Kecskemét, 1882. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1882-05-28 / 22. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre.....................5 frt 1 kr Félévre ------ 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 50 kr. Egy hóra - - - - 50 kr. Egy szám ára - - - 12 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a Gallia-, Scheiber- és Spitzer féle helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Szerkesztői iroda: II. tized, Deák-tér 1-s. szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. 33. szám. Kecskemét, 1882. Május 28. Hirdetések és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos, n. m. városi, egyházi, egyleti, társulati hirdetmények minden egyes beigtatása 3 frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Kiadóhivatal: II. tized, Deák tér 1-i. szám. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Kéziratok vissza nem adatnak. A KECSKEMÉTI FÜG G E T L E NSÉ GI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI HETILAPJA. iHtiKjüLKit nmiEt vistiniip. Pünkösd napján. A keresztyén vallás legendája azt tanítja, hogy Jézus menybemenetele után tíz napra a szent lélek megszállotta az apostolokat és ők megvilágosított elmével, ékesen szólóvá tett nyelvvel hirdetni kezdték mesterük magasztos tanát a szeretésről, szabadságról, békességről. Eloszoltak a világ minden tája felé s megtalálva az utat az emberek szivéhez, — megalkották mindenütt Krisztus egyházát. A szent lélek megjelenésének ünnepét azóta piros pünkösd napján üli a keresztyén világ; ünnepli mint olyan napot, amely ez eszme világosságának győzelmét jelenti a butaság sötétsége fölött. Mert a keresztyén vallás terjedése egyértelmű a valódi felvilágosodás terjedésével a földön; egyértelmű azzal, hogy a szabad gondolkodás, a szabad elmélkedés közös java az összes emberiségnek, közös tulajdona édes mindnyájunknak, amely korlátokat, amely privilégiumokat nem ismer és nem tűr. A régi egyptomi, a régi görög és római világ kétségtelenül bámulatos és monumentális emlékeit maradványait hagyta hátra az emberi szellem hatalmas működésének, évezredeken át világító fényességét az emberbe oltott isteni szikra kialudhatatlan lobogásának, és mégis hova törpednek az ókor tudományának, kétezer év szellemi törekvésének minden vívmányai azon alkotások mellett, amelyeket a jelen századnak csak legújabb tizedei oly szédületes egymásutánban produkáltak az emberiség fejlődésének beláthatlanul táguló mezején. És ez a rohamos fejlődés, ez a szédületes gyorsaság a tökéletesedés felé, nagyon természetes is. Mert amíg a régi egyptomi, görög és római világban a gondolkodást, az emberi szellem tevékenységét csak bizonyos kasztok, egyes társadalmi osztályok privilégiumának, különös kiváltságának hitték, amíg csak a papok, bölcsek, jósok alig néhány száz ezerre menő tömege tartotta kizárólagos hivatásának gondolkodni a világ népeinek milliói helyett, de sőt a nagy tömeg elől a szellemi előhaladhatás, a tudományos fejlődhetés titkait és eszközeit féltékenyen elzárta s a tudományt önző hatalmi czélokból saját privilégiumának jelentette ki, addig az újabb kor szabadabb irányának ellenállhatlan ereje kérlelhetlenül lerombolta a szellem fejlődése elé rakott mesterséges korlátokat, széttépte azt a misztikus homályt, amelybe az ókori tudományosság magát oly szűkkeblűleg és rideg önzéssel beburkolta; szóval a gondolkozást az emberiség közös tulajdonának jelentette ki. És ez az újabb irány, ez az egészségesebb szellő Krisztus tanaival támadt föl és futott szét ellenállatlan erővel, a világ minden tája felé. És ennek a tisztító szellő föltámadásának, a szellem szabadsága kijelentésének ünnepét piros pünkösd napján üli a keresztyén világ. Szebb ünnepe nincs ennél Krisztus híveinek! Ám nemcsak az egyháznak, a sajtónak is ünnepe ez! Sőt ennek sokkal inkább, mint annak. A szabad sajtó, mint a szabad gondolkodás, a szabad szemlélődés megtestesülés, a legsajátabb ünnepét tartja annak a napnak a fordulóján, amelyen a keresztyén hitrege szerint az apostolok a szent lélek által megvilágosítva, kijelentették az emberiségnek, hogy: gondolkozzatok! Mert a gondolat a szabadság, a szabadság pedig a szeretet és a béke. És az emberek elkezdtek gondolkozni és föltalálták gondolataiknak gyors szárnyú hírnökét, ellenállatlan terjesztőjét, a szabad sajtót! És ez a szabad sajtó, amelynek segélyével minden ember fia kivétel nélkül, egy 24 óra alatt, közölheti a világgal eszméit, terveit, találmányait, — ez a szabad sajtó fél század alatt oly óriási magaslatra vitte föl az emberiség előhaladásának gyorsan haladó szekerét, amely mellett parányivá silányulnak az egyptomi nagy királyok minden pyramisai, Semiramis híres függőkertjei, a spektral analysis elmélete sokkal szebb poézist alkotott az emberiségnek, mint a görög mythologia tárgytalan költészete. Edisson villanyos lámpái eltűnőleg elhomályosítják minden dicsőségét a Julius Caesaroknak, Scipioknak és Hannibáloknak. A Szt. Gotthárd-vasút, a panamai és korinthusi szorosok átvágása, a suezi csatorna stb. stb. mind alig egy félszázad szellemének monumentális hirdetői. És ez az energikusan működő, ellenállhatlan varázserővel terjeszkedő óriási szellem mindazokban a parányi fekete betűkben nyer először életet, lát először napvilágot, amely parányi fekete betűket szép fehér papirosra, szép sorjába lenyomtatva és ezer, millió példányban sokszorozva, „szabad sajtó“ név alatt ismer a világ. Ennek a szabad sajtónak van hat legsajátabb ünnepe a szellem fölszabadításának napján, a piros pünkösd ünnepén. Ennek az ünnepnapnak emlékére szentelték e sorok is azon óhajtással, hogy a szabad sajtó, és annak orgánumai városunkban is átértve nemes hivatásukat, közös erővel, vállvetve igyekezzenek terjesztői, médiumai lenni azon eszméknek, amelyek városunk haladásának, fejlődésének irányjelölőiként jelentkeznek. Legyenek a béke, a szeretet és a szabadság önzetlen apostolai! Kovács Pál: PERDITA. 1. Lelkedbe ádáz végzeted, Kút szégyenfoltot égetett, Hiába vagy szebb, mint a többi: Az emberek közt nincs helyed. Légy buja, kéjsóvár, ledér ; Légy szíszi, tiszta, egyet ér. Imád, átkod nem érdekel mást S csak kicsúfolnak könnyedér’! Nincsen remény, nincs irgalom. Nem kérdi a világ, vajon Selyemben halt-e meg, vagy éhen, Átokkal hervadt ajkadon. Légy vidám, vagy kétségbeesett; Nem moshatod le szégyened. Zárdába, vagy kórházba menni: Egyforma vétek s hú neked! 2. Hiába gyújt szemed sugára, Hiába jársz selyem ruhába ; Boldogtalan vagy, bűnös is vágj’, Az ördögé vagy, mindkijába! Nevethetsz, járhatsz tündökölve, Azért te mégis meg vagy ölve. Lövelhetsz lángot tűz szemedből: Szived kiégett mindörökre. Látlak az utczán járni le s fel, Vidáman, ragyogó szemekkel; De nyomorult vagy, és ha mondják, Kaczajba törsz ki, s nem veszedel. Nem tudom, mit tegyek, ha ennyi Szépséget látok kárba veszni: Vádoljalak-e téged értté, Vagy a világot nevessem ki? ... 3. Egyedül állsz Ez az átkod, Számkivetés bús leánya! Nincs egyetlen jó barátod, Árva vagy, mint én is árva! Idegen vagy önmagadnak, Idegen vagy a világnak; S bár mosolyra nyílik ajkad, Szived mélyén sírni látlak. .Jobban áll a kany szemednek, Hogy ha nem kaczagva támad. De a lélek rejtve szenved, Titkolódzva sir a bánat. Jobban illenék fenéked, Hű szivén kisírni hadat? Keresed is, drága lélek, De hiába a kiutat. Elvinnélek, édes, onnét, S szerelemmel szeretnélek: Csak erősebb lelkű volnék, S ne kellene szánni téged! Reviczky Gyula: A táborban* — Rajz a rezervista életből. — „Huszár-élet a gyöngy élet, — nem kell ahhoz tudomány.“ Rég’ meg van ez énekelve, örökítve nótában, közmondásban. Szépen is hangzik, igaznak is látszik. Pedig dehogy az. Ami igazság volt benne: rég kihullajtotta a reális idő ritka rostája. Csak a szép szó, meg a csengő nóta könnyű polyvája maradt meg,csak ezt kapkodja, kavarja még olykor a föl-föl ébredő emlékezés fáradt szellője. Majd ez is elszunnyad végre és ennek a gyöngyéletnek, a daliás katonaélet romantikájának még emlékét is úgy elsöpri az Achallas-kor rideg szele, mint tarka gyermekábrándjainkat könyörtelenül letépdesi a szép szavakkal, rózsás képzetekkel többé meg nem vesztegethető tapasztalás. A népek gyermekkorának ábránd-életében a legvonzóbb epizódot kétségkívül a katona élet romantikája képezte, amelynek az „önkéntelen önkéntesség“ mai korszakától elválasztó határvonalát oly erőteljes markírozással jelölte ki a magyar népköltészet akkor, amidőn az ifjak jeléül közszájra adta ezt a dalt: „Már minálunk verbuválnak kötéllel, Elfogják a szegény legényt erővel...“ Ezzel vége is volt a katona élet romantikájának. A kötél, az erőszak letörölte arról a népszerűség, a költőiesség minden himporát. Fölébredt a nép keblében a reactió és annak rögtön kifejezést, formát is adott s bánatos dallamba öntve dalolni kezdte: „Elmennék én katonának, Csak kötéllel ne fognának; Ugyan kinek volna kedve, Gyöngyéletre erőltetve. .. így foszlott szét eltűnő gyermekábrándként a katonáskodás poezisa; emléke is veszendőben, kiha* Felolvastatott szerző által a folyó hó 21-kén megtartott jótékonyczélú hangversenyen. Jóban. — Az isten katonája, a magyar huszár közönséges lovas bakterává devalválódott; nem a csaták sorsát dönti már, csak ágyúfedezetül, sokszor töltelékül szolgál. Szegény honvéd-huszárnak pedig még ágyúja sincsen, amit őrizzen; legföljebb csak az a lyuk, ami körül majd egyszer valamikor az ágyút önteni fogják. Közös időket élünk, közös csillagok járnak ... A gyöngyélethez most már tudomány is kell. Mert hát a baka, a huszár nemcsak prófánttal és isten igéjével, de német szóval is él mostanság. A német szó pedig a tudomány, amit tudni muszáj. Különben elmarad a „ ch a r gi.“ Már pedig bakának is, huszárnak is „csillag nélkül oly sötét az éjszaka,“ még ha nincs is a „dunkli“-ban. Ilyen bús elégiává homályosult immár az a hajdanra napsugaras vidám élet, amikor vígan pengett a sarkantyú, csekély gond volt, semmi bú . . . Ám a legkeservesebb, a legsiralmasabb elégiában is van, ha több nem, egyetlen egy rövid sorocska a végén, amely kiengesztel, amely földerít, amely vigaszt, amely reményt nyújt. Ilyen vigasztalása, ilyen reménysége, ilyen parányi derűje a mostani prózaias katonaélet bús elégiájának is van. Ki-kipattan még koronként a nyers reglamára húzott biablonszerűség nyomasztó szürke ködéből egy vidám napsugár, biztatva, bátorítva, hogy „Megvirad még valaha. Nem lesz mindig éjszaka!...“ Ez a kis kiszökkenő napsugár a szürke felhők mögül, — amely igaz, hogy belefér egy fél szembe, — ez a derűs, vigasztaló sorocska a bús elégiában: ez a rezervista élet. Költészetnélküli, sivár korunkba átzsümmögő vidám akkordja annak a rég elhangzott édes melódiának: „Miről apám nagy búsan szólt. — Hogy itt hajdan szebb élet volt...“ A megtérés. — Egy kis reflexió. — A bosnyák politika újabb fordulatát még a mi, különben a legutolsó képviselő választások óta következetesen hallgatag politikai ellenfeleink sem tűrhették hallgatással és a „Kecske Lapok“ múlt számában megjelent enuncziáczió sokkal érdekesebb ránk nézve, kik e politika ellen mindig határozottan tiltakoztunk, semhogy azt reflexiók nélkül hagyhatnék. Nem a bosnyák kalandot támadja meg ugyan az illető czikkíró, hanem megtámadja a kormánynak a most folyó bosnyák vitában tanúsított magaviseletét. Sok tanúság van e megtámadásban, és ha e tanulságokat mind elő akarnánk sorolni, lehetetlen volna elfojtanunk egy fájdalmas jóslatot, melynek oly sokszoros változatát hallotta vagy három hét óta az országgyűlés. De mi a sok közül csak kettőt akarunk fölemlíteni. Az egyik az, amit a czikk végén a „Kecske Lapok“ közvéleménye is elmond, hogy könnyen eltörhet a kapocs, mely eddig a nemzetet kormányával együvé csatolta. Nem is lehet e kapocs sokáig tartós. Az olyan kormány, mely három hétig tűri, hogy az ellenzék majd minden tagja eltolmácsolja azt az elkeseredést, mely minden igaz hazafi és józanul számító polgár lelkét zsibbasztja ; az olyan kormány mely a történelmi tényekre, a rideg számokra és a parlament legtekintélyesebb tagjainak ajkáról jövő keserű argumentumok vésztjósló sorozatára, hallgatással válaszol: a legsülyedtebb erkölcsi önérzet uralkodása korában sem számíthat sokáig hívekre. Az olyan kormánynak még azon hívek ragaszkodásáról is le kell mondania, kik egy ember nézetéért, egy ember uralomvágyágyáért, egy ember akaratáért elnyomják egyéniségüket, vagy elmerülnek az önkénytes lemondás kényelmébe. És ki állíthatja, hogy a mostani kormány és az a többség, mely mögötte áll, nem ilyen? Az egész kormányban és a mögötte álló pártban csak egy nézet uralkodik: Tisza Kálmán egyéni nézete, csak egy czél van : Tisza Kálmán hatalmi czélja, és egy akarat: Tisza Kálmán egyéni akarata, melyet Bécs dirigál. Innen van, hogy a három hetes újabb bosnyák vita alatt gyakran előfordult azon minden önérzetes polgár arczába szégyenpirt kergető jelenség, hogy egy-egy kormánypárti szónok a leghatározottabban elítéli a bosnyák politikát, de beszéde végén kijelenti, hogy az újabban kért 21,7 millió költséget megszavazza. Okul a kormány iránti bizalmat hozza föl, pedig az ok nem egyéb, mint a kormány iránt való vak engedelmesség. A második tanúság, mit a „Kecske Lapok“ czikke megbizonyít, azon lesújtó tény konstatálása, hogy a kormánypárt az évek során át mindenféle eszközzel védelmezett bosnyák politikának sem kötelező okát, sem alapját, sem eredményét nem ismerte. Csak sáfárkodott azokkal a gondolatokkal, melyeket Tisza Kálmán a szájába rágott; árulta azokat a portékákat, melyeknek becsét, ha ismerte is, eltagadta és vitatta azok valódi értékét azon jobbak ellen, kik azt önzetlenül tárták föl a közös ügyes kormány által majdnem végső ínségre juttatott nemzet előtt. Ha nem így volna, hogyan merészelné ugyanaz, ki néhány évvel ezelőtt az okkupáczió szükséges és helyes voltát bizonyította, kinyilatkoztatni, hogy a kért 21,7 milliónyi összeget megszavazza ugyan, mert bízik a kormányban, ha nem is látja a politika ez élszerűségét, de ezen czélra és ilyen irány folytatására többet egy krajczárt sem fog megszavazni; és hogyan lenne rászorulva a költő politikus, hogy most utólagosan, mikor már vért és pénzt áldoztunk a megtarthatatlan sziklákért, eszmét követeljen a kormánytól, melyből megtudhassa, hogy a kétségbeejtő helyzet hova fog kifejlődni ? És ez az oka annak is, hogy a „Kecske Lapok“ vezérczikkezője most fordul csak a kormányhoz azon kérdéssel: miért kell nekünk ezen áldozatteljes bosnyák kaland és beismeri igen jellemzően, hogy a szabadelvű párt úgy viseli magát a vitában, mintha felvilágosításra se neki, se a nemzetnek szüksége nem volna! A szabadelvű pártnak nem is kell felvilágosítás; annak elég, ha Tisza Kálmán felüti a franczia akadémia szótárát. De a nemzet és az a párt, mely ambitióinak szószóllója, napról-napra jobban érzi a felvilágosítás szükségét és napról-napra jobban fogja követelni. Örömmel üdvözüljük és ezért a kecskeméti szabadelvű párt közvéleményét, midőn velünk együtt követelni akarja a nemzet e nagy kérdésének megfejtését kormányától, hogy megtudhassuk, mit szándékozik a kormány e végzetes pióczapolitikával ? És bár utólagosan, de talán mégsem későn, tiltakozni szándékozik az ellen, hogy Magyarország pénzét és fiait föláldozzák Ausztria hódítási kalandjáért. Mi, kik az igazság és a történelmi jog zászlaját mindig magasan hordjuk, örömmel üdvözöljük azokat, kik eszméinket elfogadják, és az idők örvendetes jelének tartjuk a „K. L.“ politikusainak megtérését. —1-1. Ki Boszniából! — írta: Dr. Havas Rezső.* — Az európai államok egy részénél ma jobban, mint valaha azon törekvést látjuk, hogy a földközi tenger vizeiben a szigeteken, avagy e tenger partjain, maguknak minél több és kedvező fekvésű területet hódítsanak meg, melyek azután állami, főleg kereskedelmi érdekeik támogatására szolgáló állomásokat képezzenek. Ily törekvés vezérelte Angliát is a jelen század elején, midőn a földközi tenger medenczéjére nézve talán legkedvezőbb fekvésű Ion szigetek fölött igyekezett a felsőséget, vagy mondjuk ki tisztábban — az uralmat elnyerni. Az adriai tenger bejárata előtt, a kelet és nyugat, az észak és délről jövő világforgalmi vonalaknak mintegy góczpontjában, az Ion szigeteknél czéljának megfelelőbb helyet alig találhatott volna Anglia. Sok fáradságába került mígvágya teljesült, s még több áldozatába később a sziget megtartása. A szigetek külön „egyesült államot“ képeztek, s volt saját parlamentjük. Anglia lehetőleg tűrhetően igyekezett fenhatóságát gyakorolni, és minden tekintetben törekedett a lakosság rokonszenvét megnyerni. Senki sem tagadhatja el, hogy Anglia az Ion szigetek anyagi, mint szellemi fejlődése érdekében sokat tett. Nem egy, még ma is fennálló üdvös intézmény tanúsítja ezt. A többek közt, azt is az angoloknak köszönhetni, hogy a szigeteket kényelmes és jó utak szeldelik, mely körülmény a közlekedést és forgalmat nagy mérvben emelte. És mit ért el Anglia? Azt, hogy a lakosok napról-napra jobban gyűlölték, s fenhatóságát minden kitelhető módon igyekeztek lerázni. A lázadások és fölkelések egymást érték, s a szigetek parlamentje minden alkalommal teljes határozottsággal tiltakozott az angol uralom ellen, s követelte a szigeteknek Görögországhoz való csatolását. Egy félszázadig küzdött Anglia, hogy az Ion szigeteket magának megtartsa — de hiába, végre is be kellett látnia, hogy a lakosság ellenszenvét sohasem lesz képes megtörni, s hogy az Ion szigetek leírásából eredő haszonk épenséggel nem felel meg a hozott nagy áldozatoknak. Tisztába jővén e felől Anglia — noha jól tudta, hogy erőszakkal még továbbra is megmaradhat a szigetek birtokában — józanul elhatározta, hogy ezen reá nézve terhes és előnytelen állapotnak véget vet, s az Ion szigetekre való igényéről lemond. A büszke és hatalmas Anglia nem restelte, hogy maroknyi néppel szemben a rövidebbet húzta, hogy visszavonult egy oly területről, melynek elnyerése után anynyira törekedett, s később megtartásáért annyit áldozott. Angliának az Ion szigetekre tett költekezései persze kárba vesztek, de legalább a jövőben takaríthatta meg a szigetek fenntartásához szükséges összegeket. És midőn Anglia a lakosok óhajának engedve, * Lásd újdonsági rovatunkat. * * * Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva.