Kecskemét, 1910. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1910-01-02 / 1. szám
2. oldal, nem absolválunk s egyenlőre talán azután is, meg kell elégednünk 60 koronával. Csak az a csodálatos, hogy ha valamelyikünknek protekciója van, esetleg annak a kedvéért kivételt tesznek. De hát tudják azt jól az illetékes faktorok, hogy a kivétel csak erősíti a szabályt s épen ezért annál erősebben érvényesítik velünk, a nem protegáltakkal szemben.“ Eleinte kételkedtünk ezekben a dolgokban, de csakhamar meggyőződtünk a valóról. Tényleg igen rosszul fizetik a városnál a dijnokokat s 60 koronánál csak az kap többet, aki legalább 5 évet szolgált, vagy ha azt — „egyéb tekintetek“ — indokolják. Örömmel támogattuk azt jogos harcot, amelyet a tisztviselők folytattak helyzetök javítása érdekében s az ő törekvéseiket hála Istennek siker koronázta s önkéntelenül eszünkbe ötlött, hogy milyavultak is annak a jó öreg bibliának az elvei, amelyik nekünk ilyes formát beszél: „Amilyen mértékkel mértek ti másnak, olyan mértékben mértmértek a mennyei atyátok.“ Hisz ezek szerint a tisztviselők kérésének csak úgy kellett volna meghallgatásra találni, ha ők is javítottak volna a tőlük függő napidíjasok sorsán. De úgy látszik, a tanács tagjai nem tartják ressortjukba esőnek az isteni kijelentés végrehajtását. Ezért emeltünk szót a napidijasok mellett. És amint minden eszközt felhasznált a sajtó arra, hogy a tisztviselők helyzetén javítsanak, a kép nem fog nyugodni addig, míg a napidíjasok nagyon is méltányos kérelme meghallgatásra nem talál, úgy tudjuk, hogy agilis főjegyzőnk foglalkozik a napidíjasok helyzetének javításával; arra kérjük tehát őt, hogy minél előbb orvosolja ezeket a bajokat és pedig egyöntetűen, személyrevaló válogatás nélkül. Hiszen ő is tudja, hogy a napidíjasok helyzete még égetőbbé, még sürgősebbé teszi a javítás eszközlését, mint a tisztviselőké. Mért késnek hát vele, mert engedik, hogy az elkeseredés legyen dolgozó társa alkalmazottaiknak. És ha a városházánál személyi tekintet kizárásával csupán az szolgálati időt, munkaképességet, kualifikációt és munkakört veszik figyelembe, a napidíjasok meg lesznek elégedve helyzetükkel. A. falvak népét, a szétszórt népesség elszakad az anyaföldtől, folyton összébb húzódik, csoportosul, középpontokba menekül. Országgá dagad egy-egy város népesség dolgában . Londonnak annyi lakosa volt száz év előtt, mint ma Budapestnek s ma majdnem annyi van, mint száz év előtt egész Magyarországnak. A város falja a falu fiait. Néptelenül a szabad mező, zsúfolódik, terjeszkedik a város. A nádfedeles kunyhóból bérkaszárnyába települ át a nép. Budapesten ma hétszerte több ember él, mint amennyi hódító ősmagyart Vámbéry számít és Londonban több az ember, mint a Mátyás korabeli Magyarországon vagy ugyanezen időben egész Angliában. A város a mágnes, amelynek nem tud ellenállani a mezőn széthintett vasforgács. A város vonzóereje: az ipar, az iparadta több munkaalkalom és nagyobb bér. Mennél iparosabb a város, annál nagyobb tömegeket nyel el s mennél több a gyárkémény, annál népesebb lesz az aljuk s anynyival jobban ritkul a nép a templomtorony árnyékában. Budapest után New-York a legnagyobb magyar város. A tatárjárás, török pusztítás együttvéve fele annyi embert sem kergetett ki ebből az országból, amenynyi öt év alatt kiküldöz ma a sorsa Amerikába. Európa ipartalan keletéről folytonosan hullámzik a nép az iparosabb Nyugat felé s Európa nyugatáról Amerika keleti felére, közepe tájára, ahol összetorlódik a sokféle nyelvű fehér emberek árja a szembe jövő sárgák áradatával, keveredik Észak-Amerika déli felének feketéivel és segít kiirtani, beolvasztani a rézbőrűek fajtájának maradékát. A föld egyik felén elnéptelenednek az országok, Írországban pl. szinte alig-alig lakik ember s a másik felén ugyanaz a nép segít pusztaságon egy-két évtized alatt óriási városokat építeni. A keresztes hadjáratok, a török háborúk nem dobtak akkora tömegeket egyik országból a másikba, mint most egy-egy börzei krach. A földtől elszakított tömegeknek gigászi csapatai mennek benépesíteni más világok sivatagát és hagyják maguk mögött pusztulni a régi világot. Micsoda kavargás, milyen hullámzás folyik most körülöttünk! Micsoda keveredése fajoknak, gondolatoknak ! Milyen óriási arányú a nyelvek összeolvadása! Kis fajok olvadnak bele a nagyobbakba, elterjedt nyelvek szívják föl kis nyelvterületek népét. „Nemzetek lesznek“ — kialakul sokféle nép roncsából a jenki fajtája és „nemzetek vesznek“ — néptelenedő kis országok népe tűnik el, folyik be az emberóceánba, amelyben egy keverékké olvad össze a sokféle arcszín, egyenlősödnek a faji jellemvonások, kun menyecskének mandulaszemű fia születik és mulatta világosodik leánya arcán a szerecsen apa fekete bőre. A földtáró magyar, a kínai fehérneműmosó, a svéd gyári munkás gondolatai azonosulnak és a japáni munkás, a volt kuli sztrájkolni tanul, a felvidéki tót gentleman-voltára gőgösen tér vissza. Új millióbe, városba, idegen országba kerülnek, új embereket látnak, új gondolkozást tanulnak a rögtől elszakított milliók. A munkaerő óriási piacain a gazdasági erők hatását tanulja meg a maga bőrén az erejét kínálgató proletár s az Isten csapásától való félelem, áldásáért való könyörgés lekerül a napirendjéről annak az embernek, akinek exisztenciáját üzleti eshetőségek szabályozzák s nem az időjárás. Aki fölött eddig a szolgabiró és a mandarin volt korlátlan ur, az maga lábán álló, magára büszke emberré alakul. Sokat, sokfélét kell próbálnia, sokfajta munkát tanulnia, nem elég többé a szántás-vetésnek örökölt tudománya s az a kényszerű sokoldalúság is önbizalmat ad, igényeket növel, nagyobb jövedelmekre való folytonos aspirációt táplál A munkaerő nagy gyűjtőmedencéi agyvelőt forradalmasító helyek, egyetemei a modern élet iskolarendszerének. A debreceni cívis még csodálkozhatik azon, hogy a panoráma négere is ember és némi méltatlankodással kérdezheti a fekete csodán ámulva: „Hát ha mán ember, mit nem magyar?“ — lévén Debrecenben a tót, zsidó és német — tót, zsidó, sváb és nem ember. Egyenlőséget megtanulnia szemléleti oktatás útján az amerikai magyarnak a Nagy- Magyarország jövendője érdekében valónak látunk. A néptömegek sohasem látott arányú hullámzásának, a modern népvándorlásnak az egyik legnagyobb fokú hatása, átalakítása a legkonzervatívebb néprétegek gondolatvilágának. Akinek fáj ez az átalakulás, annak épen úgy kell számolni ezzel a ténynyel, mint azoknak, akik örvendenek neki. Új népvándorlás. Ezt a korszakot méltán lehet nevezni: az új népvándorlás korszakának. Egyes országokon belül, sőt világrészeken át olyan eltolódások történtek a népességben, aminekre soha eddig nem volt példa. Óriási városok szívták és szívják föl magukba a Kecskemét Közgyűlés. A 36 ezer korona államsegély. Tőkepénzek elhelyezése. Választások. Alig 50 ember jelenlétében tartott ma közgyűlést a törvényhatósági bizottság. Pedig esős idő volt, a városatya urak jobban is érdeklődhettek volna iránta. Unalmas szürke hangulat uralkodott a teremben. Ment minden, mint a karikacsapás. Alig akadt felszólaló. Csupán Vértesi József fűszeres városatya úr iparkodott néha-néha, hogy tovább tartson a vita Eredményt azonban nem igen ért el. A 35 tárgyból álló tárgysorozatot rövid két óra alatt lecsépelték. * Elnök: Kada Elek polgármester kevéssel 9 óra után nyitotta meg a közgyűlést. A tárgysorozat első számát, a polgármesteri jelentést a közigazgatás 1. évi november havi állapotáról szó nélkül vette tudomásul a közgyűlés. Örömmel jelentette Sándor István főjegyző, hogy az állam által a városok részére kiutalványozott 2 millió korona segélyt a belügyminiszter szétosztotta és ebből Kecskemétnek 36 ezer korona jutott. Ez a segély elsősorban a tisztviselők fizetésrendezésére fordítandó. A belügyminiszter kijelölte rendeletében azokat a tisztviselőket, kik szerinte szorosan a közigazgatáshoz tartoznak és csak ezek részesíthetők a segélyben. A közigazgatás úgy határozott, hogy a 36 ezer koro- 1. szám.