Kecskemét, 1882. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1882-01-29 / 5. szám

%­d­folyam. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI HETILAPJA. ItEfilKLEK M I M D­E ViStRá áP. ZlSfinetéal díj: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre......................5 frt 5 kr. Félévre - - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 50 kr. Egy hóra...................... 5­0 kr. Egyes szám ára - - - 12 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a Gallia-, Scheiber- és Spitzer féle hely­beli könyvkereskedésekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Sierkuntól iroda, II. tized, Deák-tér 1-ső szám, 5. szám, Kecskemét, 1882. Január 29. Hirdetések és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos, u. m. városi, egyházi, egyleti, társulati hirdetmények minden egyes beigtatása 3 frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Kiadóhivatal, II. tized, Deák-tér 1-ső szám. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadó­­hivatalba küldendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Kecskemét 1882. Január 24. Azon közlemények folytán, melyeket a hely­beli kiegyezési pártról és közlönyéről lapunk közelebbi számaiban közzétettünk, a „Kecskeméti Lapok“ legközelebbi számában nyilatkozik. Ezen nyilatkozat lényege röviden ez: „a magyar kormány fogalmát is oly magasztosnak tartjuk, melyet még esetleges elvi eltéré­sek mellett is nemzetünkhöz méltó hatalmá­ban megerősíteni nemcsak „szégyennek“ nem tartjuk, de egyenesen hazafiéi kötelességnek te­kintjük.“ Ezek után már tehát azt hihetné az ember, hogy olyan kormány­lappal van dolga, mely a kormányt csak csak esetleges elvi eltérések bekö­vetkezésével nem támogatja. De nagy csodálkozásunkra röviddel ezután így folytatja: „Messze vagyunk attól, hogy álta­lános eszméink fejtegetésével szükségét érez­­nék a tényleges politikai pártok egyik, vagy má­sikához való határozott csatlakozásunkat kifejezni.“ Ezekből meg azt tudja meg az ember, hogy a lap egyik politikai párthoz való csatlakozását sem jelenti ki — határozottan. Mindezt összevéve, csak azt az állításukat látjuk egészen bebizonyíttatni, hogy a lap a kor­mánypárthoz tartozik, de ezt nyíltan bevallani nem meri. Meg van ennek is a maga oka; sokkal gya­korlatibb, tényleges viszonyokon alapuló ok ez, semhogy a „K. L.“ így ne beszélhetne. Mai napság a kormányt nyíltan, határozottan pártolni, különösen Kecskeméten, nem volna há­lás szerep. Az az út, melyet a „K. L.“ választ, mindenesetre kényelmesebb. Hogy pedig a helybeli kiegyezési párt politi­kai elveit miért nem tisztázza, azért van, mert a­­két­ töredékből áll, melyek közt a tisztázásnál a szakadás azéns­lal beállana. Ezt pedig nem akarják, mert közös érdekeik vannak. Ilyen alapokon nyugszik a helybeli kiegyezési párt és közlönye. * Mindenesetre vigasztalóbb ennél azon irány, melyet laptársunk társadalmi elhaladásunk érde­kében kijelöl. Két eszmét pendít meg ezúttal ez érdekben. Egyik a Katona-emléktábla felállítása, másik az új színház­építés. Mindkettőnek felvétele a szé­pért és nemesért lelkesülni tudásra mutat. Mind­két ügy olyan azonban, a­melyhez szó fér, s azért röviden hozzászólni ezen alkalmat felhasználjuk. A Katona-emléktábla ügyében a mozgalom — mint laptársunk írja, — annyira haladt, hogy az ívek már közelebb kibocsáttatnak. Mi ezt tel­jes szívünkből üdvözöljük, s korántsem teszünk úgy, mint 6 vagy 7 év előtt, midőn ezen ügyben részünkről mozgalom indult meg, tették sokan, hogy azt megakadályozták. Ekkor kétségbe vonták azt is, hogy Katona József szülőháza a régi Katona-ház volna. Pedig mellőzve azt, hogy Katona József egyik testvére előttünk akkor határozottan azt vallotta Katona szülőházának, bebizonyosodik ez a régi adóköny­vekből, melyek szerint Katona József atyja meg­­házasodásáig mindig volt Katona József nagyatyja házánál idegen lakó, akkor pedig nem vétetett fel, mert kétségtelenül e lakosztályba az ifjú Kato­­náék költöztek, de minthogy az atyjuk házánál laktak, s igy egy családnak tekintettek, adózó fele­kül fel nem vétettek. Ugyanazon évben, midőn Katona atyja meg­házasodott, s még vagy 6 évig sehol a városban nem találjuk az adókönyvekben az atya nevét, s már ennélfogva is a legvalószínűbb, hogy az atyai háznál laktak, mivel különben, mint különháztar­­tást vivők, felvétettek volna. úgy látszik azonban, hogy időközben e ké­­telylyel az illetők fel is hagytak, mivel az útezák új elnevezésénél azon úteza, melyben a régi Ka­tonaház van (7. tized, 39. sz.) „Katona József“ utczának a törvényhatósági közgyűlés által elne­veztetett. Ha valakinek kétsége volna, mindenesetre jobb lesz, ha még az emléktábla felállítása előtt tisztázza azt, a­mi az előadottakból bebizonyítva látjuk a szülőház hol­létét. * A színházügyben laptársunk azt ajánlja, hogy a közönség erejének néhány évre pihenés en­gedtessék, s a színház nélkülözés által a szükség­let felélesztessék. A színház tulajdonosa rendel­kezhetnék ugyan az épülettel, de ha a közönség a subventiót megvonja, nehezen fog egy igazgató is vállalkozni. E néhány év alatt pedig a szüksé­ges lépések megtehetők volnának egy czélszerű új színház felállítására, melyhez a közönség is hozzájárulna adakozás, mulatság, sorsjáték rende­zése, fuvar és munka-felajánlás által. Mindenesetre méltányoljuk, hogy az új szín­ház kérdését laptársunk is felkarolja, de a kivitel módjára nem értünk vele egyet. A néhány évi pihenés nem a színházlátoga­­tási szükséglet felélesztését eredményezné, hanem hanyatlást, mert ugyanis a közönség egy-két évi színházba nem járással gazdagabb nem lesz, mivel akkor más mulatság felé fordul, ha pedig a szín­ház hiányát érezve, újra színészeket hozna, pár hó alatt csak ott volnánk, ahol most vagyunk. De nem pártoljuk a subventió megvonását sem, mivel ha a tulajdonos a színházat bérbead­hatja, subventió nélkül is lesz benne társulat, ha­nem természetesen sokkal roszabb. A subventió megvonása, a színészet megron­tására volna, mert nálunk még eddig még mindig elég tekintélyes társulatok töltötték ki a telet, ha nem fényes viszonyok közt is, de elég tisztessége­sen, jövőre pedig ettől elesnének. Az új építkezésre nézve pedig az adakozás, mulatság, sorsjáték, fuvar- és munka­felajánlástól tudjuk, hogy mit várhatunk. E helyett sokkal czélravezetőbb az a mód. El sem is temetve, J­óh mégis meghalva : Gondolsz-e néha rám, apátián kis árva?... Én hiszem jóságod magasságos isten. Nincs az a bűn, melynek bocsánata nincsen ! Nem lesz mindig árva én lelkem, angyalom. Van könyör a földön s az égben izgalom!... Kis kacsáidat hát Összetéve szépem : Én édes gyermekem, imádkozzál értem !... a­mit mi ajánlottunk. A város közönsége tudja, mi a kötelessége. Gondoskodjék szinházalapról. Még majdnem minden alapját úgy teremtette a város, hogy vagy a már tényleg foglalást képező és használatlanul heverő csücskök árát fordította ily alapítványra, vagy új földeket adott haszon­bérbe, mi­által addigi egyéb jövedelmei nem ke­­resbedtek. Még mindig módjában van ily részben foglalásokat és részben kellőleg nem hasznosítható csücsköket eladni. Azért mi csak a várostól várjuk e tekintetben az intézkedést. Megérjük, hogy rátérnek erre majd, mert belátják, hogy az különben nem lehet, hanem ehez még idő kell, mikorra a kérdés megérik és több lelkesedni tudó elem lesz a közgyűlésben. — Holf IHa Kis­lányom születésnapján. (Január 28.) — Egy fogoly dalaiból. — Milyen gyorsan fut az idő. — Milyen gyorsan istenem­ ! Hat esztendős, — egész nagy lány Az én szöszke gyermekem. Ide vele az ölembe ! Adjátok hát! — Akarom ! Piczi piros két orezáját Kedvemre hadd csókolom. Aranyfürtös fejecskéjét, Azt a selyem lágy haját, Nevetgélő okos szemét... Óh adjátok ide hát! — Hamar, hamar! — Csókjaimat Hadd szórom rá szerteszét. Nem halljátok? — Édes­apja Kéri szöszke gyermekét!... * Hiába is kérem, hiába is várom. — Nem jő karjaimba az én kicsi lányom. Nem derít fel többé tavasz­ mosolygása. — Letörve lelkemnek legszebbik hajtása. Nem hallja, nem hallja, — akárhogy is kérem. Kilopva szivemből legdrágább csepp vérem. Elfelejtett rabnak ki is hallná szavát? — Ne szóljon már, aki eltemette magát!... Julius. Nem ver az isten bottal. — Elbeszélés. — Irta: Hevesi József. (Folytatás.) Képess Lehel mélyen belepillantott e szavak után felesége szép szemeibe. Flóra kiállotta a fürkésző tekintetet, selyem­pillái még tágabbra nyíltak, s kezét szorosan odanyomva hullámzó keblére, mondá: — Lelkiismeretem tiszta! — Hiszek neked! szólt most Lehel, csókokkal halmozva el a csodás kis kezet. Hanem hát a dolog nem maradhat annyiban, a szegény fiút neked kell meggyógyítanod.---------­— Nekem? kérdezé Flóra összerezzenve. — Igen is neked, aki halálra sebezted. Félsz talán ? Nem bízol magadban ? Nincs elég bizalmad saját erődhöz ? Nem vértez eléggé hozzám való sze­relmed ? — Nem félek s van bizalmam szerelmemben, hanem — — Semmi ha nem, azt a szegény jó fiút, ősz apja egyetlen reményét, boldogságát nem hagyhatjuk IV. A függöny mögött, Képess Lehel kastélyában estély volt. Messze vidék előkelősége sereglett össze, hogy részt vegyen e sokat ígérő mulatságban, melynek Képessné, Gyöngyössy Flóra volt rendezője. Pompás szánat volt. A mezőket 3-4 lábnyi hó fedte és a keményre fagyott havas országúton csak úgy röpült a szán. Vig­yakosharang s ostorcsapkodás jelezte a nyakrafőre sereglő vendégek érkezését. A kapu tárva-nyitva volt, s a szin alatt már egész csoport tarka szán állott, melyeken bundába, kendőbe burkolt tömérdek vendég jött el a mai estélyre. A vendégek elszállásolásáról két inas gondoskodott. Volt elég hely az ősi kastélyban. Mindenik vendég számára már előre ki volt jelölve a szoba, mely lak­osztályát fogja képezni. Itt kényelmesen kipihenhette mindenki az út fáradalmait, fölmelegedhetett a pom­pásan fűlő cserép kemencze mellett, toilette-et csinál­hatott s csak azután ment fel a salonba, hol a házi­gazda és fiatal felesége fogadta a legőszintébb szívé­lyességgel. A nagy szalonban száz meg száz gyertyaláng égett, melyek káprázva csillogtak vissza a pompás tükrökből. Egy emelvényen már együtt voltak a barna fiúk s felváltva játsztak gyújtó, ábrándos nótákat, hogy csak úgy remegett bele a nagy terem. A szomszéd termek a buffet, játék és társalgás A külföldi ügyek között legtöbb figyelmet kelt a franczia kormányválság, mely az alkotmány revisió fö­lötti szavazás folytán állott be. A kamara a teljes alkot­mány revisiót jelentő bizottsági javaslatot 282 szava­zattal 227 szavazat ellen elfogadta. Erre Gambetta kije­lente, hogy miután a ház a kormány által visszauta­sított teljes alkotmány revisió mellett van, a kormány nem vesz részt a tanácskozásban. Gambetta és miniszter­­társai az üléstermet elhagyták, mely után a lajstromos szavazásról szóló javaslat elvettetett. Gambetta nyomban beadta a kabinet lemondását, s így most új kormány van kilátásban, melynek megalakításánál Freydinet, Say­s Ferry jönnek combinatióba, számára voltak berendezve ízléssel és csillogó, gazdag fényűvel. A háziasszony, ki feltűnő egyszerűséggel volt öltözve, mint egy tündér lebegett teremből-terembe s mindenütt jelen volt, hol rendezkedni, parancsolni kellett, s mindent oly buzgósággal, hévvel végezett, mely ékesen tanúskodott amellett, mennyire szívén viseli, hogy mind­az a sok várakozás, amit az ő estélyéhez kötöttek, teljesedjék, s senki se menjen el innen csalódással, rosz kedvvel. A meghívott vendégek nagy része már együtt volt a salonban, csupa mosolygó arczok, gondtalan örömtől ragyogó szemek. A háziasszony minden szabad pillanatában szemlét tartott vendégei fölött s fürkésző tekintete mindig keresni látszott valakit. A sima parketten elegáns közönség sürgött­­forgott s vidám kaczagás szakitá minduntalan félbe a folytonos nyüsgést. Komáromy Adorján az utolsók között volt, kik az estélyre ideérkeztek, pedig az ő birtokuk esett ide legközelebb. Alig volt három puskalövésnyire. Azon hat hónap óta, hogy utoljára láttunk, finom halvány vonásai úgy­szólván megvastagodtak; arcza , melyen ezelőtt ifjúi kedélyének himpora tündökölt, most komoly, férfias volt és szemeiben kimondhatat­lan bánat és fájdalom honolt. A szenvedés megdöbbentő nyomokat hagyott e szép, derék ifjún. Ugyanezeket a tapasztalatokat tette Flóra is, mikor Adorján kifogástalan udvarissággal hajtotta meg magát előtte. Igazi, őszinte szánalmat érzett a szegény ifjú láttára. És a gondolat, a tudat, hogy mindennek ő az oka, még fokozta szivében a részvétet és szá­nalmat. (Folyt. kőv.) A HÉT TÖRTÉNETE. Budapest, 1882. Január 27. BELFÖLD. A költségvetési át­alános vita véget ért. Olyan volt, mint egy rossz színdarab, húzódott-vonódott minden igaz ok nélkül, befejezhették volna akár a közepén, a végére nem volt kiváncsi senki, tudták azt még a leg­gyöngébbek is. A szónokok, kevés kivétellel, pártunk soraiból kerültek ki. Hallottunk sok talpraesett beszédet, kitűnőt is, mint p. o. az Eötvös Károly nagy párbeszédét, mindez azonban nem volt akadály arra nézve, hogy a budget-javaslat átalánosságban 73 szónyi többséggel el ne fogadtassék. Nagy többség, óriás többség, hanem azért a kormány győzelme még­sem mondható fényesnek. „It is what rotten in Danemark.“ A vita alatt merül­tek föl oly jelenségek, melyek arra utalnak, hogy a kor­mánypártban bomlási processzus van keletkezőben. Ro­­honczy támadása ezúttal gyakorlati eredmény nélkül ma­radt ugyan, de a támadás maga oly tény, melynek nagy jelentősége van. Jelenti azt, hogy az uralkodó párton is vannak férfiak, akik megunták a párt és a kormány kor­rumpált erkölcseit. Rohonczy maga ugyan alig jöhet ko­moly politikus számba, de vájjon félelmes-e az a kis hóda­rab, mely a havas tetején megindul? Mégis, mikor lejjebb­­lejjebb csúszik a lejtőn, lavinává növekszik, a erdőket, falvakat pusztít el. Apróbb kezdetnek is volt már nagyobb vége, mint egy kormánynak a bukása, é­s épen nálunk, a­hol tapasztalat szerint nem a választások, hanem a par­lamenti palota­forradalmak szoktak miniszter-változáso­kat okozni, számolhatni joggal arra, hogy a lovagiaskodó felszólalás komoly politikai akc­ióvá fog átalakulni. Másik érdekes jelensége volt a vitának az úgyneve­zet mérsékelt ellenzék magatartása. Újólag bebizonyítot­ták, hogy a­hányan vannak, annyiféleképen gondolkodnak. Sombaidi, Bánhidy, Apponyi, valamennyien más állást foglalnak el, s nem densavonálhatták volna egymást ke­gyetlenebből, ha más más pártban foglalnának is helyet. A végvivódás ez; az egyes tagok működését nem kormá­nyozza többé az agy, hanem bomolnak össze-vissza az izmok ideges rángatódzása szerint, mit sem törődve azzal, ha vájjon az egész működésében meg van-e az élet össz­hangja. Nem sokára meg lehet húzni nekik a harangot, azért nyugodjanak már most is békében. A költségvetés részletei fölötti vita sem nyújt örvendetesebb képet. Egy nap folyt még csak le, de elég abból annyi is. Tulajdonképen vita sem volt, mert csak a függetlenségi párt emberei, no meg az elmaradhatatlan Tisza Kálmán beszéltek. A civil­ listáról volt szó, mely bi­zonynyal nincs arányban az ország nyomorult állapotával, s e mellett szóba került a Hentzi-szobor, meg a gellérthegyi c­itadella. A miniszterelnök furcsa eljárását alig illusztrál­hatja valami jobban, mint a Hentzi szobor dolgában történt vesztének; tapintatodra és okos kis fejedre bízom, hogy eltaláld a helyes módot, mely szerint őt komoly betegségéből kigyógyitsd. Ugy­e meg fogod ezt tenni ? — Meg fogom kisérteni, ha úgy kívánod, szólt Flóra s férje keblére horgasztá szép fürtös fejét, felszólalása. Borítsunk fátyolt a múltra, — igy szólt, — tehát tartsuk tiszteletben ennek a múltnak az emlékeit. S ilyen ügyetlen okoskodással is tapsokra lehet birni a több­séget. Oh szegény Magyarország, keveset gondolkodnak a te képviselőházadban ! S most már vegyünk búcsút a tisztelt háztól s meg se álljunk akár egész Krivosczéig. Átkozott nép az a dalmata. Tizenhét legény nem akar katona lenni, felcsap betyárnak, s ime mozgósítani kell érte 40.000 embert , elpocsékolni 10 millió forintot. Mozgósítanak. Szegény tar­talékost elhitják a családi tűzhely mellől, menjen dalmatát meg bosnyákot ölni, ha tud, mert aki bírja az marja. S mozgósítja Szapáry pénzügyminiszter úr­­ exegenciája is a maga hadseregét, már t. i. az adóvégrehajtókat, mert pénz kell a háborúhoz, rengeteg sok pénz. Fizess magyar, mert különben lehúzzuk rólad a dum­át, aztán hiszen mi lehetne előtted fontosabb dolog a világon, minthogy annak a tizen­hét krivojczei betyár­gyereknek katona-sapka alá nyitják a haját. De hiszen a lázadás átragadt már Herczegovinára és Boszniára is. Vagy úgy, igaz biza. Mégis jósolta a függet­lenségi párt előre, hogy új Piemontot fogunk Bosnyákor­­szágban, hanem akkor ugyancsak verték az urak a mellü­ket, hogy ilyen meg amolyan rendet megyünk mi oda csi­nálni. Nos, a rend megvan. A táviró-póznák leverve, a csendőrök elverve, a katonák szétverve, ezzel a renddel bizonyisten megvagyunk mi verve. Megeshetik különben, hogy ha valami „beavatott“ találja olvasni ezt az elmélke­dést, nagyot mosolyog rá a bajusza alatt. Mert vannak, a­kik azt állítják, hogy a fölkelést direkte Bécsből szították. Hogyan? Fölkelést? Saját maguk ellen? Egészen úgy. Azt a két istenadta tartományt nem elég volt okkupálni, most már annektálni is kell. Minhogy pedig annexióról a berlini szerződés egy árva betűt sem tud, alapot kellett rá teremteni. Annak a bolond bosnyáknak az eszébe kell jut­tatni, hogy ő voltaképen a szultán alattvalója, majd csinál az lázadást, hiszen — a­mint Tisza Kálmán Helly e tárgy­ban tett interpellációjára adott válaszában magát igen böl­csen kifejezte — ez már régi szokása. Európa ekkor látni fogja, hogy addig nincs rend, a­míg a szultánnak csak névleges jogai is vannak e tartományok felett, s megnyug­szik benne, ha mi rajta megyünk a bosnyákon, s egy kis piros vér, meg parázs pénz árán végleg elhódítjuk a civi­lizációnak és Ausztriának. Esetleg úgy kerül a sorsa, meg se állunk Szalonikiig, s a kétfejű sasnak meglesz az az ő gyönyörűsége, hogy furcsa ábrázatját megtekinthetni az aegeumi tenger tükrében. Akár így, akár úgy áll a dolog, annyi bizonyos, hogy nekünk mindenképen a bőrünkben áll. Viszik a sok jó magyar fiút idegen országra, egy-kettő ott is hagyta már a fogát, s ha erre, ha arra fordul is a koczka, úgy tavasz derekán bizony lesz kit siratni a magyar anyáknak. Mert, hogy ezek a „rablók“ nem afféle szedett-vedett népség, azt már eddig is megmutatták. Nem igen állják a port a kék uniformisban, s a­hol csak szerit ejthetik, jót húznak rajta a sutufával. Pedig e még csak a kezdet, nem fejlődik-e ki belőle egy gyilkos tragédia, melyben a Kelet összes népei szereplők lesznek, azt még csak a jó isten tudja. KÜLFÖLD.

Next