Kecskemét, 1889. január-június (18. [17.] évfolyam, 1-26. szám)
1889-01-13 / 2. szám
XVIII. évfolyam. Kecskemét, 1889. január 13. 2. szám. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 1 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok csakis a kiadóhivatalban kaphatók. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. sz.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE, S A MINDSZENT-SZEGVÁR-VIDÉKI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ÉRTESÍTŐJE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és birósági 3 frt. — egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beiktatása 2 frt. Bélyeg dij minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizetendők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. sz. A német szó. Az új kultuszminiszter a német nyelv iránt való rokonszenvének babérokat akar szerezni a bécsi camarilla és a Schulvereinnál. Körrendeletben írta meg az iskolák igazgatóinak, hogy nem eléggé vagyunk németek. Tehát, hogy azokká legyünk, tanuljunk meg németül. Tanuljunk meg azért is, mivel az ide települő külföldiek akik csak németül tudnak beszélni, nem értenek meg bennünket. Hogy velünk közlekedhessenek tanuljuk meg a nyelvüket, mert megfordítva nem történik változás. Tehát germanizáljuk önmagunkat azokért az ide bevándorolt németek kedvéért, akik sehogysem akarják megtanulni nyelvünket, bár a kenyerünk nekik nagyon is jól esik. De minek is tanulják ők el a barbár magyar nyelvet, mikor a legnagyob urak, a hadsereg főbb emberei, a kereskedők kevés kivétellel úgy sem beszélnek máskép mint németül. A magasabb úri körök társasága ma német szó mellett társalog. Könyvtárja tele van német könyvekkel és német újságot járat. A budapesti német lapok sokkal több példányban jelennek meg mint a magyarok. És nem is a külföldön szerzik olvasójukat, hanem itt Magyarországon. Ahol muszáj megtanulni németül. Persze ! Hogy a zsurnálókat meg a volksblattokat legyen aki elolvassa! Mivel a szászok iskolájából kikerült „magyarok“ kontigense köztül fogya olvasó. Ezek a nagy Németország lapjait olvassák. Tanuljunk németül! Ezt értjük. De mikor azt mondja a kultuszminiszter, a magyar múzsa, a magyar kultúra őre, hogy muszáj! — ezt nem fogjuk megérteni soha! Ha nem tudott bennünket németté tenni a múlt tortúrája, nem Bach és Schmerling, nem fog azzá tenni bennünket Csáky Albin kultuszminiszter sem. Nyelvében él a magyar! Ezt mondja a költő. A mai tanrend szerint amikor oly sok tananyaggal kell megküzdeni a tanulónak, csak kevés idő jutott a magyar nyelv, a magyar irodalom, a magyar történelem, a magyar költészet tanulására is. Ha az iskolában eddig hetenkint négy órát szántak a magyar irodalomnak és a németnek kettőt, majd ezután lesz három a magyaré és három a németé. (A dualizmus!). És mert németül nagyon nehezen tanul a magyar ifjúság, az lesz a következése, hogy nem fog tudni se németül se magyarul. És ha az úgynevezett magyar társadalom igy marad amint most van és nem fog átalakulni igazi magyar társadalommá, olyanná, hogy a szalonokban a társalgási nyelv csupán csak magyar lesz, — és ha a magyarosítás eszközéül nem fognak használni olyan módszert is, milyent a saját nyelve érdekében a német és az orosz kormányok alkalmaznak, akkor bizony-bizony még tán el fogja érni — ha a gróf úr már nem is, de a gróf úrnak valamelyik örököse — azt az időt, amikor csakugyan németül beszél majd minden magyar. Nem mondjuk mi, hogy a középiskolák tantermeiből egészen zárassák ki a német nyelv. Ezt nem akarjuk, de akarjuk, hogy annak erőszakos forszírozásával hagyjon fel a miniszter úr, mert ilyen módon való tanítása a német nyelvnek, üdvös nem lehet erre a hazára. Ha az osztrák és a német lapoknak a németesítő körrendelet fölött való ujjongását figyelembe venné a miniszter úr, bizony sajnálkoznia kellene a fölött, amit elhibázva tenni bátorkodott. Csak nézzen körül jól itthon, akkor majd meglátja, hogy bennünket micsoda aggodalmak késztetnek a kitörésre! A közénk bevándorlóit olaszok, francziák és csehek, akik kereskedéssel, vagy spánál foglalkanak, nem magyarul tanulnak meg köztünk, hanem németül. De nem azért ám, mert erre szükségük volna, hanem, mert a magyarosítást nálunk itthon a földünkön, a mi hazánkban elnyomja a német szó. Geográfiai fekvésünk és politikai viszonyunknál fogva közel jutott hozzánk a német nyelv. Politikai és kereskedelmi érintkezésünkben ennek a nyelvnek tudására szükségünk van. És mivel az érintkezés köztünk olyan sűrű, valamennyire meg is tanuljuk. Amennyit eddig németet tanultunk az iskolában, az éppen elég volt arra, hogy akinek okvetlen szükséges annak tudása, az életben teljesen is elsajátítsa. De, hogy a nemzetre ráerőszakolják a német szót, az hazafiatlan intézkedés. Akinek nincs szüksége rá, erőszakkal soha sem fogja megtanulni, de felesleges is volna vele az időt vesztegetni. A magyar közművelődési egyletek hangosan könyörögnek a néphez, hogy segítse támogatni missiójában, mert idegen nemzetiségek kezdenek kiszorítani bennünket, a magyarság nyelve nem biz tért foglalni, és ime nem a magyarosítás jogos kívánalmainak, hanem a genanizálás erőszakának hoz áldozatot a miniszter úr. Jobban tenné, ha nem a német nyelvnek a magyar középiskolákban való erőszakos tanítására, hanem inkább arra buzdítaná és kötelezné a tanárokat és tanítókat, hogy magyarosítsák meg az idegen ajkú és nemzetiségű honpolgáraink gyermekeit.. Ujjonghatnak most a bécsi Burgban az osztrák cselszövők, mert erőszakkal nem bírták a magyart németté tenni, most sikeresen haladnak ezen az úton a komédia-alkotmányosság és a nemzet gyászmagyarkái segítségével. TAUSZA, CSILLAG PIROSKA. Épen úgy emlékszem, mintha csak ma volna, Kukoricza fosztás volt az udvarunkba, Legények, leányok ültek vegyest sorba, Fényes holdvilágnál vígan folyt a munka. A Nóta is vigan ’s aki tánczra perdült, Lába alá annak szent Dávid hegedült, Néha néha hallott egy csók czuppanása, Minden piros csőnek ennyi volt az ára. Már belefáradtak, fogytán volt a rakás, Öreg apám őket igy biztató folyvást: ,,No legények, lányok, csak szaporán rajta, Ezt a keveset még, nem sok van már hátra. Aki nékem adja az utolsó csövet, Annak még én máma sok szépet regélek.“ Mikor az utolsó csőre került a sor, Egyszerre kiálták: „most kelmetlen a sor.“ A holdvilág ekkor már letűnt az égről, Szent Dáviddal együtt a nóta sem zendül. Megállt szemük, szájok, sötét néma csend lett, Öregapám aztán regélni elkezdett. A hallgatók közé én is bevegyültem, Velük versenyezve kíváncsin füleltem, Hogy ragadna rám is valamicske abból, Hogy mesélni tudjak én is, ha,kell, akkor. „Röviden elmondom, hogy hol volt, hol nem volt“. Beszédét így kezdé, „csakhogy már rég meghalt“. Tovább nem hallottam, elnyomott az álom, Álmomat még most is magam előtt látom. I. Hát biz az úgy történt, amint mentem volna, Épen feltámadás napján a templomba, Két vén asszonyt láttam ballagni előttem, Mindegyiket karján, egy egy csecsemővel. Meg-meg álltak, s félve tekintgettek széjjel, Mint szokta a tolvaj, ha lopni jár éjjel, Lassan súgtak, búgtak, hogy senki ne hallja Titkos beszédöket, nehogy elárulja. Kíváncsiság vitt rá, hogy utánna nézzek, Várjon mit mivel most e két gonosz lélek, Hát mikor a templom küszöbét átlépem, Akkor pólyázgatták a csecsemőt épen. Egyik halkan súgta a másik fülébe: „így ni, rendben vagyunk, ki vagyon cserélve, De köztünk maradjon, s szálljon annak lelke, Aki elárulja, pokolba, ne mennyire.“ Aranynyal, ezüsttel toldta meg az egyik, Úgy gondolom az volt tán a gazdagabbik, És mikoron vége a keresztelésnek, Külön-külön, nem egy úton elmenének. S hogy hazaért ez, ki aranynyal, ezüsttel Tömte meg a zsebjét, kezdé ily beszéddel: „Mi velünk az Isten ugyan csodát miveit, Nem láttam, hallottam én még soha ilyent!“ „Ugyan mi az! mondja szaporán kigyelmed“. Szól az anya, aki beteg ágyán szenved. „Csakhogy előbb adja fiam ide mellém, Éhes tudom úgy is, hogyne volna szegény.“ S mig a gyermek szívja nem édes anyjának Emlőjét, megered a vén boszorkánynak Nyelve, s igy meséli el a csodadolgot: „Nem tréfa, megtörtént velünk, amit mondok. Országgyűlés. A képviselőház jan. 8-án ismét megkezdte illéseit. A kormány beterjesztette a véderőről szóló törvényjavaslatot, mely teljesen az osztrák katonaság kezébe szolgáltatja a nemzetet s ami kis biztosítékot az 1868. évi törvény nyújtott, azt is elveszik tőlünk. A pártklubbokban előre meghányták-vetették a képviselők a törvényjavaslatot, a 48 as függetlenségi párt és a mérsékelt ellenzék általánosságban sem fogadja el, a pártok nevében ellene határozati javaslatot nyújtottak be Ugron Gábor és Apponyi Albert képviselők, ellene szólni pe (Ukeidis, feliratkoztak 45-en. A kormánypárti klubban nagy ellenzék támadt a javaslat ellen . Horváth Gyula vezérlete alatt a lelkiismeretesebbek kérték a miniszterelnököt, hogy vegye vissza a törvényjavaslatot, de Tisza Kálmán határozottan kijelentette, hogy nem, hanem kényszerűé pártját, mikép lelkiismerete ellen szavazzon, különben a kormány le fogna mondani. A lelkiismeretlen párt azután megadta magát, s megszavazza lelkiismerete ellen is a törvényjavaslatot, csakhogy megmaradhasson a köpönyegforgató hazaeladó Tisza uralma alatt. Szégyen és gyalázat ma már kormánypártinak lenni, Vadnay Andor azonban, kit Kecskemét polgársága egy időben annyira imádott , most csapott át a kormánypártra, igazat adva nekünk, kiket közösügyesnek, politikai szédelgőnek neveztük akkor, mikor Kecskeméten csavargott népet bolondítani. Most már beláthatja népünk, hogy kik mondanak minden időben igazat! Fótválasztás. A keczeli kerületben — Földváry Gábor halála folytán — megüresedett mandátumnak függetlenségi kezekre leendő bízása végett Mikoron az Urnák oltárához léptem, Isten fia, Jézus, jelent meg előttem, S igy szólt hozzám : Asszony, e gyermeknek anyja, Bárki legyen is, a nevemben meghagyja, Hogy fiából én most,im leányt alkottam, Mert koronás király hitveséül szántam. Feltámadt a Jézus, angyalok hirdették, Dicsérjük mindnyájan, áldjátok szent nevét.“ Apa, anya, mind nem hitték ezt a mókát, De mikor megnézték, mondtak „isten-ucscsát.“ „És csakugyan leány, bármeddig is nézzük, — Jézus csoda dolgod mindnyájan dicsérjük!“ A nagy ámulásban azt is elfelejték Megkérdezni, váljon mire keresztelték ? Igaz neve nem volt, utánna se jártak, Megmaradt az egész tovább is csodának. A vén asszony eltűnt, nem tudni hogy hova? Nem volt annak sehol, se hite, se hamva, Nem törődött semmit menynyel, se pokollal, Megjött ő már egyszer innen és nem onnan. A csecsemő nőtt, nőtt, csupa gyönyörűség Volt még rá is nézni, olyan ritka szépség, Kiszállott a hire gunyhók s palotákba, Nem volt annak párja az egész országba. Hát még mikor osztán, már eladóvá lett, Elmondhatta volna ám vele az áment, Maga a király is , jöttek is nézőbe Nagy urak, mágnások, fényes öltözőbe. Olyan volta leány, mint a piros rózsa, Barna haja hosszan, kétágra befonva, Szeme meg úgy égett, mint csillag az égen, Csillag Piroskának hívták a vidéken.( T a ii u 1 in á n y ú t. „Holló Lajos Félegyháza város országgyűlési képviselője, — írja a „Jász-Nagykun-Szolnok“, a ki már két ízben ragadta el a házat talpraesett szónoklatával, dr. Zámbó Lajos polgármester és Dankó Ferencz I-fő tanácsos kiséretében 1. hó 3. ás 4-ik napján Szolnokon időzött, a város közigazgatási berendezése ás adóügyi s általában pénztári kezelésének tanulmányozása czéljából. Az ellőbbire nézve Karcsú derekát nem szorította fűző, Ha módjában lenne sem volna fényűző. A virág mindig szép, gondolta magában, Amig el nem nyillott, hát még bimbójában. •Csakhogy a virág is nyúlására ébred, Ha a felkelő nap csókja reá téved, Mint a leány szive, melynek rejtekébe A szerelem ébred varázs érintésre. Piroska is igy járt, hevült szerelemtől, Forrón megszeretve, messze idegentől. Ugyan kitől, lássuk, nézzünk csak utánna, így szövődik tovább a mesének szála. II. Egyszer midőn a nap már nyugodni térül, a bíbor sugarait bevonta az égről. A nagy rasiulenségre sötét alkony szállott, Lágyan rezgő szellő hozván édes álmot. Néma lett a tájék, csendes vala minden, Se fény, se zaj sehol, minden alszik régen, Csak egy tévedt utas, ki útjára nem lél, Bolyong egy rengeteg nagy erdő közepén. Hol egy kis lak állott, egyedül magában, Szegény ember lakott ott, harmadmagával: Tamás bácsi, Sára, együtt hitves páros, És kiről az ének szól, Piroska lányok. Ők is rég nyugosznak, de mi zörej hangja Támad, mely a csendet , álmukat zavarja. Az eltévedt vándor kérdé: „van-e engem, Aki szánni tudna odabent jó ember?“ Felkel a ház ura s bátorsággal így szól: „Kit keres, legyen az bárki is, ilyenkor?“ POLITIKAI SZEMLE: a mozgalom megindult, a függ. 48-as párt nevében Holló Lajos és Lukács Gyula képviselők küldettek le a központból, hogy a mozgalmat megindítsák s jelöltet állíttassanak. Ezen kerületnek már két ízben vét függetlenségi képviselője, óhajtandó, hogy ismét magunk részére hódítsuk. VIDÉK. Czegléd. -j- Mulatság. A czeglédi kisdedóvó egylet saját pénztára javára 1889 évi február 2-án a népkörben zártkörű házias láncrestélyt rendez. Reméljük, hogy e közkedveltségnek örvendő intézetnek egyátalán nem lesz alkalma részvétlenségről panaszkodni. -j- Színi jelentés. Bokody Antal jó hírnevű színtársulatával e hó 12-én szándékozott megkezdeni Czegléden előadásait. — „Az igazgató és művezető ismert neve, s a társulati tagok névsora kellő biztosítékot nyújt arra nézve, — írja a Czegléd, — hogy a társulat előadásai a magasabb műigényeket is teljesen ki fogják elégíteni. Sajnos, hogy közönségünk makacs közönyét ismerve, alig merünk nekik megfelelő anyagi sikert jósolni. Január 12-dikére „Rang és mód“ — 13-dikára „Az uzsai gyöngy.“ — 15-dikére „Francillou“ van a műsor szerint előadásra kitűzve." Nagy-Kőrös. + Fillér estélyek Nagy-Kőrösön. A nagy-körösi nőegylet is a kecskeméti példájára elhatározta, hogy minden két hétben, szombaton estélyt tart, melyre a közönség külön meghívó nélkül lap útján hivatott meg. Belépti-dij 30 kr., melyben bennfoglaltatik a zenének dija is, s a fiatalságtól külön e czim alatt nem szednek be pénzt, mint helytelenül teszik a kecskeméti estélyeken. -f- Álarczos bált rendez Bajlós táncztanító Nagy-Kőrösön 1889. évi január hó 19-én, szombaton, a városi szálloda nagytermében, a cs. és kir. 68. gyalogezred zenekara, Faulvatter karnagy vezetése és a nagy-kőrösi első zenekar közreműködése mellett hangversenynyel összekötve, melynek műsora — a „Nagy-Kőrös“ szerint — igen érdekesen van összeállítva. Beléptidíj : páholy 6 személyre 8 frt; bemeneti jegy előre váltva 1 frt 20 kr., pénztárnál 1 frt 40 kr.; karzati számozott ülőhely 70 kr., karzati bemenet 30 kr. Szolnok.