Kecskeméti Katolikusok Lapja, 1934 (11. évfolyam, 1-22. szám)
1934-01-06 / 1. szám
sem tudom elhinni, mert a szenvedélyekkel megvert ember állandóan elégedetlenkedne. De az igazi boldogságot szomjúhozó lélek nem tud kielégülni sem hírnévvel, sem gazdagsággal (több a gazdag öngyilkos, mint a szegény), sem szerelemmel, harccal, munkával.... Neki több kell, isten erő kell, amely a földnek ajándékait, a megengedett, tiszta örömöket megtartja, állandósítja s megvédi a bűn rombolásától. Kedves jó Híveim! A boldog embernek életét gyönyörűen rajzolja meg az I. zsoltár: „boldog ember, ki el nem indul a gonoszok tanácsán, meg nem áll a bűnösöknek útján és le nem ül a pestis székére (az erkölcsi roszszat hirdetni), hanem az Úr törvényében leli kedvét s éjjelnappal eszében forgatja törvényét! Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, mely gyümölcsét idejében meghozza és melynek lombja le nem hull. Mindenben, amihez fog, boldogul...“ És ha ennek a Szentlélektől ihletett képnek szemléletében elmerülünk és összehasonlítást teszünk az elmúlt esztendővel, nem kell-e azt mondani: tényleg ez a boldog ember, aki az Úr törvényében jár. Ennek a munkáján áldás van, ezt a szenvedései megnemesítik, megtisztítják és érdemeket szereznek az ítélet napjára, ennek a boldogságát nem fújja el az élet apró kellemetlenségeinek szele, ez mindenhol és mindenkor boldogan mosolyog az Isten arcára. Assziszi sz. Ferenc egyszer találkozott egy idegen vándorral, aki fáradt, poros és elkeseredett volt. Ferenc testvér megállította és ráköszöntött: „Békesség veled!“ Az mogorván válaszolt: „Nincs békességem, nem ismerem őt!“ Ferenc testvér nem hagyta magát oly könynyen leráratni: „Várj csak, én elveszem a fáradságodat és boldogtalanságodat. Figyelj rám. Tárd ki a kezedet, nyisd ki a szemedet és főleg a szívedet, aztán nyisd meg az ajkadat és mondd utánam: Istenem, mindenem!“ A vándor először nehezen fogadott szót, de mire elmondotta Ferenc testvér szavait, könnyes lett a szeme és úgy érezte, hogy Ferenc testvér kitárt kezéből, csillogó szeméből, felnyitott