőleg onnan veszi eredetét, hogy a berlini konferencián , a keleti kérdés rendezésére összegyűlt nagyhatalmak Görögországnak odaígérték Törökországból Epirus és Thessalia tartományok jó részét, Mezzovo, Larissa és Janina városokkal. Az ígéret azonban mindez ideig szép szó maradt, mert az európai diplomácia a híres dulcignói kérdéssel lévén elfoglalva, kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a görögöknek adott ígérettel törődjék. Ám a Dulcignó-kérdés, úgy ahogy megoldatván , most már újra előállanak kívánságukkal a görögök, akik időközben erősen csörtették a kardot, hogy ha a nekik oda ígért tartományokat nem kapják meg szépszerivel, hát elveszik a töröktől erővel is. A török persze a berlini konferencia gazda nélkül csinált számadását sehogysem akarta kifizetni és okt. 3-diki jegyzékében kijelentette, hogy a berlini konferencia által megvont új határvonalat nem fogadja el, hanem ha a görögök megelégesznek kevesebbel, a jó egyetértés kedvéért hajlandó nekik birtokából valamit átengedni , meg is mondta, hogy mennyit. A görögök persze erről hallani sem akartak és hivatkoztak a hatalmak berlini határozatára. A hatalmaknak egyszerre meggyűlt a bajuk a tolakodó göröggel, akinek igaza is volt, meg nem is. Tűrték a fejeket a diplomata urak, hogy mikép rázzák most már le nyakukról az alkalmatlan vendéget. Franciaország végre, amely hatalom mindig legjobban legyezgette az athéni udvar érdekeit, kitalálta, hogy ha már a két veszekedő fél nem tud egymással megegyezni, egy európai választott bíróság döntsön az ügyben. Ez a bíróság a hat európai nagyhatalom megbízottjaiból fogna alakíttatni. A többi hatalmak azonban Franciaország javaslatát, Bismarck herceg, a hatalmas német államkancellár ajánlatára csak azon esetben lettek volna hajlandók elfogadni, ha a bíróság által hozandó határozatnak a két érdekelt fél, t. i. Török- és Görögország már előre alávetik magukat. A hatalmak a két féllel alkudoztak, alkudoztak. De a sok alkudozásnak is az lett a vége, hogy a javaslat ügye nem előre, de hátrafelé halad. Annyira, hogy a legújabb hírek semmi kétséget nem hagynak fenn az iránt, hogy sem Görögország, sem Törökország nem hajlandók magukat alávetni egy európai bíróság ítéletének. A porta ugyanis körjegyzéket szándékozik intézni a hatalmakhoz, melyben a választott bíróság eszméjére nem is reflektál s nem hivatkozva többé okt. 3-diki jegyzékére sem, új javaslatot terjeszt a hatalmak elé. E javaslat szerint a helyszínen kellene működnie egy kinevezendő európai bizottságnak, azután a hatalmak által egybehívott konferenciának jutna az a feladat, hogy döntő határozatot hozzon az eléje terjesztendő határvonal fölött. Persze ez a javaslat ismét Görögországnak nincs szája íze szerint és Athénben azokat a húrokat pengetik folyton, hogy Görögország nem térhet el ama határozattól, melyet a nagyhatalmak egyhangúlag hoztak a berlini konferencián. Sőt Komandurosz görög minszterelnök oda nyilatkozott, hogy Görögország el van határozva, visszautasítani olyan választott bíróságot, amelynek ítélete megcsonkítaná a berlini kongresszuson Görögországnak megszavazott engedményeket. Most már tessék a diplomácia bölcsességének igazat látni a két torzsalkodó fél között. Mi nagyon tartunk tőle, hogy nem a diplomáciai zöld asztalnál fekete tintával, hanem a zöld mezőn piros vérrel fogják megírni a görögügy ítéletét. Jövő számunkban a másik fontos európai ügy, a Duna-kérdés fejlődését és jelen állását adjuk elő olvasóinknak. Fővárosi levél. — Krisztkindli-vásár. — Az újév rémei. — Köd és sár. — Hangversenyes bálok. — Kávéházi élet. — Új lapok. - Új év. -December vége. Nagyban indult meg a Krisztkindli láva. Hirdetések, plakátok, kirakatok, árucsarnokok és az ajándékok ezer bohó tárgyai kínozták az emberek szemét és zsebét. Mindenütt a jó szívre apelláltak, a szokásra és a muszájra. Magam is bejutottam egy bazárba, hol igen csinos ajándék tárgyak voltak láthatók. — Be szép aranyos kosár — kiáltok fel egy gyönyörű kosár láttára. — Rendeletre készült. — Válaszolt a kereskedő. — Ah! kinek a számára ? — Nem tudom a nevét. — Ki rendelte meg? — Egy szép leány.