Kecskemét, 1898. július-december (26 évfolyam, 27-52. szám)

1898-09-11 / 37. szám

XXVI. évfolyam. 37. szám-Kecskemét, 1896. szeptember d1. Előfizetési tű­j : helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve . Egész évre - - - - 5 frt 8 kr. Félévre ----- 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­­reskedésekb­en. Egyes példányok kaphatók a kidó­­hivatalban, Fekete M., Metzger Béla és Steiner Mihály kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám.KECSKEMÉT FÜGGETLENSÉGI ÉS NEGYVENNYOLCA­­S PÁIÍTI POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNY. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beiktatása 2 frt. Bélyegdíj minden beiktatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskemétet.. Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia-utcza 8. szám A nép­gyűl­és. — 1898. szept 4. — Fényes napja volt Kecskemét tk. város polgárságának f. évi szeptember hó 4-én. Ezen a napon folyt le nagy lelkesedéssel és külső dísszel is a népgyűlés a külön ma­gyar vámterület és a nemzeti bank felállítása érdekében. Elmondhatjuk teljes igazsággal és nagy örömmel, hogy a siker teljes volt, az egész nap programmja zavartalanul, a legnagyobb rendben folyt le, minden jól összevágott, amiért méltán illeti dicséret a rendezőség buzgó és fáradságot nem ismerő tagjait. Örvendetes volt, hogy az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt tagjai oly szép számmal emelték a népgyűlés fényét és moz­dították elő annak sikerét. Növelte lelkese­désünket, hogy a szomszéd városok polgárai szintén jelentős számmal tisztelték meg a népgyűlést látogatásukkal. Nagy fontosságú jele ez annak a szíves viszonynak, amely mos­tanában a szomszédos városok között fennáll. Városunk polgárságának viselkedéséről is csak a legnagyobb elismeréssel lehet megem­lékeznünk. Ki kell emelnünk, hogy azok is, akik nem csatlakoztak a mozgalomhoz, azért az iránt jó akaratukat tanúsították, ami a többek között megnyilvánult abban is, hogy a Nagykőrösi­ utczán minden házon ki volt tűzve a nemzeti zászló. Szép jele ez az ellenvélemény tiszteletben tartásának és a kölcsönös türe- l­e­m­n­e­k. A nagy napról az alábbiakban számolunk be s mélyen sajnáljuk, hogy a legjobb akarat mellett is csak halvány képét adhatjuk a a minden ízében pompásan sikerült ünnepnek. A megérkezés. Vasárnap reggel 9 órakor már együtt volt a rendezőség a városháza bizottsági termében, hogy a végső intézkedéseket foganatosítsa. V210 órára előrobogtak a kocsik is és csakha­mar helyet foglaltak azokon a nemzetiszínű ko­­kárdás és piros tollas rendezők, hogy a vendé­gek fogadására a pályaházhoz vonuljanak. A nagykőrösiek küldöttsége Nyári Szabó Ferencz vezetése alatt már a reggeli omnibusz­vonattal megérkezett s őket a rendezőség több tagja fogadta a legmelegebben. Tíz óra után érkezett meg a gyorsvonat a Budapestről érkező orsz. képviselőkkel és a czeglédi küldöttséggel. A kocsik — az állomás­főnök úr szives és igen helyes rendelkezése foly­tán — a pályaudvaron foglaltak helyet s a vonat elé csupán a rendezőség vonult ki, így a legna­gyobb rendben történt a vendégek fogadtatása. A vendégeket Szappanos István, mint a rendező bizottság elnöke üdvözölte néhány me­leg szóval, amelyekre Kossuth Ferencz ha­sonló melegséggel és rövidséggel válaszolt. Gyorsan elhelyezkedtek a kocsikban: Kossuth Ferencz a város négyes fogatán ült Szappanos Istvánnal, gróf Benyovszky Sándort Horváth Ádám kisérte Szappanos Elek négyes foga­tán. Ezután következtek a többi országgyűlési képviselők, úgymint Lakatos Miklós, Bod­a Vilmos, S­z­i­n­ay Gyula, Pichler Győző. Utá­nuk haladó kocsikban foglaltak helyet a buda­pesti hírlapírók. Továbbá a czeglédi küldöttség B. Molnár Samu vezetésével. A hosszú kocsisor nagy tömeg lelkes éljen­zése között indult meg és haladt végig a fello­bogózott Nagykőrösi­ utczán. Az ablakokat dí­szes közönség foglalta el és lelkesen üdvözölte az érkezőket. Kossuth Ferencz kocsijába több ablakból virágot szórtak. A menet a Beretvás­­szálló előtt állott meg, ahol a vendégek leszáll­tak, kiket aztán frissítőkkel kínáltak meg. Már itt meg kell említenünk azt, hogy ügy a fogadta­tásnál, valamint az egész napon a rendőrség (Füvessy Imre, Szabó Mihály és Gyen­es Bertalan kapitányok vezetésével) a lehető leg­tapintatosabb módon járt el s valóban kiérde­melte a rendezőség köszönetét. A népgyűlés. Tíz és fél órakor jelentek meg a népgyűlés szónokai az izr templom előtt felállított, fedett emelvényen, amely körül már korábban egybe­­sereglettek a népgyűlést rendező testületek és egyesületek. A sok ezer főből álló hallgatóság lelkes éljenzéssel fogadta az érkezőket, közülök leginkább K­ossu­t­h Ferenczet. Szappanos István, mint a népgyűlés el­nöke, maga mellé vevén Tormássy Sándort a népgyűlés jegyzőjéül, rövid, de annál szívesebb szavakkal nyitotta meg a népgyűlést, üdvözölvén a hallgatóságot és a vendégeket, akik közül az országgyűlési képviselőket egyenként bemutatta a közönségnek, amely lelkes éljenzéssel üdvö­zölte őket. Csősz József ipartestületi jegyző volt az első szónok. Szép csengő hangon előadott be­szédének tartalmasságával mindjárt magasra emelte a népgyűlés színvonalát. Vértessy József magvas beszéddel kötötte le a figyelmet. Tóth Gábor zamatos magyarsággal előadott okos beszéde nagy hatást tett. Beszédeik itt következnek: Csősz József beszéde. Tisztelt Polgártársak! Édes magyar hazánk ezeréves dicső múltja és történelme igazolja, hogy a magyar nép sza­badságra született. A magyar nép józan gondolkodását, hűségét, ügyességét, szorgalmát és munkásságát elismeri, méltányolja és bizonyos tekintetben bámulja az egész művelt Európa. Az a hosszú, küzdelmes és mégis dicső ezer­éves múlt tanít meg bennünket és kell, hogy ébren tartson, ösztönözzön arra, hogy ez új ezredév kezdetén keressük az irányt, mely felé haladva, hazánk és népe egy újabb ezredéven át nagy, dicső és boldog lehet. E czélból hívtuk össze Kecskemét város és vidéke közönséget, tisztelt polgártársainkat, hogy sérelmeinket, panaszainkat itt kiönthessük és megmondjuk, hogy mi a mi óhajtásunk, hogy mit akarunk és hogy keressük azt az utat egy szívvel-lélekkel, mely úton nemes czélunk, édes magyar hazánk fennállása és népe boldo­gulását elérjük. E czélból hívtuk és jöttek el hozzánk tisztelt vendégeink, hogy országunk jelen helyzetét előttünk feltárják, megismertes­sék és boldogulásunk útját megjelöljék. Tisztelt polgártársak! Az 1867-iki kiegye­zés alapján Ausztriával kötött vám- és kereske­delmi szerződésünk lejárt. Törvény által biztosítva jogunkban áll az, hogy ha Ausztriával alkotmányosan megállapo­dásra nem jutunk, szerződést nem kötünk, vagy nem köthetünk, az önálló vámsorompót és a nemzeti bankot felállíthatjuk. A két kormány közt a tanácskozások most folynak s a hosszú idő óta húzódó alkudozások­ból bár alig tudunk valamit, de azt következtet­jük, hogy ha az alku, az egyesség meg lesz is, az csak a magyar nép, a magyar iparos osztály le­igázásának és elszegényedésének lesz alapköve, előidézője. Rég sóvárgott a magyar azért, hogy mint jó gazda, mint jó családfentartó, saját ügyeit, különválva Ausztriától, maga intézhesse; itt volna az idő, elérkezett a várva várt pillanat, hogy ez óhajunkkal, e törvénybe iktatott és királyi szentesítéssel megerősített jogunkkal élhetnénk s az önálló vámterület és az önálló magyar nemzeti bank felállítása által népünket boldoggá­ tehetnénk. És mit tapasztalunk? Azt, tisztelt polgártársak, hogy annak a híres magyar népnek nagyjai és prófétái között, vámosak vannak, kik a szabadságtól féltenek bennünket és nem találják a magyar iparos er­kereskedő osztályt érettnek és elég képesnek arra, hogy­­ önálló vámterület felállítása esetén Magyaror­szágot a szükséges iparczikkekkel el tudja látni. Mi magyar iparosok tiltakozunk e föltevés ellen és mint igaztalan rágalmat, visszautasít­juk! Hiszen a milleniumi évben az ország szívé­ben, Budapesten megtartott országos kiállítás fényesen beigazolta, hogy a magyar ipar fejlő­dött, hogy a magyar iparos által ellőállított ipar-» czikkek csiny, jóság tekintetében nemcsak kiégi, légitők, de versenyképesek is. Ha tehát megvan a magyar iparosban a tu­dás, szorgalom, csak mód és tér kell, hogy azt érvényesíthesse. Csak egyben lehet igazuk a nagyok és hatal­masoknak, abban, hogy nem vagyunk verseny­­képesek olcsóság tekintetében, hogy nem tudjuk előállítani iparczikkeinket oly olcsón, mint Ausztria. Igaz, mert szövetséges társunk, Auszt­ria, a nyers­anyagot tőlünk kiviszi olcsón, vám nélkül s azt feldolgozva, ismét vám nélkül nya­kunkra hozza, s m­íg Ausztriában az ipar fejlesz­tése érdekében nagy áldozatokat hoztak és hoz­nak, nálunk Magyarországon nem az ipar fej­lesztésére, de az ipar megterheltetésére és le­­nyűgözésére törekszenek nagyjaink. Nem gyengék vagyunk mi, csak anyagilag tehetetlenek és tehetetlenségünk okát önma­gunkban hiába keressük. A magyar kisiparos osztály bölcsőjét a gunyhóban ringatták, nyomor és küzdelemben született, nőtt és tengődik ma is, helyzete aggo­dalmasabb most, mint volt valaha. A napról-napra súlyosbodó terhek nyomása alatt félő, hogy összeroskad. Azért, nagyok és hatalmasok! kiknek ke­zében van hazánk sorsa, ne kicsinyeljétek Ma­gyarországnak tekintélyes számú iparosát s annak mozgalmát, bennünket, kik e hazának jó és balsorsban mindig igaz fiai voltunk és aka­runk maradni, hanem hallgassátok meg pana­szát és kérő szavát, melyben nem kíván egyebet, mint azt, hogy szorgalmas munkája után hazájá­ban tisztességesen megéljen és megélhessen. Tudjátok azt ti is, hogy a kisiparos osztály helyzete a fennálló körülmények között tűrhetet­len, tarthatatlan. Szorgalma és munkássága a megélhetést mára is alig biztosítja. Tehát ala­pos és gyors segítségre van szüksége és mi ipa­rosok sorsunk javulását nem az újabb szerződés megkötésétől, de az önálló vámterület és a nem­zeti bank felállítása által várjuk és hisszük elérhetőnek. Azért gyűltünk itt össze, Kecskemét város nagyszámú iparosai, hogy igazunkért síkra száll­junk; nem követelünk mi még ma sem, türelem­mel várjuk és kérjük sorsunk javítását. Kérjük, óhajtjuk az önálló vámterületet s a magyar nemzeti bank felállítását. Tisztelt polgártársak! Nem lehet nekem c­élom, hogy az önálló vámterület és a magyar nemzeti bank felállítása által elérendő remé­nyünket elmondhassam és az iparos, kereskedő és gazdaközönség szomorú helyzetét ecseteljem, halljuk ezt meg azoktól, kiket, mint kedves vendégeinket körünkben üdvözölhetünk, kik el­jöttek hozzánk, hogy hazafias lelkesedésünkből erőt merítve, síkra szállhassanak igazunk, a ma­gyar haza javáért. Tisztelt polgártársak! Én ennélfogva felszó­lalásomban még csak arra szorítkozom, hogy Kecskemét város 1200 iparosának hő óhaját ki­fejezem, mely abban nyilvánul, hogy az önálló vámterület és a magyar nemzeti bank minél előbb felállittassék s általa legyen nagy, hatal­mas és boldog a magyar haza, százezer iitot. Ezen árának legnagyobb része külföldi. Ha megnézünk egy vasüzletet, az is csinál egy év alatt százezer forint forgalmat, de ezen árának is a legnagyobb része is osztrák gyárt­mány. Ha megnézünk egy nagyobb forma házat, annak díszítése és bútorzata belekerül 10-20 ezer forintba. Ez mind külföldi. De még az a festék, a­mivel befestik, sőt még az az ecset is, amivel azt a festéket felmázolják, az is külföldi gyártmány. Hát, tisztelt népgyűlés! miért engednénk mi ezen sok millió forint értékű osztrák gyártmányt behozni, holott a mi iparunk még sok gyámolí­­tásra szorul? De meg aztán, ha Magyarország a többi mű­velt államokat utolérni és azokkal haladni töre­kedik, evégből nagymérvű kiadásokat kell tennie, amiért szükséges, hogy olyan jövedelmekről is gondoskodjék, amelyek biztosak és állandóak. Nem elég az újabb és újabb adókkal terhelni az országot, hanem fokozni kell jövedelmét is, mert csak csak a vagyonban folyton gyarapodó polgárság lehet egy államnak biztos alapja. A mai látszólagos haladás nem tiszta, mert úgy az állam maga, valamint a polgárság mind adós. Én nem tartom ugyan veszedelmesnek, ha valaki­nek adósságai vannak, de szükségesnek vélem, hogy biztos jövedelme is legyen, mert különben könnyen tönkre mehet. Ez áll úgy az egyesre, mint az államra nézve. Mivel pedig a közgazdasági önállóság és a helyes, önálló politika az állami és egyéni vagyo­­nosodásnak, ez pedig a jólétnek nyitja meg forrá­sait: én, tisztelt népgyűlés, a kecskeméti kereske­dők részéről kijelentem, hogy kívánjuk a külön önálló vámterület és a vámsorompók felállítását, a nemzeti bank létesítését, a magyar kereskede­lem emelését és a hitelügy rendezését. A­miért is szavaimat azzal zárom: »Éljen a külön vámte­rület! Éljen a magyar nemzeti bank!« Vértessy József beszéde: Tisztelt Népgyűlés ! Az 1867-ik évi kiegyezés Ausztria és Magyar­­ország között a közös vámterületre nézve akként köttetett, hogy a szerződés minden 10-ik eszten­dőben lejár. A kiegyezés óta a harmadik szerződés még a múlt évben letelt, de az újabb szerződés még nem jött létre. Ausztria ezen gazdaságilag jövedelmező for­rását nem akarja engedni. A magyar kormány pedig Ausztriától nem tud kieszközölni semmi kedvezményt. Az eddigi kormányok mindig azzal biztattak, hogy majd a következő 10-ik évben nem fogunk engedni, addig majd meg­erősödünk. A Bánffy-kormány, csakhogy a kormányon maradását biztosítsa, azt állítja, hogy a külön vámterület Magyarországra káros. Hogy csakugyan az-e, engedjék meg, hogy erre nézve egy-két példát felhozzak. Ugyanis Románia a búzáját itt viszi el a Dunán Ausztriába. Mi azért vámot nem kapunk, pedig nekünk is volna eladó búzánk. Ausztria határához közel lakó kereskedők a czukrot előbb kivitetik a határon kívül eső állo­másra és onnan hozzák vissza, mert a czukor­­prémium­ következtében nekik így olcsóbb. A galicziai nagy petróleum-gyárak, hogy termelésüket olcsón szállíthassák Bécsbe, tarifa­­kedvezményekben részesülnek a magyar vasúta­kon, a magyar áru kárára. De ha Magyarország kü­lön vámterület volna, a kincstár mindezekért vámot, szedne. Ha megnézünk itt Kecskeméten egy jóforgalmú rőfös üzletet, az bizonyosan árul egy év alatt Tóth Gábor beszéde. Mélyen tisztelt Népgyűlés ! A magyar nemzet megint egy nagy dolog, egy nagy kérdés előtt áll. Most kell dönteni a fölött, hogy a magyar gazda, iparos és kereskedő akar-e a maga lábán járni, vagy ezután is azok­hoz a könnyelműekhez akar tartozni, akik nem bánják akár­kivel, csak ők arathassanak; vagy azokhoz az osztrák imádókhoz, akik a mi nyo­morúságunkat mutatják be a világnak, amiért nekünk akarva, nem akarva, rettenetes módon meg kell a sarc­ot fizetnünk. Én, tisztelt uraim, azt követelem a magyar gazdaközönség érdeké­ben, hogy legyen önálló vámterületünk és legyen magyar nemzeti bankunk! Nekem nincs olyan tehetségem, hogy az önálló vámterületnek min­den egyes részeire kiterjeszkedhetnék, tehát csak a magam egyszerű felfogásával és józan eszemmel a magyar gazdaközönség érdekében akarok a dologhoz pár szóval hozzájárulni. (Halljuk.) De engedjék meg, tisztelt uraim, hogy beszédemet egypár szóval megtoldhassam; nem tudok kifejezést adni örömömnek azért, hogy ebben a régi, nagy alföldi magyar városban, Kecskeméten, nekem jutott az a szerencse osz­tályrészül , hogy a gazdaközönség érdekében szót emelhessek. Vannak itt szakértő férfiak, akik a nemzet ügyét a szívükön viselik, majd azok jobban megbeszélik és jobban megmagya­rázzák és ha kell, megmondják a kormánynak is, hogy mi a nemzet óhajtása és követelése! Én, tisztelt népgyűlés, ahhoz az osztályhoz tartozom, amelyik még ez ideig nem adott magáról életjelt, csak tűrt, szenvedett, mint a lekötözött birka. De ne csodálkozzanak uraim, ha végre-valahára feljajdulunk a sok szenvedés és küzdelem után. Igen, ahhoz az osztályhoz tartozók, amely ennek a szép magyar hazának a földjét annyi évszázadon keresztül művelte és munkálta. Ez az osztály az, amely nemcsak pénzével, vagyonával, hanem ha a haza úgy kívánta, a vérével is áldozott. Ez az osztály az, amelytől él az egész világ! Azt mondják, ha önálló vámterületünk lesz, akkor a magyar gazda nem tudja eladni a gabo­náját, akkor az iparos és kereskedő szedi az epret, a gazdának pedig a szeme koppan; s azt is mondják, hogy ha önálló vámterületünk lesz, akkor a magyar nemzet a maga zsírjába fullad. No hát én meg azt mondom, hogy ha ez tovább is így tart, akkor meg az osztrák falja fel a mi zsírunkat. Azután utóvégre is, uraim, inkább a magunk zsírjába fulladjunk, mint hogy azt más falja fel rólunk. Ámde minket ne ijesztgessen senki, mert úgy sem hisszük el. Nemcsak a német, hanem az egész világ népe kenyérrel él, ne féljen hát attól senki, hogy a búzának nem

Next