Kecskemét, 1882. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1882-03-26 / 13. szám

1882. — 13. szám, hogy oly szemléletnek kell e fogalom alapjául szolgálnia, amelyre mai eszmekörünknek elutasithatlanul szüksége van és amely még csak most küzdi fel magát teljes fogalmi tisztaságához. A fogalomnak ily, még ideiglenes állapotában, amidőn e kifejezés alatt mindenki a magáét érti: nekünk se lesz rész néven vehető, ha ugyanazt tesszük és azt a mások érdekében való cselekvés szempontjával hozzuk vonatkozásba. A „társadalom“ kifejezés rendesen tágabb és szűkebb értelemben használatos. Szűkebb értelemben „társaság“-ot értünk alatta. (Vége következik.) Fővárosi levelek. VIII. (Tavasz van! — A főváros pacsirtái. — Nagy-Körös és a gyorsvonat. — Márczius hava. — A szabadság születésnapja. — A színműírók szüretje. — Az idei pályázat. — Theodora. — A milimári. — Állatvédegylet. — Az állatok barátja.) Tavasz van, tavasz van Fa, fa bokor zöldei Mosolygó napsugár Enyeleg a földdel ! Tavasz van, tavasz van! Ezt hirdetik minden utczasarkon az ibolyát áruló leánykák; ezt hirdetik a sugárúton végig robogó díszes fogatok, melyeknek kerekei csillogó fénnyel kápráztatják a napsugarakat; ezt hirdetik a világos toilettek, és a megtélikabátlanított sétálók; aztán meg egy-egy enyhe szellő is idetéved néha a zugliget rügyező erdejéből és megsúgja, hogy: Tavasz van ! Ezektől tudjuk meg mi boldog fővárosiak, hogy a nap nem tudom én melyik térítőhöz érkezett. Selymes rétek, bársonyos pázsitok, iratos mezők, zöldelő erdők, pacsirta hal, fecske csicsergés nem adják ezt tudtunkra. A tavaszt nekünk boldog fővárosiaknak legfölebb csak a mi speciális pacsirtáink zengik el kínos rímekben fűzfa sípon, minden szépirodalmi újságban. Tavasz van, tavasz van Fűi fa, bokor zöldei. * De csak most kapom magam rajta, hogy úgy cselekszem mint a czigány, aki fügét kívánt enni, mert tudta, hogy nincs! Én is a tavasszal foglalkozom, holott mi boldog fővárosiak sohsem élvezünk tavaszt és csak külső jelekről tudjuk meg, hogy itt a kikelet, épen mint ahogy nemes Nagy-Kőrös városa csak a füttyről tudja, hogy a gyorsvonat a város alatt halad el, de meg nem áll. A tavasz nekünk is csak fütyül, böjti szél alakjában, dej de nem állapodik meg nálunk, elfut a főváros határa mellett, letelepedik Rákospalotán, Újpesten, Soroksáron, Kőbányán, de a szemetes kocsi aromáját nem űzi el balzsamos illattal. Ibolyás leányok, fűzfapoéták, világos toilettek: ezek hirdetik nekünk a természet újjáébredését. No meg aztán a kalendárium, mely márczius 21-ik napjára helyezi kilátásba a hivatalos tavasz beköszöntését. * De márczius hava még más nagy jelentőséggel is bír reánk fővárosiakra nézve. Először is a márczius 15-ike. A szabadság születésnapja. Minthogy pedig odajutottunk, hogy nálunk a szabadság szent eszméjéért leginkább csak az ifjúság tud lelkesedni: a szabadság születésnapját is csak az ifjúság ünnepli meg. Az egyetemi ifjúság ott gyűl össze az alma materelőtti szabad téren és a magyarok istenére esküsznek, hogy rabok tovább nem lesznek. Némelyek utána mondják az eskü szavait, a nap egy pillanatra előtör a felhő mögül és mosolyogva aranyozza be a lelkesedés mámorától megszállott ünneplőket, mintha a reménység aranyát akarta volna rájuk önteni, azután megint elrejtőzik komor takarói mögé és sokáig nem mutatja magát. Az ifjúság élteti Kossuth Lajost és fogadást tesz, hogy „ha még egyszer azt izeni, mindnyájuknak el kell menni!“ és ezzel vége van az ünnepélynek, mely fájdalom, nagyobb hullámokat nem bír verni, a főváros minden rétegeiben. * Márczius második kiváltsága, hogy e hónapban szüretet tartanak. Nem a vinczellérek, hanem a színműírók. Márcziusban járnak le ugyanis a pályázatok, melyek iránt különösen a „tandíjmentes bölcsészethallgatók“ körében nagy érdeklődés mutatkozik. Az idén 27-en futottak. A verseny igen érdekes volt. A pálya vége felé 22 versenyző elmararadt s őt vált ki. Ezek között különösen a „Theodora“ és a „Durazzoi Károly“ versenyeztek a díjért. „Syrius“ erősen nyomukban volt. „Themisthocles“ kissé hátra maradt. Az utolsó fordulónál még mindig kétes volt az eredmény. Fogadások létettek, melyik érkezik be elsőnek. Végre hétfőn az akadémia ülést tartott s kijelentette, hogy Theodora egy lófejjel verte meg Syriust. Durazzói Károly ötödiknek maradt. De nehogy valaki lovakra gondoljon, utólagosan jegyzem meg, hogy itt csupa tragédiákról van szó. Most kezdődött azután a hajsza, hogy hát kik a szerzők. Mikor jó eleve Durrazzói Károlyt emlegették, hogy övé lesz a praemium, s hogy az lesz a premier, Prém Józsefből kilecsifeelődött, hogy annak jó a szerzője. A Syriust — mint kiderült — Somló Sándor vidéki színész írta. (Tóth Ede esete óta minden színmű pályázat legnagyobb kontingense vidéki kóristákból telik ki.) Themistoklesnek Horovitz Lipót vidéki plébános a szerzője. De a Theodora apját még egyre találgatják. Theodora már egyszer versenyezett harmadéve, ha akkor elesett a győzelemtől, most azonban — a szégyen-paragrafus alkalmazása mellett — ő kapja a 100 aranyat, ha ugyan fölveszi. Hogy ki a szerzője ? Némelyek Horovitzot vádolták vele. De úgy látszik Csikynek van hozzá apasági keresete. Majd elválik. A múlt héten járt le a népszínmű pályázat is. Tudvalevőleg 122 drb versenyzett, és a győzelmet egy millimári vívta ki, t. i. Almássy Tihamér , Millimári czímű népszínműve. * Még egy mozgalomról akarok itt utólag megemlékezni, mely a napokban indult meg a fővárosban. Értem az állatvédegylet megalakulását. Rég érzett hiány, melyet azt hiszem Kecskeméten is éreznek. Hermann Ottó képviselő áll az ügy élén, mely már a haladás stádiumában van. A múlt vasárnapon tartatott meg az alakuló közgyűlés, mely alkalommal egy jól ismert hazafi ilyenformán kezde meg beszédét: „Derék barátom Hermann Ottó, az állatok derék barátja... stb.“ Hevesi József, az az izoláltság, amelylyel az engem elmarasztaló verdikt a többi fölmentő ítéletek között egy maga emelkedik ki a hatalom csúfos fiaskóiból: ez bír engem jóltevő megnyugtatással arra, hogy újra és ismételten kimondjam, miszerint sokkal erősebb vára szerintem a sajtószabadságnak az esküdtszéki intézmény, semhogy, mert egy darab leomlott köve véletlenül a sajtó egyik harczosát leütő lábáról: lerombolását még csak megkísérlem is bűnös merényletnek ne tartanám. Ennyit akartam elmondani — ennyit el kellett mondanom — az igazság és önmagam érdekében. De van még egy dolog, amelyet félreértések kikerülése végett és azon egyéni álláspont megjelölésére, amelyre fogsági élményeim írásakor helyezkedtem, már itt a bevezetésben praecizírozni szükségesnek tartok. Jól tudom én azt, hogy aki mindenkinek akar tetszeni, utóvégre senkinek sem ,fog tetszeni. És most, amidőn a közzététel előtt újra átlapozom ez élményeket, nagyon érzem én, hogy van abban sok, ami bizony nem mindenkinek lesz a szája íze szerint. De mint mondom, lehetetlenséget akar az, aki minden kívánalomnak eleget óhajt tenni. Az alábbiaknak nem mentségére hát — erre szükségem nincs: megértésére csupán, tartom szükségesnek megjegyezni, már itt a bevezetésben, hogy fogsági élményeim leírása nem visszatekintés, nem objectív történet. Momentán helyzetek, a különféle kedélyállapotok, az apró megfigyelések, a nyert benyomások subjjectív rajza az, melyet a lelki fölindulások közvetlensége szült s a futó pillanat gyors keze vetett papírra. Nem az van itt előadva, hogy miként gondolkozom én most a történtek, a tapasztaltak fölött, hanem hogy miként hatottak rám a viszonyok, a körülmények, benyomások, az észlelések akkor, midőn azokat rögtön papírra is tettem. Nem most, idekan dolgoztam én ki ez élményeket, átszűrve azokat a tárgyilagos kritika cseppkövén, hanem megírtam azokat odaben, rögtön, melegében, azon eredeti benyomások impressiója alatt, melyet rám gyakoroltak. Szóval nem a szabad ember fölfogását, hanem a fogoly lelkületét tárják föl e sorok. Rajta van azok mindegyikén a helyzet bélyege. S így, ha tán a jelen felfogás tükrében mutatnám be azokat, letörölném közvetlenségük zománczát. Lehetséges, hogy sok dolgot most máskép ítélek meg; sok intézkedés, amely most tán természetesnek tűnik föl, akkor a boszantani akaró zsarnokoskodás, a kötözködő scrupulozitás tűrhetetlen nyomásának tetszett. A fogoly ember lelke érzékenyebb minden iránt és kiirthatatlan belőle az elfogultság börtönőrei ellen. Elhiszi, hogy azok legtöbb esetben csak kötelességüket teljesitik, de nem emanczipálhatja magát azon tudat keserűsége alól, hogy ez a kötelességteljesités csak az ő rabságának lánczait húzza szorosabbra s mindenképen csak az ő sóvárgott szabadságának rovására esik. Ezt a keserűséget hát, amely mint mondom, kiolthatatlan, csoda-e, ha kiterjeszti mindazokra, akik —jóllehet csak a parancsoló helyzet kényszerűsége folytán és gyakran akaratlanul — e keserűség közvetlen okozói, ez elfogultság közvetlen táplálói. Így voltam ezzel én is, sőt én talán fokozottabb mérvben, mint bárki más , mert e keserűséget már elitéltetésem oka és ténye megszülte bennem, amelyet csak fokozott az a tudat, hogy amig én itt senyvedek, addig a gyáva orgyilkolás hirhadt hősei szabadon hötykélkednek s magasabbra emelt fővel csörtetik azt a kardot, amelyen még ott feketélik az orvul kiontott vér sötét foltja. Oh, e tudat sokszor csaknem az őrületbe vitt s átkoztam esküdtszéket, alkotmányt és törvényt, amely így csap arczul igazságot és jogot; átkoztam az embereket, akik gyáván eltűrik, hogy ily égbekiáltó injuriát karczoljon, gúnyos kaczaj .közben, a kijátszott törvény tabula rásására a gyűlölt szoldateszka! Mindhiába! Átkozódásaimra nagy bután egyet mosolygott az őr s nekem üres vigasztalásul csak az maradt, hogy „a türőké a szabadság országa.“ Tűrjünk tehát és csendesen — elmélkedjünk! Hogy is mondja csak Petőfi: „Ha elrabják a szabadságot tőle, Hadd gondolkozzék legalább felőle!“ (Folyt. kör.) Jour fixe. i. Múlt számunkban tett ígéretünket beváltandó, sietünk a fentirt cim alatt létrejött társaság eddigi működéséről egyet-mást elmondani. Mielőtt azonban az egyes referensek előadásaira Áttérnénk, felette érdekesnek tartjuk felsorolni ama forrásokat, melyek e tudományos gyülekezetek tárgyalásait egyrészről az egyhangú pedantériától megóvják, másrészről újabb és újabb anyagot szolgáltatnak érdekes és változatos eszmecsere fejlesztésére. úgy a magán, mint az egyes tanintézetek könyvtáraitól eltekintve, e társaság a következő folyóiratok tartalmával élénkítheti összejöveteleit: Földtani Közlöny, Budapesti Közlöny, Figyelő, Magyarország és a Nagyvilág, Nemzeti könyvtár, Nyelvőr, Magyar Tanügy, Természettudományi Közlöny, Természetrajzi Füzetek, Földtani Értesítő, Magyar Föld, Délmagyarországi Természettudmányi Füzetek, Földrajzi Közlemények, Önkén kiadványai, Philologiai Közlöny, Kolozsvári Természettudományi Közlöny, Századok, Történelmi Tár, Tanáregyleti Közlöny, Közoktatás, Annalen der Phisik und Chemie, Bericht der chemischen Gesellschaft, Deusche Rundschau, Rundschau für Geographie, Zeitschrift für höheres Unterrichtswesen, Schulpraxis, Liebe Historische Zeitschrift, Zeichenjournal, Naturforscher, Zeitschrift für Phisik und Mathematik, Revue de deux mondes és végre az angol Harper’s Weekly. Ezekből láthatjuk, hogy itt lehetőleg minden tudomány eléggé van képviselve, hogy a társaság minden egyes tagja egyetlen gyűlésről sem távozhatik anélkül, hogy valódi lelki örömmel ne mondhatná el, hogy ő pár órán át nemcsak kedélyesen és fesztelenül mulatott, hanem magát szellemig képezte, miveltségében egy-egy hézagot pótolt. * Nem szamárfejjel? Szerk. KECSKEMÉT. Nem felelnénk meg a szabad sajtó feladatának, ha ismételve és melegen nem ajánlanék e gyűlések látogatását minden művelt embernek. Most pedig megkísértjük röviden jelezni amaz előadásokat vagy jobban mondva jelentéseket, melyekkel egyes szakemberek eddig már megörvendeztették a gyülekezeteket. Wissinger Károly reáliskolai tanár jelenti, hogy az elemek közül, melyekből minden egyes test össze van téve, újabb időben 7 új elem lett felfedezve, melyeknek azonban most csak nevét említheti meg, egyes tulajdonságairól még most bővebben nem szólhat. Jelenti továbbá, hogy újabb időben sikerült oly eljárást felfedezni, mely szerint pontosan megmérhető, mennyi kénessav (Einslag) fordul elő a közhasználatban levő borokban. Érdekes jelentést tett továbbá ugyancsak Wissinger Károly tanár egy óriási fejlábú puhányról, mely múlt évi november hó 10- kén Ujfunlandban jutott két halász birtokába. Ily nagyságú deeapod teljesen sértetlenül még nem állott a tudomány rendelkezésére; a test hossza a fej és fark kivételével 5', az állat teljes hossza a farktól a szájig 6’ 9”; a két hosszabb bambó mindegyike 23’ mondd huszonhárom láb hosszú, a kisebb bambók csak 5 — 10’ nyúltik. A fej kerülete 3’ 2.” Ez óriási állat, még mai napig is teljesen ép. 16-án Wilier József reáliskolai tanár ismerteti a német közoktatási viszonyokat, mindig szem előtt tartva a magyar iskolai viszonyokat. Hosszabban tartó és a figyelmet lekötő értekezéséből igen talpraesettnek találjuk Suett E. felolvasása után azon állítását, hogy az iskola a növendékeknek nagy példákat akarva bemutatni, mindig a classikus világ félhomályába utal, holott a jelenkornak is vannak hősei, kiket bár az emberfölötti erők mythosa nem vesz körül, de annál tanulságosabbak, mert ernyedetlen törekvés és óriási küzdelmek árán önön maguk által lettek azzá, amik ilyenek Arkovrigt Jacquard-Hayden. Referens bemutatja továbbá Dumreicher A. közoktatás-politikai munkáját, melyben a magas állású és befolyásos osztrák szerző azt vitatja, hogy a középiskola, mint a műiparra előkészítő iskola, mai szervezetében kivetkezteti a növendéket egyediségéből, hogy nyolcz évi iskolázás által a genie is elveszti eredetiségét. Raphael, M. Angelo, Titián, Munkácsy már 10 éves korukban műhelyben dolgoztak, 14 éves korukban kenyerüket önmaguk keresték és 18 éves korukban már nagyszerű műveket hoztak létre, ajánlja az ipariskolákat. Ezután Hanusz István reáliskolai tanár bemutatja Kis- Kun-Félegyháza monographiáainak első füzetét és a Délmagyarországi Természettudományi Társulat Közlönyének egy füzetét, melyben értekező egy czikke jelent meg a tiszai lösz-képződésről, melyet önálló észleletek alapján irt és melyet megfelelő rajzzal is kisér. VII. SZÍNHÁZ. — Pálmay Ilka vendégszereplése. — Egy isten jókedvéből teremtett művésznő. Ez szerepelt f. hó 22-kén és 23-kán szinpadunkon. Mert ilyen művésznő Pálmay Ilka, és annál nagyobb, mert nem látszik tudni, hogy az. Művészete az igaz természetesség cseréjével hat és annál elragadóbb, mert öntudatlannak látszik. Egy paradoxonnal élve, szinte azt szeretnők mondani, hogy Pálmay Ilka a művészet rovására természetes. Alakításait nem annyira a művészet átgondoltsága teszi jellemzetessé, hanem az ösztönszerűség naiv bája ömlik azokon végig. Pálmay Ilkának nem alakításában, hanem saját lényében rejlik az az erő, amelyről azt szoktuk mondani, hogy a művészet közvetlenségével hat, de reá ezt a mondást akképp kell applikálnunk, hogy a természetesség igazságával hódít. És szorosan vett művészi szempontból ezen legnagyobb előnye képezi egyúttal legnagyobb hibáját is. Képezi pedig azért, mert Pálmay Ilka isten jókedvéből teremtett lénye sokkal intenzívebb erejű, semhogy beleengedné magát szoríttatni a költő által alkotott formákba. Ő maga magát illeszti be mindenhová és épen ezért legtöbb esetben nem a költő által megteremtett alakot, hanem az isten által megteremtett önmagát játsza. De kétségtelen az, hogy annyi beverő rejlik játékában, hogy el tudja velünk hitetni, miszerint a költő a szöveget nem Molnár Zsófi vagy Bakay Erzsike szájába, hanem egyenesen Pálmay Ilka szájába akarta adni. És bizony isten, egy cseppet sem veszített vele. Neki kész vagyunk megbocsájtani még azt a paradoxont is, hogy a művészet rovására természetes. Én azonban tovább megyek ennél. Én, mint kritikus is, nemcsak megbocsájtom ezt, de sőt helyeslem hogy így van. Mert én e tekintetben Petőfivel tartok: „az az igazi szép, ami természetes.“ Ez az én aeszthetikám. És ezt Pálmay Ilka a legnagyobb mértékben megvalósította. Ennyit általánosságban. Áttérve most már a részletekre, Pálmay Ilka először a „Piros bugyelláris“ Molnár Zsófi szerepében lépett föl. Egyetlen kifogásunk játéka ellen a túlságos naivitás. A naivitásban egy fokkal lejebb, és az alakítás értéke feljebb száll. Pálmay Ilka e szerepben nem volt az a, bizonyos tekintetben már meghiggadt menyecske, aki a komoly és érett gondolkozású Török Mihály biró uramnak évek óta felesége, hanem volt az a 14 esztendős kis fruska, aki a sasvári szűzre esküdött meg, hogy hű marad Csillag Pálhoz. Szóval, a gyermekes naivitás tekintetében a szerep hátrányára sokat adott a jóból, néhol még a természetesség rovására is, amit épen tőle vártunk volna legkevésbé. Például: Ha csinál is — amint hogy nem csinál — egy 14 esztendős kis falusi bakfisch „kraxfuss“-ot, bizonyára nem fog csinálni — és ha teszi, a természetesség rovására teszi — nemzetes biróné asszonyom. De hát ezt csak azért hoztuk föl — a többi aprólékosságokat el is hallgatjuk — hogy meg ne vakuljunk a sok fénytől; legyen annak egy parányi árnyéka is. Amiben azonban a legnagyobb mester Pálmay Ilka, az az a szívhez szóló, lelket elragadó, könyet fakasztó érzelmes hang, amely úgy ömlik ki szívéből, amelynek értelmét oly igazán látszik átérezni, mintha azt nem is annak a huszármondatba bújt színésznek, hanem az ő valósággal elhagyott régi szeretőjének, ábrándos gyermekével elvesztett ideáljának, örökre lehullott csillagának, az igazi Csillag Palinak keblére borulva mondaná. Ebben igazi mester Pálmay Ilka, mert mestere a meghamisithatlan természet. Amikor igazi könynyeket sírva, ezekkel a szavakkal borul Csillag Pál keblére: „Édes Palim, édes elhagyott szeretőm—é s nem hiszem, hogy ne lett volna a legelfásultabb szívben is egy titkon elrejtett, rég elfelejtett húr, amely habár egy futó pillanatra is, meg ne rezdült volna, és ennek a megrezdülésnek fájó édessége jól ne esett volna. A legtöbb szemben persze köny csillogott. Hát énekéről mit szóljunk? Pálmay Ilkának nincs erős hangja, de rokonszenvesebbet nem képzelhetünk. És ebbe a már magában rokonszenves hangba felöltöztetett dalba úgy bele tudja önteni az ő természetes lényének minden babáját, hogy a hallgató vele sír, vele ujjong , fejét bólintgatja, ajkát mozgatja utána és kicsibe múlik, hogy bele nem kurjant a nótájába, mikor azt fújja: „Hirös város az alföldön Kecskemét...“ Hát még amikor a fodros szoknyát is a kovácscsal akarja megvasaltatni... Ilyen volt Pálmai Ilka Molnár Zsófiban. Milyen volt Bakay Erzsikében ? Ebben a szerepben volt még igazán az igazi! Itt már egészen helyén volt az ő természetes naivitása, itt már a művészi követelmény által volt az teljesen indokolva. És nem a mi izolált nézetünk, hanem mindazoké, akikkel volt alkalmunk eziránt véleményt cserélhetni, hogy Pálmas Ilka jelenben a legjobb Erzsiké Magyarországon. Jobb mint akár Blaháné, akár Komáromi Mariska, Hegyi Aranka, Baloghné, Abonyiné stb. Megindokoljuk hogy miért. Bakaj Erzsiké nem költőileg kidomborított alak, sőt lehet mondani, hogy mint alak semmi, mert a költő nem öntött bele egyént. A darabban Erzsiké nem egyéb, mint éneklő masebina, aki nem cselekszik semmit, csak énekel. Egy keret, amelyből hiányzik az életteljes kép. De egy olyan keret, amelybe minden szép kép beleillik. Nem egyén, amelyet alakítani lehet, hanem forma, amelybe egyént önteni kell. És ebbe a formába kedvesebb, szeretetreméltóbb, naivabb, külső megjelenésére, benső lényére megfelelőbb egyén Pálmai Ilkánál a magyar színpadokon ma nem létezik. Itt teljesen alkalma van, sőt kell önmagát játszania, mert mást nem játszhat, mert a költő nem adott. Azért a legjobb népszínműi szerepe hát Pálmay Ilkának Erzsiké, mert ez az Erzsiké ő maga, minden előnyeivel, hibái nélkül. Többet fölösleges mondanunk, habár érezzük, hogy vázlatos, töredékes a kép, melyet Pálmay Ilkáról rajzoltunk. De nem tehetünk róla. Nem annyira kritikát, mint impressiókat adtunk viszsza. Ezek az impressiók azonban annál igazabbak, mivel forrásukat a legnagyobb igazságban, a természetességben találják. Szólanunk kellene még valamiről: arról a közönségről, amely nem volt ott a színházban. De hát minek edhauffiroznók magunkat. A szerecsenmosás nagyon háládatlan feladat. A többi szereplőurak és úrnők pedig meg fognak bocsájtani, ha — ezúttal valóban technikai akadályok miatt — nincs terünk dicséretes buzgalmukról, sőt egyiknek-másiknak (Bokodi, Bálla, Arányi) egyik-másik szerepben kiváló alakításairól elismerőleg megemlékezni. Föntartjuk erre nézve jogunkat a jövő számra. Kovács Pál: Márczius 26. Irodalom. — „TiVagryaz» könyvtár“ czilll alatt Dr. Székely Ferencz, Dr. Staub Móricz és Bakos János egy népszerű füzetes vállalatot indítottak meg, amelynek czélja népünk kezébe oly hasznos és mulattató olvasmányokat nyújtani, melyek a szivet nemesítik, az értelmet fejlesztik és az embernek azon törekvését, hogy hazájának hasznavehető munkás tagja lehessen, előmozdítják. E végett e füzetek egy része az ember természeti és erkölcsi életével foglalkozik. Megmutatja, hogy milyen legyen az ember magaviselete, ha családjának, községének, egyházának és szeretett hazánknak híven meg akar felelni; szóval kijelöli azt az ösvényt, mely jó erkölcsökhöz és benső megnyugvásra vezet. De egyszersmind rámutat az erkölcsi fogyatkozásokra és hibákra, s eszközöket ajánl ezeknek elkerülésére. Más része a gazdasági és természettudományi ismereteket fejtegeti; míg harmadik része a házi ipar különböző nemeit és azok jövedelmező voltát ismerteti. Tehát módot nyújt az anyagi gyarapodásra is. Mindezekről a „Magyar Könyvtár“ világos, népies nyelven és ahol a kérdés természete engedi, mulattató módon fog szólani. Politikáról nem beszél. A füzetek rendesen egy évre terjednek, és azon kérdést, melyről szólnak, teljesen kifejtik úgy, hogy minden egyes füzet önmagában véve is haszonnal olvasható. Minden füzet külön kapható a reá jegyzett bolti áron (rendesen 15 kron) az ország öszszes könyvárusainál, vagy közvetlenül megrendelhető Aigner Lajos könyvárusnál Budapesten. — As „tratsikUs“ kibocsátotta előfizetési felhívását az áprilisi évnegyedre. Az „Üstökös“ nemcsak a legrégibb élclap, de a legjobb is. Mióta Szabó Endre egészen önállón szerkeszti, egészen megváltozott úgy kiállításra, mint béltartalmára nézve. Különösen tetszetőssé teszik a lapot a minden számban közölt pompás kivitelű, színes nyomású arczképek (Ez az egyetlen életlap, amely állandóan színezett képeket közöl.) Nagy előnyére van az „Üstökösének, hogy egészen szakított a pártpolitikával s jókedvű életeit egyenlő mértékben osztja jobbra, balra, mégis leginkább ellenzéki szellemben. Ezeken kívül specialitása az „Üstökösének még az is, hogy nem foglalkozik kizárólag politikai élczelődéssel hanem hasábjai egy részét a tiszta humornak szenteli; közölget humoresskeket, s tréfás verseket, jóízű adomákat úgy, hogy minden olvasó megtalálja benne a kedvére valót. Ajánljuk e jóravaló vállalatot olvasóink figyelmébe. Előfizetési ára negyedévre 2 frt, félévre 4 frt. 1^A jelen évnegyeddel belépő előfizetők azon kedvezményben részesülnek, hogyha kívánják, az első évnegyedben megjelent számokat fél áron, azaz 1 ízzért kaphatják meg a kiadóhivatalnál. Az előfizetések egyszerűen így czimzendők „Az Üstökös kiadóhivatalának Budapest.“ AZ Új zeneművek. Táborszky és Porsch nemzeti zenemű kereskedésében Budapesten legújabban a következő zeneművek jelentek meg: „Köny-zápor.“ Zongorára szerző és Lázár Lászlóné szül. Nyíri Erzsébet Ő Nagyságának ajánlja Szénfi Gyula. Ára 1 frt. — „Früh und spät.“ Rezgő polka. Zongorára szerzó ifjabb Fahrbach Fülöp. Ára 50 kr. u ,,Vadvirágok.“ Ily czim alatt jelent meg legújabban Scheiber József helybeli derék vállalkozó könyvkereskedőnk kiadásában 5 töröl metszett magyar nóta, úgymint: 1. „Beteg vagyok ki gyógyít meg engem.“ 2. „Nem messzire Szeged mellett.“ 3. „Kék szivárvány karolja át az eget.“ 4. „Édes anyám nem fonsz mán több szálat.“ 5. „El mégy rózsám? El lesz én.“ A dalokat — a miként magát kifejezi —dohány-kallantyúzás, fonás, aszatolás és kukoricza-fosztás közben, közvetlen a nép ajkáról elleste, modoritotta, kiadja és mirsgs báró Splényi Ödönné Blaha Lujza színművésznő . Nagyságának mély tisztelettel ajánlja Konstantin Lajos. Zongora és énekhangra letette Menner János. A dalok akként vannak letéve, hogy azokat zongorán ének nélkül is el lehet játszani. Ára 1 frt. Helyben kapható a kiadótulajdonos Scheiber József könyvkereskedésében. 1500 magyar népdal zongorára alkalmaivá! Ennyit tartalmaz már a „Magyar Dal-Album“ czímű vállalat, melynek Ill-ik folyamából most jelent meg az 5-ik füzet a