Pestmegyei Hirlap, 1893 (6. évfolyam, 1-112. szám)

1893-01-13 / 6. szám

Kecskemét, 1893. VI. évfolyam, 6. sz. Péntek, január 13. Pestmegyei Hírlap MEGJELENIK HETEN KINT HÁR­O­M­SZOR: VASÁRNAP, SZERDÁN ÉS PÉNTEKEN. Előfizetési árak: Egész évre 8 frt, félévre 4 frt,­­ Szerkesztő és kiadó : Szerkesztőség és kiadóhivatal: III. tized, Nagy­negyedévre 2 frt SOMOGYI JÁNOS. B«W «K» «••rám. _ Főmunkatárs: Hirdetések,díjszabály szerint. E­gyCS SZ3D1 árs 7 KF.­­ HONTHY ISTVÁN. Bélyegdij minden beigtatás után ISO kr. Lapunk előfizetői a „pestmegiyei Hírlap Naptáráét ingyen kapják. Tűz Egy lépéssel előre. Hogy­ a vármegye előre menjen: ritka eset. Ilyen ritka eset az, a­melyről szólni akarunk. A megyei állandó választ­mány ugyanis legutóbbi ülésén el­határozta, hogy az új mesteri kerüle­teket járásokra osztják be, hogy így a felügyelet egységesebb lehessen s a kerületi rendszer sok visszássága meg­szűnjék. Íme tehát a vármegye maga beis­meri, hogy az úrmesteri kerületek ed­digi fennállása eredményre nem ve­zetett; beismeri, hogy a megyei köz­utak rossz, elhanyagolt állapotban van­nak, a­­miről mi is írtunk már unos­­uatig eleget. S e szép beismerés mellett igyek­szik valami módot találni, hogy a múlt mulasztásait helyrepótolja; re­formot tervez, hogy az eddigi hibákat jóvá tegye. Nem mondhatjuk e reformra, hogy valami nagy szabású, de azért a me­gyétől mégis­­ elég. Elég, mert nincs meg a fő dolog, a nervus rerum ge­rendarum, a pénz nagyobb szabású és célravezetőbb reform létesítésére. A megyei utak gyökeres útjavítá­sára pénz volna szükséges, ez tény. Hanem az eddigi költségek mellett való jó karban tartására még felügye­letet sem fordítottak: ez is tény. Te­hát ha nincs is több pénz, de legyen meg legalább a felügyelet, ezt mi már régen hangoztatjuk. Hogy a vármegye csak most vette észre ennek szüksé­gességét, neki ez is dicséretére válik. E szerint megszűnnek a megyei út­mesteri kerületek s helyükbe lépnek az útmesteri járások, vagyis egy-egy útmest­ernek nem lesz oly nagy felügyeleti tere, mint eddig volt s te­vékenysége nem egymástól távoleső vidékekre, hanem egy bizonyos össz­­pontra terjed ki, s így időt, utat s fáradtságot egyformán megkímél. Hanem kérjük alásan, e reform ne az úrmesterek kényelmére szolgáljon, hanem a megyei közutak jókarban tartására vezessen, mert elleneseiben a vármegye haladt ugyan, de egy lé­péssel — hátra! pestsm­egi­ei sík­lap tárcája. Olg­a,. Irta: L—y L—a. (Folytatás ) Itt is a kegyetlen sors szeszélyes játéka csak azért hozta össze őket, hogy megizlel­­jék a boldogságot, s hogy aztán iszonyúbb legyen a kétségbeesés, szenvedés és csalódás ! Vig­dal mellett, pohár mellett gyorsan telt az idő. A társaság rendkívül jól mula­tott, nem is vették észre, hogy odakint már a hajnal rózsás pirja derengett. Mele­gen búcsúzott Olga, bármennyire akarta vidámságával takarni, még­is erősen dobo­gott a szíve, s csak akkor tért nyugalma némileg vissza, a midőn apja — Károly abbeli kérésére, hogy teheti-e Olgánál tisz­teletét — igennel felelt. V. Olga épen naplójába irt, midőn halk ko­pogtatás ébresztette föl méla merengéséből, s az ajtón Károly lépett be. Olga hirtelent fölállt s sietve ment a kedves vendéget üd­vözölni. Mind a kettő meglehetősen elfogult volt s ennek következtében a társalgás elég feszesen ment. Nemsokára Olga apja is be­jött, kinek Károly látogatása mindjárt tu­domására jutott. Az öreg Felleghy elég hi­deg magatartást tanúsított Károlyival szem­ben s e látogatást sem tekintette másnak, mint hogy Károlynak ezt kötelessége volt megtenni, hogy azonban máskor is eljöjjön, arra nem is számított. Hogy mily érzelmek foglalták el a két fiatal lelket, arról persze fogalma sem volt. Olga el tudta takarni lelki világát apja előtt. A rövid látogatás alig tartott fél óráig. Károly izgatottan távozott; gépiesen ült föl paripájára, mely szélsebesen vitte urát tova. * * * Gyönyörű májusi nap volt. Olga a kert­ben virágait nézte; egyet-egyet csokorba kötött, hogy majd szobájába viszi. Épen egy „Gretchen“-virágcsoport mellett áll s tépegeti a fiatal lányok kedves szokásával : „Szeret, nem szeret“ — kedves foglalkozá­sából gyorsan ügető lódobogás zavarja fel, felpillant s kit lát maga előtt, Károlyt. Szívélyesen üdvözli s szobájába vezeti. Károly első sorban Olga atyja után kér­dezősködött, óhajtván vele beszélni. De Olga nagy sajnálatára jelenti, hogy nincs itthon, rendkívüli dolgai jelenleg távoltartják. Károly egy pillanatig gondolkozik. Végre szakgatott, de egyszerű szavakban megkéri Olga kezét. Oiga még nagyobb zavarba jön, szemeit lesüti, hallgat. De csakhamar fölpillant s­­ boldog mosolylyal „igen“-t mond, mire Ká­­­­roly elragadtatva a­­szerelem mámorától, keblére szorítja a­gát s egy csókot nyom homlokára. Olga odébb ugrik, mire az ajtó kinyílik és Felleghy lép be, kérdő tekintetet vetve a két zavart félre. Károly csakhamar fel­talája magát, előadja ünnepé­ly­esen az előbb történteket, s még egyszer megkéri Olga kezét. Felleghy arca komorrá válik, szemei haragos villámokat szórnak s a következő szavakra fakad : — Ön nagy merészéget követett el, midőn másodszori látogatásakor megkérte leányom kezét, holott én i­s fellépésre semmiféle jo­got nem adtam. Kérem, távozzék s többé ne legyen itt szerencsém. Leányomat külön­ben sincs szándékom tiszthez adni !“ Károly iszonyú kínokon ment keresztül e pár pillanat alatt, mint a ki forró lázból felocsúdott, ő is a valóra ébredett. Néma meghajtással hirtelen távozott, lovára ült, ez pedig, mintha tudta volna, mi történt, őrült sebességgel vágtatott. Károly azt se tudta, hol van, csak mikor lova nagybátyja udvarán megállott, akkor jött magához. VI. Olga, a­ki Károly eltávozása után aty­jával egyedül maradt. A némán és meg­alázva hallgatta atyjának szigorú szavait, ki kijelentette abbeli kívánságát, hogy ki­ A vén csataló. A „volt“ képviselő és „ügyvéd vol­nék “-féle fiskális, Csatár Zsigmond, kit országos hite dacára, országosan ismert kedélyessége miatt sehol sem szoktak komolyan venni: megyénk közgyűlésén egy igen figyelemreméltó indítványt tett. Hogy ez az indítvány figyelemre­méltó volt, legjobban bizonyítja, hogy a megye oszloposai levétették a napi­rendről. Állt pedig abból, hogy mondja ki a megye közgyűlése, miszerint legalább 50 bi­zott­sági tag jelenléte szük­séges mindenkor ahoz, hogy a köz­gyűlés jogérvényesen határozhasson. Csatár Zsigm­ond indítványa alap­jául azt hozta fel, hogy ilykép kívánja ő megakadályozni a folytonos adó­­emelést, mely a népre mi­ndinkább ránehezedik. A nép nagy embere most is a népért beszélt hát, s ő ezzel, habár nem is ért vele célt, egy időre lecsillapította lelkiismeretét. Hanem mi mást vettünk ki az in­dítványból. Kivettük azt, mit régtől hangoztatunk, hogy megyénk bizott­sági tagjai nem határoznak együtte­sen a megye dolgaiban, mert nem je­lennek meg a közgyűléseken, ki kö­zönyösségből, ki mert nem utazna­

Next