Kecskeméti színházi és sport élet, 1927 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1927-10-29 / 1. szám

2 oldal Kecskeméti Szín­házi és Sport Élet HETI KRÓNIKA. Hétről-hétre megemlékezünk e rovatban az előadásra került darabokról, a kiemelkedőbb, meg­­kapóbb alakításokról, hogy így maradandóbbá tegyük az emléke­zet számára az arra érdemes és rászolgáló színpadi produkciókat, igazán művészi teljesítménynek tekinthető ambiciózus munkát. Az első hét szenzáció számba menő előadásai voltak, a szép és megérdemelt sikert aratott Repülj fecském, Dolly, Legkisebbik Hor­váth lány című darabok mellett, Oroszország c. dráma és a Bíbor­­ruhás asszony operett. Az előbbi­ben Kabos László és Zemplényi Zoltán lenyűgöző és megrázó drá­mai erejű alakításai nyújtottak a vidéki szokásos színpadi átlag­teljesítményen messze felül állót. Bán Feliciában a társulat, aki Anna bárónő szerepét drámai hév­vel és lendülettel vetítette elénk, elsőrangú hősnőhöz jutott. A bí­­borruhás asszony Katalin cárnő­jében Koronkay Rózsi, az új pri­madonna egy csapásra beférkőzött a közönség szeretetébe. Nagyszerű, kellemes hangja, eredeti és tem­peramentumos táncai, káprázatos toilettjei mind-mind meghódították a közönséget. Turcsy Jolánban a társulat fejlett énekkultúrájú, ked­ves és bájos énekesnőjét ismertük meg. Daniss Győző, az új bon­­viván hódító, elegáns megjelenésű színész, aki a legteljesebb szim­pátiát már is magáénak mond­hatja a közönség részéről. Bojár László a tenor-bonviván a fiatal színész generáció legbiztatóbb ígérete. Pattantyús Mihály a tán­cos komikus, kedves, ügyes és szellemes, tehát mindazon kellé­kekkel rendelkezik, amelyek egy nagyszerű színészt kedvessé te­hetnek. Várady László táncos si­­heder prózai és énekes darabok­ban egyaránt a leghasználhatóbb erők egyike. Novák István lírai szerelmes a legkellemesebb or­­gánumú színészek közé tartozik. A második héten műsorra került darabok közül különösen a Zenebohócok előadása nyerte meg a közönség legteljesebb tet­szését. Ebben a darabban mutat­kozott be a közönségnek Koppány Erzsi szende, aki már ez alka­lommal is bizonyságot tett szerep­köre legalkalmasabb módon való betöltéséről. Ugyancsak e darab­ban lépett a közönség elé Gulyás Menyhért az új direktor, akit már az elmúlt héten műsorra került Legkisebbik Horváth lány ope­rettben nagy sikerrel szereplő fe­leségével, a komikai szerepkört osztatlan tetszéssel betöltő Székely

Next