Pestmegyei Hirlap, 1896 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1896-01-01 / 1. szám

4. — Alapos mentség. X. úrnak főpróbára kellett volna mennie, de az álom annyira erőt vett rajta, hogy Tháliának dicső papja még késő délben is Morpheus karjaiban ringatta magát, — nyugodtan aludva a boldogok ál­mát. A­mint este felmegy a színházba, kol­legái hangos kaczajjal fogadták, a rendező úr pedig a legkomolyabban felhívta mulasz­tásának igazolására, a­mire X. úr azzal védte magát, hogy mély álmában azt, álmodta, hogy szerepét másnak osztották ki és ezért nem is jött fel a próbára. A bíróság azonban ezt a kifogást nem fogadta el mentség alapjául, és X. urat megbüntetendőnek javaslotta. — „Hogy merte? “ A minap a bérko­­csi-placc­on eldögönyözte egymást két fiak­­keres legény és bekerült az ügy a rendőr­séghez. A rendőrség persze megtelefonálta nekünk és kitettük a fiakkeres­ drámát az új­ságba. A tulajdonos aztán pár napra az eset után meglátja szerkesztőnket a piaczon ke­resztül menni és ott rögtön meginterviválja, hogy: »Hogy merte szerkesztő úr annak a két sehonnainak a rakonczátlankodását az új­ságba kitenni? . . .« »Hm! tessék lelkem megköszönni, hogy csak azt tettük ki és sok olyan botrányról meg­hallgatunk, mint a »mű­kerti elesernyőzés« és azok által a nyegle uracsok által támasztott nem épen régi »ab­­lakbeverés is,« ami nem épen kellemes le­het önök közül a » szomszédoknak! stb. stb. . . . Ám jövőre, mindenféle történetre nézve Péterrel-Pállal szemben — teljesen tit­­kolatlanok leszünk. De hogy is lehet azt kí­vánni, hogy újságíró, valami nyilvánosan meg­történt dolgot — épen ő f elhalgasson ? Hisz a lap, a nagy­közönségé! Nem írunk mi sem konsorcziumnak, sem zárdabeli szü­zeknek ! — Leesett a padlásról. Tokai Erzsé­bet kecskeméti szolgáló­leány múlt hó 27-én délután a padlásra felment és onnan oly szerencsésen esett le, hogy a nagy ijedségen kívül — semmi baja sem történt . . . I. Horogra Kecskemét! — Kritika egy uj könyvre. — Kecskeméti szép lányok közt Nagy a félsz. Olyanok, mint kiket a sors Kicserélt. Halaványul két orczájuk Hirtelen, Ha legénynép — ismeretlen — Oldaluknál ott terem. Karcsú testük meg-megrándul, Csak remeg; Kebleiknek hóhalmai Rengenek S csókratermett piros ajkuk Szóra nyíl, Szemeikben fel van aj­zva És czélba vesz már az is. így szólítják meg a legényt Hidegen; Au­­aságod itt ugy­e bár Idegen ? Hozta isten, hogy ha való Bárhova, — De ha Kőrös szülte, akkor Csak rohanjon ám haza! Mert maguk most kiadtak egy Könyvecskét, Czime pedig, hogy: Horogra Kecskemét! Van abban bár számtalan viccz S tréfa jó, De a czime az ránk nézve Szörnyen botránkoztató! Elgondolták úgy maguk közt, Ugyebár, Hogy jó volna, hogyha ennyi Szép leány, Kecskeméten mennyi van, Egy csapatba' Mennyei kéj! — a horgukra Akadna ! pe­stmegyei h­irlap. S könyvüket, mely Budapesten Eisler G.-nél kapható, Meg is vettük, 50 krajczár Érte nem oly nagy adó! S haragudni ? Kőrösre ? Nem Illenék! Hátha, hátha — — ott leszünk még Menyecskék! II. A hal dicsérete. Vagyis Szatíra egy kritikusról Szerkesztő úr, már kérem, megbocsásson, Hogy im a halról mondok éneket, Ez prózai és habár be is látom, Mégis elállnom tőle nem lehet: Eszembe van itt is, a Mecsek alján, Hol a félhold uralgott egykoron; És ösztökél, hogy megdalolnám, Hogy örül a halnak a jó gyomor. A hal sokféle: süllő, potyka, harcsa. S a jó ég tudja, hogy hány s milyen fajta; A hal ízletes: legalább ki éli, Hogy milyen jó, csak mindig azt dicséri; A hal oly jámbor: soha sincsen harczba' Az emésztéssel a jóllakott halba’ S a hal végtére finom böjti étel, — De dicséretét még nem végezem el. A hal főképen kritikus gyomorba’ Tesz igen jót, mert ily ember goromba És hevülékeny; bizony nincs halvére, Lévén csak üldözés a bére! A hal pedig bús, pupák állatocska, S a kritikus tüzét úgy lefokozza! Sőt ha felolvas . . . »mopszli« jajveszékel, S ő? — szundit egyet a t. közönséggel. * Jaj! Pilátus látott olyan hal­érát, Midőn Hazafinak Őa halat hordta, És dicső Hazafi Szépen »lecsuklotta« . . . Kritikus gallérját! Hintho Törvényházból — Karácsonyi magyar­ sajt sorsa. Múlt hó 24-én L. M. sajt­kofa 16 drb magyar sajtot és egy fazék vajat helyezett nyugalom­ba Vzék udvarán lévő wertheim szerkezetű lakattal elzárt faládába. A mi ünnepi tolvaj­unknak sehogy sem fért a fejükbe, hogy mi­okból nyugodjék az a sajt ott épen szent karácsony napján és így ismeretlen tettese­ink ezt elszállították, azon czélból, hogyha az ország Budapesten kiállítást rendez, miért ne rendezhetnének ők is Kecskeméten kiál­lítást e hóban általuk ellopott dolgokból? No de majd csak meglátogatja rendőrsé­günk is ezt a kiállítást! — Kierőszakolt karácsonyi ajándék. Tar Gábor alpári-községi kosárkötő múlt hó 24-én délután bejött a hirös városba kosa­rainak elárusítása czéljából. Áruinak eladása után a Hévizi-féle korcsmába ment egy kis böjti pálinkára, hol Katai László és Rácz István kecskeméti emberekkel találkozott. Eme találkozás örömére Tar­uram alaposan berúgott, Kátai és Rácz pedig az alkalmat felhasználva, a­­fal zsebében volt 19 frtot ellopták és tajtékpipákat vásároltak, a többi pénzt pedig megtalálta náluk a rendőrség. Tettüket beismerték. A bíróság végez velők. — Megfoltozott emberi arcz. Nagy Pál és Kócsó Imre kecskemét-pusztai lakosok régebb idő óta igen jó viszonyban éltek ko­­maságukat illetőleg egymás közt. 1895. decz. hó 24-én is együtt jöttek be a Kócsó kocsi­ján a városba, és mihelyt a Teresi-féle má­­ria városi korcsma czégérét megpillantották, eszükbe jutott az a nóta: »A­hol czégért látok lógni, Be kell oda botorkálni«. A gon­dolatot tett követte. A tettnek pedig, mint rendesen, berúgás náluk a következménye. Színház. Nagy örömet s kellemes meglepetést okozott Rakodczay a kecskeméti közönség­nek azáltal, hogy Mihályfit, a nemzeti szín­ház egyik legkiválóbb művészét megnyerte vendégszereplésre. Két előadásban szerzett élvezetet a szép testalkatú, megnyerő modorú s rendkívüli behízelgő, kellemes orgánumú művész, de ki is használta közönségünk az alkalmat, mindkétszer egészen megtöltötte a színházat. Pénteken, decz. 20-án az »Ármány és szerelemben«, szombaton pedig »Delilában« játszott. Mind a két alkalommal nemcsak a közönséget, hanem magával ragadta játszó társait is, kik mindannyian szerepüket jól megtanulva sikerülten megállják helyüket. Közöttük első­sorban Békést (Miller) illeti az elismerés. Jelenete az idősb Walterrel (Mor­­vay) kitűnő volt. Soha tapsot jobban meg nem érdemelt, mint akkor! Morvay szintén kifogástalanul játszott, csak maszkírozva nem vol jól, kicsit idősebbnek kellett volna len­nie. Gyurmann (Lujza) sok érzéssel és ter­mészetességgel játszott. Sikerült alakítás volt Rakodczay Wurmja is. Jó volt még Iványi az üresfejű, piperkőcz udvarnagy szerepében. Delilában jól játszottak Gyurmann (Mártha,) Csetényi (Leonóra,) Rajz (Carnioli) és Ra­kodczay (Sertorius.) Vasárnap, decz. 22. »A három pár czipő« ment. A fő­szerepeket Békés (Flink) és Torossi (Flinkné) játszották. Mindketten a 1. szám. Végre aztán most a berúgást követte egy kis takaros verekedés. Kezdte pedig Kacsó uram a törést-zúzást először az ablaküvege­ken, minthogy azonban Nagy Pál ebben tár­sát meggátolta, neki rontott Kocsó uram Nagy uram élőablakainak,­­ az­az szeme­­világának. Nem sikerült neki teljesen beverni, hanem az ablak rámáit alaposan össze-vissza törte, úgy hogy még az arca is érzékeny sérüléseket szenvedett. Nagy uram ezek után panaszt emelt társa ellen, ki azzal védekezik, hogy ő csak megfoltozta a Nagy arczocs­­káját. Mi elhisszük, csak a bíróság is aztán olyan hiszékeny legyen! — Verekedő iparos­segédek. Deczem­­ber hó 24-én, éjjeli 12 órakor a két­ templom közti utczában nagy népcsődülést okozot há­rom verekedő iparos­segéd, kiket azonban az éber rendőrőrjárat hamar lefegyverezett és a rendőrségre be is kisért. A rendőrségnél az­tán kitűnt, hogy a három úri­ember — va­lamennyi, vidéki származású gavallér a hírös városban. Már engedelmet kérünk, igen tisz­telt vidéki polgártársak, de igy nem lehet ná­lunk Kecskeméten híressé válni, mert úgy el­talál egyszer bánni véletek a rendőrség, hogy hire megy a dolognak még az endrődi hár­mas határig is . . . — Azért is lármázok ! Virág Apró László lakás nélküli »piaczi légy«­úri­embernek igen jó kedve kerekedett deczember hó 24-én dél­ben és botrányt gerjesztő részeg állapotban nagy garral járt-kelt — gesztikulálva a ke­zeivel — a kecskeméti piaczon, mi­közben folyton ordította, hogy: »azért is kiabálok!« A rendőrségre kisérték, de még a börtönbe zárása közben is egyre ordította: »azért is lármázok!« És lármázott is egész addig, mig az alkohol drága nyelvét teljesen el nem nyomta.­­ A bérkocsiján mulató kocsis. Múlt hó 24-én virradóra ugyancsak czudarul be­rúgott Járomi János 16-os számú bérkocsis, mert a mondott éjjel, fél 3 órakor két czi­­gányt ültetett a kocsijára, kik húzták a fü­lébe a jó magyar dallokat, mit a bérkocsis énekkel kisért. E közben azonban Járomi uram vadsebességgel hajtott a kecskeméti nagy­vásári után végig . . . Minthogy azonban éj­jel részegen és sebesen hajtani, valamint az éji csendet is annyira botrányos módon meg­zavarni, tilos. Az ott őrködő őrjárat pártfo­gásába és jármába vette Járomi urat. Hogy azután is húzták e még neki a czigányok, vagy hogy a rendőrség milyen nótát húzott neki, azt csak a »kis Blassza« tudná meg­mondani !

Next