Pestmegyei Hirlap, 1895 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1895-01-06 / 1. szám

Vill. évfolyam. KECSKEMÉT, 1895 január 6. 1. szám. Pestmegyei Hírlap Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: nagybudai utca 165. szám. TELEFONSZÁM: 32. A kecskeméti szegény nép kasszája. Kecskeméten be akarják szüntetni a városi zálogházat, mert nem hozza meg azt a hasznot, amire számítottak. Úgy, hogy már a minap nem is igen adtak tárgyakra pénzt, csak ami megért 100 irtot, arra 5 vagy 10 forintot, csak tessék-lássék. Nem volt pénz, nem érdemes a zálogkasszában tartani, mivel úgy találták, hogy nem lehet ottan még 4 százalékra sem dolgozni. A szegény emberek aztán csak tolongnak, tanakodnak, és kétségbeesnek az előtt a bizonyos atyai kassza előtt, ami olcsósága, mellett jótéteménynek, szegényemberek istápolójának volt hirdetve. A jótétemény, az istáp, leapadt, mint a verestenger. Az atyai plajbász megtalálta a helyes kétszerkettőt, és azt mondja a város közönségének, szegénységének, hogy szeretlek, nagyon szeretlek benneteket! meg is teszek értetek, mint atya, mindent, de amenynyiért eddig — húztam becses hajatokat, annyiért többé nem fizeti ki magát! Mert elvégre nékem — atyának is — használni kell! És pedig édes rajtatokon. Igaz, hogy kiszorítottam a zsidót és én fogom kezemben az uzsorát kiszorító gyeplőt, és nem engedlek benneteket, még csak egy szál hajatokban tart; de most már vége azon reménységemnek, hogy atyai kaszszámat hizlalni elég erősek vagytok, be akarom zárni jótékony szívemet! Az is igaz, hogy télvíz idején jut eszembe ez. Az is igaz, hogy másutt ilyenkor gondolkoznak a szegény emberek istápolásáról. Az is igaz, hogy most már nincs másik bolt és menekvés. Miattam akár elpusztulhattok, de csak a saját bőrömet védeni kell! Hogy szegények, koldusok vagytok, arról én épen most nem tehetek. Talán csak beismeritek, hogy minden becsületes és endű uzsorás vagy kölcsönző télen és rossz időben szorítja ki az egérútból a szegény ördögöket! Hát én rajtam mit csudálkoztok?! Itt — én előttem! — nem az erkölcsi, hanem az anyagi áll. Itt — atyai orcám előtt! — nem a helyes megoldás, hanem a kényelem áll. Vannak hivatalnokaim, akik besétálnak nappal szépen, a más hivatalnokok módjára, és nincs aki helyt álljon este és éjjel. Jöjjön és piruljon az a megszorult párna fényes nappal, az én jól táplált képecském és pomádés üstököm előtt. Ha utazik valaki — várjon! Ha szerencsétlenség miatt kopogtatna valaki este, vagy éjjel — várjon! Ha batyut emel, ha bútort szállít, ha iparcikkel akar magán, vagy éhező, beteg családján segíteni — várjon! Várjon, mig a tekintetes urak bemásznak és nagy garral ott limitálnak és ha megütik a kimenésre szóló harangot — csapják be orrod előtt az ajtót és jöjj máskor, a mikor meglehet, hogy már százszor késő, — mert a tekintetes és nagyságos hajlamú urak mennek a pecsenyés asztalhoz ebédelni, uzsonnázni, meg aztán névnapozni. Hej zsidó! te rongyos zsidó! te mindenféle zsidó! nemcsak a javadalomnál, de a zálogháznál is megsóhajtott téged már a szegény nép, anynyiszor, ahány csillag törsöng a kerek égen! Mert hiszen régen meg vagyon írva, hogy aki gyorsan segít, az kétszer segít! * Ezt kérdezzétek meg a szegény néptől! Erre mondjatok nekünk viccet! A „Kecskemét“ vicclap lett. Egy új bolond lappal több van az országban. Győződjön meg róla akárki és olvassa el a múlt számot. És nem mint a hal, hogy a fején büdösödik; ez a becses papiros a farkán — az újdonságok legvégső újdonságán kezdi. Hanem ám meg vagyunk győződve, hogy az átalakulásról és megbolondulásról a szerkesztő mit sem tud. Sokkal nagyobb szüksége van Horváthnak e lapra, és a függetlenségi pártnak e lap komolyságára, minthogy megengedné magának e fura passziót. Mert csak nem tehetjük fel egy országosan tisztelt egyénről, aki a golyóval szemben is meg merte mondani nyíltan az igazat, hogy bujkáló szavakban dugdossa el egy városabeli hírlapi intézmény és becsületes vállalat iránt táplált érzését?! Ha nem helyesli, kimondja ő azt nyíltan és világosan is. Amint kimondja szavát a parlamentben is. Hiszen a nyíltság az ő egyedüli vára és erőssége. Hiszen jól tudja ő, hogy nyíltsággal és egyenességgel a becsületes embernek előbb el lehet a célhoz sántikálni, mint a bujkáló gazembernek kerülő utakon futni ! Hiszen ő függetlenségi képviselő! Ez az ember nem játszik sem a lapja, sem a maga, sem a mások tekintélyével és becsületével! Ettől az embertől elvárjuk azt, hogy megnevezi nyíltan az újdonság íróját! Ettől az embertől elvárjuk, elvárjuk attól, akiről csak az imént mondtuk ki magyar szóval és lelkünkből, hogy minél sűrűbben köztünk lakjék. Ettől az embertől csak szépet, jót és férfiasat várunk; ettől, akinek minden ivadékát becsülni tanulta egész Kecskemét! És hogy ezt a népet és családot mi is minden időben a tiszteletnek minden jelével kitüntettük, azt az is bizonyítja, hogy épen azon a minket rágalmazó vasárnapon lapunkban Horváth orvosról a legnagyobb tisztelettel emlékeztünk meg! Kérjük hát Horváthot, a képviselőt és kérjük Horváthot, az orvost, hogy ki vele nyíltan, a lappangó gyászvitézzel! Horváth, a képviselő, pedig fogadja meg tanácsunkat, amire már a múltban is figyelmeztettük: jöjjön haza és nézzen be oda is néha, ahol azok a bizonyos egerek ellenünk cincognak!... * Addig azonban, míg a dolog megtörténik, ha az új élclap csak egyszer is megjelenik, vegyék le a mostani szerkesztők és adminisztrátor urak a homlokról a 48-as és függetlenségi firmát, — mert e nagy jelentőségű szavak alatt nem harcolhatnak alattomos — pólyák- katonák ! As «érintett» szerkesztőségf. Egyes számára 8 kr. ÉJLETKÉJPEK. (Vége.) — Krieg Lenkétől. — Már igen későre járt az idő, midőn a társaság szétoszlott. A gázcsillárokat eloltották s nemsokára koromsötétség volt az egész épületben, kivéve egy kis mellékszobát, melyben a ház ura virrasztott. Előtte neje áll s hevesen szól: — Hogy viselkedett maga megint? Arcának kifejezése olyan volt, mintha az egész társalgást unná. — Már megmondtam, ne csináljon olyan fanyar arcot . . . Negyedévre tárt 50 kr.