Testvériség, 1883 (1. évfolyam, 1-37. szám)
1883-09-16 / 23. szám
X. ÉTTiF’OI.'Sz^bÉ-23- SZGtirtQ— ZE^ecsisereLét: 1333. szept. 13. Előfizetési ár: Egész évre ... 4 írt Félévre............2 írt Negyedévre ... 1 írt Egyes szám ára 10 kr. Előfizethetni bármely postahivatalnál. Szerkesztőség: XII. tized, homoki utca 92. szám. A lap szellemi részét illető közlemények ide címezendők, nemkülönben a hirdetések, nyílttéri közlemények és reklamácziók is. Kéziratok nem adatnak vissza. A KERESZTÉNYSÉG KÖZGAZDASÁGI és TÁRSADALMI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. SE8JELEN SINDER VASÁRNAP HEGGEL. Hirdetések és nyílttéri közlemények jutányos árakon számíttatnak. Többszöri hirdetéseknél lényeges engedmény adatik. Hivatalos hirdetményekért 3 frt számittatik. 1 é 1 - e g d i j 30 kr. minden beigtatás után. Kiadóhivatal: III. tized, homoki utca 100. sz. Minden pénzbeli küldemény ide címezendő. Héjjas József nevére. Ülésszak előtt. Néhány nap múlva ismét összeül az országgyűlés, hogy folytassa „honboldogító“ működését. Csak néhány nap még, és az otthon hűsölő honatyák fölszállingóznak a szép Budapestre, hozni törvényt, intézni ország sorsát. Bizony sok, nehéz feladat vár megoldásra, s el lehetünk készülve heves jelenetekre, érdekfeszítő ülésekre. Ott van elsősorban a horvát-ügy, nyomban utána a zsidó-ügy és több más fontos kérdés, mely ezen utolsó ülésszak alatt elintézésre, megoldásra vár. Nem célunk, sőt miután a mi lapunk nem politikai lap, nem is lehet célunk az országgyűlés bekövetkező ülésszakának szoros értelemben vett teendőinek taglalásába, bírálgatásába bocsájtkozni, de megjegyzünk jogaink határának átlépése nélkül anynyit, hogy a bekövetkező ülésszak nevezetes fordulópontot fog képezni politikai, közgazdasági és társadalmi viszonyaink átalakulásában, mivel a jelenlegi képviselőknek ez ülésszak alatt tanúsítandó magatartása irányt szaband a jövő országgyűlés mikénti megalakulásának. Azért hát ajánlatos és óhajtandó, hogy a kerületek választói kiváló figyelemmel kísérjék képviselőiknek magatartását az ülésszak fontos tárgyalásai alatt, hogy kellőleg tájékozva legyenek a felől, váljon méltóan és híven képviseli-e a nép valódi, helyesen felfogott érdekeit, s hogy teljes bizalommal felruházható lessz-e az illető újabban is a nép bizalmával. Annyival is inkább szükséges a népnek ez ülésszak alatt éberen figyelő állást foglalni el, s figyelemmel kísérni választottjainak eljárását, mert talán soha sem volt a nép annyira tájékozatlan és ismeretlen saját képviselőinek gondolkozásmódját illetőleg, a legfontosabb kérdésekben, az őt legközelebbről érintő ügyekben, — mint most. A képviselők egyszer egy év alatt, még a legnagyobb mamelukok is, — szoktak maguknak időt és fáradságot venni, hogy leereszkednek választóikhoz és beszámolnak évi működésükről, megkérdezik, tetszik-e magatartása, meg vannak-e választói eégedve működésével, s némileg kielöli irányát a fontosabb ügyeknem nézetének és követendő eljárásának, sőt a legális és feladatát telesen fölfogó képviselő, aki híven is igazán akarja az őt megválasztó népet képviselni, még meg is kérdezi választóit a főben járó dolgokon, hogy vájjon miként óhajtják ágaik érvényesítését a képviselőházban keresztülvinni, s a legális képviselő, ha a nép intenczióit nem vállalkozik illetékes helyen védelmezni, mert az talán az ő meggyőződésének nem konveniál, — hát megköszöni a benne helyezett bizalmat és — leköszön. Így volt ez ezelőtt, akkor, mikor még a képviselői mandátum nem kenyeret osztó utalvány volt csupán, hanem a nemzet és haza fölvirágoztatásán, boldogításán, önzetlenül munkálkodó hazafiak becsülettel kiérdemelt, honfiúi kötelességteljesítéssel megtartott, hazafiúi erényekkel ragyogóvá tett ama legszebb, legfényesebb puritán korona, melyet nem születés, nem kegyelem, hanem a népbizalom, a népszeretet és polgári megnyugvás tett a fenköltek, a jók és igazak fejére! Ma már azonban, a gründolás és spekuláczió aranykorában nem divat a képviselőknek a néppel „komázni“, mert hiszen azt tiltja a „nagyúri passzió“! Elég már manapság, ha három esztendőben egyszer bekukkan a „tisztelt honatya“ a kerületbe, akkor, tudniillik, mikor elérkezik a vótumok szükségessége. Vannak azonban tiszteletre méltó kivételek, akik nem feledkeznek meg a mai viszonyok között sem szép és legális kötelességükről, de ezeknek száma — fájdalom — nagyon kevés. A legtöbb képviselő csak azért ül az országházban, hogy végig alussza az üléseket és szükség esetén „leszavaz.“ De vannak olyanok is, és pedig nem kevesen, akik hónapszámra sem láthatók az üléseken. Ezeket is jó lessz figyelemmel kísérni és a számadás napján a képükhöz mázolni és értésükre adni, hogy nem azért lettek megválasztva és odaküldve, hogy egyebütt kalózoljanak, hanem azért, hogy élénk figyelemmel kísérjék a tárgyalásokat és komoly, érett megfontolással segítsenek alkotni üdvös törvényeket. És az ilyen kötelességmulasztó „honatyák“ talpára kössenek a választók úti lapot, és válaszszanak helyettük olyan embereket, akiknek esze, becsülete, elvszilárdsága, hívsége és akaratereje kezességet nyújt a felől, hogy kötelességszerű hivatásának meg tud, meg akar és meg is fog felelni. Míg a magyar országgyűlés olyan elemekből nem alakul, kik át vannak hatva a reájuk ruházott megbízatás nagy fontosságától, akik első és legfőbb hivatásuknak ismerendők képviselői kötelességeiknek elsősorban eleget tenni; akik fel tudják fogni horderejét annak, hogy a haza és nemzet sorsa kezükbe van letéve, addig okos és bölcs törvényeket, melyek a nép sanyarú helyzetén javítni hivatják, ne várjunk. Mert a mai képviselők nagy része csak spekuláczióból és sportból képviselő, bizonyítja ezt azon körülmény, hogy csak unalomból mennek az ilyenek a házba, s legfőbb vágyuk valamely zsíros hivatalba juthatni, mely miatt azután rendre hagyják ott a díszes és megtisztelő képviselői állást, s a jóhiszemű választókat. A fiatal „óriások“ mindent elkövetnek, hogy képviselők lehessenek, mert ez igen alkalmas lépcsőül szolgál a húsos fazekakhoz, melyeknek illatos gőze azután mihamarább el is kábítja a „haza reményeit“, s a lefőzött polgárság boszankodásait jóízűen kacsagja az újdonsült méltóságos úr onnét a magasból, hova a nép vállain jutott. Ily és hasonló dolgok miatt beleunt már a nép az alkotmányos élet káprázatos játékába, mert tudja, hogy ő bizony csak „játékszer“ ! Ezért nem is sokat törődik már a beszámoló beszédekkel sem, gondolja, annyit ér az csak, mint a „körösi szentelt viz.“ No hát bizony igaza is van a népnek, ha azt mondja, mert csakugyan ez a Somssich-féle kezünkbe jutott beszámoló levél is olyan ám épen, mint a „körösi szentelt viz*, melyről azt mondják, hogy „se árt, se használ. “ Megszólaltatták a „tekintélyes“ és „mélyrelátó“ öreget is. Beszédjéből kitűnik, hogy úgy szólaltatták meg és nem a saját jószántából beszélt, mert mikor Somssich meggyőződésből beszél, okosabban szokott szólani. Sem terünk, de kedvünk sincs ezzel a beszámolóval foglalkozni, mert újat nem mond, s rekriminálni nem akarunk. Somssich úr is azt ajánlja, hogy legyünk takarékosak, ne lumpoljunk, ne korcsmázzunk, hanem csak dolgozzunk, szőljünk, fonjunk, kapáljunk, ne igyunk pálinkát, bort, hanem vizet, rakjuk pénzünket takarékpénztárba, ne fenyelegjünk, hanem hozzuk össze magunkat, taníttassuk gyermekeinket és akkor rendén ressz minden. No hát ebben kulminál Somssich úr zsidó politikája, s ez igen fontos közgazdasági és társadalmi kérdést ezzel az elkoptatott szólásformákkal akarja megoldani. Ennek az értelme sem több, sem kevesebb, mint az, hogy a keresztény nép ne kutasson semmit, ne törődjön semmivel, hanem dolgozzon, kapáljon és tűrjön szép csendesen, szótlanul. Szegény csurgóink! nektek ugyan kijutott. Úgy beszél hozzátok az „öreg“, mintha mindnyájan lumpok, korcsmahősök, dologkerülő proletárok volnátok. Szegény Somssich! bizony meglátszik beszámoló levelén a betegség nyoma, melylyel mentegetődzik. Egy helyen azt is mondja Somssich úr, hogy ne együnk sokat, hanem koplaljunk, s éljünk krumpli levessel, lám a zsidó vereshagymával él, rongyosan jár, s meggazdagszik. Szóval Somssich úr zsidópolitikája olyan veszedelmes, olyan szégyenletes, hogy pirulnia kell miatta a csurgói kerület polgárainak, mert általa pelengérre állíttattak. Somssich úr nagyon téved, ha azt hiszi, hogy a zsidó vereshagymával él, sőt ellenkezőleg, a hús színe-javát ők fogyasztják el, a legrongyosabb fütyülős zsidó is lúd húst eszik akkor, mikor a telkes, házas, szőlős gazdának csak tarhonya leves, kukoricza gölődin, meg férges alma jut. Igaza van abban, hogy a magyar nép szeret társaságokban részt venni, s ott időzni, de legyen meggyőződve, hogy a zsidó is szeret, és többet is költ, mint a keresztény, és míg a keresztény megéri pár liter rész borral, addig a zsidó beázik. Csakhogy a zsidó csendesen, a magyar lármásan mulat. Vagyis: egy hatosért egy forint árát lármáz. Nem számítható egyes kivétel általános szabályként. Dorbézolók, kártyások, korhelyek mindenütt találtatnak, de ezek csak kivételek. Azt is mondja egy helyen Somssich úr, hogy tartsunk össze, mint a zsidó, s pártoljuk önfeleinket, amit egy ember nem vihet ki, azt társulás által mozdítsuk elő, s védjük a nagytőke túlkapásai ellen magunkat társulás útján. Nagyon helyes! Mi is azt akarjuk. Akarunk egyesülni a kereszténység közgazdasági érdekeinek megvédésére, megélhetésünk biztosítására és a honi termelvények fölkarolására, pártolására. De a hatalom azt ordítja fülünkbe: „Vissza“! Mi nem retirálunk, megyünk előre kitűzött czélunk felé, s ha ismét azt ordítja felénk a fékvesztett hatalom habzó szájjal, hogy: „vissza“felmegyünk az országgyűlés színe elé, kérni igazságot. Majd meglátjuk pártfogóink között lesz-e Somssich úr ?! Ha igen, úgy helyrehozta vizenyős beszámolójának erőltetett,itt-ott abszurd szofizmáit, s rokonszenvvel hajtunk meg előtte, mert jelét látandjuk a jóakaró cselekvésnek. De ha kibúvó ajtót keresve, az eszközöket az önvédelemhez megtagadja, akkor beszámolója parancsszóra készült porhintéssé törpül, s annyi értékkel sem fog bírni, mint a körösi szentelt víz. Nagy Imre.