Alföldi Hiradó, 1909. szeptember (2. évfolyam, 197-219. szám)
1909-09-01 / 197. szám
1909. szeptember 1. hagyta. A belügyminiszter döntése ellen Eördögh dr. panasszal élt s azt a közgyűléshez, tehát illetéktelenhez nyújtotta be. A mai közgyűlés tehát úgy határozott, hogy a panaszt visszadják. Hanusz István, Pál Géza és Szabó József elhalálozása folytán megüresedett iskolaszéki tagsági helyek betöltését a jövő közgyűlésre halasztották. Bagi László h. polgármester adja elő ezután a város budapesti házának ügyét. Elmondja az eddigi vásárlási ajánlatok történetét, majd bejelenti, hogy a Katholikus főiskolai internátus 450000 koronát igér a házért s ötvenezer korona bánatpénzt le is tett. A közgyűlés úgy határoz, hogy az ajánlatot elfogadja s a névszerinti szavazást a jövő közgyűlés napirendjére kitűzi. Az anyakönyvi tisztviselők részére a drágasági pótlékot, jóllehet azt a miniszter nem téríti meg, a pénzügyi bizottság javaslata alapján a tanács ellenére a második félévre is kiadni rendeli a közgyűlés. A Magyar Földrajzi Társaság részére a következő 10 évre évi 600 korona segélyt szavaznak meg. Azután letárgyalták a földrészleten és üres telkek ügyeiről szóló javaslatokat s még több kisebb ügyet-tárgyalás-a mán a közgyűlés véget ért Uhius olcsó kenyérrel. Budapest külvárosaiban forradalom van. Százakra menő tömegek ostromolják azokat a kenyeres boltokat, amelyekben a hatósági kenyeret mérnék. Csak mérnek, de ne mesik, mert a külvárosodba nem jut az olcsó kenyérbőr. A fővárosi kenyérgyár 7000 kiló kenyeret produkál naponkint s ebből alig jut valami az úgynevezett szegényeknek. A 7000 kiló olcsó kenyeret a belváros eszi meg, nem a rongyos kültelek, hanem a palotás, a selymes, a kevély Budapest. — Az uraknál divatba jött az olcsó kenyér — ezt káron,kódja a kültelek népe, miközben le akarja szedni a lovakról a rendőröket, akik kordont állnak a kenyeres boltok előtt, szakasztott úgy, mint a nagy Lancia forradalom első napjaiban a versaillesi pékeket védelmezik. Pesten azonban igazi forradalom esetén se a rendőröknek esne bántódásuk, hanem a lovaknak. A kültelekiek azt is panaszolják, hogy ők lóhúst se kapnak a hatósági mészárszékeken. Abból is kinullázzák őket az urak. Kteszik előlük az olcsó húst és olcsó kenyeret egyformán. Ezek a panaszok pedig, nem mondjuk, hogy jogosultak, de mindenesetre igazak. A hatósági kenyérnek és még jobban a lóhúsnak főfogyasztója Pesten nem a rongyos szegénység, hanem a tisztességesen öltözött szegénység. Nem az az osztály, melynek hivatalosan szegényebb néposztály a titulája, hanem az, amelyet üriosztálynak szokás mondani. Ez így van, hivatalos jelentések szólnak róla, melyeket minden hónapban megtalál a lapokban az, aki eféléket is szóban olvasni. A panaszok tehát igazak, de az nem jelenti azt, hogy jogosak is. A lohnst azért méreti, a kenyérgyárat azért dolgoztatja a főváros s a főváros példáját, akár akarja, akár nem, azért lesz kénytelen követni s többi város is, hogy a legcudarabb uzsorának, az elemiszerű sorának a letörésével segítsen a kirabolt, kizsarolt, száz kéztől megnyúzott szegénységen. A közszegénységen, amelynek osztályait talán fölösleges is volna definiálni, ha a fejlemények nem kényszerítenének rá. Melyik Magyarországon a legszegényebb néposztály? Nincs benne paradoxon, ha azt mondjuk rá, hogy: az uraké. Köznyelven így szokás nevezni a középosztály, a laternesek rendjét, azokat az embereket, akik az eszükkel, a fejükkel keresik a kenyerüket. Keresnék inkább, — mert nem túlságosan találják. Ma olyan világot élünk, hogy a nyers fizikai munkának több becsülete, de bizonyosan több anyagi értéke van, mint a tisztán szelleminek. A látszat talán mást mutat, — de abban az esetben igazán csak látszat az egész s ez a látszat nagyon hazudik. Országszerte nagy a panasz a drágaság miatt s a drágaság okozta nyomorúságok voltakép csak ennek az egy osztálynak a nyomorúságai. A házuzsorát, a kenyéruzsorát, a lakbéruzsorát, a kofa-trösztöt, az élet természetes drágulását nem a gazdagok szenvedik meg, nem is a hivatásos szegények — sit venia verbo — hanem azok a szánalomra méltó középlények, akik az úgynevezett értelmi osztályhoz tartoznak. Az élet mindenkihez elég kegyetlen, de különösen azokhoz, akiket örökös hazugságra kényszerít Ha drágaság van, a gazdagok legfölebb többet költenek fölös jövedelmükből, az igazi szegények, már 1. i. akik a látszat szerint azok, a drágaság arányában, sőt azon felül is fölemelik a fizikai munkájuk árát s összébb vonják az igényeiket. A középosztály azonban, a szellemi munkás nem sztrájkolhat, mert ostoba, vagy tiszteletreméltó előítéleteknek a rabja. Az igényeit pedig kénytelen megtartani, mert azok nem az ő igényei, hanem a társadaloméi, az kényszeríti rá az intelligencia nyomorára a cifra takarót. S mert a társadalom többet kíván, mint amennyit az istenadta „társadalmi ember anyagi helyzete megenged, kezdődik a háztartási egyenlet őrült salto-mortalézása, a kétségbeejtő adósságnyargalás, mely csak a gazdasági összeomláshoz vezethet. Ez a legzsarnokabb adóztató szörnyeteg, az intelligencia, mert ez akkor is áldozatot követel, mikor készül, akkor is, mikor készen van s vére se ad egyebet elégedetlenségnél és az élet megutálásával. Ez az oka, hogy a vagyontalan értelmiség tagjai, a lesek az ország lomha testében, fiatalon elégedetlenek és férfinak máradtak, mert meggyötörte őket a múlt és kétségbe esve nézik a kenyöretlen aggság tehetetlen napjait. Tizenhat esztendei iskolázás és tíz esztendei kenyérhajsza után ott vannak, hogy fizetésüket megeszi a lakbér, meg a piac. Életük felét elvette az intelligencia megszerzése, másik felét megöli az intelligencia megtartása-ért csinált adósság . . . Ugymi, a kültelki szegény emberek, akik magatok is tudtok magatokon segíteni, kény- szerű segítséget is tudtok kicsikarni azoktól, akiknél a hataom van : ne irigyeljétek emezektől a gyámitaan es mindenkitöl elhagyott szegényektől, hogy egyszer jóllakatják a porontyaikat lóhussal es olcsó kenyérrel! ALFÖLDI HÍRADÓ Pocsék ur szerelme. — Regény sok fejezetben. — 1 lám . Én magam. L Pocsék uramnak nemcsak a neve volt Pocsék, hanem ő maga is pocsék volt. Így I pedig igazán azért kezdődik a regény, mert ez tiszta igazság. Nem pedig azért, mimna pocsék-átékul akartunk venni űzni evvel a szóval. II. Most pedig minden átmenet nélkül Pocsékné őnagyságának a bemutatása következik. Elvégre első és legkedvesebb kötelessége az olvasónak, hogy a hős után a hősnővel is meg- és beismerkedjék. Ezt hívják a dolgok egymásutánjának. III. Amilyen bizonyos, hogy a tavasz után jön a nyár-, vagy — hogy a szerző általános műveltségei a hasonlatok többendbeliségével is bizona, — dagály váltja fel az apályt, oly hol biztos, hogy ha Pocsékné júniusban még nem akart nyaralni, hát akkor júliusban okvetlenül valamelyik, egy akármelyik fürdőhelyre kívánt menni. IV. — Helyes. Menj! Mondta Pocsék, a férj, s elküldte az asszonyt Pöstyéribe Azért ide, mert tudta, hogy olyan férfiul, aki a csúzsok és rheumások Mekkájában egészséges (papír) formáival meghódíthassa a nőt, még keresve sem talál Pocsékné. 2 V. Beleesett is e miatt Pocsékné a kétségbe. Ezt írta haza urának. Anzixon persze, mert elve volt, mindig anzixon írni. Ez az elv volt egyébként Pocsékné egyetlen elve. A többit felfüggesztette egy nyaralás évadán. VI. Pocsék, a pocsék persze buldog volt, hogy nincsen udvarlója a feleségének. — Egyetlen örömöm és szórakozásom — írta az asszony — Blicz úr. Biceg ,szegény. Mankók segítségével tud csak járni. Vele beszélgetek néha. Csupa sajnálatból, csupa szánalomból. Majd megszakad a szívem, mikor látom, hogy milyen szerencsétlen ez a különben szellemes és szép ember. VII. Pocsékné levelei valóságos balettinek voltak Blicz úr egészségi állapotáról. Amint növekedett a levelek száma, abban az arányban haladt az idő, s gyógyult Biccz úr. A tizedik levél már arról szólt, hogy a szegény beteg eldobta a mankót, a huszadik pedig arról, hogy már nem kell két be. Biccz úrnak, elég egy is. Lassan jár, de biztosan , Vili. Az események most már gyors egymásutánban követik egymást. Pocsékné időközben beleszeretett Blicz urba, s úgy csapta be vele s annyiszor az urát, ahogy és ahányszor akarta. Hogy hasonlatokat is dolgozzunk: Mint ahogy még ajtót sohasem csaptak be . . . IX. Hirtelen megérkezett Pocsék ur és azt tette, amit Amerigo Vespucci s utána Kolumbus felfedezett. Nem ugyan Amerikát, hanem a házasságtörést. Amelyről — éljen a hasonlat! — megint meg lehet itt írni, hogy diót úgy még sohasem törtek, mint ezt e házasságot. X. Ez a X. fejezet tulajdonkép nem is fejezet, hanem csak méla akkord. Pocsék ugyanis elvált az asszonytól. XI. Ám Pocsékné jól járt. Elvette feleségül Blicz. Tabló, sőt: tableaux. Ezzel aztán vége is van ennek a legénynek. Bognár J. női kézimunka áruháza ipartslipe, előnyrudája és kapisnyaföstÉszBíB Kecskeméten, Két templom közt, ahol a legmesszebbmenő ízlésnek megfelelő kézimunkákat és a hozzá szükséges anyagot a legjutányosabb árban lehet beszerezni. — Tisztelettel BOGNÁR J. N A PI H I R E K. — Tanárválasztás, tegnap Kiskunfélegyházán, a város rendkívüli közgyűlésén történt tanárválasztás alkalmával Sántha György oki. tanárt, városunk tehetséges szülöttét és Farkas Ferencet választották meg helyettes tanárnak, a félegyházi gimnáziumhoz. — Willanc! cirkusz Kecskeméten. Magyarország legnagyobb és lekiválóbb cirkusza, mely a vidéket járja, Willand testvéreké. Ez a nagy cirkusz,mely jelenleg Szolnokon tart