Reformátusok lapja, 1940 (26. évfolyam, 1-32. szám)

1940-01-07 / 1. szám

1. szám REFORMÁTUSOK LAPJA HÍREK — A Hétfői Körben január 15-én Teleki László gróf Az ifjúság a haza és az egyház szolgálatá­ban címen tart előadást. Az előadás fél 6 órakor kezdődik a Református Egyesületben. Ezúton is szeretettel hívunk minden érdeklődőt. — Karácsonyfa-ünnepélyeinket lapunk múlt számában közölt rend szerint megtartottuk. Ez­úton is hálás köszönetet mondunk az ünnepé­lyek rendezőinek, szereplőinek, a vasárnapi is­kolás gyermekeknek, a Leánykor és KIÉ tagjai­nak és mindazoknak, akik adományaikkal lehe­tővé tették 700 iskolásgyermek, továbbá a sze­gényház, a külső kórház és a fogház lakóinak megajándékozását. A szeretet ünnepén valóban gazdagon munkálkodott közöttünk a szeretet. — Körzeti szeretetvendégség. A nyugati egyház­rész XXII. és XXIV. körzetei f. hó 21-én d. u. 4 órakor a Leánykor Koháry­ utcai helyiségében szeretetvendégséget tartanak. E körzetek terüle­tére tartoznak a Losonczy-, Kápolna-, Simonyi-, Zimay László-, és Munkácsy-utcák.­­ A „Bethlen Kata“ Leánykor vidám műso­ros délutánja január 21-én 5 órai kezdettel az Újkollégium dísztermében lesz. E kedves alka­lomra sokak megjelenését szeretettel kérjük. — A Mártha Kör kedves karácsonyi és újévi ünnepséget rendezett. Minden vasárnap d. u. 5 órakor összejövetelt tart a lelkészi hivatalban. — Tábita gyűlés lesz január 9-én a Leánykor Koháry­ utcai helyiségében fél 4-től fél 5-ig. лоооооеюоооосоосюоооооооооеххзсххюоо& Tanyavilág Január 14-én vasárnap Városlödön (a félegyházi úti megállónál) az iskolában d. u. fél 3 órakor diakonisszalátogatás. Talfáján az iskolában d. u. fél 3 órakor diakonissza­látogatás. Kisfáiban az iskolában d. u. 2 órakor a leánygimná­zium. Belsőballószögben a kadafalvi iskolában d. u. fél 3 3 órakor a Ref. Egyesület ifj. szakosztálya. Miklóstelepen az iskolában d. u. fél 3 órakor a leány­kor. Január 21-én vasárnap Katonatelepen az iskolában fél 3 órakor diakonissza­­látogatás. Sóhordó úti iskolában fél 3 órakor diakonisszalátoga­­tás. Feketeerdőn a gyülekezeti házban fél 3 órakor a ta­nítónőképző. Kiskecskeméten az iskolában fél 3 órakor a gimná­zium. Bölcsőtől a koporsóig MEGKERESZTELTETTEK: Takács Sándor, Szeghalmi Erzsébet, Takács Lidia, Német Jenő, Szabó Tibor, Ga­lamb Ilona, Acél János, Kovács Ferenc Sándor, Ági László, Sebestyén Ilona, Horváth Juliánna, Tatár Pál András, Dobos József, Nagy József, Végh Imre, Sulák Irén, Farkas Mária Katalin, Dunszt Ferenc, Győrfi Ká­roly, Bene Mária, Mészáros János, Kuli Sára Piroska, T. Nagy Sándor, Kuli Ilona Judit, Vályit Ján­os, Zsákai Rudolf, Valkai Erzsébet, Gyulai Károly, Bárdi János, Kö­kény йпге, В. Hajagos Ágnes, Békési Sándor, Gyapjas József, Andó Sándor, B. Kovács Erzsébet, Lengyel Ilona, Kalán Gizella, Sárközi Irén, Cseh László, T. Nagy Mihály, Szalai Erzsébet, Mészáros Sándor, Gyulai Miklós, Tari János. HÁZASSÁGUKAT MEGÁLDATTÁK: Forgó József és Kovács Ilona, Bertai Antal és Pál Juliánna, Héjjas László és Király Katalin Etelka, Szabó Imre és Ács Erzsébet, Perlaki Lajos és Szíj­jártó Juliánna, Heltai Miklós és Pá­­káski Terézia, Mátyus Lajos és Kiss Erzsébet, Sallai Imre és Kiss Juliánnal, Oláh Ferenc és Csik Erzsébet, Benkő Ferenc és Patács Juliánná, Méhes Lajos és Kiss Sarolta Juliánná, Meleg Bálint és Bene Mária, Fazekas József és Balta Ilona, V. Kiss József és Csordás Magdolna, Má­­nyoki János és Horváth Lidia, Olasz József és Molnár Terézia, Fazekas László és Fazekas Erzsébet, Búzás József és Tormási Ilona, Nagy Sándor és Argyelán Mária, Fodor Balázs és Cseh Zsófia, Sima Nagy Lajos és Szentgyörgyi Judiánna, Böröczki Sándor és Búzás Juliánna, Gál Jenő és Bíró Róza, Szabó Sándor és Zsitva Juliánna, Kéri Fe­renc és Jenei Mária, Vörösmarti Mihály és Bán Zsófia, Pintér István és Balog Erzsébet, Ignác Mátyás és Tóth Mária, Mányoki István és Gyulai Juliánna, Búzás József és Tormási Ilona, Szegedi Sándor és Sima Mária, Mura­közi István és Laci Rózsa, Zilahi Kálmán és Laci Etelka, Kádár Német Mihály és Kőrös Mária, Cseh Sándor és Pető Juliánna, dr. Bézi Zsigmond és Szabó Emma Olivia, H. Tóth István és Simkó Попа, Réthey Gyula Jenő és Simala Katalin, Pap Sándor és Fazekas Sára, Gebei János és Almás­ Mária, Nagy Ferenc és Szabados Terézia, Be­­rényi Pál és Farkas Magdolna, Szabó József és Tormási Erzsébet, Szabó József és Csák Gizella, Lenkei Sándor és Varga Mária, Szaszkó József és Fekete Попа, Takács József és Kovács Erzsébet. ELTEMETTETTEK: Bán Imre 32 éves, Mózes Lidia 85 éves, Kozma Juliánna 55 éves, Biró István 95 éves, Bárdi István 25 hónapos Sebők Mária 71 éves, Török Ju­liánná­ 82 éves, Pacsa Katalin 20 hónapos, Fodor János 56 éves, T. Nagy Antal 59 éves, Csurgó József 40 éves, Oláh Erzsébet 6 hónapos, Főző Sándor 7 hónapos, Vörös József 3 hónapos, Tormási Juliánna 55 éves, Nagy János 60 éves, Czinege Gábor 62 éves, Tóbi Judit 56 éves, Hajna József 7 napos, Kéri Ferenc 42 éves, Kardos Zsuzsánna 22 éves, Molnár Teréz 64 éves, Somodi Rozália 92 éves, Nagy József 51 éves, Pető József 5 hónapos, Főző Erzsé­bet 59 éves, Laczi József 77 éves, Szabó Lajos 54 éves, Kőrözsi Mária 69 éves, Szalai József 39 éves, Harsányi Pál 76 éves, Rigó Mária 78 éves.____________________ BIBLIAI NAPTÁR Január 7, vasárnap: Máté 9:1—8, január 8, hétfő: Lu­kács 5:17—26, január 9, kedd: Máté 18:5—20, január 10, szerda: Róm. 8:31—39, január 11, csütörtök: 1. Já­nos, 1:5—10, január 12, péntek: 1. János 2:1—7, január 13, szombat: Zsolt. 32, január 14, vasárnap: Máté 9:9—13, január 15, hétfő: Lukács 5:27—32, január 16, kedd: Lu­kács 19: 1­—10, január 17, szerda: János 8:2—11, január 18, csütörtök: Lukács 7:36—50, január 19, péntek: Lu­kács 15:11—31, január 20, szombat: Zsid. 2:10—18. 3

Next