Katolikusok Lapja, 1938 (15. évfolyam, 1-18. szám)

1938-01-06 / 1. szám

4. oldal KATOLIKUSOK LAPJA 1938 január 6. Hitvédelem Hihetetlenül hangzik, hogy a megtestesült Isten, a csodálatos fel­ség jegyeiben tündöklő Jézus hoz­záláncolja magát egy kis ostyada­rabhoz és évszázadról-évszázadra elrejtse magát a lisztből sütött os­tya fehér színe alá. Felelet: Barátom, nincs semmi eredetiség abban, amit az Oltári­­szentség ellen felhozol. A bécsi szo­­cialisták annak idején Úrnapján egy »ellenkörmenetet« tartottak és ez alkalommal a katolikus hit e csodá­latos titkát úgy próbálták nevetsé­gessé tenni, hogy nagy fatáblákra felírták: »Ne imádjatok a lisztes­népet!« Kétségtelen, hogy a szent ostya alatt való megjelenés Jézus részé­ről magával hozza a legmélyebb megaláztatást és az embereknek való kiszolgáltatottságott. Aki azon­ban az evangéliumokból megtanulta megismerni Jézus isteni jellemét, jól tudja, hogy a mi üdvözítőnk lelkű idének legmélyebb rugói az alázatosság és a szeretet. Hát nem mély megaláztatás volt abban, hogy Isten fia felvette az emberi testet és természetet; meg­született, mint tehetetlen gyermek egy szerjárta istállóban. Aztán földi életében kitette magát az evés, ivás, alvás, éhség, kifáradás és verítéke­zés emberi gyarlóságának. Mennyi önfeláldozó, sőt önmegsemmisítő alázattal járt az önkéntes halál el­vállalása, a megostorozás, tövissel való megkoronázás, a ruháitól való megfosztottság és a gyötrelmes há­rom óra a keresztfán? Ha ezt elhiszed, — már­pedig az evangéliumok nyomán hinned kell — akkor abban egyáltalán nem lát­hatsz lehetetlenséget abban, hogy Jézus mindenét nekünk adó aláza­tosságával jelenvaló lesz az átvál­toztatott szent ostyában. Igaz, hogy az Oltáriszentség fe­hérsége miatt sokaknál gúny tárgya a mi hitünk; de hát Heródes nem gúnyolódva nézett-e a fehérpalástos Jézusra? Aki gondolkozott már e jézusi szavak értelmén: »Tanuljatok tő­lem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű«, az előtt egészen érthetővé lesz Jézus alázatosságának és cso­dálatos emberszeretetének ez isteni ajándéka: az Oltáriszentségben való jelenlét. A Katolikus Egyház első lépcsei városik­léjén »Az öreg kőtemplom.« Kecskeméti polgárok által kiál­lított régi írás már majdnem négy­száz évvel ezelőtt ezen a néven em­líti a ferencrendiek mai templo­mát. Tehát már nagyon régi lehet. Sőt egyetlen építészeti emléke vá­­rosunknak, amelybe több mint 600 éves kövek vannak beépítve. Ez a templom legöregebb tanúja a kecs­keméti életnek. A bontakozó gótika kis ablakokkal díszítette az öreg tornyot, amelynek árnyékában zaj­lott, hullámzott a változatos kecs­keméti élet a tatárjárástól kezdve egészen napjainkig. Barna termés­köveinek boltozatai alatt sokszor felzúgott a győzelem hálaéneke amikor az árpádok és Hunyadiak alatt nagy volt még a magyar. A török világ tengernyi keserűsége között ide vánszorgott a jobbággyá kényszerült szabad polgár, hogy az ősi védőszent oltáránál hitet és vi­gasztalást találjon. Az öreg kő­templom a régi kecskeméti múlt­nak legértékesebb emléke és ta­núja. Mikor épült? Bizonyos, hogy a fejlődés útjára lépő régi Kecskemétnek nem so­káig felelt meg az első és kicsiny térfogatú templom, amely a mai Kert-mozi helyén épült. Egy kis alföldi község vallásos igényeit ta­lán hosszabb időn keresztül kielé­gítette volna, de semmiesetre sem a városátalakulás előtt álló kecske­méti hívőseregét. A legnagyobb va­lószínűség szerint a XIII. században élő hívek alkotását kell látnunk a ferencrendi atyák mostani szép templomában. Hogy nem tévedünk, azt igazolják a IV. Béla és V. Ist­ván korából származó érmek, ame­lyek vagy a templomépítés, vagy a tatárjárás utáni helyreállítás alkal­mával kerültek a föld mélyébe és amelyeket a templom körül húzódó bazárépítés alkalmával hoztak elő a föld felszínére. Milyen volt az eredeti templom? Jóllehet sok pusztuláson ment keresztül az öreg kőtemplom, azért mégsem okoz nehézséget az eredeti formának elképzelése. Ugyanis a pusztulás mindig tűz, égés által kö­vetkezett be, ami a felső részeket romba döntötte ugyan, de nem okozott fundamentumig való el­pusztulást. A falak megmaradtak és a renoválás — mint általában — törekedett a régi formákat meg­őrizni. A templom szentélye és hajója változatlanul őrzi a régi arányokat. De az eredetinél hiányzott a mel­léépített sekrestye, azonkívül az ol­dalkápolna, amelyet az 1678. évi tűzvész után építettek fel a né­p templom oszlopköveinek kibontásá­val. A torony pedig felsőrész nél­kül állott és templom ereszetét alig pár méterrel múlta fölül. Később fából építették meg a felsőrészt. Városunk nagynevű történetírójá­nak, Hornyik Jánosnak édesatyja még emlékezett a faépítményű to­ronyra. Mostani alakját a torony 1790-ben nyerte. Az építés idő­pontját örökíti meg a harangok alatti fehér márványtábla ezzel a felírással: »HINC * AUCTA A. 1790.« (Itt kezdték el az építést 1790. évben.) A régi templom stílusa az át­meneti idők nyomait árulja el. A toronyba rakott apró ablakocskák a gót építészet hatását mutatják, maga a hajó a román stílus voná­sait hordja magán. Ez a körül­mény is arra vall, hogy a hazánk­ban átmeneti időnek számított XIII. században épült. Kik építették? Városunk múltjának művelői kö­zül többen ama véleménynek adtak kifejezést, hogy ennek az öreg kő­templomnak felépítői görögkeleti hiten levő görögök voltak. E véle­ményüket elsősorban arra alapítják, hogy kezdettől fogva Szent Miklós volt a templom védőszentje, képe ott van a főoltáron, továbbá bá­dogba vágva látható a torony ke­resztje mellett is. Már­pedig — s így érvelnek — Szent Miklós a görögkeletiek népszerű szentje s kultusza csak később honosodott meg a katolikusoknál. Vitába szállni nem akarunk e véleménnyel, csak annyit jegyzünk meg, hogy­ a katolikusoknál Szent Miklós tisztelete szintén nagyon régi. E tisztelet megnyilatkozását szemlélhetjük abban a roppant mű­vészi anyagban, amelyet Szent Mik­lós kultusza hozott létre s amelyből csak illusztráció gyanánt említjük meg, hogy Szent Ferenc assziszi templomában éppen úgy, mint a vatikáni képtárban, eldugott tiroli

Next