Üzenet, 1936 (1. évfolyam, 1. szám)

1936-12-01 / 1. szám

nincsenek nagy álmai, csak Istent szeretné közelebb hozni a szívekhez, mert Isten közelében megszépül a lélek és könnyebb az élet. És ha egy lélek haza talál, ha valahol egy-egy­­hajlékban több és igazabb lesz az imádság, ha valahol a tévedések és a kisértések lejtőjén valaki megáll, ha egy könny felszárad, ha egy kereszt könnyebb lesz, ha egy szív szeretet­e nyílik ennek az „Üzenet“-nek a nyomán, akkor nem volt hiábavaló a munkánk, a szeretetünk és az imádságunk. Isten nevében imádságos szeretettel adjuk át az „ Üzenet“ első számát a karácsonyi angyalok köszön­tésével : „Békesség néktek!“ Friedrich Lajos „Csendü­l-kondul új harangszó“ A „Helvéciai Protestáns Gyülekezet“ nagy ünnepre vár. Hégi vágya valósul meg december 20-­án, amikor 100 kg.-os, új harangját felszenteli. Újabb tanúsága ez helvéciai testvéreink nagy áldozatkészségének, amelyről két esztendő alatt oly sok megható példát hallottunk. Azok mindegyike arról beszél, hogy abban a seregben valóban Isten lelke munkálkodik. Könnyekig megható volt, amint vasárnaponként minden különösebb kérés nélkül jöttek a szegény hívek, s hozták filléreiket és pengőiket a szent célra. Ők már jól megértették a néma harangszó hivogatását is... Pél­dás tettüket csak mennyei fórum ítélheti meg kellőképen. Ezúttal a gyűjtés szép eredménye helyett hadd írjunk arról a lélekről, hitről, örömről, amellyel híveink várják a megkonduló harangszót. Boldogság az, hogy ezt a harangot az apáktól örökölt ősi hitnek ereje fogja megkondítani. Boldog­­­ság az, hogy amikor ez a harang Isten dicsőségét zúgja, ugyanakkor elcsendül az egyházak felé, hogy a hittestvérek szeretetének melegét oda elvigye. Az új harangszó a gyermekeiért aggódó édesanyáknak a jó fiúk Isten és egyház iránti hűségét és háláját fogja jelenteni. Boldogság az, hogy amikor elszáll a hivó szó me­sze tanyák felé, s a szeretet erejével kopogtat az ajtókon és sziveken: jertek, imádjuk az Urat, ugyanakkor tudtára adja mindenkinek, hogy egyszerű, fehér hajlékban 100—200 lélek imádkozik az Úrhoz, minden munkás magyarért és egy elárvult nép boldo­gabb, békésebb jövendőjéért. Nagy öröm az új harang. Az esendő szíveket éppen most kell istenfélelemre és emberszeretetre figyelmeztetni. Soha jobbkor nem jöhetett volna, mint most, amikor tiszta zengésű hangja siet belevegyülni száz és száz harang kiáltásába, hogy Krisztus táborát erősítse a minden pogánynál keményebb ellenségek ellen, akik szeretnének minden nemeset szétrombolni, amit valaha imádkozó, dolgozó ember véres verejték­kel alkotott. Milyen jó lesz, ha majd ünnepi harangszó töltheti be a sziveket, s kinyílnak azoknak ajtói, s a hívogató Felség az áldott orvos meggyógyítja a sebeket és le­törli a könnyeket. Oh adja a Mindenható, hogy a hit, mely annyi közönyt, kishitűséget és bűnt megtört a múltban, örök otthonra találjon a helvéciai hívek lelkében. Az Úr szolgája, a harang még jobban erősítse összetartásu­kat, áldja meg mindnyájukat, akik ércbe építették szívük minden dobbanását értelmük legszebb gondo­latát és szegénységük legdrágább filléreit. Csendüljön hát az új harang! Hívek, kik hűsé­gesen szolgáltak a martyr vér öntötte úton. “Isten országa építésén, új alkotástok legyen a legnemesebb emlék, a legkedvesebb istentisztelet. Konduljon hát az új harang! Ne féljetek még oly erős ellenségtől sem. Kereszthordozásban ne csüg­gedjetek! Ha majd fekete lesz a kenyér, mély a fáj­dalom és sajgó a seb, fordítsa te lelketek a harang nyelvét... ünnepen, hétköznapon, reggel, este, nap­sütésben, viharban azt zengi: Fölfelé nézzetek! Aki felnéz, sohasem fárad el! Aki megtalálta a lélek királyát, az többé nem kételkedik, mert Őbenne még senki sem csalódott. Csendüljön , konduljon az új harangszó! Hív­jon! Vezessen! Milyen jó lesz fáradt fejünket rátenni átszegezett kezére! Milyen jó lesz küzdeni keresztje felé? Harangszóra váró testvérek! Ezen az úton csak áldás fakadhat. Ha halljátok a hivő­ szót, feleljetek őszinte lélekkel: Megyek Uram, megyek! „­.“ H)R£K Istentisztelet. A kecskeméti evangélikus tem­plomban minden vasárnap és ünnepnap reggel 9 órakor van az istentisztelet. Bibliaórák. Értesítjük a híveket, hogy minden kedden d. u. 5 órakor a nők, fél 7 órakor pedig a férfiak részére az egyház tanácstermében (Luther­­palota I. em.) bibliaórákat tartunk, melyekre mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Vallásos est. December hó 20. án, ádvent ne­gyedik vasárnapján d. u. 5 órai kezdettel a kecske­méti középiskolások Luther Szövetsége a templomban vallásos estét rendez. Az ifjúság ádventi ünnepélyét szeretettel ajánljuk híveink figyelmébe. Helvécián december 20.-án Sárkány Béla főes­peres istentiszteletet tart, melynek keretében felszen­teli a helvéciai gyülekezet új harangját. Nagykőrösön karácsony második ünnepén reg­gel 9 órai kezdettel Sárkány Béla főesperes istentisz­teletet tart és orvacsorát oszt. Özv. Jung Antalné a nagykőrösi fiókegyház egyik legbuzgóbb tagja 4.000 pengőt adományozott egy Nagy­kőrösön építendő evangélikus gyülekezeti ház építésére. Nagykőrös városa az építendő gyülekezeti házhoz pedig telket adományozott. A mindenható Isten áldja meg az adományozókat és adományaikat. Születés, vitéz Parragh Károly tanító, körzeti iskolafelügyelőnek és nejének Czink Máriának fiuk született, aki a keresztségben Károly nevet nyert. Egységes liturgia. Mivel az ország különböző részein más és más volt az evangélikus istentisztele­tek rendje, azért D. Raffay Sándor bányakerületi püs­pök kidolgozott egy egységes istentiszteleti rendet, amit most az egész püspöki kar elfogadott és elrendelt, így most már az egész országban, minden evangélikus templomban egyforma rend szerint tartják az istentisz­teleteket. Egy evangélikus asszonytestvérünk házvezetőnői, vagy ehhez hasonló állást keres. — Címe megtudható a lelkészi hivatalb­an. Üzenet. Havonta megjelenő evangélikus hitbuzgalmi lap. Felelős szerkesztő és kiadó: Friedrich Lajos. Ev. lelkészi hivatal. — Kecskemét. Luther-palota — Telefon: 60. Hiveink a lapot ingyen kapják, előfizetők évi 3 pengőt fizetnek. Nyomatott Hungária nyomda és Lapkiadó Vállalat Kecskemét, Arany János­ u. 6. (Átjáró-udvar) Fel.: Dobos János- 4

Next