Katholikusok Lapja, 1927 (4. évfolyam, 1-22. szám)
1927-01-09 / 1. szám
Katholikusok Lapja 3. oldal, 1. szám. pap ? egy híres franczia író azt feleli (Lamertin). Egy férfiú, akit a gyermekek szeretni, tisztelni és félni szoktak, kit az ismeretlenek is atyának szólítanak, kinek lábainál a keresztény hívek lelkük legtitkosabb sebeit őszintén kitárják és a bánat legérzékenyebb könnyeit sírják, ő a szomorúak vigasztalója, a védtelen árvák és özvegyek támasza, a szerencsétlenek barátja. Mi a pap a társadalomban ? A gazdagság és szegénység közötti különbség kiegyenlítője, kinek ajtaján felváltva kopogtat a gazdag és a szegény, a gazdag, hogy alamizsnáját titokban adja, a szegény, hogy alamizsnáját titokban vegye. A pap a polgárság minden osztályával kapcsolatban van az alsóbb osztállyal szerény életmódja és gyakran születésénél fogva, a felsőbbekkel pedig műveltségénél és tudományánál fogva, egyszóval olyan férfiú, kinek joga van mindenkihez szólni, akinek szava küldetésének tekintélyével s a hit erejénél fogva szív és értelemre egyaránt hat.“ A papnak ezt az ideálját igyekeztem követni s nyugodtan mondhatom, hogy legalább is annyi lelket nyertem meg a szeretet gyakorlása, mint az ige hirdetése által, mert a szeretet a legjobb hittérítő. Főbb vonásokban ez volt a munkám itteni plébánoskodásom első tíz éve alatt. Aztán jött a szenvedéseknek, majd az alkotásoknak, a diadalmak másik tíz éve. Velem együtt szenvedtétek át a földrengés borzalmait, mely megtörte nemcsak lakóházainknak falait, hanem lennek a a hatalmas és szépséges nagytemplomunknak pilléreit és kikezdte művészi freskóit is. Bezárultak a szent kapuk, mi pedig mint az őskeresztény korban az első keresztények a katakombákban, úgy menekültünk őseink sírjai fölé. Ott az Isten szabad egealatt prédikáltunk, gyóntattunk és áldoztattunk. Sőt hónapokon át a szabad ég alatt aludtunk is. Mikor a földrengés megszűnt és pusztításait kihevertük jött a világrengés, a világháború, mely harcba szólította férfiaink szine-javát. Bár bátorítva áldottam meg minden bevonuló csapatot, mégis úgy éreztem, mintha minden csapat bevonulásával szívemnek egy-egy darabkája szakadt volna le. Mert elfogta lelkemet az a beteljesedett balsejtelem, hogy ezeknek a harcba szálló vitézeknek elesése, vagy rokkantsága az én szivemhez küldi a beteg és rokkant vitézeket, a hadi özvegyeket és árvákat egyaránt. — Azért, hogy a tömegnyomor enyhítéséhez segítőtársakat szerezzek, még a háború alatt megalapítottam a Kath. Nővédelmi Missziót és annak támogatásával a Kath. Leányklubot, valamint a nép leányai részére