Homok, 1921. május (2. évfolyam, 78. szám)
1921-05-01 / 78. szám
4-ik oldal HOMOK 78-ik szám lendülésünk Hegedűs égisze alatt szintén elkövetkezik, mihelyt az ingó-vagyon váltság hozadékában a valuta-javító eszközök rendelkezésre állanak. A másik javaslat, mely az ingatlan vagyont veti váltság lerovás alá, most készül. A pénzügyminisztérium e földbirtok váltság remélhető milliárdjainak szintén van már rendeltetésük. Állam és társadalomépítő feladatunk területén a magyar fináncminiszter egyetértőleg a földmivelési miniszterrel ebből a tetemes hozadékból fogja a földbirtokreform milliárdos szükségleteit fedezni. Hegedűs legutóbbi hatalmas beszédjét azzal a reflekcióval fejezte be a nemzetgyűlésen, hogy némely külföldi kritikus őt hol varázslónak, hol álmodozónak mondja. A munka varázseszköz — úgymond Hegedűs — amellyel ő dolgozik. Egy álma van arról az országról, mely nincs a térképen, de annak veszedelmében százezernyi hős azért halt meg Doberdón, hogy mi tovább élhessünk ez ország javára. Ily szavak viszhangot váltanak ki szükségkép minden magyar szívből. Dolgozzunk mindannyian e nagy magyar államférfival, hogy amit ő „amaz országról“ álmodik, mielőbb valóra válhassék. Uj gyárüzem Kecskeméten. Húskonzerv és kávékocka gyártása. Uj vállalkozás, új pénzforrást jelent Kecskemét város lakóinak. Mert hogy az uj húskonzervgyártás nemcsak olcsó táplálékot fog nyújtani a polgári lakosságnak, hanem egyszersmind munkaalkalmat is ad, az tény. Az új üzem, mely e hó 20-án indult és 140 munkást foglalkoztat, melyből majd mind helybeli. Napi 8 órát dolgoznak s keresnek hetenként 450—500 koronát. Villámgyorsasággal trancsirozzák fel a marhát s minden állatból 450 doboz húskonzerv készül. Minden precízen és szakavatottsággal megy, amelyre a Királyhidán levő gyár gyakorlott munkásai tanítják a helybelieket. Molnár Béla igazgató vezeti az egész gyár üzemét s a jövő hó vége felé a kávékonzerv gyártása is megindul. Hatalmas kávépörkölő gépei 80—100 kgramm kávét nyelnek el, honnan a daráló malomba, majd a keverő gépekbe kerül az őrölt kávé s a fehér kristálycukor hozzáadásával 27 grammos kávékockákká préselik a keveréket a legújabb formájú gépbe. A húskonzervgyártás még nincs teljes ütemben, mivel kevésbé szakavatottak a munkások, mert előállítási képessége mindössze 20—25.000 dobozra tehető naponta, míg a királyhidai gyár a háború alatt teljes üzemmel napi 1 millió dobozt produkált. A nyár folyamán megindul az építkezés, saját dobozkészítő- és felszerelő-üzeme lesz Kecskemét városa, csak hálás lehet ezen jótékony vállalkozás megvalósításáért. Innen onnan. A gyújtószeradóról szóló törvény mint 1921. X XI. tc. április 15-én lépett életbe. A törvény értelmében az 56 szálat vagy kevesebbet tartalmazó csomag fadrótos (faszálas) gyufa után 10 fillér, a nagyobb csomagok után megkezdett 56 szálanként további 10 fillér más gyufa legfeljebb 56 szálat tartalmazó csomagja után 40 fillér, a nagyobb csomagok minden megkezdett 56 szála után 40 fillér, a legfeljebb 25 gr. súlyú zsebgyujtószerszám után 2 K, 25 grammnál nehezebb zsebgyujtószerszápi után 4 K, asztali és fali gyujtószerszám után 6 K adó fizetendő csomagonként, illetőleg dvb-ként. A beszedés és ellenőrzés módja iránt a pénzügyminiszter rendeletileg intézkedik. Külföldről behozott gyufa után az adó az elvámoláskor fizetendő. Német-magyar szövetség. Komoly német körökkel való beszélgetésünk során azt a benyomást szereztük, hogy magyar-német külügyi kapcsolatnak hívei Németországban nemhogy kevesbedtek volna, hanem hihetetlenül megsokasodtak. Mackensennel történt méltatlanságot a német nemzet nagyon helyesen nem írta a magyar nemzet teherszámlájára, mert bábámulatosan disztingválnak itt a történelmi magyar nemzet és azok között a kalandorok között, amelyek 1918. novemberében Magyarországot romlásba taszították. Egy dolgon mindenesetre csodálkoznak, hogy külügyi orientációnk mindenfelé elnyúlik, Angliába, Franciaországba, sőt még a tengeren túlra is, csak feléjük nem. Holott az ő felfogásuk szerint a magyar külügynek a jövőben is csak egy járható útja lehet, amelyet a geográfia és a történelmi szükség jelöl meg számára és ez a magyar-német szövetség. Ez a szövetség természetesen megtisztítandó lenne attól a salaktól, mely az utolsó tíz évben tapadt hozzá. A cukor szabad árusítása. A cukorforgalom szabaddá tételéről a legkülönbözőbb hírek kerültek forgalomba, úgy, hogy a tisztességes kereskedelem a legnagyobb dilemmában volt annak miként való értelmezésével. Hogy olvasóközönségünket pontosan tájékoztathassuk, eljártunk a Cukorbizottságnál, ahol Bauer igazgató a kérdésben a következő felvilágosításokat adta: „A miniszter megengedte, hogy a gyárak a kereskedőknek, cukrászoknak és hasonló üzemeknek nyerscukrot eladhassanak. Ehez az áruhoz jegy nem szükséges. Ugyancsak jegy nélkül adható el az úgynevezett import-cukor. Ennek szabad árusítását a miniszter úgy a szövetkezeteknek, mint a kereskedőknek megengedte. Ez az engedély azonban csupán a legitim úton behozott cukorra vonatkozik és arra a készletre, mely ez időszerint még raktáron van, mert újabb importot a miniszter nem engedélyez. Nem árusíthatnak import-cukrot azok a kereskedők, akik jegy ellenében a hatósági cukor árusításával foglalkoznak. Ez a rendelkezés a visszaélések meggátlására irányul. KEI Az Evangéliumi Nőegyesületek Nemzeti Szövetsége május 17, 18, 19-én országos gyűlést tart. Ez alkalommal találkoznak Kecskeméten az ország különböző részein dolgozó nőegyesületek képviselői. Protestáns köreink minden intézkedést megtesznek, hogy a vendégeket hagyományos magyar vendégszeretettel fogadják. Illusztris vendége lesz a gyűlésnek Kuyper Ábrahámnak, a volt hollandiai miniszterelnöknek a leánya is, ki jelenleg hazánkban tartózkodik és a holland magyar testvériség erősítésén munkálkodik. A rendezőség ezúton is kérelemmel fordul a kecskeméti prot. közönséghez, hogy a vendégek illő ellátása érdekében szíveskedjék természetbeni adományt (lisztet, burgonyát, tojást) stb. a reform lelkész hivatalban bejelenteni. Magyar viselet Pozsonyban. A legutóbbi jo■gász bálon csak magyar táncokat lejtettek a párok s a férfiak, nőti egyaránt magyar viseletben jelentek meg, mely igen lelkes hatást váltott ki a cseh uralom alatt nyögő magyarság között. Mennyi bankó van forgalomban ? Összesen 25.000 darab tízezres és 11.000,000 darab ezres, százasokból 25.700,000, ötvenesekből 12.200,000, húszasokból 33.800,000, tizesekből 23.300,000, ötkoronásokból 21.000,000, kétkoronásokból 83.000,000 és egykoronásokból 150.000,000 darab, összesen 362.000,000 darab bankjegy van forgalomban.