Pestmegyei Hirlap, 1898 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1898-03-26 / 13. szám

XI évfolyam. 13. szám. KECSKEMÉT, 1898. márczius 36. Pestmegyei Hírlap SZÉPIRODALMI és TÁRSADALMI HETILAP. — ME G JE L E NIK MINDEN SZOMBATON. Egyleti és társulati hirdetés — — 2 frt. Bírósági és városi — — 3 frt. Nyilttér sora 30 kr. — kvikteres hirdetés előre fizetendő. — TELEFONSZÁM 32. DJ FŐSZERKESZTŐ: HOLLÓSY KÁLMÁN Szerkesztőség: Kecskeméten, III. tsz. Budai nagy u. 161 sz. Bpesten, VI. Szondy u. 44/b sz. I. em. Kiadóhivatal: Kecskeméten, Görög egyház bazárépületében. Hova forduljon a gazda tanácsért. Szólás-mondás, de régi példabeszéd: a magyar embernek nem kell tanulni, elég, ha gondolkozik. S gondolkozott is a magyar gazda sokáig, köz,de-közbe a kártyát is megkeverve, amig el nem érkeztek a nyolcvanas évek mostoha gazdasági viszonyai, amig a búz ára le nem szállott 6-7 forintra. Akkor azonban elérkezett a cselekvésnek az ideje, az egyszerű gondolkozás már nem volt elég a megélhetésre. Kezdtünk kísérletezni, nem volna e hasznosabb búza helyett czukorrépát, burgonyát, czikóriát stb. termeszteni. Sőt egyesek kísérletet tettek arra nézve is, nem lehetne-e két kalászt termeszteni ott, ahol eddig csak egy termelt szóval mezőgazdaságunk új korszakba lépett. Az elfogulatlan szemlélőnek el kell ismernie, hogy mezőgazdaságunk óriásian fellendült az utóbbi 20-25 év alatt s bizonyos, hogy nagyon elmaradt az a gazda, ki ez idő alatt bruttó jövedelmét meg nem kétszerezte. Csak az a kérdés ezek után: várjon olyan -e már ma a mi gazdasági rendszerünk, amely a tökéletesség netovábbja, amelyen többé javítani, lendíteni nem lehet, amely a lehető legnagyobb bruttó és nettó jövedelmet szolgáltatja? Sajnos e kérdésekre nemmel kell felelnünk. Elismerjük ugyan, hogy gazdasági viszonyaink, különösen az utóbbi évtizedben nagyot lendültek, annak daczára a tökéletestől nagyon, de nagyon messze vagyunk. Kezei, ugyan már a mi gazdaközönségünk fogékony lenni az újítások iránt is, de a legtöbb esetben nem számítással úyít, hanem azért, mert látja az újítást másnál is, de nem tudja, hogy újítása melyet más jónak talál, jónak fog e bizonyulni az ő viszonyai között is, mert nem vett magának fáradtságot, hogy a szóban forgó újítást kiismerje, tanulmányozza, mielőtt olkalmazná. A minapában a vasúton utazás közben mondja egy úriember, hogy tavasszal búza vetéseit Thomas-salakkal fogja behinteni, mert az egy földbirtokos társánál oly kitűnő befolyással volt a terméshozamra. Én elhüledezve hallgattam terveit, s csodálkoztam azon, hogy foghat valaki műtrágyázáshoz, mikor még azt sem tudja, hogy a salak a legnehezebben oldható műtrágya, amelynek feloldására nem egy tavasz, de egy álló esztendő sem elég. Ha ilyen felületes ismeretek alapján alkalmazza a gazda az újításokat, akkor nem lehet csodálkozni rajta, ha azt ép oly hamar sutba dobja, mint haszontalant, amilyen hévvel alkalmazta felületes ismeretek alapján. Arról pedig - csak legyünk egészen őszinték -,már csakugyan igen kevés gazdának van halovány fogalma is, hogy ad-e ő annyi trágyát talajának, amennyi elegendő a talaj termőerejének fenntartására, hogy az ő trágyázási rendszere mellett emelkedik-e vagy apad talajának termőképessége. Pedig a gazdálkodásnak ez a kardinális pontja, e körül forog az egész gazdálkodás, s ha e tekintetben nem helyesen járunk el, kárba veszett összes fáradtságunk, kielégítő vagy jó eredményt soha sem érhetünk el. Hogy pedig éppen e tekintetben országszerte nem helyesen járunk el, azt mutatja azon megdönthetően tény, hogy a nyugati államok termésátlagai nem csak fölözik a mienket, de a legtöbb helyt annak a kétszeresén is túlemelkednek. Kevés az állatállományunk, műtrágyát is keveset használunk, miként lapunk más helyén erre már rámutattunk. A kezelésünk alatt álló birtokról nem készítünk üzemtervet, s így nem tudhatjuk, nem lehetne-e birtokunkat jövedelmezőbben kihasználnunk, nem tudjuk eleve, mennyinek kell lenni a bruttó bevételnek és kiadásnak, mely „Pestmegyei Hírlap“ tárczája. Egy kis farsangi kirándulás.*) (Vége.) Az iszonyú khaoszban elkezdett a fejem rémitően fájni, nem is hasonlóról panaszkodott. A türelemből végkép kifogytunk, mert hiszen a jóból is sok, a mi sok. Ki-ki tekinték, s az időjárást vizitáltam : hol elborult, hol kiderült az égbolt. Az idő közel lehetett éjfélhez. Hiába volt minden marasztalás, mert erősen elhatároztuk, hogy haza megyünk. Vágig ijesztettek bennünket, hogy majd így meg amúgy lefordulunk, s az utón álló gézengúz emberek is megtámadhatnak. Mind hasztalan !. .. Útnak indultunk. Számunkra ismét az előbbi fogat, s kocsisul Jancsika lett kirendelve és nehogy valami baj érjen bennünket, atyám vállalkozott kísérőül. Elbúcsúzva kedves urambátyámtól és asszonynénémtől s az egész frekvencziától, a kapufélfát kutyába sem véve, — elkezdtünk döczögni haza felé. ’Szerző felolvasta a kecskeméti Iparegyesület 1898. február 27-én tartott közgyűlése után az egyesület helyiségében aznap rendezett vacsorán. A velünk volt ruhakészlettel mindketten jól betakaróztunk, a nagy bundából még tán az orrunk se látszott ki, hogy az éjjeli hűvösség meg ne ártson. Szótlanul jutottunk ki az országútra. Küönös sejtelem szállott meg bennünket, kedves nőm úgy remegett oldalam mellett. Isten tudja: nem vagyok előítéletes, de ez alkalommal önkénytelenül elszorult a szivem. Vészt sejtő hallgatagsággal haladtunk egy ideig. Az elinduláskor itt-ott mutatkozott fellegek már összébb vonultak, színük perczenként sötétebbült. Az eleinte csak lengedező szellő érezhetőleg növekedett, s rohamokká erősbödvén, sivitott el fejünk fölött s az úton két oldalt ültetett fasorok közt sirva nyögdelt odább. Lassanként fekete vázzá alakultak szemeink előtt a fák, később kísérteties gnómokként lebegtek előttünk, mig végre nyom nélkül elenyésztek. Oly koromfekete sötétség ereszkedett a földre, hogy az utat sem lehetett többé látnunk, még a két pára is alig látszott a kocsi előtt. Lélekzetünk mind nehezebbé vált; a kínos hallgatagság és gyötrő aggodalom önsúlylyal nehezedett szívünkre . Mindenható Isten segíts rajtunk! sóhajtánk mindannyian. Atyám és Jancsika leszálltak a kocsiról. Úgy véltük, hogy most értünk arra a dombos útra, mely a tanya köz torkolatánál két mély, posványos vízzel telt árok között, fatálisan mindkét oldalon az árok szélén vezet el. Ha a lovak csak egy paraszthajszálnyira térnek is le az útról, menthetlenül oda vagyunk. Atyám az egyik. Jancsika a másik oldalon gyalogoltak a lovak mellett, s a gyeplőszárat tartva, úgy kalauzoltak bennünket. Mi pedig odafenn a kocsiderékban összekulcsoltuk kezeinket, félelmünkben imát rebegve a sejtett végveszély pillanatában az egek urához! így tartott ez a kínos állapot mintegy öt perczig. Ekkor a tanyák és szőllők közötti nagy tér végére értünk, hol domb, völgy egymást váltogatják, s az út ezeken visz keresztül-kasul hol minden pillanatban ki van a kocsi téve a fölfordulás veszélyének. Most áthatlan egyptomi sötétség fogta el a környéket. A vakító fekete felhőkből sűrűn hüllőt alá a hóval elegyes eső, nagy cseppjei mm jéggolyócskák verdesték arczunkat. Az elszá ló fizetési ár negyedévre tárt 50 kr, egyes szám ára 12 kr.