Kecskemét, 1884. január-június (12. évfolyam, 1-39. szám)

1884-01-03 / 1. szám

1884. — 1. szám. KECSKEMÉT. Január 3. fehér atlasz, vadrózsákkal. Zágonyi Vilm­a: ró­zsaszínű atlasz, rózsaszín kreppeliszszel és vörös pi­pacsokkal. Wágner Juliska: fehér atlasz, feh­ér illusionnal és tányér-virágokkal díszítve. Ott voltak továbbá: Antal Péterné, Horváth Bé­­l­áné, Vojnarovics Sándorné, Szeless Kálmánná, Mol­nár Jánosné, Domján Istvánná, Machleid Alajosné, Szokolai Sándorné, özv. Kiss Mihályné, Dászkál Györgyné, dr. Turcsány­iné, Krizsánné, Bogoss End­­réné stb. Az első négyest 46 pár tánczolta. A mulatság 10 órakor vette kezdetét és a táncz tartott reggeli 5 óráig. A Suppé-csárdást másfél óra hosszáig jár­ták. A kitűnő tánczzenét Balázs Kálmán budapesti zenekara szolgáltatta. A női tánczrendek kiváló csínnal voltak kiállítva. Tomaskó úr konyhája és Wittman úr czukrászata teljes elismerést érdemelnek. SZÍNHÁZ. — Hófehérke és a törpék. — Szombaton decz. hó 29-én „Hófehérke és a tör­pék“ cz. látványos tündérrege adatott elő. A milyen gyönyörű maga a basonczimü mese, mely ma már­­mondhatjuk­ internaczionális mesévé lett, a mennyi­ben minden népnél megtalálható, ép annyira prózaivá törpült le ez a darab. Az a remek költészet, mely az e fajta népmeséket jellemzi, tökéletesebben már nem is lehetettt volna eltörölhető, miként e műben. Nincs is meg benne az a varázserő, melylyel „Csongor és Tünde“ ez, hason irányú, de szellem és költészetben sokkal gazdagabb mű lsr. És nem vélünk csalódni, midőn azt állítjuk, hogy az egészben csak is a tör­péknek, kik gyermekek lévén, szeretetre méltó naiv­­sággal s kaczagnivaló félszegséggel játszanak, van létjoguk, miután többi alakjai, a hiú gonosz királyné, a szenvedő Hófehérke, a szerelmes és megmentő her­­czeg, az e fajta daraboknak rendes alakjai, a­kikre szeretne az ember rákiáltani, hogy: „Nini! hisz’ isme­rem én ezeket!“ És ma maguk a szereplők sem tud­tak elég életet önteni alakjaikba. Itt van például Té­völg­y­­­n­é, az özvegy, gonosz királyné! nem mondjuk, hogy helyenként nem játszott helyesen, ha­nem mint igazi királyné, folyton ingadozott, habo­zott, ha a büszke méltóságos királynét, vagy a hiú asszonyt játssza-e. És az nem is csodálható, miután maga a kevéssé jellemzetes szerep hozza ezt magával és nagyon gyakorlott és tapasztalt erőnek kell annak lennie, ki ebben a szerepben a maga egészében be­­végzett tökéletes alakot és jellemet képes produ­kálni. Épúgy ingadozott a harag, bosszú és szerelem közt T­ó v­ö­l­g­y­­ is, kinek Aranyország herczegét kellett volna játszania, ki azonban hidegségét most pldtam meg először, azon szándékkal, hogy egy napot ott töltök. A monumentális indóház, a goth- és renais­­sance-styl sajátságos vegyülékével, kellemesen lepett meg. A nyüzsgő sürgés-forgás a pályaud­var előtt, nagyvárosias képet tárt elém. Az uta­sok méhraj-szerű dongása, az omnibuszok, frak­­kerek zaja, a lóvonat otromba tülkölése, bizarr hangvegyülékben olvadtak össze, amely hangve­­gyülék szórakoztatta blazirt lelkemet. Viszhangja volt az kedélyem disharmóniájának. Podgyászomat hordárra bíztam, hogy vigye a „Károly főherczeg“ szállodába, mely „úti kalauz“-om szerint a legnagyobb komforttal berendezett szállója volt Linz városának. Magam a széles gesztenye-alb­én gyalog sétáltam be a városba. Szándékosan, öntudatos czéllal tettem ezt, így jobban megfigyelhettem a jövő-menőket. Mert ellenállhattak kimagya­­ráz­atlan sejtelmem azt súgta, hogy­­ közel vagyok. Egyetlen arca sem kerülte ki figyel­memet. A széles és csinos ,,Landstrasse“-n végig, eljutottam a főtérre. Reggel 9 óra tájt lévén az idő,­­­törsöngött a nép a piaczon. Itt már össze­folytak előttem az alakok. A gomolygó tömegbe beleolvadt az egyes, mint esőcsepp a folyam vizébe s alaktalan h­aosként hullámzott előttem föl s alá az ezerfodrú emberáradat. Fölhagytam fürkészésemmel és átengedtem magam a szórakozás és nem tanulmányozás vé­gett utazók sajátos futó szemlélődésének. Linz főtere szabályos, tágas négyszög, egyik végén a széles Landstrassera, másik végén a Dunára vezető utczára torkolva. Balfelőli ré­szében gyönyörű kalvaria emelkedik, hófehé­sem tudta leküzdeni. Bodrogi Lina adta Hófe­hérkét és az ő szeretetreméltó játékának és kedves alakjának sikerült a darab e legrokonszenvesebb lé­nyében, a be-beköszöntött unalmat elűzni. Leg­jobb volt az ál-parasztasszonnyal való két jelenete, különösen pedig a fésülés alatti elalvás. Völgyi Gyulának jó estéje volt és sovány szerepét elég ügye­sen ki tudta zsákmányolni. De azért kevesebb is elég lett volna a jóból. A r­a­ny egy-két jelenetet kivéve, nem sokat ért, hanem annál több dicséret illeti a kis törpéket, akiknek mulatságos félszeg ügyességét bizo­nyítja a számos és gyakorta felhangzó taps és újrázás. Még a dekorácziókról kell szólnunk, amelyeknek sze­génysége nagyban segítségére volt annak az óhajtás­nak, hogy a darabot többször elő ne adják. Különben ez igy szokott lenni s az a tanulság belőle, hogy lát­ványos darabot kár is elő adni. —1. ÚJDONSÁGOK. zök: Bagi László, Csabay Imre, Csilléry Benő, Dé­­kány István, Dömötör Sándor, Gáli Ferencz, Gyenes István, Hollósy Zsigmond, dr. Horváth János, Ka­tona Zsigmond, dr. Kecskeméti Lajos, Keresztes Já­nos, Mádi János, Máté Sándor, Molnár János, Mura­­közy János, Muraközy József, id. Nagy Lajos, ifj. Nagy Lajos, Pacsu Mihály, Papp Sándor, Schwarcz Gusztáv, Szalay László, dr. Szeles József, id. Szeles Kálmán, Tatay Jenő, dr. Tassy Pál, Vámos Béla, Vojnarovics Sándor, Zombori László. — A „Kecskeméti Lapok“ szerkeszté­sét — Fekete József úr lemondásával és váro­sunkból távoztával — újévtől kezdve, amint ér­tesülünk, B­o­d­o­r Sándor úr veszi át s a szerkesz­tésért a párttól évi 400 frt honoráriumot kap. Mégis csak jó kormánypárti újságszerkesztőnek lenni, aki rendes gázsit is kap azért, amiért szidja az ellenzéket. Szegény függő­párti vezér­­bizottságnak pedig ha cseperedik is egy kis jö­vedelme a lapból, azt is oda adja pártczélokra, mert hát neki nincsenek zsid­ai, akik viselnék a választási költségeket. — Szilágyi Gyula úr a szeszgyártásról tar­tott felolvasásából kifolyólag a „Gazdasági Egyesü­let“ által felkéretett egy felállítandó szeszgyár költ­ségvetésének elkészítésére.­­ A honvágy hazaterelte a Farkas Sán­dor czeglédi bandáját, mielőtt meglátta volna Ausztráliának aranyat és dicsőséget ígérő távol partjait. A fekete gyerekek úgy látszik megijed­tek a tengertől s hazafelé fordították a szekérrud­­ját, mielőtt még rábízták volna életüket a meg­bízhatatlan vízi járműre, s ha mindjárt ismer­ték is azt a híres példabeszédet, hogy „a czigány nem hal a vízbe,“­z mégis bátorságosabbnak tetszett itt maradni a szárazon s Sydney aranyai helyett beérni Kecskemét bankóival. Mert a­mint értesülünk, a visszaérkezett zenekar Kecskeméten szándékozik letelepedni s erős konkurrencziát csi­nálni a Balogh Andrisnak, aki itt már nemcsak uralja, de valósággal terrorizálja a helyzetet és a zsebeket. Egy kis egészséges verseny semmi esetre sem fog ártani, — különösen most a farsang alatt! — Hevitt h­irek. Bene János köm­ives inas Szarva Istvánná 10-ik tizedbeli lakosnétöl 2 pár hízott kacsát tolvajolt el. Elfogatott és a járásbíróságnak átada­tott. — Kerekes Gergelynétöl Kis Erzsébet és Blasko­­vics Erzsébet két pulykát elloptak és eladták. A rendőr­ség a lopott jószágot is, a tetteseket is kézre kerítette. — Rosen­feld József házalót Köncsögön három útonálló holmijától megfosztotta; a tettesek elfogatván, a holmik is megkerültek. — A „Testvériség“ czimü lap kiadója Szűcs György uram nemcsak 3 havi fogságra, hanem 100 főt pénzbirságra is ítéltetett. Persze hogy meg­­felebbezte a dolgot ! Valószínűnek tartjuk azonban, sokáig huhogtatok az elbolondított emberiség fü­lébe, elég sokáig táplálkoztatok a butaság vérén! Nem veszitek észre, hogy lételetek gúnyos anach­­ronizmus! Nem veszitek észre, hogy senki nem vesz benneteket észre ? — Az emberek még hisz­nek a vallásban, de ti bennetek nem hisznek már. Mert ti megöltétek, ami a vallásban ma­gasztos, isteni és belecsempésztétek ami rút, ör­dögi. Pusztuljatok! Fölöslegesek vagytok. A vi­lág kerekéről lehullott hasznavehetetlen szilánkok vagytok. Szálkák az emberiség szemében. Melyet jó onnan mihamarabb kitörölni. Mert bánt, mert sért, mert elveszi a tiszta a látást! .... És te mogorva szerzetház, ott a magas hegy tetején, — te még sokáig fogsz letekinteni az ős Dunára és a lábaid előtt nyüzsgő emberekre, mert a tudomány szelleme kiüzendi falaid közül a sötétség varjait, mivelhogy a hazugság nem élhet örökké és a legsötétebb felhőn is áttör végre a fényes napsugár. Ily gondolatok közt érkeztem a Duna part­ján emelkedő elegáns „Károly főherczeg“ szállóba. Reggelit rendeltem. Ritka jóétvágygyal el­költöm és kezdtem olvasni a lapokat. Rendes szokásom, kivált idegen városban, hogy a lapok hátulján az idegenek névsorát mindig elolvasom, hátha valami ismerősre akadok. Most pláne két­szeres okom volt ezt tenni. Hirtelen nagy izgatottsággal ugrom fel. A linczi helyi lap idegenek rovatában ez állott: „Kisfái Alfréd és n­ej­e Magyarországból. Károly főherczeg szálloda.“ — A reform, egyháztanács múlt hó 30-án tartott gyűlésében egyhangúlag kimon­dotta, hogy a püspökválasztásnál Szász Ká­rolyra fogja adni szavazatát, mint akit a püs­pöki szék betöltésére a 3 jelölt közül legalkal­masabbnak ítél s megválasztatását a dunamel­­léki reform, egyház érdekeire való tekintettel legkivánatosabbnak tartja. — Egyleti közgyűlések. A „48-as kör“ múlt hó 26-án tartott választmányi ülésében a kör közgyűlését f. január hó 13-ára tűzte ki ; a „Népkor­ pedig múlt hó 30-án tartott választ­mányi ülésében f. hó 27-ére állapította meg a közgyűlés napját; mindkét egyesület közgyűlé­sén fontos ügyek kerülendnek tárgyalás alá. — Cyászk­ir. Tormássy Teréz és férje Hankovszky Gergely s gyermekeik Miklós, Gergely, Julcsi, Mihály, Teréz, Lajos, Irma és József, valamint az összes rokonság is fájdal­mas szívvel jelentik a szeretett gondos édes­anyának, illetve napának és nagyanyának özvegy Darányi Pálné szül. Nagy Zsuzsánna asszonynak múlt hó 30-án délelőtt 10 óra­kor, életének 6- ik évében, hosszas szenvedés után történt elhunytak A boldogult Mill tetemei múlt deczember hó 31-én a reform. egyház szertartásai szerint a felső-temetőben tétettek örök nyugalomra. Béke lengjen porai felett! — A kaszinó közgyűlése a múlt hó 30-án d. u. megtartatván, elnökké egyhangúlag Lestár Pé­ter választatott. Örökös tiszteletbeli taggá megvá­lasztották Horváth Dömét, tiszteletbeli választmányi tagokká pedig a következőket: Hornyik János, Ko­vács József, Szeless Ferencz, Szokolay Sándor, Tor­mássy Mihály. A tisztikar maradt a régi, a 30 tagból álló választmányba pedig beválasztattak a követke­zőn. Tetején a boldogságos szűzzel. Mellékalakjait s csoportozatait is mind mesteri kéz alkotta. Sokáig elmerengtem a kálvária fenséges szépségén. Nem vagyok bigott, — még a szó közönséges értelmében vallásos, templomba járó ember sem, de mindig el tud ragadni, mi­dőn a hitrege alakjait művészi kéz eleveníti meg. A költészet hatványozását látom abban. Eszményítése az az eszményinek. Mert hisz’ a keresztény vallás is ép’ oly hitrege, mint a görög vagy római vallás mythosa. Alko­tója ennek is, annak is a rajongó hit és nem a nyugodt értelem. Poezis mind a kettő. És tagadha­tatlanul szép poezis. Az Énekek­ énekének ihletett költője versenyezve küzd a babérért a mythosi Homárral. És mi e poezis alapja? — Hinni azt, hogy amit a hit hisz, az a valóság! A kálváriától az ős Dunára siettem. Sokat beszéltek előttem Linz festői fekvéséről. Ha­zudtak. Linz fekvését nem lehet lefesteni,­­ azt csak csodálni kell. Az átellenben fekvő hegyen a jezsuiták ko­lostora tekint le ránk és uralja a vidéket. Hiába tekintgetsz oly komoran, mohosodó falaiddal te, egykor büszke szerzetház! Az embe­rek nem félnek már te tőled. Hajdan hatalmas lakóid mind jobban halványuló árnyak már csu­pán, amelyek még itt járnak közöttünk mint fekete automaták, de akikről senki sem hiszi hogy emberek volnának. Sötét maradványai egy sötét kornak, melyet a ti sötét lelketek tett oly iszonyúan sötétté: meddig gúnyoljátok még le­­véstekkel az enyészetet, fekete árnyékotokkal a világosságot? Hisz a ti éltetek nem élet már, csak lélekjárás. A nap régen kisütött: baglyok és denevérek vonuljatok vissza odúitokba! Elég (Folyt, köv.)

Next