Testvériség, 1887 (4. évfolyam, 1-17. szám)
1887-10-09 / 6. szám
6-ik szám: czeglédiek fejéhez azok a hitvány lovagok,akik a törvények ellen és az azt alkotó többség ellen izgatnak ! Tehát egyszerre jó lett, nekik a tör- vény, mihelyt a saját bőrükről van szó? hát ők is ahhoz az intézmény-hez rohannak most segélyért, amelyet eddig a legpimaszabbul gyaláztak ! Persze a népet fanatizálni, tévútra vezetni, bolondá tenni jók a nagy szavak, a fennálló rend becsmérlése meg a czélhoz segít, de tiszteletben tartani a nép igazát, a nép kívánalmát őrültség volna, ha czipóvesztéssel jár! Hitvány csőcselék banda, melyet átleng az aljas üzérszellem! Ámde nyugodjatok meg derék czeglédiek, czéletuk el van érve. Megmutattátok a világnak, mi az igazi népfelség, s ez lelkesítő magasztos példaként áll fenn a világvégéig, s neveteket kegyelettel említik, mig magyar él e földön; szeretett gyermekieknek, a ti hű fiatoknak, igaz barátotoknak, érdekeitek legönzetlenebb bajnokának szivére balzsamot csepegtetett ragaszkodástok, szeretéstek és tiszteléstek eme fényes példája, ez többet ér annak ,száz mandátumnál!“ népünk előtt lerántottátok az adarczet a képmutatók, a svindlerek sirczáról, mely mögé a vigyorgó sátán pimasz kajánsága rejtőzött, s most már ha valamikor bebarangolják az országot a szélbáli szájhősök, bátrana szemük közé vághatja bárki a harz adózó prófétáknak: ismerünk szép maszk! Lelebbentettetek a fátyolt, mely undok képet takart, s melytől regborladva fordul el minden jóizlésű ember, s ezért ezer köszönet neked Czegléd derék népe! Ha nem lett sikere komoly, méltóságos tüntetésteknek ott a színház udvarán, hol az intrikusok szemtőlszembe ámítottak, ha nem volt sikere követelő, kérő panasztoknak ott a lakatos utczában, ne csüggedjetek, majd megadja a gyógyírt fájó sebetekre az a lovagias többség, mely veletek könnyezett, mikor ti könnyeztetek ott a Duna partján! Ez a könny nem a föld, haman az ég felé hullott. Nemes lelketek legragyogóbb ékesszóiban volt e könnyhullatás, s ha más bizonyságok nem volna igazatok ■ я———~ m 11 "T ^ гш^^шваявяимя mellett, mint szelíd' szemeiteknek záporként hulló könnye, elégnek kell tartanunk, mert a zaklatott ártatlanság is ép eigy mint az elnyomott igazság, mely Istenen és az önlelkiismereten kívül más élőbizonyságot nem talál, nem hívhat mentségére: a legmeggyőzőbb védőt és tanút megtalálja a nyugodt szemek tiszta könynyeiben, melyben a borongó kedélyt a bánatos szív érzelmeinek égi szidvárványa ragyog! Isten feleletig vonja a bírót, ki e bizonyságtételben megtévedett, benne nem hitt, vagy nem volt szive megérteni azt. Mi megértettük. Megértették a népek milliói, és midőn szivünkre ölelünk benneteket testvérként, hálát rebegve ti nektek a nagytettért, lábaitokhoz rakjuk az érdem és az igazság örökzöld koszorúját és örökre megvetjük az elvkupeczek, a szemfényvesztő, népbolondító és zsidó zsoldban álló filiszterek hitvány bandáját ! Őrizzétek, ápoljátok szivetekben azt a nemes érzést, azt a szent vonzalmat, mely fényes példaadásra buzdított benneteket és tündököljetek a romlott társadalom előtt, mint fénylő csillagok az emberiség erkölcsi egén, hogy az idők végéig hazánk dísze, büszkesége, elveink bevehetetlen erős vára legyen a ti városok, a derék, a becsületes, a törhetlen, a lelkes —Czegléd! Nagy Imre: történetünket . . . Tizennégy nap óta itt lakom a szomszéd utcoiba egy ... de miért mondjam hol?! Ma este egy férfi kísért haza . . . olyan szép gyémántgyűrű volt a kis ujján — és én egykor annyiraszerettem a gyémántokat — aranyai is voltak . . . Boldog gondolat volt ugye gyémánt gyűrűkkel és aranyokkal egy ilyen nőhöz jönni mint én? — Mikor elaludt, lehúztam újáról a gyűrűt, kivettemZsebeiből az aranyakat és szökni akartam, az ajtó csikorgóit, pokoli módon csikorgóit s a buta felébredt . . . hajdúkért kiabált, de én azért rohantam és sikerült megszöknöm s most itt, vagyok s ha tetszik, kiálts te is a hajdúk után — — — Azzal fölállt s kezeit csípőjére rakva, ■szemtelenül nézett egykori kedvese szeme közé. A férfi szil nélkül hallgatta végig az egész irtózatos történetet és nem vette le róla égő tekintetét. Néha — mintegy álomban, — a beszélő eredetiről, bűbájos arczképére forditá szemeit, a nő észrevette ezt s ő is odatekintett a falra, honnét egykori énje oly elragadólag, ifjen, szépen, ragyogón mosolygott rá vissza. Ez sok volt. A furia térdre rogyott, a szőnyegbe rejte szennyes arcait és sírt. Ez a zokogás megremegteti a férfit. Igen, igen, ez az ő hangja, az a hang, mely egykor oly szépen énekelte a ma este hallott dallamokat, az ő egykori szép, bűbájos, feledhetlen kedvese i s így érezte, hogy a falon függő arczképész A magyar nők és az antiszemitizmus. Aki a történelemben egy kevéssé is jártas, az tudni fogja, hogy a magyar nők, minden történeti nevezetességű korszakban, férjeik s gyermekeik mellett, mint ügyük előmozdítói, kisebb-nagyobb mértékben szerepeltek. Nézzünk szélylyel most, hogy e már világkérdéssé vált antiszemitizmus korszakában, mit tesznek, s mit tehetnének? Eddig biz valmi keveset tettek. Pedig igen fontos hivatásuk lenne a családban arra nézve, hogy saját körükben megtegyenek mindent, ami fenné Hány nő van, különösen kisebb városokban, aki otthon kiszámítva szerény szükségleteit, az ezekre szánt szeolvad az előtte térdelő, zokogó, undok eredetivel, kinek csak a hangja a régi, Luiza — szókta meg édesen. Egy ugrással fölemelkedett a nő és sovány karjaival átfonva őtt cserepes ajkait rátapasztó ajkaira. A kivörösödött gyermekbe, egyetlen egy gyöngéd, lágy szóra, visszalátszott térni a régi bűbáj, a régi varázs, minden. A férfi utár-már viszonozta csókjait, midőn egyszerre lárma, zaj törte meg ismét az utczát. Hirtelen az ablakhoz futott s fölránta annak szárnyait, de a másik pillanatban már ismét bezárta azokat s komolyan, szótlanul megállt a szoba közepén . A megújult lárma, az üldöző hajdúk, akik egy tolvajnő után futottak, megdermesztették egész valóját. Az eredetit többé nem volt képes egy arczképpel összetéveszteni, de mégis szánta őt. Maradjon még, ha az utcza teljesen üres lesz, elmenekülhet. Isten veled, — válaszolá a nő rekedt hangon ■— csókjaim előbb nem félemlítettek meg, most hogy újra haljád a hajdúk vad lármáját, borzadsz ugye ? — — Isten veled! Nem fogod eldobni arczképemet azért — ugye nem ? És hevesen becsapva az ajtót, távozott. A férfi kihajolt ablakán s látta,, hogy fut a városi hajdúk után, mig lassankint eltűnt még árnya is, egy szűk, szennyes utcza torkolatánál . . . akkor megfordult és leborult itt a rczkép előtt s reggelig ott maradt, zokogva szerelmi emlékein, összegét magához veszi, tán az utolsó krajczárt, mely házánál van, elmegy egyik vagy másik zsidó boltba. A zsidó tudja ugyan, hogy ez szerény anyagi viszonyok között van, de azt is tudja, hogy férjének neve és becsülete tiszta. A „mivel szolgálhatok?“ nála csak bevezetés. Meg sem várva rá a feleletet, előhordja s ajánlja számtalan régi rész, új divatának keresztelt ezek mókját. Hiába szabadkozik a nő, hogy ő egészen mást akar. Tudja ő azt (a zsidó), nem is azért mutatja, — de csak hogy „tessék megnézni, ha netán esetleg venni, vagy másnak ajánlani tetszik belőle, mert bizony ez gyönyörű kelme, az a gazdag úrnő is vett belőle“. (Persze, a zsidó már ismeri a keresztény nők hiúságát, három-négy ranggal feljebbvalót mond.) „Minthogy Nagysádat igen tisztelem, becsülöm, és régi ismerősök vagyunk, igazán nagyon olcsón a gyári áron számítnám“. A nő haboz, tudja, hogy nincs rá pénze. De hiúságának hizeleg az, hogy nála felsőbb rangúval egyformát vehet, a takarékosságnak pedig bizonyítéka az, hogy olcsón veszi és még alkudni is fog, aztán azt is megmondja, hogy nincs most nála pénz. A zsidó „mitsem tesz kérem “-jére, olyan számlával állít aztán férje elé, melyet az egész évi keresménye feleslegéből nem képes kiegyenlíteni. Ilyeneket ha figyelmesek vagyunk, naponta láthatunk a legkisebb példától a legnagyobbig. így lesz a keresztény nő gyengeségénél fogva akarata ellenére a nagyon is életkérdéses antiszemitizmusnak ellenségévé, mert férjét a zsidó lekötelezettjévé alacsonyítja, megfosztva azt Istentől nyert szabad akaratától, s elvgyakorlási képességétől. Egy igen előkelő családot ismerek, ahol a férj megfelelni látszik emberi hivatásának. Igen népszerű és gondolkozó ember. Egy ízben felmerült beszéd tárgyal a zsidókérdés közöttünk : csodálkozásomra emberem, e minden önzetlen helyes észjárású ember előtt létjogosult ügy iránt, ellenszenvet, később közönyt mutatott, neje legnagyobb megelégedésére. Az okot kutatni kezdtem, mely az embert meggyőződése ellen erre bírta. Mert, hogy nem meggyőződése, arról bizonyos vagyok, akkor, a midőn azt tudom, hogy minden keresztény emberben mintegy vele született idegenkedés, ellenszenv, vagy legalább kicsinylés van a zsidó faj iránt, kisebb-nagyobb mértékben. Hosszas kutatás után rájöttem emberem titkára. Rájöttem, hogy neje az utóbbi években, szórakozás végett a fürdői idényt Mehádiában, Karlsbadban stb. töltötte. Ehhez természetesen pénz kell. Ezzel pedig bőven csak a zsidók rendelkeznek, mint tőrrel, melylyel megfogják a kissé könnyelmű vagy figyelmetlen embereket, így járt az én ismerősöm is. Finom gyöngéd férj volt, nejének nem akarta kedvét szegni, pénzt vett fel zsidótól, mielőbbi visszafizethetés reményében. De ember tervez, Isten végez. Egyik terv és remény a másik után ment füstbe. Jött a másik fürdőidény; ha tavaly volt neje, most is mennie kell, már csak azért is, mert barátnője is megy. Hadd várjon a zsidó! (Ilyenkor aztán felmerült a kicsinylés!) Ad a másik szívesen. Adott is. Most még kevesebb pénz kell, mert a toillettehez tartozó czikkeket is hitelbe adja a becsületes kereskedő. Az ékszerész is elvár az ékszerek áráért, míg a terv valóan így megy ez évről-évre. ügy,lmg szegény férj négy-öt évre előre le let kötelezve hitelezőjének. Mert els évben váratlan csapás miatt nem fizethetett. A másodikban meg mi két évit kellett volna, de a szaporod kiadások nem engedték. Mert hiszt valljuk meg, hogy mig neje oda volt is többet megengedett magána mint szokott. Aztán legnagyobb okunk, ha neiik egészségesen menni el fürdőre, a legtöbb esetben bizony rájuk ragadt betegségeket hozni haza, milyenek: a nagyzási vágy, divatrabság és feltűnni vágyás, gonosz betegségek pedig jóval megzaporítják a rendes kiadásokat, férj lelke előtt sokszor felmerül a alacsonyító helyzet, melybe a vélt len által jutott. Bántja is sokszere vigasztalással, új remény szövéssel ott van hű, gyöngéd neje. Az egér bármily erős erejű legyen, még csak megvan mindenkinek a ma Achilles sarka. Emberünk is a jó remény fejében belenyugszik helyébe. Hiszen hitelezői derék embek, várnak bármeddig, sőt új csont is kínálnak, daczára, hogy biztosíték is inog. Szegény em örül a zsidó bizalomnak, nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy ez a kölcsön, ez már ár, szabad akaranak és elvének az ára. Hány eset van ilyen, hány emb köteleznek igy le, hasonló módon a ravasz zsidók. Igen jól tudják azt, hogy a váltóhurkot, kinek ke nyakára húzni, kinek kiabálása, veszéklése nem árt; lelkök p nincs, hogy megszánják. Így e számra szedhetik áldozataikat ez *■ , bátran. De azt is igen jól tudják hogy kivel kell mézes búzát ete igen jól tudják, hogy egy becsült okos ember mennyire képes ravságuk felderítésére, s tőlök mind kát óvni, kik vele érintkeznek, sják ők azt igen, hogy az ilyen és minden szavuk egy-egy villám, minduntalan lecsaphat s meghilhatja nyomorult tervüket. Ezeket hát nekik lépre csalni, soha lejáró váltóikkal, vagy bármiféle folyásolásokkal, amik sajnos, a nem minden téren megvannak a túlterjeszkedő hatalmaknál fog, hogy ők mennyire tudják s érzik mutatja önhittséggel teli szemüségek, mikor egyik, vagy mástkintélyes lekötelezettjükről, mintiszemitáról beszélnek előttük, önhittséggel mondja ekkor azt „Az kérem nem lesz antiszemita , az kérem okos ember“. Akarat végig simítja baloldalán levő péteri tárczáját, mintha mondaná: az nem ő az okos ember, hanem itt (a pénz), meg én.“ De kérdezik talán, hogy hát nők, kik a mai kor szerint va nevelve, mit tegyenek, ha beláti antiszemitizmus igazságát, zás alá akarnak szegődni ? Elsősorb őrizkedjenek a zsidó befolyásoló esni, s hogy ez nagyon nehéz lgyen, mivel a zsidó ravaszság s tálán, majdnem kihutatlan kár szétterjed, óvakodás és tapaszt szerzés végett olvassanak antiszt jellegű lapokat, melyek a zsidó ivásoktól menten, minden piszt utálatos tetteiket leplezettlenül tan hozzák a közönség elé. A szól, ne vegyenek tőlük semmit, ha a legolcsóbban hirdetnék ! mert arról meglehet mindenki TESTVÉRISÉG.“ 1887. Október 9.