Pestmegyei Hirlap, 1892 (5. évfolyam, 1-33. szám)
1892-10-01 / 1. szám
2. közönség viszont támogatásában kell, hogy részesítse. Kevés városa van hazánknak, melynek helyi érdekű lapja ne legyen. Ha bármilyen kicsi is, de van, ha hetenkint egyszer lép is a közönség elé, de kilép és önfeláldozóanhirdeti az eszméket, melyek zászlaja alá szegődött. És van nem egy városa hazánknak olyan is, hol hetenkint kétszer áll a közönség szolgálatára a helyi sajtó, sőt van több, hol napilap jelenik meg. A vidéki sajtónak tehát megvan létjoga és megél, ha nagy áldozatok árán is, s mert megél, ez bizonyítja legékesebben, hogy szükség van rá s hogy annak a feladatnak, melyet teljesít, egyedül ő felelhet meg. A „Pestmegyei Hirlap“ cirke megmondja progranumját. Lapunk nem egy város és vidékének lesz orgánuma, hanem egész Pestmegyének és főkép azoknak a szerencsés pestmegyei helyeknek is, hol helyi közlöny nincs. És szolgálni fogja híven s hetenkint háromszori megjelenésénél fogva mindenkor úgy, hogy büszkén mutathat munkásságáig s bizalommal várhatja a közönség támogatását is. Tudjuk, hogy mi ránk szükség van; bebizonyítottuk, hogy a vidéki sajtónak megvan létjoga és saját missziója. S annál inkább megvan ez nekünk, kik megyénk egyik virágzó városából, mint központból, fogjuk szolgálni nem egy város és vidéke, hanem az egész megye vidékének érdekeit! Ebben bízunk, ez a mi erősségünk és ha siker koronázza törekvésünket, e sikerből nagyrész illeti meg támogatóinkat, olvasóközönségünket is! Honthy István: III. Tisztelt olvasóközönség! Az előbbi két cikkben igen szépen kifejtették a vidéki sajtónak a fővárosi nagy lapok által való kiszorítását, a vidéki lapok nagy jogosultságát, de a mely lapokat a közönség nem pártolja eléggé s ezért az országnak alig van egy-két vidéki közlönye, mely anyagi hasznot remél működéséből. Szinte ideálisan fejtegették, hogy miért nem pártolják a vidéki sajtót ; azért nem, mert a fővárosi lapokból értesülnek az ország dolgairól, de nem a vidék ügyeiről. A fővárosi lapok sok oldalt adnak tele cikkekkel, naponkint jelennek meg s hasábjaikat országos dolgok foglalják el, de nem a vidékiek, melyek szintén megkövetelik a magukét s ezért látjuk, hogy vidéken a helyi érdek képviselésére folyton támadnak lapok s ha pár hónapi, évi fennállás után eltűnnek, hiányzik onnan a Montecuculli által is jelzett, úgy a háborúra, mint az újságírásra szükségelt háromféle dolog: pénz,pénz és pénz. Mert ki tagadná, hogy vidéken nincsenek oly erők, kik egy, hetenkint egyszer vagy többször megjelenő lapot el nem tudnának készíteni ? Szerintem tehát pénz kell minden vállalathoz, ép igy az újságíráshoz. A közönségen áll, várjon négy, nyolc, vagy több oldalas lapot kapjon-e. Mentől több előfizetővel rendelkezik egy lap, annál többet nyújthat az olvasóknak s ekkor nem mondhatja el, hogy a közönség nem teszi meg a maga kötelességét. Nem nagyhangú, be nem váltható programmot adunk, hanem ígérjük, hogy minden pestmegyei város ügyét pártállás nélkül felkaroljuk, mindenről pontos tudósításokat, hozunk s igy megteszszük mindazt, mit kötelességünknek ismerünk. És ha mi ezt mind megteszszük, kérjük a közönséget: fizessen elő lapunkra, mert csak így válhatik a „Pesmegyei Hírlap“ Pestmegye vidékének igazi, pártatlan orgánumává. Dercsényi Dezső, mink lapunk olvasó közönsége, mindenkor, minden időben és minden téren munkálkodni fogunk e lapok hasábjain. Munkatársaink közreműködésével aztán — hiszszük — olyan lapot adhatunk a közönség kezébe, mely sohasem fog a pártolásra érdemeiben lenni. E munkatársak névsora oly nagy és díszes, hogy méltán képezi büszkeségünket s bízvást hivatkozhatunk rájuk, ha lapunk tartalmának magas színvonaláról van szó. A munkatársak sorában első helyen említjük meg Bartók Lajos, Hévizy János és Ugrón Gábor országgyűlési képviselőket, kiknek tollából vezércikkeket leszünk szerencsések hozhatni. Bartók Lajos, a jeles költő, Hévizy János, a kitűnő szónok s Ugrón Gábor, a nagy politika: vezérférfi és publicista, mint ilyenek, költeménynyel, társadalmi s egyéb közérdekű cikkekkel tisztelik meg időről-időre lapunkat. Szerencsések voltunk továbbá a magyar irodalom következő ismert nevű munkásait közreműködésre megnyerni u. ra.: Salamon Ödönt, az „Egyetértés“ egyik legkedveltebb tárczaíróját, Zempléni Árpád, jeles fiatal költőt, Horváth Elemért, az „Egyetértés“ munkatársát, dr. Farcsik Dezső kiváló tollú zsurnalisztát, Rédei Ferencet, a váci „Vidék“ és „Figurák“ c. lapok szerkesztőjét, Lévay Mihályt, az ismert nevű lírikust, Kiss Károly és Petri Mór, kiváló tárcaírót és költőt, K. Mártonffy Imre, V. Gaál Karolina és Vörös Juliska gyakorlott tollú tárca- és regényírókat, Varga Mihályt, a jeles írót, Sütő (Pekárik) János, az ügyes társadalmi írót, Dely Lajos hírlapírót, Tarnócy Tivadar történetíró és e szép gárdán kívül még több jeles tollú, hivatott irodalmi munkást, kik között helyet foglalnak : dr. Kovács Pál, kecskeméti jogakadémiai igazgató, dr. Bagi László főjegyző, Boross Endre kir. vala lehozandó. Más hiba is volt a kony-hában. Még vagy négy orgona sípként egy- másután következő Csirip-nemzedék feküdt a konyha kövezetén, a kiknek épen a fejüknél végződött az a láng, a mi a szalmás katlan torkából legelgetett ki a szétömlő szalmacsomókon idáig s ezeket is a szobába kellett cipelni. Négy beteggel nagy munkába kellett ártania magát a pallérnak. A bársonyhajú szép menyecske pedig a ház előtti ősi karos szalmaszékbe hanyatlott ez idő alatt, amibe előbb úgy segítették bele. Az ácsivadék is épen végezett Csirip Jánossal. És pár perc múlva hat Csirip névvel ékeskedő félholt feküdt végig a szoba padlózatán . . . Az apró Csirip János pedig hat hónapos voltától telhetőleg kinyitotta a gégéjét és csapott felettük rettenetes koncertet. A vén pallér végig nézett a dolgon és nem állhatta meg nevetés nélkül. A nemes kőmives és ácsivadék pedig úgy volt ez esettel, mint a kit szívesen képen tisztelnek s nem tudja, hogy szedje össze magát. Ilyeténképen ezek közül a legelső fel- tocsúdó azon inditványnyal pislantott a Csirip- féle halottaskamrára, hogy össze kell hívni a Csirip-atyafiságot, mert ezek még csak meg se mukkannak többet; ezt a kis férget meg, , [ mert a visításáról ítélve, ebben még legtöbb élet ütött tanyát: ideig óráig, míg agyon visítja magát, majd el „didizgeti“ az ő felesége. A második már fölöslegesnek tartott ilyen szörnyű dolgot a Csirip- atyafisággal; a látomány miatt szörnyet halna valamelyik majd azok közül is. Legjobb, ha Péter a paphoz, Pál az asztaloshoz, az öreg pallér bácsi meg a kész halálhírrel az atyafiakhoz megy. A Miska kölyök meg menjen lóhalálában az eklézsiához meghúzni nekik előbb a szentlélek-harangot. Már Miska ki is fordult e végett a kisajtón, de az öreg pallér visszaszólította: — Minek csinálnánk az esetből komédiát ? — Minek hát, szóla fontos képpel a legelsőtg!) felocsúdó , kálomistának manó jár, nem lélekharang, csak az „Erzsók“-ot szólhasd meg. (így hívják Kecskeméten a ká- lomista nagy harangot.) Egy időre egy kicsit beletörődtek a dologba s már bele is nyúlt az egyik a sub- f lat-szekrénybe a halotti költségekért. A vén pallér aztán látva, hogy ebből rossz tréfa is lehet, belekondit a dologba az „Erzsók* helyett: — Se Krisztus, se „Erzsók" nem kell, szaladjatok inkább egyetök a doktorhoz, mosatok meg a patikába — hánytatóért. Gombával laktak jól Csiripék. — Ahol a tálban a patkán a gombamaradék. A tál körül meg, mint az égi fiastyuknál a kölyökcsillagok, úgy csücsülnek a facsészék ii . . . Különben . . . ahol szakad, buzog fel fő-Csirip száján a gombaforrás, ott a korona bizonyíték is. Tisztában voltak hát Csirip Jánossal, valamint az sem volt rebus többé előttük, hogy mivel terhelte meg a talfái erdőben fehér kötőjét, itthon meg a gyomrát. De midőn másnap minden baján túl esve visszakapta ama bizonyos ács-ivadéktól a tegnap felkutatott temetési költséget s rágondolt arra, hogy ha ő tegnap meghal, ma már nincs meg az a temetési pénz — s még a hideg is megrázta! Somogyi János, PEST MEGYEI HÍRLAP. Hogyan indul útnak a Pestmegyei Hírlap? Magunk, a hírlapirodalom munkásai, kiknek erősségünk a toll, bizal II. Asszonyszemek. Ha jó poéta volnék, versben imám meg, amit mondani akarok. De mert a szememben senki sem állította még ezt, — a hátam megött pedig bizonyára elneveznek füzfasipfuvónak — hát csak prózában mondom el. A prózát — ha rossz is — jobban elsziv 1. szám