Alföldi Hiradó, 1909. március (2. évfolyam, 49-73. szám)

1909-03-02 / 49. szám

2 betöltése, teljesülése csak keveseknek adatik, csak választottaknak jut osztályrészül. Mindez még nem volna nagy baj. Eszmények, vágyak emelik ki az embert a minden-napiság szürke ködéből. Addig vagyunk boldogok, amig hevülünk, lelkesedünk, dolgozunk, amíg vannak terveink, törekvéseink, míg gátakat, vagy sziklatömböket látunk magunk előtt. És tudjuk, érezzük, hogy az akadályokon keresztül vágjuk magunkat, mert zöld gyepet érezünk a túlsó parton. Hiszen ha jól körülnézünk, annyi tennivaló akad minden téren, ha száz karunk, száz kezünk volna, az se lenne elég. Míg eszményekért küzdünk, nem vagyunk boldogtalanok. Az élet nehézségeiben nyílik meg az élet szépségének titka. Ha homokot, ha követ hordunk a kultúra templomához, az mindegy. Csak jó lélekkel végezzük munkánkat és abban a szent meggyőződésben, hogy munkánknak valamikor lesznek életvilágai és a kultúrának lesznek sikereket termő fái. Nemzeti közéletünkben sokfelé látjuk már a művelődés alkotásait és a komoly haladás meggyőző bizonyítékai. Csak jóravaló igyekezetünk szép hazavetését a rosszakarat, gyűlölködés, viszálykodás jégverése pocsékká ne tenné. Ne vetnének gáncsot munkában roskadozó lábuk elé. Ez a világ termőföldje mindennek, ami gonosz, alacsony és mindennek, ami szép és fenséges. Isten keze, ki tudná megfejteni magas és titkos céljait, a legellentétesebb lelki tulajdonok magvait hullatta lelkünkbe. A derék, a jó, a hit, az igaz sokszor csak arra való, hogy áruló módon eltiportassék. S miért? Mert a mi együgyű, verejtékes igyekezetünk szomszédunkat boszantja. Régi dolog, hogy maradi emberek nem szívesen látnak maguk körül olyanokat, kiknek egy hajszállal több a munkabírásuk, kiknek egy hajszállal intenzívebb a munkájuk, szóval, akiknek erkölcsi súlya némileg nyomná őket. Ők vagy nem akarnak, vagy nem bírnak annyi homokot és követ hordani. Mit csinálnak hát? A homokot a szemükbe szórják, a kővel pedig homlokuk felé céloznak. Ez elszomorító. Különösen, ha a viszálykodás, gyűlölködés viharos felhője borítja be még a kultúra munkásainak láthatárát is. Elég, ha a politika egén cikáznak a villámok. Ahelyett, hogy a hazaszeretet, ügybuzgalom összeforraló tüzével igyekeznének táborba tömörülni azok, akiket hivatásuk vasláncszemei ugyanis egy körbe csoportosítanak. Ne békét kovácsoljunk e láncszemekből, hanem a jóravaló igyekezet és lelkesedés tüze delejezze meg azokat. Csókoljuk fényesre a kultúra fegyvereit, mint a katona kardját a gyözelmes csatákban. Mert nekünk is csatáznunk kell, a sötétség, elfogultság, kényelem- szeretet és alacsony irigység százfejű hydrájával. Ne azt nézzük, hogy a kultúra valamelyik munkása hány mértföldnyire született működése terétől. Hanem azt, hogy itt van. Két kézzel is belemarkol a tennivalók osztagába. Derekas rendeket vág maga körül. Ahol verejtékével öntözi a földet, ahol szánt vet a kultúra mezején, ott az ő hazája. Azt a talajt ő munkájával váltotta meg. Munkája, igyekezete szerint becsüljük meg embertársainkat, amerikai módon. Ha a mi közéletünket is át lehetne gyúrni a munka és szorgalom megbecsülésére ! Tán éppen a kultúra mezeje az a féltve őrzött terület, az a könnyel és verejtékkel áztatott és jó igyekezettel megszentelt talaj, ahol Isten ellen való vétek a gonosz hajlamok garázdálkodása. Vegyük ki amaz embertársaink kezéből az éles követ szép szerével, a mivel homlokunknak céloznak és értessük meg velük, hogy nem szép dolog a kultúra jegyében vétkezni — a kultúra ellen. K. Csapó Róza: ÚJDONSÁGOK. Messzinai karnevál. Szinte remegő kezekkel irom le, hogy ime — sajnos — vége a farsangnak és vele a vidámságnak, különféle mulatságnak. Karneval hercege ime megcsöndesedett, hogy erőt gyűjtsön a jövő szezonra. Mielőtt azonban végleg eltávozott volna, búcsúzni felvonult az otthonba a messzinaiak, ajkaiak, ressacaiak végzettel súlytott megmaradottjainak javára. A publikum mintha érezte volna, hogy a korhely Karneváltól hozzá illő fényes sikerű mulatsággal kell elbúcsúzni — oly nagy számban kereste fel az Otthont, mihez fogható nagyszámú közönség csak a Kuruc-estélyen volt együtt. Az agilis rendezőség e napra remekül kicsinosította az Otthon dísztermét, melyben különféle pavilionok voltak felállítva, hol a fiatalság többé-kevésbé tömött erszényét űzi-, s tették ki jótékony célra. Legnagyobb keresletnek örvendett a pezsgős pavilion, hol gyöngyözött az „élet“, az arany nedű. — Félkilencre egymásután érkezett a publikum, java- i része szebbnél szebb jelmezben, mely festői látványt nyújtott a szemlélőnek. Itt egy festői spanyol jelmez, ott egy feltűnést keltő ibolya kosztüm, rokokó japáni kinomo, magyar nemzeti viselet, cigány jelmez, baba kosztüm stb. stb., de ki tudná felsorolni valamennyit? Mintegy 40 leány és 50 férfi jelent meg jelmezben. Kilenc órára teljesen megtelt a díszterem, mire Balogh Bandi zenekara rázendített az első csárdásra s megkezdődött a tánc, vidámság. A legfesztelenebb, legvidámabb hangulat uralta a tánctermet és mindenki a legnagyobb odaadással adta át magát Terpsidore karjaiba. A mulatság várakozáson felül sikerült, aki nem látta ezt a színes, festői képet, bánhatja, mert városunkban évtizedek óta nem volt ily szép , jelmezes estély, ahol a szép kosztümök oly nagy tömege vonult volna föl. Szerettük volna ide írni a jelmezeket és azok bájos viselőit, de a résztvevők nagy száma miatt ez kivihetetlen volt. Elég legyen konstatálnunk azt, hogy nálunk ez volt a legsikerültebb mulatságok egyike, mihez pedig tekintetbe kell vennünk, hogy — sajnos — a farsangon túl vagyunk és ez volt a szezon legkésőbbi mulatsága. A rendezőség nagy munkát végzett és nekik köszönhető, hogy ily kellemes mulatság által búcsúztunk az idei farsangtól. A legnagyobb elismerés illeti Váry István, Czilczer Vilmos, Szabó Lajos, Tóth Imre és Ladányi I László rendezői munkásságát, kik nagy ambícióval dolgoztak az estély sikere érdekében. Szép összeg jut a nemes célra. Ezer koronán felül van a jövedelem, melyből a kiadás néhány száz korona. A megjelentek pedig sokáig fognak erre a kellemesen eltöltött mulatságra visszagondolni, melynek végét csak a késő reggeli órák vetették. A kereskedelmi Kaszinó új tisztikara A kereskedelmi Kaszinóban újabban oly dolgok jöttek szőnyegre, melyek nagyon megingatták a régi tisztikar szilárdságát és a dolgok oda fejlődtek, hogy a tisztikar beadta a lemondását, mivel bizalmatlanságot szavaztak volna meg neki. Két párt keletkezett, azonban a kereskedelmi párt, melynek céljait szolgálja az egyesület, többségre jutott, még pedig azon okból, mivel a kereskedőket saját kaszinójukban egy kínos incidens érte, mely a vezetőség bukására vezetett. Mind a két párt erősen készült az új választásra, mely tegnap történt meg és a kereskedői párt fényes diadalával végződött, minek mi is örvendünk. Egy egyesületnek sem célja a klikkek és kasztok megteremtése, mivel tag és tag között nincs különbség és még a vezetőség sem vindikálhatja magának azt a jogot, hogy kasztszerű fejlődést támasszon az egyesületben. A tegnapi gyűlés pedig megmutatta, hogy a Kaszinó többsége ennek a klikk osztálynak ellene van és természetesen most az új tisztikar mondhatni teljesen újból alakult, mely meg fogja teremteni a kereskedelmi kaszinóban az egységet és a haladást. A tegnapi közgyűlésen számos felszólalás történt, melynek folyamán Kada Elek polgármester is beszédet mondott és bár a kereskedelmi pártnak igazat adott, igyekezett a pártok között levő ellentéteket eloszlatni. Az új tisztikar a következőképen alakult meg: Elnök: Fispán Mór, alelnök: Kecskeméti Adolf, titkár: Szemző Vilmos, könyvtárnok: Fleischer Ignác, pénztárnok: Wertheim Jenő, háznagy: Kohn Béla. Választmányi tagok lettek a következők: Bóka Zsigmond, Juhász Kálmán, Aszódi Sámuel, Ungár Salamon, Feldmayer Ignác, Dávid Bertalan, Szemző Sándor, dr. Popper Aladár, Kardos József, Fekete Zsigmond, Bleyer Ferenc, Brachfeld Vilmos, Szilágyi Mór, Varga Adolf, dr. Spieler Ignác. A halálozás: Tormássy Ferenc ügyvéd a tegnapi napon elhalálozott. Az elhunyt városunk egyik legkeresettebb ügyvédje volt. Régóta betegeskedett már gégebajban, mi tegnap halálára vezetett. Az elhunyt ügyvéd nagy vagyont hagyott hátra. Halála hírére a gyászlobogót kitűzték a városházára, (virilis tag volt), az úri kaszinóra stb. Temetése holnap lesz. — Áthelyezés. A m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter Gockler György főreáliskolai tanárt Szekszárdra helyezte át. Szerencsés utat! — Uleteor jóslata az időről. Márciusban a 6-ik csomópont még zavarólag fog hatni a meginduló tavaszi időjárásra, de hatáskörét követőleg a tavasziasabb enyhe idő fejlik ki s tart a 16-iki csomópontig elég álladóan, amely csomópont hatáskörében változóbb, majd 21 körül a csapadékosabb időjárás érvényesül, hol a 22-iki csomópont még a hidegebb jelleget fejt ki, melynek hatáskörét követőleg változó időt kapunk ugyan, de enyhébb alapszínezetben, amelyekből kifolyólag, ha nem is lesz egészben tavaszi hónapunk, de legalább 2-dik és 3-dik negyede megmutatja nekünk a tavaszt, különösen kitörések esetére, szép tavaszi napokat ígér március e közép része. — A postarablás áldozata. Január 3-án volt a székesfehérvári postahivatal véres éjszakája, melyen Kern István javítóintézeti szolga agyonlőtte Kiss Zoltán postatisztet és súlyosan megsebesítette Berényi István postaszolgát, ki bátran védekezett a rablógyilkos támadása ellen. Berényi halálos sebeivel a budapesti Szent István-kórházban ápolták, honnan ma került ki. A szerencsétlen embernek, kit a gyilkos golyója vállán ért, egyik karja örökre béna lett. A postaszolga meglátogatta Szigeti István postafőtisztet az Akadémia utcai postahivatalban és szomorúan mutatta a rettenetes éjszaka emlékét, nyomorék karját. Berényi ma hazautazott Székesfehérvárra. — Felhők. Irta Barabás Ábel. A Petőfi- Ház céljait elősegítő és a Petőfire vonatkozó irodalmi és életrajzi adatokat feldolgozó Petőfi- Könyvtár, szerkesztik Endrődi Sándor és dr. Ferenczi Zoltán, IV. füzete gyanánt Barabás Ábelnek, Petőfi ismert, tudós életirójának nagyszabású tanulmányát adja, mely Felhők címet viseli. Az egész nyolc évre terjedő tanulmány Petőfinek azzal a hatvanhat költeményével foglalkozik, melyet a költő e közös cím alá foglalt s melyek szenvedélyes hangjukkal, viziószerü képeikkel, rejtélyes hangulataikkal máig is erősen foglalkoztatják a magyar aesthetikai irodalmat. Barabás Ábel kitűnő methodikával fog neki a nagy feladatnak: vizsgálja, elemzi, boncolja előbb a költő lelkét abban a korszakban, mely a Felhőket megelőzte s ebbük állítja a lángeszű huszonkét éves ALFÖLDI HÍRADÓ 1969. március 2.