Testvériség, 1884 (2. évfolyam, 1-39. szám)
1884-01-13 / 2. szám
XX. ’ÉrSZKT4OX*Z’JbJb&. 2- szám-Klecscsemét, 1084. ja,n a.á.13. Előfizetési ár: Egész évre . . . 4 frt Félévre............2 frt Negyedévre ... 1 frt Egyes szám ára 10 kr. Előfizethetni bármely postahivatalnál. Szerkesztőség: III. tized, homoki utca 92. szám. A lap szellemi részét illető közlemények ide címezendők, nemkülönben a hirdetések, nyílttéri közlemények és reklamácziók is. Kéziratok nem adatnak vissza. A KERESZTÉNYSÉG KÖZGAZDASÁGI és TÁRSADALMI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. SE8IELEN HIDDEN VASÁRNAP RESSEL. Hirdetések és nyílttéri közlemények jutányos árakon számíttatnak. Többszöri hirdetéseknél lényeges engedmény adatik. Hivatalos hirdetményekért 3 frt számittatik. 1 é 1 - e g d i j 30 kr. minden beigtatás után. Kiadóhivatal: III. tized, homoki utca 100. sz. Minden pénzbeli küldemény ide címezendő. Héjjas József nevére. Csak előre! ,Ad multos annos . . .* Ébredjünk fel! ... A hosszú, de nyugtalan álmok után jól fog esni a munka, hogy helyrepótoljuk mindazokat, melyeket álmodásunk alatt elvesztettünk, midőn bizalomittasan, nem féltve jogainkat, minden éber őrködés nélkül 1867. év óta az emanczipáczió egyenjogosító, de bizalmat soha nem gerjesztő párnáján oly keserédesen aludtunk. S most, miután munkálnunk kellene a jelenben, sajnosan tapasztaljuk, hogy a múlt s annak álmainkat annyira háborgató ábrándképei, a folytonos intrikák magyar nemzetünkkel s általán a kereszténységgel, oly vonások, melyek hűen tükrözik vissza az egész Bar álnokságát refinériáiban, s őszinte bizalmunk kijátszásaiban. Ezek felett törvényeket alkotni s őket a törvények hatályától megfosztani legyen törekvésünk netovábbja, mert másként nem használhatjuk azon erőinket, melyek megújultak s duzzadnak ereinkben megkettőzve a keserédes álmok után. Ébredésünk legyen a jövő sorsa, s hajnal, melyen munkálni kezdettünk, legyen az elrejtett s az emberi szivet olyannyira marczangoló eszme érvényesülése, mely milliók ajkán hordja a megsértett s letiport jogok megboszulását, s a mely már-már diadalhoz jut, midőn „viribus unitis“ destructivizmus ellen tör s azon árzeménynek ad kifejezést eszméiben, mely egyedül orvosolhatja az elmérgesedett sebeket a nemzet, a kereszténység szivében a szabadulás és aörő reményében. A tapasztalat, a siralmas meggyőződés, szomorú példák a múltból, olyanok, melyek, habár kissé késő, de mégsem végvonaglásai nemzetünknek s melyeket ébredésünk hajnalában hivatva jóvá tenni. Eszméink derült hajnalán a contradikcziókkal küzd a zsidókérdés megadásának sürgetése, melyhez bizony századok kellettek, hogy ily alakban lomborodhatott ki az eszme, milyenben Európa nemzeteinek nyomán, de lazánk zömében önállóan tűnt fel az Antisemitismus gyújtó csillaga, melynek fényét felderíteni rég kellett volna, s akkor most annak fényében boldogul élhetnénk. A nemes eszme hosszú vajúdások után végre megszülemlett nem egyesek óhajában, hanem a nép zömében, mely annyira érezte, s érzi ma is, mi az a zsidó, s mit tesz a zsidóval ígyenjogúnak lenni. Nem egyeseké ez a tulajdon, meget a liberális sajtó egyedi indifferentismusnak szeret feltüntetni, hanem közös mindnyájunkkal, kik nemzetünk többségének nyomorúságát látva s ebből okulva, czélul tűztük ki megakadályozni, sőt eszközeink birtokában megfosztani a zsidóságot e „casus belli“-től, e szívtelenségre okot adó jogaiktól. Ok és okozat áll velünk szemben, melyek után „exempla trabunt“ s egyéni meggyőződésünkben járunk el, midőn más nemzetek példájából okulva, s azok boldogságát látva, ha nem is specziális viszonyaikban, de solidáltan társadalmi, politikai és közgazdászati téren, mi is ezek megrontói ellen törünk. Nekünk is az kell, hogy népünk a múltakhoz, az ősemlékekhez fűződve szokás és erkölcseikben azok legyenek, kik voltak az ősök önzetlen jellemei, s éljünk társadalmi kapocsban, menten a „divide et vinces“ önző elvektől, melyek tönkre teszik azután a társadalmi unión kivül a politikai önállóságot, s a közgazdasági energiát, mely egyedül imponálja a nemzetek jó hírnevét s emeli azon fokra, melyen példa gyanánt tűnik fel a törekvések előtt. Ezt pedig most kevés országoknál találjuk, s fájdalom, talán hazánknál, melyben a zsidóság gondolkodás módjának „sine qua non “-ja oda tör, hogy a meglevő s nemzetközi életet tönkre tegye, mely által önuralmának tárgyául az általános érvények felett igényt szerezzen. Ez a zsidóság mai politikája: társadalmi kötelékünk szétdarabolása s annak mind anyagi, mind erkölcsi tönkrejuttatása, a politikai eszméknek függővé tétele, a közbirtokoknak összeharácsolása, melynek nyomán koldusbotot akarnak nyújtani nemzetünk úgy magas, mint a legalacsonyabb egyedeinek. Szép törekvés, s mégis szomorú példa, belférgek által tönkre téve, vesznünk el. Századunkat jellemzi a potenczia, midőn a liberalismus köpenye alatt hagyjuk bolonddá tenni magunkat s e világot rontó eszméknek örvendünk, s csak azt vesszük észre, hogy a jelentől mindinkább távol esve, a jövőben semmiből akarunk existálni. Két szélsőség: örvendeni a liberalizmusnak s azt fennen hirdetni s benne általa emésztetni, élni kenyér nélkül s mégis jövőt jósolni. Mindkettő keserű valóság s úgy hiszem nem kell commentár, nem nagy kombináczió ahhoz, hogy megitéljük, mi juttatta a kereszténységet ez érvénybe. Nem akarom ezt bőven fejtegetni, tudja ezt jól mindenki, csak mellesleg mondom: az erkölcsi és szellemi téren a liberális sajtó s a közgazdaság terén a túlhajtott uzsora s ezek összeforrva egy jellemben, a zsidófajban. A középutat vesztettük el, mely azután az emanczipáczió eszméjében magával vonta az anyagi devalvácziót a felemelt s tulságig emelt, majd a körülmények folytán lesüllyesztett árak mellett, melyekhez a zsarmatok tulsága járult, melynek folytán nem csoda, hogy a birtok maximum a minimum alá sodortatott a kereszténység részéről. Ily alakulások egy kicsikart s megadott törvényben találtak ellen eredményt, melyeket jóvá tenni egyhamar nem tud korunk, nem az emberi törekvés, ha csak törvényes után nem, mert: „Lex legem sancti“s ez közel jövőben, elvünk szentségében, az antisemita törekvésekben be fog következni. E törvények megvalósulása mellett fognak vitatni a leghevesebb s úgyszólván nemzetünknek uj életet adó küzdelmek, midőn ma már oly tisztán látjuk, hogy eszménk diadalhoz juttatása mily hatalmas pozicziót foglalt el, melynek árnya alatt elvünk szentségét, a kereszténység javát körömszakadtig, s ha kell utoló csepp vérünkig fogjuk védelmezni. Ez állást az általános elégületlenség reconstruálta, melynek megszilárdulását az uralomra jutott keresztény-ellenes pártok működése és zsarnoksága olyannyira siettet. Ez álláspontban tűnik fel a zsidókérdés mielőbbi megoldása, melyhez megindult ma már az áram, t. a mindig nagyobb mérvben terjedő antisemitikus irányzat. Valószínű, hogy e küzdelemben, mely már megindult, nem fogják letenni a fegyvert, mígnem a keresztény társadalmat s ezzel együtt a keresztény polgáriasodást végveszélyyel fenyegető „emanczipált“ zsidóságot, egyesek javai ellen törő túlsúlyától megfosztva, a kellő határok közé nem szorítja, vagy pedig, ha ez nem sikerül, moraliter tönkre nem teszi. Miután az előbb kifejtett alapokon a zsidóság, a liberalismus álarcza alatt a kereszténységnek élete, saját javának kizsákmányolására a háromas téren tör, sőt ezt már manapság helylyel-közzel el is érte, úgy, hogy alig van hatalom, mely megakadályozhatná, ha csak ezen általános reform nem, mely ma már feltűnt s őket minden tekintetben előbbi helyzetükbe rehabitálni akarja. Csakis e momentumok képesek valószínűvé tenni az európai társadalmak békés átalakulását s keresztényi túlsúlyának lehetőségét, amihez két út vezet: vagy megoldani a zsidókérdést teljesen, vagy pedig egyenesen elveszni; tertium non datur. Mert ha most az előbbi kérdés teljesen elveszett már, mert valóban bekövetkeznék a kereszténység ellen irányzott s már-már megvalósult destruktivizmus, a végső katasztrófa, mely után nincs hatalom, mely rokonszenvre bízhatná még egyszer az eltörpült s tönkresilányított kereszténységet, hogy jogot merne formálni azok ellen, kik őket uralják, s igy veszve lenne azon eszme, hogy megkísérlemi mernék megsértett, elrabolt, vagy letiport egyéni szabadságukat függetleníteni. Ezeket, ismerve a zsidóság uralom vágyát, úgy hiszem, hogy nem engedhetjük, midőn még nincs késő s a hatalom nagyobb részt kezünkben van, hogy e kedvező pillanatban, meg, habár kissé távol is esik az ősi birtok maximumtól, de nem az örvény szélén, a proletarizmusban, hogy ekkor érvényt szerezzen a nép akarata a költővel elmondva, hogy „Ész, erő és oly szent akarat, hiába sorvadozzanak egy átok súly alatt.“ Itt az idő, hogy ne legyen többé speczialitásra fektetett egyéni törekvés, hanem általános, melynek magasztos eszméi a romboló áram ellen törnek s azt a haza szent érdekeiért, s az összes kereszténység javárt veszni nem hagyják. Mert: „Még jönni kell, még jönni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek njakán . . .!“ S igy kvalizálva, még a legátkosabb helyzetben sincs jogunk kétségbe esni, mert ma már a kereszténységet uraló szent elv, az antisemitizmus össze van forrva a közös czéllal s annak fenséges eszméivel, melyekről jól jegyzi meg egyik nevezetes keresztény írónk: „az isteni gondviselés által fentartott egyház a bekövetkezendő romokból is újjá alkotandja ama czivilizácziót, melyet az egykori római birodalom romjaiból első ízben megalkotott.“ Karai H. Károly: A képviselőház és a zsidó-ügy. Mottó: Pesten a Sándor-utczában Van egy nagy taposó malom. Már tizenhat esztendeje, Hogy ott tapos a galambom, A kommandóra úgy járja, Hét országban sincsen párja. Ha az évezredek történetét figyelmesen vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy a jó akarattal párosult tudatlanság is csaknem annyi kárt okozott elettől fogva az emberiségnek, mint a rosz akarattal párosult ravaszság. Ezek közül csak az egyik is elég arra, hogy egész népeket boldogtalanítson. Hát mikor még mind a kettő, mint például nálunk, egész erővel működik, hogy ne