Magyar Hírnök, 1882. január-július (2. évfolyam, 1-27. szám)
1882-01-08 / 2. szám
II. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Kecskeméten, Korona-utca 101. sz. Ide cimzendő minden írásbeli küldemény. Felelős szerkesztő: NAGY IMRE. 2. szám. Kecskemét, 1882. Január 8. MAGYAR HÍRNÖK. IPAR ÉS KERESKEDELMI SZAKKÖZLÖNY. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési díj: Egész évre - - - 4 frt — kr- Félévre - - - - 2 frt — kr-Negyedévre - - 1 frt — kr-Egyes szám ára - 10 kr. Mindennemű hirdetések, melléklések és nyílttéri közlemények jutányos áron számíttatnak. Kiadótulajdonos: FEKÁRIK JÁNOS. Kiadóhivatal: Kecskeméten, Korona utca 101. sz. Ide címzendő minden pénzbeli küldemény. Az Iparegylet tagjaihoz. A kecskeméti iparegylet tagjaihoz szólunk, annak az iparegyletnek tagjaihoz, amely ma, lapunk megjelenésének napján, tartja évi közgyűlését. Polgártársak! ha széjjel tekintünk hazánkban, s figyelemmel kísérjük azon mozgalmakat, melyek napról-napra hatalmasabb hullámokat vernek az iparügyi események zajló tengerén, úgy találjuk, azt tapasztaljuk, hogy ezen mozgalmak különösen a vidéken, majdnem kizárólag egy és ugyanazon irányban vezettetnek. Egy az ok, egy az okozat. Ha eltér is egyik a másikától kisebb, lényegtelen, vagy helyi érdekű dolgokban, de egyben tökéletesen egyetértenek: a panaszkodásban. Panasz, örökös és folytonos panasz mindenfelé ! Itt panaszkodnak a fönnálló rendszer ellen, mert útját vágja a czéltudatos fejlődésnek és az okszerű haladásnak. Ott panaszkodnak a társadalom ellen, mert nem teljesíti korszakot alkotó kötelességét. Emitt keservesen panaszkodnak a kormány ellen, hogy miért nem gondoskodik oly eszközökről, melyekkel rövid óton keresztül vihető lenne az ipar és különösen a kis ipar hanyatlásának megakadályozása. Amott panaszkodnak a vezetők, vezérférfiak ellen, hogy nem helyes úton igyekeznek a czél elérésére, s meghasonlást irigység, irigységet, bosszú követ, mert mindegyik önhiúságát legyezgetvén, másban keresi a tervek akadályát. Szóval: panaszkodnak mindenfelé! s ez örökös panaszkodás és czivódások közepette nem egyszer maga a jobb sorsra méltó ügy esik áldozatul. Ugyan tekintsünk szét csak magunk körül, s legyünk egy kissé őszinték, be fogjuk vallani, hogy ép nállunk is megtörtént nem egyszer, hogy az önkörünkbeni személyes meghasonlás az ügy bukását vonta maga után. A személyes ambíczió, az emberi gyarló hiúság, az egymás iránti engesztelhetetlen gyűlölség, a föltűnni vágyó léha, üres fontoskodás, ahhányszor, de hányszor szegte szárnyát a jó ügynek, az igaz és életre való eszmének. Azért tehát ne panaszkodjunk, ne hálálkodjunk, hanem lépjen elő ki-ki elzárkózottságból és tegye kötelességét. Kezdje meg az operácziót az egylet ott, hol a végelgyengülés sorvasztó tünetei leginkább látszanak. Az iparegylet hivatása nagy és pontos! Azért iparkodjék teljes erejét concentrálni és hozzá méltó komolysággal tenni és cselekedni. Soha sem volt kedvezőbb alkalom reá nézve, mint ép e jelen alkalommal, midőn a mai közgyűlésen betöltetik az elnöki szék, e fontos és nagy horderejű állás. Mi kimondjuk nyíltan, habozás nélkül, mert hisz ép azért vagyunk, hogy az iparegylet csak akkor emelkedhetik az őt Isten és ember törvénye szerint megillető magaslatra, csak akkor számíthat minden osztálynál komoly méltatásra, ha iparossal tölti be azon állást, amelynek birtoklója képviseli a testületet alulról fölfelé, fölülről lefelé ! Igen, legyen az elnök iparos, s vegye kezébe a zászlót, de olyan iparos, akit múltja, jelleme, esze és becsületessége után az megillet. Szervezze az iparosügyi mozgalmat, iparkodjon, tegyen, cselekedjen a szerint a mint azt az iparosok érdeke megkívánja, s majd meg fogja látni, hogy minő erők, minő elemek csoportosulnak melléje. Egy olyan iparos elnök, akinek szíve, lelke, meggyőződése helyén van, s aki azon ügyekért, melyeknek vezetése élére állíttatik, maga is küzdött, azt teljes mérvben átérezni és azt felfogni képes, rövid idő alatt oly eredményeket fog fölmutathatni, hogy a rövidlátó ki hite volnál kiált, s véletlenről beszél ! Igenis azt mondom, hogy az elnöki széken iparosnak van helye egyedül. Szükséges azonban múlhatlanul, hogy a nem iparosok erkölcsi, szellemi s ha kell, anyagi támogatásukat ne vonják meg. Higyyék el iparos polgártársak, hogy egy befolyásos, magas állású egyén mindig többet tehet az iparügynek külső támogatásával és hathatós pártfogásával mint belső működésével ha egyszerű tagja a társulatnak. Mert míg egyrészről mint belső tag ha föllép valamely iparos ügyben, azt mondják : tag vagy, kötelességből teszed, s példája utánzókra ritkán, vagy legalább gyéren talál, ha másrészről azonban mint nem tag, hanem mint maecenás, mint lelkes ügybarát érdekközösség nélkül támogatja az iparosok által kezdeményezett ügyet, s azért mint ilyen áldoz, tesz és fárad: ügy példája lelkesít, gyújt és követőkre talál ! Ilyeneknek akarom én tudni és látni városunk előkelő és befolyásos férfiait, s akkor erős meggyőződésem, hogy iparunk fel fog virágozni, s hogy az iparegylet, mint faktora az iparügyeknek, képes leszsz kellő eredményt fölmutatni. Azért tehát iparos polgártársak, tömörüljünk, munkálkodjunk szerényen, észszerűen és komolyan önerőnk kicsinylése, de egyszersmind túlbecsülése nélkül is, majd megfogják látni, hogy a munka gyümölcs nélkü nem marad. Válasszunk iparost elnökül! De mint mondom fentebb, olyan iparost, aki erre képes és méltó. Akinek esze, jelleme, befolyása, önzetlen, szorgalmas munkássága és fáradhatlan ügybuzgalma kezességet nyújt a felől, hogy fontos hivatását méltón betölteni képes lesz! Ilyen iparosokban mi tisztelt polgártársak nem szűkölködünk, azért kiáltsuk egy szívvel lélekkel: Éljen Végh József! elnöke a kecskeméti iparosok egyesületének. Nagy Imre: A múlt évről. Legördült ismét egy év ! S habár népek és nemzetek életében egy év lefolyása csak parányi kis hézagot tölt is be, nem bír általában nagy jelentőséggel, mégis édes hazánk jelen, úgy politikai, mint közgazdaságilag folyton átalakuló korszakában egy rövid év lefolyása is nagy fontossággal bír. Nagy fontossággal bír épen a jelen pillanatban, midőn a naponként mutatkozó szegénység olyijesztő mérveket ölt, hogy megdöbbenve kérdezzük, mi lesz hazánkból, mi lesz önmagunkból? Az ijesztő mérvű elszegényedés, a kivándorlás, az erkölcsi romlottság, s minden még itt fel nem számítható sebek és fekélyek a nemzet testén, borzalommal töltik el a szemlélő kebelét. Az állami tönk felé rohamos sietséggel fut a nemzet, az évi hiányok oly mérveket öltenek, melyek gondolkodóvá teszik a hazafit, hogy mi lesz ennek eredménye? Pedig tudjuk, hogy a szegénységgeli küzdés nemcsak az egyesekre, de a népek életére is veszedelmes; tudjuk, hogy a szegénység és nyomor szülője az elégedetlenségnek, a socialismusnak, mely hazánkban eddig csak itt-ott ütötte fel fejét, de ma már mind hangosabban hirdeti nézeteit s állam felforgató eszméit, mint láttuk a legutóbbi pozsonyi gyűlésen, melynek lefolyása ismeretes. Hol vannak azon jó idők, mikor még Magyarországot Istentől megáldott földnek, tejben és vajban úszó Kanadánnak nevezte a világ ? Eltűntek azok, hogy többé vissza ne térjenek. Pedig a bon még most is oly gazdag a természet áldásaiban, oly annyira meg van áldva kincsekkel, javakkal, hogy talán nem is létezik ország, mely hozzá hasonlítható volna! Nézzük az alföld viruló zónáit, melyeken gazdag arany kalászok lengenek ; délibábos síkságunkat, melyeken nagy gulyák és ménesek száguldanak, legelésznek; hegyeinket, melyeken aranyszínű tüzbor terem; bérczeinket, melyekben arany s aranynál is drágább kincsek gazdag érhálózata van elrejtve. Folyóinkban, tavainkban halnak bőségek őserdeink százados fáiban még eddig fel nem használt kincsek rejlenek s kebelükben gazdag vad állomány tanyáz. Ily boldog, s a természettől ily gazdagon, oly sok kincsekkel, javakkal megáldott ország nem maradhat hátra, nem lehet mindig szegény, s talán nem valósul mit a költő mond, hogy: „Ez a nemzet mégis árva, Mégis rongyos, Mégis éhes, Közel áll az elveszéshez.“ Magyarország, miként jól tudjuk, legelső sorban és főleg földmivelő, termelő ország. Minden állam közjóléte, a mezei gazdaságon, mint eredeti s biztos alapon nyugszik, anyagi és szellemi hatalma, ereje, gazdagsága csak addig van biztosítva, míg a gazdászatot el nem hanyagolja, vagy annak nagy fontosságát félre nem ismeri. Hiszen van-e szebb foglalkozás mint azon földet ápolni, művelni, javítani, nemesíteni ; a természet kebelén, isten ege alatt tölteni legnagyobb részét időnknek, s mint egy jeles fia hazánknak, mondja: „a haza szent földét öntözgetni hulló verejtékeinkkel, azt szántani barázdákra, arra hinteni a magot s arról hordani össze kiterjesztett karokkal az áldást.... ezt tenni virágzóvá, gazdaggá, hatalmassá szorgalmunk által, mindenesetre édes foglalatosság szép feladat.“ Jól esik feleleveníteni e hangzatos frázisokat, jól esik elábrándozni rajta, hátha feledteti a bajt, a kórt, melyben szenvedünk, mely nemzeti baj nemzeti szenvedés. Vajha ez év csapásokban szegényebb s áldásokban gazdagabb lenne a múlt, különösen a legközelebb múltaknál. Ráférne a szegény népre, melynek kenyere már fogyatékán van, pedig még messze van a nap, melyen segedelmet találand a szükségbeli menekvésre. Hiába nem volt jó termés, sok helyen üresen maradt a verem, a zsák, s a zseb. Pedig a végrehajtó ezekkel nem gondol s az utolsó falatot is elviszi, ha kell. A lefoly és mezőgazdasági eredménye hazánkban nagyon változó volt. Szomorúan kellett tapasztalni, hogy az elemi csapások helyenként többé-kevébé súlyosan léptek fel, s keserű nyomokat hagytak maguk után, szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a tavaszi folytonos hideg, borongós és nedves időjárás, a rozsda üszög fejlődését rendkívüli módon elősegítette, s midőn már az ezek jelenléte is, mintegy tönkretette a gazdák szép reményeit, a szünet nélküli esőzés, a még fennálló növényzés lefektetésével, az esetleg fennmaradt remény utolsó szikráját is elhamvasztotta, az annyiféle csapás által sújtott gazda kebelében. S mint a legtöbb helyen, az őszi halászatok ezen lefektetése, virágzás előtt történt, a megtermékenyülés is, nagyon természetesen, kielégítő nem lehetett. Nem pedig azért, mert a csépléskor sok gazda búza helyett sovány, kiaszott, könnyű magot kapott. E mostoha eredmény különösen ott volt konstatálható, hol a talaj rendes művelésben, okszerű trágyázásban részesült, mig a rosszul s művelt, sovány talajokon áttelelt vézna és gyenge őszi vetések a túl nedves és nevelő tavaszi időjárás folytán megerősödtek s a renyhe gazdát s a sovány talajt megjutalmazták. Ezt mondhatjuk némi részben a rozs-veté- s sekre is, habár általánosságban el kell ismerni, hogy aránytalanul jobban fizettek úgy menynyiség, mint minőségileg a múlt évinél. Gazdag, telt kalászok, kifejlett mag és nagy súly jellemzik az idei rozstermést, mert kevesebbet szendvedtek a rozsdától, a megdőlés is ritkábban fordult elő, mint a búzánál s igy a virágzás, magképzés és fejlődés is teljesen normális viszonyok között ment végbe. Az árpatermés ez évben sem volt kielégítő, mi főleg abban leli magyarázatát, hogy Fehér megye e vidékén a talaj nem árpatalaj lévén, a leggondosabb miveléssel sem lesz lehetséges kitűnő, s a gyári feldolgozásra alkalmas árpát termelni. A mennyiségi és minőségi termés e szerint, amíg egyfelől a nem megfe Ielő talajban egyik hatalmas magyarázatát leli, addig másfelől a fenntebb jelzett időjárás is nagyhatású volt az árpa tökéletlen fejlődésére. A zabvetések voltak a legtökéletesebbek ez évben s méltán számíthattunk ennél a jó eredményre. A kalászok fejlettek, gazdagok, a szemek duzzadtak és súlyosak voltak. Tengeri termés nem volt kielégítő. Alig volt szár, melyen két cső lett volna található, kétségkívül a virágzás alatt uralkodó hőség és szárazság folytán. A répa termés meglehetős volt; burgonya kevés az is gyorsan rothadt. Takarmány terméssel régen volt e vidék úgy ellátva, mint ez évben, tavaszi időjárás nagyban fejlesztette a növényzetet, s a betakarításkor uralkodó szárazság mit sem vont le a takarmány minőségének értékéből. Szobonya Bertalan. Karácsonyi kiállítás és Bazárról. Egy éve múlt, hogy a „Magyar kereskedelmi csarnok“ kebelében a fent jelzett kiállítás és bazár életbeléptetése iránt indítvány létetett, mit nevezett csarnok melegen felkarolt azon hozzáadással, hogy a fővárosban székelő ipartársulatok is felszólítandók az ügy érdemére nézve, mert annak létesítése ő nélkülük majdnem lehetetlen. Dicsérettel legyen mondva, mind az általános, mind pedig az országos iparegyesület az első pillanatban felfogták annak jelentőségét, sőt az általános iparegylet egy átiratban a kereskedelmi csarnokot arra kérte fel, hogy a rendezendő kiállításhoz egy három tagú bizottságot küldjön ki, melynek aztán feladata lesz a legközelebbi ünnepeken az említett kiállítást rendezni. Múlt évi nov. 20-án a kereskedelmi miniszter jelenlétében nagy részvét mellett nyittatott meg a kiállítás. Az első pillanatban még a laikus is meggyőződő