Reformátusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1926-01-03 / 1. szám
1. szám. REFORMÁTUSOK LAPJA nyien eltévednek ebben az útvesztőben. Minden lépésben ránk leselkedik a bűn vigyorgó ábrázata és oly sokan kisérik, mint a lapok fel-fel villanó fényét a sötét éjszakában, mikor azután nem találják meg a kiutat, egy pisztolylövéssel tesznek pontot eltévesztett életük végére. Hová nézzünk, merre menjünk, hogy e bizonytalanságból kijussunk? A közélet, a társadalom olyan önző : a hatalmi kérdés, az érvényesülés rugója mozgatja a cselekedeteit, s ha egyes emberek elbuknak a nagy törtetésben, ugyan kinek a feje fáj azért, hiszen csak fogy az érvényesülni akarók száma. Az egyének élete sem mutat szebb képet. Nem más az, mint egyenes lemásolása a nagy világnak, ezért a sok tragédia, a sok eltévesztett élet, a sok pusztulás, vagy meg sem született gyermek, ezért kell a sok rendőr, bíró, börtön. Soha soha nem volt sűrűbb, kétségbeejtőbb a sötétség az emberek felett, mint a mi vigasztalan napjainkban. Amikor aztán keresi az ember lelke ebben a nagy sivatagban az oázist, hogy mint a repkény a százados tölgyön, az ő lelke is megfogódzék valami szilárd állandósághoz, hogy a földi élet kósza szele játékszerként maga előtt ne hajtsa; fülébe cseng a Megváltó biztató szava: »Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.« És az a meggyötört lélek úgy megenyhül ennek hallatára, mint az elalélt virág, ha langyos eső éri; mint egy rossz álom tűnik el a földi élet zűrzavara; odatelepül mellé Jézus és biztogatja égi szóval, édes simogatással: »Minden gondotokat Ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.« Mondja néki, hogy azért jött e világra, hogy elhigyje mindenki, hogy az Isten szerető mennyei édes Atya, aki minden gyermekét egyforma szeretettel szereti és mindenkit vár, hogy mint tékozló fiúk visszatérjünk hozzá és Turnéinkét megbánva leboruljunk előtte, hulló könnyeinkkel mosogassuk az Ő megbocsájtó, megáldó két kezét! Akkor aztán jöhet az időnek minden változása felettünk, esztendeink megemészthetik egymást, mi magunk is elindulhatunk az örökkévalóság útján, nem félünk és nem rettegünk, még ha »a hegyek a tengernek közepébe bedőlnének« is, mert vigyáz ránk az, aki »úgy szerette a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.« Deák Mihály, délutánnal, ugyancsak munkálódnak földjükön. Szénát gyűjt az egész háznép. A fehér cselédek, a gyerekek szaporán gyűjtik a rendet, a gazda meg kocsijával hordja a petrencét, rakják a boglyát. Szomorodott szívvel megy hozzájuk a lelkész. — Miért ez a nagy sietség, atyámfia, holnap is nap lészen ? A ma, az Úrnak szent napja. Vidáman, szinte gúnyosan felel vissza Gerzson. — A holnapnak is meglesz a maga tenni valója, tiszteletes uram, minthogy a mának ez a szénagyűjtés. — Jó, jó, a szorgalom dicséretes, de az Úr áldása csak azon a munkán várható, melyet a törvény szerint cselekszünk. Hat nap a miénk, a hetedik nap az Úré! — Hát isten, ünnepelünk mi ezért a kis munkáért. Nincs ez Isten akarata ellen. Legszebb imádság a munka. — Holnap is ráérnének erre és nem rontanák meg az ünnepet. — Ráérünk? Dehogy érünk. Tessék csak Mihályfalva felé nézni, milyen sötét felhő emelkedik. Ha pakliba nem tesszük ezt a gyönyörű, illatos szénát az ördögé lesz. Megázik, megrohad, nem eszi meg a jószág. — Több kárt szerez maga ezzel az ünnep megszegéssel lelkének, mint amennyit, ez a kis széna megér. Lássa az én szénám is renden van, holnap begyűjtjük és ott lesz, ahol a magáé. Gúnyosan felel Papp Gerzson. Lehet,csakhogy a tiszteletes uramét ma éjjel úgy beiszapolhatja az Ér, hogy kehes lesz tőle mind a három pejkó. Búsan hagyja ott hívét a lelkész. Alig ért haza, megeredt a zápor. Sőt nem is zápor, valóságos fellegszakadás. Másnap megjött az Ér is és bizony úgy beiszapolta az egész kőkertet, hogy a sok illatosszéna annyit sem ért, hogy összegyűjtsék. Egyedül Papp Gerzsonéknak nem tett kárt a víz, ők vasárnap délután teljesen összerakták szénájukat. Hej, drága széna lett szomorú széna lett! Amint mentek haza a gyűjtésből, bőrig áztak. Bőrig áztak, náthás lett az egész háznép kivéve az eladó lányt, Rózsát. Ez ágynak esett fel se kelt többet. Kimelegedve kapta az esőt, vékonydongájú lány volt annélkül is, tüdőgyulladást kapott és rá egy hétre, épen vasárnap délután már el is temették. Papp Gerzson szinte férfihez nem illő bálattal Megyek a falun . . . Megyek a falun végig este S feltűnik két világos ablak, Tél van, kihalt, havas az ucca, De ott egy háznál dalolgatnak. Ismerős arcuk ide látszik Víg leányoknak, legényeknek. Pereg az orsó .. fonó lányok Nórában, dalban vetélkednek. S én elnézem magát a házat S eltűnődöm hosszan felőle : Ez a ház most a téli estben A magyar dal egy új bölcsője. Ami ott bent folyik a házban Tudós könyvek szedik rendszerbe És úgy hívják, hogy népköltészet — Itt úgy hívják : hétköznap este. Szigethy Ferenc. 3