Kecskemét, 1882. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1882-01-22 / 4. szám

X. évfolyam. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI HETILAPJA. JIEKJELEIV niHDEW V18.ÍBN­F, Előfizetési díj: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - - - 5 frt 1 kr. Félévre...........................3 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 50 kr. Egy hóra...................... 50 kr. Egyes szám ára - - - 12 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a Gallia-, Scheiber- és Spitzer féle helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Szürkeistki iroda, II. tized, Deák-tér 1-ső szám, 4. szám, Kecskemét, 1882. Január 22. Hirdetések és „Nyílttéri" közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos, n. m. városi, egyházi, egyleti, társulati hirdetmények minden egyes beigtatása 3 frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Kiadóhivatal: II. tized, Deák-tér 1-ső szám. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadó­­hivatalba küldendő. Kéziratok vissza nem adatnak. A Tiszaszabályozás. A szeg kezdi magát kiütni a zsákból: a kormány gazdálkodásáról kezdik lerántani a leplet. Mindenesetre elég tanulságos jele az időknek, hogy már a kormánypárt kebelében is megeléglik a hanyatthomlok rohanást a bukás felé, s még olyan is akad ez engedelmes hadban, aki nyíltan feláll és szemébe mondja a kormánynak és kö­zegeinek, hogy az államgazdaság vezetése körül vakság és lelkiismeretlenség tapasztalható. A kormány és pártja azt mondják Rohon­­czynak, mikor azt állítja, hogy a Tiszaszabályo­­zási munkálatokra előírt költségnek csak harmincz százaléka fordíttatik czélra, hetven százaléka pe­dig „elkezeltetik,­ hogy ezt könnyű állítani, de be is kell bizonyítani, — ámde az érdekeltekre valamit rábizonyítani akkor is igen nehéz feladat, ha azok a legbűnösebbek. Mindez nem zárja ki, hogy a dolgok folyása szemmel látható legyen. Hogy pedig a Tiszaszabályozási munkálatok körül — ha nem is egészen úgy, mint azt Ro­­honczy előadta, vagy nem azok által, akiket be­szédében érintett, — de jól egyáltalán nem foly­nak, azt minden ember látja. Erre csak rá kellett mutatni, s a szeg mind­járt nagyon is szembe tűnt. A kormány és pártja erőlködnek persze be­foltozni a zsákon ejtett rést, hanem azon már ed­dig is sok rés volt, melyeket a Várady és Zichy­­affairek ütöttek rajta, s így most kevésbé sikerül­het az, mint valaha. De mikép is sikerülhetne épen ezen ügyben akkor, midőn a mai időkben majdnem minden téren az önérdeket, a pajtáskodást, az igazságon, lelkiismereten és kötelességérzeten való túltevést annyira lábra kapni látjuk?! Rohonczy nem állhatott elő a bizonyítás ne­hézségénél fogva határozottan kompromittáló vá­dakkal, de hogy a Tiszaszabályozás körüli eljárás elleni panaszok mennyire jogosultak, ahol mi is szolgálhatunk egy pár példával. Kecskemét város Felső-Alpár pusztájával, mint ármentesítendő területtel a Szolnok-Cson­­grád Tisza-jobbparti ármentesítő társulatba lé­pett, s midőn a védgát elkészült, ideiglenesen három évre szóló osztályozást létesí­­tettek épen a nagy szárazság idején, midőn a város egész birtoka ármentesitett területnek lát­szott ; azonban a rendes időjárás mellett az egész puszta viz­ vett terület lett, s mindemellett a város számtalan felterjesztése daczára — melyekre a legtöbbször válasz sem, vagy legfölebb ígéret ada­tott, — ma 18 év után sem vagyunk ott, hogy a végleges osztályozás megtör­tént volna, s eként az ideiglenes szabályozás alapján vetik ki a gátépítési, gáthelyreállítási és a társulati egyéb tagok birtokairól a belvizek leeresztésének költségeit. A város mindeddig a fenntartási költséget tényleg ez alapon fi­zette, s részben a gátépítési költséget is; igaz, hogy a hátralevő részt a végleges osztályozásig nem tartozik fizetni, mert erre addig halasztást kapott, de ez csak azt bizonyítja, hogy inkább a kormány elhalasztja követelését, de véglegesen mégsem osztályoznak. És miért? Azért, mert a társulat néhány tagjának ér­deke úgy kívánja. S a város hiába fordul igazságos panaszával a kormányhoz, végre is pe­relni akar, de ez is huzavonával jár, s a dolog tisztába hozatalának nem ez a módja. Azt a befo­lyást, mely szerint a végleges osztályozást bizo­nyos egyének mindeddig meg tudták akadályozni, s a városnak igazság nem szolgáltatott, minek nevezzük tehát? A város tiltakozott az ellen, hogy a régi mód szerint a gátat újra építsék, midőn 1878-ban a víz átszakította, mert ez csak költséget okozhatott, de földjét vízmentessé nem tette, s rá sem hall­gattak ; elkészítették a munkát hallatlan költség­gel kormánybiztosilag, s kivetetttek az ideigle­nes osztályozás alapján egymagára 33 ezer forint tőkének megfelelő évi járadékot, s erre nem adtak halasztást, hanem végrehajtással akar­ják bevenni, pedig ennek megállapítása is a végle­ges osztályozástól függ. A városnak az ugri révhez vezető útját min­den tiltakozása ellenére gáttá alakították és az összes gátépítéshez szükséges anyagot önha­­talmúlag a törvény nyílt rendelete ér­telmében­ tárgyalás mellőzésével a város tulajdonából vették, s midőn a város karhatalommal akart ellenál­lani a kárpótlást megígérték, de még máig sem adták. A város legnagyobb sérelme abban van, hogy míg a felsőtéri birtokosok a társulat által birto­kaikat virágzó termőfölddé változtatták, a városi földekről a belvizet le nem vezették. Ez — lehet — a Tassy-ér csatorna kiépítése ál­tal megtörténik, de ezen kiépítés is csak azért van, hogy a már tovább nem halogat­ható végleges osztályozás majd a bel­vizek leeresztése után eszközöltessék, mi­által a városnak a reá kivetett összegeket a csa­torna költségeivel együtt meg kell fizetni egész nagyságában, meg kell fizetni a hűségesen ki­számított kamatokkal együtt, de a városnak azon hasznát, melyet az ármentesítés elmulasztása, halogatása folytán elvesztett, nem téríti meg senki. Majd kell fizetni a városnak egy­szerre oly összeget, mely a 100 ezer forintot ha­ladja — ha a drága évi járuléktól is meg akar szabadulni, — s ez összeg összes erejére, előre­haladására villámcsapásszerű lesulytással lesz. Hányszor mondta már el mindezeket a város felterjesztéseiben, s volt-e valakiben kötelesség­­érzet igazságot tenni ? Számtalan sürgetésre végre megindul a Tassy-ércsatorna kiépítése, mely épen alkalmas a végleges osztályozás tovább halasz­tására és a városnak egy általa nem hasz­nált tőke kamatának megfizettetése általi megrontására. Mondja valaki, hogy jól mennek a dolgok a közlekedési minisztériumban, mi az ellenkezőt va­gyunk kénytelenek állítani! A boldogság’ dalaiból, ír. Iskolás, víg gyerek lettem én újra. Futkosó, pajkos, iskolás gyerek. Kaczagó kedvem a magányt nem bújja. — Vidám dalomtól hangos a kerek. Komolyság, gond, bánat, — Messze elkerülnek. Hozzám már manapság Pihenni se térnek. Hej, pedig — nem is volt Olyan nagyon régen, — Tanyázó vendégim Voltak ők énnékem ! Iskolás, víg gyerek lettem én újra. Figyelmes, gondos, iskolás gyerek. Az én szép kedvesem szép, szelíd szóra Tanitgat engem ; — arra figyelek. Búbánat volt eddig Fölnevelő dajkám; Elhagyatott lelkem Sírva csüggött ajkán ... De meg is változott Én velem a világ! Tövis helyett most utam Csupa merő virág... Ami után lelkem epedve vágyott: Tanulgatom végre — a boldogságot !­­. Oh, mért borul néha két szép szemed könybe, — Mikor arczodon a boldogság sugárzik?! Napsugaras égnek hogyan lehet könyve, — Szivárványos öröm bútól hogyan ázik ?! Napsugaras egem legfényesb sugára, — Ne boruljon értem könyekbe szép szemed! Bánatos életem színes szivárványa, — Hagyd nekem a könyvt, — hagyj’ sírnom engemet! Régi szenvedésnek, rég emésztő búnak Felhője, lelkemröl nehezen szakadoz. Örömeim is még gyakran könybe fúlnak: Nem vagyok én szokva ily nagy boldogsághoz! Nem ver az isten bottal. — Elbeszélés. — Irta: Hevesi József. (Folytatás.) Mikor a lombok sárgulni kezdtek, s elhullatták lassan-lassan fonyadt leveleiket; mikor gólya, daru elköltözött és őszi köd szürke ezüstje borongott a táj fölött; mikor a természet bánatos ünnepélyességgel készülődött a dermesztő halálra, a fiatal mátkapár szivében akkor fakadt az üdvösség tavasza, akkor látta virulni a boldogság kedves virágait. Hogy megremegett szivük, midőn ott állottak az oltár előtt, hol örök hűséget esküdtek egymásnak. Érezte mindenik a pillanat­haű­ségét s úgy sze­rették volna föllebbenteni a jövő­­fátyolét. Vájjon mit rejthet ? simult hozzá, mint repkény a tölgyhöz, és bemutatta neki a kastély minden ziget-zugát. A nagy fényes salonban odaült a zongora mellé és pajkosan hunyorgatva játszta neki a „Kis heczegből“ . De nem sokáig élvezhették zavartalanul az együtt­­lét boldogságát. Jöttek a vendégek és fogadni kellett a gratu­­lácziókat. Ha mind meghallgatja az egek ura azt a sok jó kívánságot, mikkel a fiatal párt elárasztották, csak úgy görnyedniök kell majd a nagy boldogság alatt. Jelen volt a vidék összes intelligencziája. Nem hiányzott senki,­­ még Komáromy Ador­ján sem. Ő is oda ment halványan, sápadtan a boldog­ságtól sugárzó fiatal pár elé, kezet szorított Képess Lehellel és csókott nyomott a kis menyecske átlátszó fehér kezecskéjére. Ah, pedig hogy vérzett a szíve, hogy remegett minden ízében. Minden erejére szüksége volt, hogy ki ne tán­torogjon a szabadba és kínos zokogással ne könnyítsen azon a nagy terhen, mely szivét nyomta. Hebegett valamit és alig merte szemeit, melyek teli voltak bánattal, lemondással, váddal­­és boldog­talansággal, Flórára emelni. Flóra egy szánakozó pillantást vetett a szép, halvány ifjúra, kinek keze ott reszketett az övében. Ah, leolvasta ő az arczról, mily tenyere a bá­natnak háborog Adorján szivében. Meg volnánk hát Kis feleségem! Nem vagy és én Az urad vagyok, Hogy bámulnak A sietségen, Mondván: hisz még Oly fiatalok! Kecskeméti Állami levéltár A HÉT TÖRTÉNETE. 1882. január 21. BELFÖLD. Az országgyűlés képviselőháza az egész múlt hetet az 1882. évi államköltségvetés feletti átalános vitával tölte. Az ellenzék, de különösen a függetlenségi párt sorai­ból egymás után emelkednek föl a legkitűnőbb szónokok, s hatalmas érveik igazságával verik azt az érczkaput, mely mögött a kormánypárt biztonságának tudatában gondtala­nul és közönynyel nézi a haszontalan fáradozást. Előbb megindulnak a sziklák, mintsem ők akik csak a szavazás kommandójára értenek, érvek előtt meghajóljanak. Nem­csoda, az önérdek szívtelenné, lelketlenné teszi az embert, — a kormánypárt pedig nem egyéb, mint érdekpár­t. Mi nekik a haza java, a menthetlenül bekövetkező pénzügyi bukás, — nekik tömve van a­­ hasuk. S vezérük Tisza Kálmán — a „jókedvű adakozó“ — és oly kevésbé látszik helyzete fontosságának tudatával bírni. Mikor szemére hányják a kormány visszaéléseit, az ő elvtagadását, mind­egyik vádra van egy-egy koranyelvű felelete, mintha épen csak a piac­on volna, de a haza általános nagy érdekei, jövője tekintetében nincs sem megnyugtató szava, sem meg­bízható programmja. Látszik, hogy ő is a mögül az „ércz­­kapu“ mögül beszél. Nem is igen tartják szükségesnek, de alig is lehet mondani valójuk, mert hiszen mit mondhatná­nak egyebet, mint hogy ők teszik amit tesznek azért, mert­­ a hatalomhoz görcsösen ragaszkodnak. E hatalom­ért nincs áldozat, melyet meg ne hoznának. Kitűnik ez Jó­kai beszédjéből, aki a hadsereg körébeni megtakarításról tudni sem akar, hanem az újabb adók beho­zatalát sürgeti, s ezek között az ital­adót. Tagadja, hogy az ország oly rosszul állana, s szúrja a sze­mét, hogy a városokban még vagyonosabb polgárok is van­nak, kik a nemzet „derekát“ képezik. Csak rajta Ritter­dritter Dichter! még vannak igenis olyanok, akiknek van valamijök. Csodálatos türelmünk, a rendelkezési alap, s a hatalom befolyása és kegyei még eddig megoltalmazták a kormányt, hogy helyén maradjon, nem csoda azonban, ha mindezeknek rövid időn vége szakad. Már a kormánypárt soraiból is akad olyan, aki dolgok jelenlegi állapotát nem tűrheti, s az ellen nyíltan felszólal. Nagy sensatiót keltett e tekintetben Rohonczy ma egyheti fellépése, aki különö­sen a tiszai véd- és szabályozási munkálatoknak a közle­kedési minisztérium általi vezetésére hívta fel az ország­gyűlés figyelmét. Beszéde oly manipulácziókra vonatkozott, melyek szerint a munkálatokra kiadott költségeknek csak 30%/6-a fordíttatik a kijelölt czélra a többi pedig „elkezel­tetik. „ Ecsetelé, hogy a vállalatok késő kiírása következté­ben mindig egy és ugyanazon személy kezére kerültek a vállatok, habár sokszor névleg más vállalkozó szerepelt. Ez a vállalkozó soknak találta ugyanazon munkáért ne­gyedrészét kiadni azon költségnek, melyet az állam neki fizet. A beszéd nyilván a Hieronin államtitkár ellen irányult . Ordódi miniszter é s elődjeit abból csak a vakság vádja érte. A miniszter zokon vette ezt a fellépést, s nagyon meg volt indulva, pedig jobban tenné, ha egy kissé a mi­nisztériumban széttekinteni indulna meg. A megvizsgálásra parlamenti bizottság küldése indítványoztatott, azonban a Tisza ezt a kormány elleni bizalmatlanságnak nyilvánitá, s igy e ravasz fogással sikerült a vizgáló bizzottság kiküldésee, ha e szent helyen bele­vethetnénk egy pillantást jövőnkbe, hányan fordulnának vissza ez utolsó pillanatban és siratnák meg szerelmüket, ked­vesüket, hányan tépnék össze a menyasszonyi koszo­rút és dobnák el a jegygyűrűt, a végtelen, örökhűség e csillogó jelvényét! Ah, de itt rózsaszínű fátyolt von szemünk elé a remény, a szerelem, az orgona ünnepélyes hangja boldogságot ígér, és az örökké égő szent lángban sa­ját szívünk kiolthatlan érzelmének symbolumát pil­lantjuk meg. Képess Lehel és szép mátkája is csak boldog­sággal hímezte ki a jövő képét. Az orgona olyan magasztosan búgott, a pap olyan szívhez szólóan beszélt, ,a násznép olyan ünne­pélyes csöndben figyelt és a kórus harmonikus dala olyan meghatóan csöndült meg és hangzott vissza a tágas egyház boltozatos ívei közül. A nagy gót ízlésű ablakon arany sugarakat küldött be a nap és glóriafénynyel szórta be az es­küvőket. Mikor aztán vége volt a szertartásnak és a fia­tal pár egymáshoz simulva fogadta a rokonok és iri­gyek jókívánságát, egy meg nem lesett pillanatban találkozott szemüknek lázas tekintete, mely többet fejezett ki, mint a csalogány dala és a gerlicze zo­kogása. A templomból egyenesen a vőlegény birtokára hajtattak. A gyönyörű birtok minden jobbágya együtt volt s valóságos virágzápor és üdvriadás között tartotta bevonulását az új úrnő. A tornáczon az öreg jószágigazgató bokrétát nyújtott át és könyeket sirt örömében, hogy megérte azt az időt, mikor a parkot ismét fiatal szép asszony fogja bejárni, bolyongani. A boldog férj karon fogta kis feleségét, ki úgy sét a megszeppent többséggel elejtetnie. Ez a többség per­sze mindjárt megszeppen, mihelyt a kormány elleni bizal­matlanságról van szó, s oly valamit, mely azt kifejezésre juttathatná, meg nem enged. Pedig csak venné lelkiismere­tes bírálat alá azon bánásmódot, melyben Kecskemét város a Tiszaszabályozás körül részesül, mindjárt elegendő indokot találhatna a bizalmatlanságra. A dalmácziai és herczegovinai forrongás, mely miatt ezredeinket mozgósítják és a delegátiónkat a milliók meg­szavazása végett febr. 3-ára összehívják, — belügyünkké lett nemcsak a közösügyi kapcsolatnál fogva, de pénzünk és vérünk latba vetése miatt is, noha államjogilag sem Herczegovina sem Dalmáczia hozzánk nem tartozik. E for­rongásról, melynek állítólagos megfékezésére oly nagy haderőt mozgósítanak, sokféle combinatió jött forgalomba. Mondják, hogy e forrongás épen jó alkalom Bosznia és Herczegovina annexiójához, sőt tán a szaloniki felé való előnyomuláshoz szükséges haderőnek észrevétlenül a hely­színére csempészésére. De a zavargások kétségtelenül bír­nak jelentőséggel, s muszkapénzről beszélnek. Nem épen alapnélküli ezen combinátió sem, főleg midőn olvassuk, hogy a Balkán félsziget egészen forrongásban van, a hor­­vátok titokban gyűjtenek a felkelők részére, a monteneg­­róiak fele Dalmácziában van, s Szerbia nyugodt! Hogy épen e hírnek is most kell felmerülnie ! Ha azután felgon­doljuk az orosz czárral való találkozás nem sikerültét, Ro­mániával és a nyugati hatalmakkal való feszült viszonyun­kat, a német barátság legalább is kétes értéket, s mindehez a monarchia népeinek széthúzó érzelmeit, külügyi politi­kánknak helyes vezetése felől nem a legkedvezőbb gondo­lataink támadhatnak. Akárhogy legyen is, mindenképen csak a magyar érdekek veszedelme van előkészítve. A fe­l­­kelőkkel Korstó mellett már formális ütközet volt, melyben 80 főből álló felkelő csapat vett részt. Erről eddig csak az bizonyos, hogy a 11-ik gyalogezred egy századából, mely a megtámadott 10 főből álló őrjárat segélyére sietett, egy tiszt és négy gyalogos megsebesült, egy gyalogos és két zsandár pedig elesett. De a fáma 20 sebesültről beszél. KÜLFÖLD. A külföldi ügyek — kivált részleteikben — kevésbé érdekelhetik az olvasó­közönséget, noha azok alakulása szintén elhatározó befolyással van helyzetünkre. Azért mégis megemlékezünk ezekről is, habár összevontabban. Mindig közérdeklődés tárgyát képezi, hogy Franczia­­országban merre irányítják a kormány gyeplőjét, mivel ettől a herzet alakulásában igen sok függ. A kalandos politikát mindig tartózkodással kell fogadnunk,­­ azért megnyugvással vehetjük hírül, hogy Gambetta személyes hatalmának túlsúlyra vergődését a franczia nemzet óvatos­sága és öntudata féken tartja. Gambetta az alkotmány re­­visiójára irányzott törekvésében alighanem hajótörést szen­ved, amennyiben abból, hogy az e tárgyban kiküldött bi­zottságban csak 1 jutott be a javaslatot pártolók közül és 32 azok közül, akik ellenzik, következtetni lehet. Ha e javaslatok elfogadtatnának is, az eddig történtekből is biz­tosak lehetünk arra nézve, hogy az kellő vigyázat mellett fog történni; a franczia nemzet ébren van, s a nagyravá­­gyás túlkapásainak szabad kezet soha sem enged. A kabineteket élénken foglalkoztatja azon tiltakozó jegyzék, melyet a török kormány az egyiptomi kérdésben kelt franczia-angol együttes jegyzék folytán kibocsátott, s bizonyos az, hogy a török-egyiptomi szuzerinitási viszony­nak a többi hatalmak, a franczia és angol egyoldalú felfo­gás szerinti vitatását meg nem engedik. Épen ezért Európa ege nem mondható valami derültnek, s nem tudhatni, hogy e kérdés még minő bonyodalmakra vezet. Angolországban főbb egyházi és társadalmi körök­ben élénk mozgalom indult meg arra nézve, hogy az orosz­­országi zsidóüldözés ellen szót emeljenek és az üldözöttek kivándorolhatásához gyűjtés útján pénzsegélylyel járuljanak.

Next