Alföldi Hiradó, 1909. július (2. évfolyam, 144-170. szám)

1909-07-01 / 144. szám

1909. július 1. egy fiatal, alig 12 éves gyerek, Vásárhelyi Ödön lépett a pódiumra és általános csodál­kozás közt kitűnően játszotta el Hubay egyik ismert „Csárdajelenet­ét. Ez a fiatal legény máris mestere a hegedűnek és szép reményekre jogosít játéka. Nagy zenei intelligenciáról tett tanúságot Stein Miklós, ki két nehéz zongora­hangverseny darabot adott elő precízen. Kiváló énektudást árult el Csereklyey Jolán kellemes szoprán hangjával. Farkas Ödön két szép mű­­dalát énekelte osztatlan tetszés közben. Kiemel­kedő szám volt a hangversenyen Molitorisz János játéka, ki egy nehéz hangverseny-darab­bal oly zajos sikert aratott, melyre méltán büszke lehet. Többször volt alkalmunk már hallani s minden egyes alkalommal fényes tanúságot tesz haladásáról. Ezután egy ének­duett következett. Fekete Ilonka és Csornák Elemér adtak elő sikerülten Szent-Gály Gyula Románcát. A hangverseny méltó befejezése volt Wilier Ottiliától zseniálisan előadott Liszt Rapszódiája, melyet lelkesen megtapsolt a há­lás publikum. — Pályázat internátusba való felvételre. A Dinke­ makói diákotthonába az 1909—10 isko­lai évre 160 gimnáziumi, esetleg elemi iskola­tanuló vétetik fel. Az ellátási díj havi 36, be­­iratási, orvosi bútorhasználati díj 40 koronás A felvételt kérő bélyegtelen folyamodványok iskolai bizonyítvánnyal, születési és I. osztályú tanulóknál újraoltási bizonyítvánnyal felszerelve 1909. évi junius hó 10. napjáig adandók be a Dmke. makói diákotthonának felügyelő-bizott­ságár­ól. — Részletes prospektussal kívánatra készséggel szolgál a diákotthon igazgatósága Makón. — A lóavató bizottság Szegeden. A má­sodik számú cs. és kir. pótlóavató bizottságot most negyedéve elhelyezték Szegedről Ceglédre. Szeged hatósága azóta minden követ megmoz­gat, hogy a lóavató bizottság Szegedre vissza­helyeztessék. Az eddigi bizottsági tárgyalások azonban nem vezettek kellő eredményre, de a tárgyalások folyamát a hadügyminisztérium most újból felveszi Szegeddel. — Mezőgazdasági tanfolyam. A földműve­lésügyi miniszter a gazdasági ismétlő iskolák vezetésére hivatott, s ezen iskolákban már tényleg működő néptanítók mezőgazdasági irányú kiképzése céljából folyó évi július 19-től bezárólag augusztus hó 14-ig az adai, algyógyi békéscsabai, breznyóbányai, Csíkszeredai, hód­mezővásárhelyi, rimaszombati, somogysztimrei, szilágysomlyói földmivesiskolákban 20—20, összesen 300 néptanítói, a kecskeméti földmi­­vesiskolában pedig 20 gazdasági tanítónő részére mezőgazdasági, illetőleg kertészeti és női házi­ipari tanfolyamot rendez.­­ Ezen tanfolyamra fölveendő minden egyes néptanító (tanítónő) 100 korona átalányban részesül, mely összeg­ből 40 kor. ellátási díj levonásával 30 korona a jelentkezéskor, 30 korona a tanfolyam be­fejeztével fog kifizettetni. A tanfolyamokra olyan népiskolai tanítók (tanítónők) vétetnek fel, akik valamely olyan nyilvános elemi nép­iskolánál vannak rendes tanítói minőségben al­kalmazva, mely népiskolákkal kapcsolatban a gazdasági ismétlőiskola már megnyílt, vagy ahol ezen iskola már a jövő tanév folyamán meg­nyílik és az ilyen tanfolyamokon még részt nem vettek. — A kérvényben feltüntetendő a pályázó életkora, melyik községben és milyen gazdasági ismétlőiskolánál van alkalmazásban, hány tanuló járt az 908—9. tanévben a gaz­dasági ismétlőiskolába, a tanító a gazdaság, ismétlőiskola vezetéséért élvez-e tiszteletdíjat, mennyit és hol végzett más szaktanfolyamot, ha igen, milyet ? hányadszor folyamodik tan­­folyalyamra való felvételért. A felekezeti iskolák kántortanítói kötelesek eltávozásukat illetékes hatóságoknál bejelenteni oly célból, hogy helyettesítésükről kellő időben gondoskodás történhessék. — Azok a fürdővendégek. Egyik munka­társunk hallotta a következő párbeszédet teg­nap egy vasúti kocsiban. — Ismeri Siófokot ? — Ismerem. Nagyon fejlődik. — ? — A fürdője pompás, a községnek köz­épületei modernek, van három temploma. — Három? — Igen. Egy katolikus templom a kato­likusok részére, egy luteránus templom a luteránusok részére és egy zsidó templom — a fürdővendégek részére. ALFÖLDI HÍRADÓ IVSeSEbe szúrta magát. Öngyilkossági kísérlet. Ismét egy ember akart megválni hétfőn este életétől. Hogy mi vitte tette elkövetésére, azt mindeddig senki sem tudja. Picsurka Szabó Imre 58 éves munkás Vacsihegy 64 sz. lakásán vadházasságban élő felesége szeme láttára egy éles, hosszú késsel mellbe szúrta magát. Az asszony azonban nem törődött vele, hanem magára hagyta az ember, ki kiment a házból és a budai­ úti ref. temető felé vette az útját, megfestve az utat súlyos sebéből folyó vérrel. Támolyogva ért a súlyos vérveszteség miatt a temetőbe, hol lefeküdt a sírok között és várta a halált. Nyögésére figyelmes lett egy épp arra járó rendőr, ki odament hozzá, majd látva, hogy ott egy öngyilkossági kísérletet elkövetett em­berrel van dolga, kocsit hozott és beszállította a városházára, hol első­segélyben dr. Szabó Győző részesítette, bekötözvén neki súlyos sebét. Mikor Füredi Lajos rendőrfogalmazó ki­hallgatta, kitűnt, hogy kissé boros állapotban van és nem tudta megmondani tettének okát. Súlyos sebével a kórházba szállították. Könyvek. — A cégbejegyzések és cégügyekben kö­telezett bejelentésekre vonatkozó szabályok. Cím alatt egy kiválóan gyakorlati célokat szolgáló munka jelent meg. Minthogy a cégjegyzés for­mális is, merev szabályokhoz van kötve, mely szerint a kereskedő, vagy bármely kereskedelmi társaság cégét bejegyeztetheti, illetve bejegyez­tetni köteles, így tehát ezen utalásokkal ellá­tott kiadás nélkülözhetetlen bejegyzéseknél. A munka értékét felette növeli az a körülmény, hogy laikus kereskedőnek utasítást ad, hogy mit kell tennie, mit beszerezni, tárgyalja to­vábbá, hogy mi szükséges a közkereseti és be­téti társaság cégének bejegyzéséhez, hogyan alakuljon s miként alkossa meg alapszabályait a részvénytársaság és szövetkezet, hogy kése­delem nélkül elintéztessék cégbejegyzésüket; szóval a legkisebb dolog, a legfontosabb ügyig tárgyilagos magyarázattal szolgál, úgy, hogy ezáltal ki van zárva, a fölösleges fáradozás és költséges visszautasítá Felette hasznos, könyvnek azon része, mely utasítással szolgál arra a kereskedelmi törvény szerint miként kell összehívni a rész­vénytársasági és szövetkezeti közgyűlést s hogy a felvett jegyzőkönyvek a kereskedelmi bíróság által tudomásu vettesek, valamint az alapsza­­bály módosítást, vagy az igazgatósági tagok­ban történt változásokat miként kell kell be­jegyeztetni.­ ­ A bélyeg illeték szabályokon kívül gon­dot fordít a szerző a gyakorlat kifejlődésének feltüntetéséről s felesleges szaporítás nélkül felölel mindent amit cégbíróságok elé tartozó ügyeket érdekli. Praktikus része a könyvnek a bő példatár, illetve iratminták, mely minden egyes esethez van feltüntetve, így tehát a könyv úgy bíráknak, ügyvédeknek, mint kereskedők­nek, pénzintézeteknek a társaságoknak egyaránt. A könyv szerzője Dr Kondrád Ernő kir. ügyész ki gyakorlati tudását egyesítette a praktikus összeállításában. A munka megjelent Benkő Gyula „Grill udvari könyvkereskedés kiadásá­ban. Ára 2 korona 40. fillér. N­YILTTÉR. Kecskeméti Leszámítoló és Pénzváltó­bank Részv.-társ. Hirdetmény. Igazgatóságunk az intézetünk által bevezetett kötelező betéti üzletágat, mely a nagyközönség részére eddig is nagy előnyöket biztosított fokozottabb mérték­ben kívánja fejleszteni, ennélfogva elha­tározta, hogy f. évi július hó 1-ével új kötelező betéti évtársulatot nyit és a feleknek az eddiginél még na­gyobb kedvezményeket nyújt és pedig : 1. Minden kötelező betétes jogo­sítva van egy-egy kötelező betét után (megfelelő biztosíték ellenében) 130 korona kölcsönt igénybe venni és ez a kölcsön után, — amennyiben a betéteket ponto­san fizeti — 5 éven keresztül tiszta S°jo"OS kamatot fizet. 2. Ha kölcsön váltóra keresek mel­lett vétetik igénybe 5 éven belül csere­váltót benyújtani nem kell, hanem a váltó III. fokozatú bélyeggel ellátva, lejárat né­­kü­l nyújtható be és az intézetünk által csak abban az esetben érvényesíttetik, ha vagy az adós és a kezesek hitelké­pessége változnék, vagy pedig a fizetési kötelezettségnek pontosan elég nem lé­tezik. Megjegyezzük, hogy 2 év múlva ugyanezen kötelező betétre a fenti felté­telek mellett még 130 korona kölcsön vehető igénybe. 3. Kötelező betétek a rendes betét kamaton kivül egyéb, az alapszabályok­ban körülirt nyereményekben is részesít­nek, minélfogva tőkegyűjtésre is kiválóan alkalmasak. Ezen kötelező betéti csoportba mától fogva fogadunk el előjegyzéseket. Kecskemét, 1909. junius 11-én. Mentett leszámítoló ás Pénzváltó-iránti Részvénytársaság. fpSST" a Mindenkinek öröme ha fényképe szépen sikerül l jg(| Azt csakis rántó fényképésznél érhetjük el Budaiu-158-ahol elismert remek kivitelben készülnek mindennemű matt, pigment és szines képek, valamint azoknak nagyításai mérsékel­t - —- - -K­árban, tartós és pontos kidolgozás. — Gyermekfelvételekben specialista. —-

Next