Testvériség, 1888 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1888-01-01 / 1. szám
1. ей ám. »TESTVÉRISÉG, divat. De mikor már ezen túl vagyunk, a szenvedélyek elpihentek, és már-már feledve minden sérelem, akkor állani be egyszerű rágalmazónak, az már legalább is tisztességtelen dolog. Megvallom, hogy nem szólnék egy szót sem, ha az e fajta bődület suba, báránybőrsapka, vagy bőrkötő alól jönne, mert hisz a fogadott bérenczek és irigyelejű emberkék e nemű koncertjéhez már én szokva vagyok, s tudm, hogy mennyit ér a vaklárma. De mikor egy országos képviselő leszáll törvénhozói piedestáljáról a pocsétába, és ott hitvány emberekkel sarat gyúrni kész, hogy azzal hát megött dobálódzék orvval, engedelmet kérek, ezt eltűrnöm nem lehet, nem szabad. A jó ízlés ellen vétek ugyan, jól tudom, mikor olyan egyénekre kell hivatkoznom, akik komolyan alig jöhetnek emberszámba, de hát nem tehetek róla, ha a tisztelt honatya úr ilyenekkel komázik, és ilyenek társaságában is szükségesnek véli nymbusát a népszerűség ócska szilánkjaival körül barrikádolni, azért a hivatkozást úgy teszem meg, mint az ő „oszlop emberére“. Sántha János két hitelt érdemlő tanú előtt azt nyilatkoztatta ki, hogy dr. Horváth Ádám képviselő úr az ő házánál, mint egyik volt főkortesénél, akinek mandátumát köszönheti (ezek Sántha szavai), időközönként megjelen, hálás szívvel emlékezve meg a tőlre vett jó szolgálatokról. Egy ily látogatás alkalmával szóbajövén én és lapom, Horváth Ádám úgy nyilatkozott, hogy vigyázzanak, nehogy én ismét tévútra vezessem a népet, mert én a kormánypárt titkos embere vagyok, lapomat a kormány subvencióval látja el, és magam úgy mint lapom, a kormány és pártjának érdekeit szolgálom ! Ezt a nyilatkozatot tette mondom Sántha János két hitelt érdemlő tanú előtt, s kommentárral kísérve erősítő, hogy ezeket szóról-szóra, sőt ennél még többet is, Horváth Ádám az ő házánál személyesen beszélte el. No hát, ha ezeket Sántha János maga, vagy egy vele hasonszőrű emberke beszéli a saját szakállára, hát egyszerűen tudomásul sem veszem a már mondott okoknál fogva, de mivel ő ezt úgy tálalja fel mindenütt, mint az ő képviselőjének szájába adott szavait, s mivel a választások alatt is úgy maga Horváth Ádám, valamint fizetett csatlósai szórták világgá róllam az ily és ehhez hasonló híreket, különösen a tanyai választók között, ahol gondolták, hogy egyhamar nem jön a hír a fülembe, — fel kell tételeznem, hogy Sántha János csakugyan azt beszéli, amit Horváth Ádámtól hall és hallott. Márpedig tudja mindenki, hogy én sem politikai hitelveimtől, sem a Horváthéktól engemet oly élesen elválasztó társadalmi kérdéseket illető meggyőződésemtől soha el nem tántorodtam, hanem még akkor is ha valék, mikor más a zászlót cserben hagyta, és hű leszek, egyedül maradva is, éltem utolsó perczéig, akkor olyan cselekményeket nekem csak roszlelkűség imputálhat. Ha volt bátorságom fölemelni egy zászlót, amelynek ellensége volt a politikai hatalom, a pénz hatalma és a butaság hatalma, párosulva a féltett önérdek hatalmasainak matadorjaival, akkor talán lenne bennem elég bátorság ahhoz is, ha eszem és szívem diktálná, hogy oda menjek, ahol vágyaimat valósulva láthatnám, bármely oldal legyen is az! Távol legyen tőllem, hogy dísztelen dolognak tartsam, ha valaki kormánypárti, sőt elismerem készséggel, hogy ott van nemcsak erő, hatalom, műveltség és tudomány, de a honszeretetet sem vonom kétségbe, — de engem egy más eszme, egy más ideál vezet, mely eltér 67-től, eltér 48-tól. Az én ösvényem rögös, sivárnak látszó ugyan, de a czélnál örök tavaszt, viruló tenyészetet, szabadságot, jólétet ígér, mert az én ösvényem végczélja: független, keresztény Magyarország! Ettől soha el nem tértem, és a ki ezzel ellenkezőt állít, legyen az akárki a világon, lehet az Dr. Horváth Ádám vagy bárki más, kijelentem, hogy az egy haszontalan, nyomorult ember és hitvány rágalmazó. Nagy Imre: Jézus.*) — Krapsodikus költemény. — Irta: Pongrácz Béla. Romok. (Folytatás és vége.) Dal a palotában. Egyszer volt, hol nem volt, Jaj de kár, hogy meghalt Dinom-dánom hős királya, Száz itczés volt a kupája. Dinom-dánom hős királya Szakadatlan iddogála, *) Mutatvány szerzőnek „Jézus” czimű rapsodikus költeményéből, mely a sajtó alól kikerülve, illetékes körökben nagy feltűnést keltett speciális, Messiáda-szerű irányával, remek költői szerkezete és irodalmi becsével. A mű 12 könyvben jelen meg, s megrendelhető szerzőnél. Egy könyv ára 1 fzt. Szerk. Irodalmi csarnok. S palotája, minden éke, Aranyhaju felesége A csárdában rováson állt; Egész napon úgy iddogált. Dinom-dánom hős királya, Nem adtak bort hozomjára, Kapta magát, minden ökröt, A búzából minden köblöt Országmentén összeírta S öt éjszaka csak elitta. Dinom-dánom hős királya Gondtalanul iddogála: Ország népe étlen-szomjan Egytől-egyig a pokolban! Dinom-dánom hős királya Egyre jobban iddogála S bár a tőkén özön terme, Szűkölködött ő figyelme. Borafogytán haragjába Elnézett a mennyországba; Örök Isten, van-e korcsmád ? A csártorfán jó borocskád ? „Vitéz király, borunk volna, Paraszt is van mint a polyva; De sem ökre, sem búzája, Nem ihatsz a rovására!* Egyszer volt, hol nem volt, Jaj de kár, hogy meghalt Dinom-dánom hős királya, Száz tiszés volt a kupája! Varga, Kaczagtok? — Úgy ? — No hátkaczagjatok! Kaczagjatok e balga nép fölött! Igyátok vázzá, faljátok halálra S orditó marha légyen orrjelünk ! Kaczagtok?—Én is úgy kaczaghatok! . . . Világot gyújt elmémben a sötét: Igazság eldugott kováján Szikrát csihol kétségbeesésem ösztöne! Jólátok én: vihart sajdít e sok szamár! Kiáltsunk a földindulás elé: Jövel! hozsána szent igazság! Madás. Igazságot bizony, mit ennünk hadd legyen Ki adta nékik a jogot, ki adta, Hogy mindent csak magukba tömjenek ?