Kecskemét, 1882. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1882-01-22 / 4. szám
X. évfolyam. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI HETILAPJA. JIEKJELEIV niHDEW V18.ÍBNF, Előfizetési díj: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - - - 5 frt 1 kr. Félévre...........................3 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 50 kr. Egy hóra...................... 50 kr. Egyes szám ára - - - 12 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a Gallia-, Scheiber- és Spitzer féle helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Szürkeistki iroda, II. tized, Deák-tér 1-ső szám, 4. szám, Kecskemét, 1882. Január 22. Hirdetések és „Nyílttéri" közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos, n. m. városi, egyházi, egyleti, társulati hirdetmények minden egyes beigtatása 3 frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Kiadóhivatal: II. tized, Deák-tér 1-ső szám. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Kéziratok vissza nem adatnak. A Tiszaszabályozás. A szeg kezdi magát kiütni a zsákból: a kormány gazdálkodásáról kezdik lerántani a leplet. Mindenesetre elég tanulságos jele az időknek, hogy már a kormánypárt kebelében is megeléglik a hanyatthomlok rohanást a bukás felé, s még olyan is akad ez engedelmes hadban, aki nyíltan feláll és szemébe mondja a kormánynak és közegeinek, hogy az államgazdaság vezetése körül vakság és lelkiismeretlenség tapasztalható. A kormány és pártja azt mondják Rohonczynak, mikor azt állítja, hogy a Tiszaszabályozási munkálatokra előírt költségnek csak harmincz százaléka fordíttatik czélra, hetven százaléka pedig „elkezeltetik, hogy ezt könnyű állítani, de be is kell bizonyítani, — ámde az érdekeltekre valamit rábizonyítani akkor is igen nehéz feladat, ha azok a legbűnösebbek. Mindez nem zárja ki, hogy a dolgok folyása szemmel látható legyen. Hogy pedig a Tiszaszabályozási munkálatok körül — ha nem is egészen úgy, mint azt Rohonczy előadta, vagy nem azok által, akiket beszédében érintett, — de jól egyáltalán nem folynak, azt minden ember látja. Erre csak rá kellett mutatni, s a szeg mindjárt nagyon is szembe tűnt. A kormány és pártja erőlködnek persze befoltozni a zsákon ejtett rést, hanem azon már eddig is sok rés volt, melyeket a Várady és Zichyaffairek ütöttek rajta, s így most kevésbé sikerülhet az, mint valaha. De mikép is sikerülhetne épen ezen ügyben akkor, midőn a mai időkben majdnem minden téren az önérdeket, a pajtáskodást, az igazságon, lelkiismereten és kötelességérzeten való túltevést annyira lábra kapni látjuk?! Rohonczy nem állhatott elő a bizonyítás nehézségénél fogva határozottan kompromittáló vádakkal, de hogy a Tiszaszabályozás körüli eljárás elleni panaszok mennyire jogosultak, ahol mi is szolgálhatunk egy pár példával. Kecskemét város Felső-Alpár pusztájával, mint ármentesítendő területtel a Szolnok-Csongrád Tisza-jobbparti ármentesítő társulatba lépett, s midőn a védgát elkészült, ideiglenesen három évre szóló osztályozást létesítettek épen a nagy szárazság idején, midőn a város egész birtoka ármentesitett területnek látszott ; azonban a rendes időjárás mellett az egész puszta viz vett terület lett, s mindemellett a város számtalan felterjesztése daczára — melyekre a legtöbbször válasz sem, vagy legfölebb ígéret adatott, — ma 18 év után sem vagyunk ott, hogy a végleges osztályozás megtörtént volna, s eként az ideiglenes szabályozás alapján vetik ki a gátépítési, gáthelyreállítási és a társulati egyéb tagok birtokairól a belvizek leeresztésének költségeit. A város mindeddig a fenntartási költséget tényleg ez alapon fizette, s részben a gátépítési költséget is; igaz, hogy a hátralevő részt a végleges osztályozásig nem tartozik fizetni, mert erre addig halasztást kapott, de ez csak azt bizonyítja, hogy inkább a kormány elhalasztja követelését, de véglegesen mégsem osztályoznak. És miért? Azért, mert a társulat néhány tagjának érdeke úgy kívánja. S a város hiába fordul igazságos panaszával a kormányhoz, végre is perelni akar, de ez is huzavonával jár, s a dolog tisztába hozatalának nem ez a módja. Azt a befolyást, mely szerint a végleges osztályozást bizonyos egyének mindeddig meg tudták akadályozni, s a városnak igazság nem szolgáltatott, minek nevezzük tehát? A város tiltakozott az ellen, hogy a régi mód szerint a gátat újra építsék, midőn 1878-ban a víz átszakította, mert ez csak költséget okozhatott, de földjét vízmentessé nem tette, s rá sem hallgattak ; elkészítették a munkát hallatlan költséggel kormánybiztosilag, s kivetetttek az ideiglenes osztályozás alapján egymagára 33 ezer forint tőkének megfelelő évi járadékot, s erre nem adtak halasztást, hanem végrehajtással akarják bevenni, pedig ennek megállapítása is a végleges osztályozástól függ. A városnak az ugri révhez vezető útját minden tiltakozása ellenére gáttá alakították és az összes gátépítéshez szükséges anyagot önhatalmúlag a törvény nyílt rendelete értelmében tárgyalás mellőzésével a város tulajdonából vették, s midőn a város karhatalommal akart ellenállani a kárpótlást megígérték, de még máig sem adták. A város legnagyobb sérelme abban van, hogy míg a felsőtéri birtokosok a társulat által birtokaikat virágzó termőfölddé változtatták, a városi földekről a belvizet le nem vezették. Ez — lehet — a Tassy-ér csatorna kiépítése által megtörténik, de ezen kiépítés is csak azért van, hogy a már tovább nem halogatható végleges osztályozás majd a belvizek leeresztése után eszközöltessék, miáltal a városnak a reá kivetett összegeket a csatorna költségeivel együtt meg kell fizetni egész nagyságában, meg kell fizetni a hűségesen kiszámított kamatokkal együtt, de a városnak azon hasznát, melyet az ármentesítés elmulasztása, halogatása folytán elvesztett, nem téríti meg senki. Majd kell fizetni a városnak egyszerre oly összeget, mely a 100 ezer forintot haladja — ha a drága évi járuléktól is meg akar szabadulni, — s ez összeg összes erejére, előrehaladására villámcsapásszerű lesulytással lesz. Hányszor mondta már el mindezeket a város felterjesztéseiben, s volt-e valakiben kötelességérzet igazságot tenni ? Számtalan sürgetésre végre megindul a Tassy-ércsatorna kiépítése, mely épen alkalmas a végleges osztályozás tovább halasztására és a városnak egy általa nem használt tőke kamatának megfizettetése általi megrontására. Mondja valaki, hogy jól mennek a dolgok a közlekedési minisztériumban, mi az ellenkezőt vagyunk kénytelenek állítani! A boldogság’ dalaiból, ír. Iskolás, víg gyerek lettem én újra. Futkosó, pajkos, iskolás gyerek. Kaczagó kedvem a magányt nem bújja. — Vidám dalomtól hangos a kerek. Komolyság, gond, bánat, — Messze elkerülnek. Hozzám már manapság Pihenni se térnek. Hej, pedig — nem is volt Olyan nagyon régen, — Tanyázó vendégim Voltak ők énnékem ! Iskolás, víg gyerek lettem én újra. Figyelmes, gondos, iskolás gyerek. Az én szép kedvesem szép, szelíd szóra Tanitgat engem ; — arra figyelek. Búbánat volt eddig Fölnevelő dajkám; Elhagyatott lelkem Sírva csüggött ajkán ... De meg is változott Én velem a világ! Tövis helyett most utam Csupa merő virág... Ami után lelkem epedve vágyott: Tanulgatom végre — a boldogságot !. Oh, mért borul néha két szép szemed könybe, — Mikor arczodon a boldogság sugárzik?! Napsugaras égnek hogyan lehet könyve, — Szivárványos öröm bútól hogyan ázik ?! Napsugaras egem legfényesb sugára, — Ne boruljon értem könyekbe szép szemed! Bánatos életem színes szivárványa, — Hagyd nekem a könyvt, — hagyj’ sírnom engemet! Régi szenvedésnek, rég emésztő búnak Felhője, lelkemröl nehezen szakadoz. Örömeim is még gyakran könybe fúlnak: Nem vagyok én szokva ily nagy boldogsághoz! Nem ver az isten bottal. — Elbeszélés. — Irta: Hevesi József. (Folytatás.) Mikor a lombok sárgulni kezdtek, s elhullatták lassan-lassan fonyadt leveleiket; mikor gólya, daru elköltözött és őszi köd szürke ezüstje borongott a táj fölött; mikor a természet bánatos ünnepélyességgel készülődött a dermesztő halálra, a fiatal mátkapár szivében akkor fakadt az üdvösség tavasza, akkor látta virulni a boldogság kedves virágait. Hogy megremegett szivük, midőn ott állottak az oltár előtt, hol örök hűséget esküdtek egymásnak. Érezte mindenik a pillanathaűségét s úgy szerették volna föllebbenteni a jövőfátyolét. Vájjon mit rejthet ? simult hozzá, mint repkény a tölgyhöz, és bemutatta neki a kastély minden ziget-zugát. A nagy fényes salonban odaült a zongora mellé és pajkosan hunyorgatva játszta neki a „Kis heczegből“ . De nem sokáig élvezhették zavartalanul az együttlét boldogságát. Jöttek a vendégek és fogadni kellett a gratulácziókat. Ha mind meghallgatja az egek ura azt a sok jó kívánságot, mikkel a fiatal párt elárasztották, csak úgy görnyedniök kell majd a nagy boldogság alatt. Jelen volt a vidék összes intelligencziája. Nem hiányzott senki, még Komáromy Adorján sem. Ő is oda ment halványan, sápadtan a boldogságtól sugárzó fiatal pár elé, kezet szorított Képess Lehellel és csókott nyomott a kis menyecske átlátszó fehér kezecskéjére. Ah, pedig hogy vérzett a szíve, hogy remegett minden ízében. Minden erejére szüksége volt, hogy ki ne tántorogjon a szabadba és kínos zokogással ne könnyítsen azon a nagy terhen, mely szivét nyomta. Hebegett valamit és alig merte szemeit, melyek teli voltak bánattal, lemondással, váddalés boldogtalansággal, Flórára emelni. Flóra egy szánakozó pillantást vetett a szép, halvány ifjúra, kinek keze ott reszketett az övében. Ah, leolvasta ő az arczról, mily tenyere a bánatnak háborog Adorján szivében. Meg volnánk hát Kis feleségem! Nem vagy és én Az urad vagyok, Hogy bámulnak A sietségen, Mondván: hisz még Oly fiatalok! Kecskeméti Állami levéltár A HÉT TÖRTÉNETE. 1882. január 21. BELFÖLD. Az országgyűlés képviselőháza az egész múlt hetet az 1882. évi államköltségvetés feletti átalános vitával tölte. Az ellenzék, de különösen a függetlenségi párt soraiból egymás után emelkednek föl a legkitűnőbb szónokok, s hatalmas érveik igazságával verik azt az érczkaput, mely mögött a kormánypárt biztonságának tudatában gondtalanul és közönynyel nézi a haszontalan fáradozást. Előbb megindulnak a sziklák, mintsem ők akik csak a szavazás kommandójára értenek, érvek előtt meghajóljanak. Nemcsoda, az önérdek szívtelenné, lelketlenné teszi az embert, — a kormánypárt pedig nem egyéb, mint érdekpárt. Mi nekik a haza java, a menthetlenül bekövetkező pénzügyi bukás, — nekik tömve van a hasuk. S vezérük Tisza Kálmán — a „jókedvű adakozó“ — és oly kevésbé látszik helyzete fontosságának tudatával bírni. Mikor szemére hányják a kormány visszaéléseit, az ő elvtagadását, mindegyik vádra van egy-egy koranyelvű felelete, mintha épen csak a piacon volna, de a haza általános nagy érdekei, jövője tekintetében nincs sem megnyugtató szava, sem megbízható programmja. Látszik, hogy ő is a mögül az „érczkapu“ mögül beszél. Nem is igen tartják szükségesnek, de alig is lehet mondani valójuk, mert hiszen mit mondhatnának egyebet, mint hogy ők teszik amit tesznek azért, mert a hatalomhoz görcsösen ragaszkodnak. E hatalomért nincs áldozat, melyet meg ne hoznának. Kitűnik ez Jókai beszédjéből, aki a hadsereg körébeni megtakarításról tudni sem akar, hanem az újabb adók behozatalát sürgeti, s ezek között az italadót. Tagadja, hogy az ország oly rosszul állana, s szúrja a szemét, hogy a városokban még vagyonosabb polgárok is vannak, kik a nemzet „derekát“ képezik. Csak rajta Ritterdritter Dichter! még vannak igenis olyanok, akiknek van valamijök. Csodálatos türelmünk, a rendelkezési alap, s a hatalom befolyása és kegyei még eddig megoltalmazták a kormányt, hogy helyén maradjon, nem csoda azonban, ha mindezeknek rövid időn vége szakad. Már a kormánypárt soraiból is akad olyan, aki dolgok jelenlegi állapotát nem tűrheti, s az ellen nyíltan felszólal. Nagy sensatiót keltett e tekintetben Rohonczy ma egyheti fellépése, aki különösen a tiszai véd- és szabályozási munkálatoknak a közlekedési minisztérium általi vezetésére hívta fel az országgyűlés figyelmét. Beszéde oly manipulácziókra vonatkozott, melyek szerint a munkálatokra kiadott költségeknek csak 30%/6-a fordíttatik a kijelölt czélra a többi pedig „elkezeltetik. „ Ecsetelé, hogy a vállalatok késő kiírása következtében mindig egy és ugyanazon személy kezére kerültek a vállatok, habár sokszor névleg más vállalkozó szerepelt. Ez a vállalkozó soknak találta ugyanazon munkáért negyedrészét kiadni azon költségnek, melyet az állam neki fizet. A beszéd nyilván a Hieronin államtitkár ellen irányult . Ordódi miniszter é s elődjeit abból csak a vakság vádja érte. A miniszter zokon vette ezt a fellépést, s nagyon meg volt indulva, pedig jobban tenné, ha egy kissé a minisztériumban széttekinteni indulna meg. A megvizsgálásra parlamenti bizottság küldése indítványoztatott, azonban a Tisza ezt a kormány elleni bizalmatlanságnak nyilvánitá, s igy e ravasz fogással sikerült a vizgáló bizzottság kiküldésee, ha e szent helyen belevethetnénk egy pillantást jövőnkbe, hányan fordulnának vissza ez utolsó pillanatban és siratnák meg szerelmüket, kedvesüket, hányan tépnék össze a menyasszonyi koszorút és dobnák el a jegygyűrűt, a végtelen, örökhűség e csillogó jelvényét! Ah, de itt rózsaszínű fátyolt von szemünk elé a remény, a szerelem, az orgona ünnepélyes hangja boldogságot ígér, és az örökké égő szent lángban saját szívünk kiolthatlan érzelmének symbolumát pillantjuk meg. Képess Lehel és szép mátkája is csak boldogsággal hímezte ki a jövő képét. Az orgona olyan magasztosan búgott, a pap olyan szívhez szólóan beszélt, ,a násznép olyan ünnepélyes csöndben figyelt és a kórus harmonikus dala olyan meghatóan csöndült meg és hangzott vissza a tágas egyház boltozatos ívei közül. A nagy gót ízlésű ablakon arany sugarakat küldött be a nap és glóriafénynyel szórta be az esküvőket. Mikor aztán vége volt a szertartásnak és a fiatal pár egymáshoz simulva fogadta a rokonok és irigyek jókívánságát, egy meg nem lesett pillanatban találkozott szemüknek lázas tekintete, mely többet fejezett ki, mint a csalogány dala és a gerlicze zokogása. A templomból egyenesen a vőlegény birtokára hajtattak. A gyönyörű birtok minden jobbágya együtt volt s valóságos virágzápor és üdvriadás között tartotta bevonulását az új úrnő. A tornáczon az öreg jószágigazgató bokrétát nyújtott át és könyeket sirt örömében, hogy megérte azt az időt, mikor a parkot ismét fiatal szép asszony fogja bejárni, bolyongani. A boldog férj karon fogta kis feleségét, ki úgy sét a megszeppent többséggel elejtetnie. Ez a többség persze mindjárt megszeppen, mihelyt a kormány elleni bizalmatlanságról van szó, s oly valamit, mely azt kifejezésre juttathatná, meg nem enged. Pedig csak venné lelkiismeretes bírálat alá azon bánásmódot, melyben Kecskemét város a Tiszaszabályozás körül részesül, mindjárt elegendő indokot találhatna a bizalmatlanságra. A dalmácziai és herczegovinai forrongás, mely miatt ezredeinket mozgósítják és a delegátiónkat a milliók megszavazása végett febr. 3-ára összehívják, — belügyünkké lett nemcsak a közösügyi kapcsolatnál fogva, de pénzünk és vérünk latba vetése miatt is, noha államjogilag sem Herczegovina sem Dalmáczia hozzánk nem tartozik. E forrongásról, melynek állítólagos megfékezésére oly nagy haderőt mozgósítanak, sokféle combinatió jött forgalomba. Mondják, hogy e forrongás épen jó alkalom Bosznia és Herczegovina annexiójához, sőt tán a szaloniki felé való előnyomuláshoz szükséges haderőnek észrevétlenül a helyszínére csempészésére. De a zavargások kétségtelenül bírnak jelentőséggel, s muszkapénzről beszélnek. Nem épen alapnélküli ezen combinátió sem, főleg midőn olvassuk, hogy a Balkán félsziget egészen forrongásban van, a horvátok titokban gyűjtenek a felkelők részére, a montenegróiak fele Dalmácziában van, s Szerbia nyugodt! Hogy épen e hírnek is most kell felmerülnie ! Ha azután felgondoljuk az orosz czárral való találkozás nem sikerültét, Romániával és a nyugati hatalmakkal való feszült viszonyunkat, a német barátság legalább is kétes értéket, s mindehez a monarchia népeinek széthúzó érzelmeit, külügyi politikánknak helyes vezetése felől nem a legkedvezőbb gondolataink támadhatnak. Akárhogy legyen is, mindenképen csak a magyar érdekek veszedelme van előkészítve. A felkelőkkel Korstó mellett már formális ütközet volt, melyben 80 főből álló felkelő csapat vett részt. Erről eddig csak az bizonyos, hogy a 11-ik gyalogezred egy századából, mely a megtámadott 10 főből álló őrjárat segélyére sietett, egy tiszt és négy gyalogos megsebesült, egy gyalogos és két zsandár pedig elesett. De a fáma 20 sebesültről beszél. KÜLFÖLD. A külföldi ügyek — kivált részleteikben — kevésbé érdekelhetik az olvasóközönséget, noha azok alakulása szintén elhatározó befolyással van helyzetünkre. Azért mégis megemlékezünk ezekről is, habár összevontabban. Mindig közérdeklődés tárgyát képezi, hogy Francziaországban merre irányítják a kormány gyeplőjét, mivel ettől a herzet alakulásában igen sok függ. A kalandos politikát mindig tartózkodással kell fogadnunk, azért megnyugvással vehetjük hírül, hogy Gambetta személyes hatalmának túlsúlyra vergődését a franczia nemzet óvatossága és öntudata féken tartja. Gambetta az alkotmány revisiójára irányzott törekvésében alighanem hajótörést szenved, amennyiben abból, hogy az e tárgyban kiküldött bizottságban csak 1 jutott be a javaslatot pártolók közül és 32 azok közül, akik ellenzik, következtetni lehet. Ha e javaslatok elfogadtatnának is, az eddig történtekből is biztosak lehetünk arra nézve, hogy az kellő vigyázat mellett fog történni; a franczia nemzet ébren van, s a nagyravágyás túlkapásainak szabad kezet soha sem enged. A kabineteket élénken foglalkoztatja azon tiltakozó jegyzék, melyet a török kormány az egyiptomi kérdésben kelt franczia-angol együttes jegyzék folytán kibocsátott, s bizonyos az, hogy a török-egyiptomi szuzerinitási viszonynak a többi hatalmak, a franczia és angol egyoldalú felfogás szerinti vitatását meg nem engedik. Épen ezért Európa ege nem mondható valami derültnek, s nem tudhatni, hogy e kérdés még minő bonyodalmakra vezet. Angolországban főbb egyházi és társadalmi körökben élénk mozgalom indult meg arra nézve, hogy az oroszországi zsidóüldözés ellen szót emeljenek és az üldözöttek kivándorolhatásához gyűjtés útján pénzsegélylyel járuljanak.