Üzenet, 1941 (6. évfolyam, 1-34. szám)

1941-01-12 / 1. szám

2 C­sillagfénynél... Irta: Friedrich Lajos Máté 2., 1 12. A napkeleti bölcsek örökszép tör­ténetében talán egyik legszebb gon­dolat az, hogy a bölcseket és ki­rályokat égi csillag vezette a világ Megváltójának bölcsője felé. Eb­­ben a gondolatban az az ősi igazság rejtőzik, hogy az ember útját két­féle csillag irányíthatja. Van földi és van égi csillag. Az előbbi olyan, mint a hulló csillagok, egyszer ki­alszik és sötétben hagyja az embark a másik örök égő kialvó földi lám­páink között. Sok-sok szomorú em­ber élettévesztésének éppen az az oka, h­ogy hullócsillagot választott magának vezérlő csillagul és nem látta meg, hogy Krisztusnak az Élő Isten Fiának az élete és tanítása az egyetlen csillag, amelyik után ér­­­demes menni és amelynek fényénél egyedül érdemes élni. A napkeleti királyoknak a bölcsesége éppen abban állott, h­ogy ők meglátták ezt, hogy ők az égen keresték azt az útmutatást, amelyik a legnagyobb öröm felé vezetgette őket. De a csillagnézéshez csönd kell. A nap­keleti bölcsek csak úgy tudták meg­látni az égi csillagot, hogy csendet parancsoltak maguk körül, hogy felfelé nézhessenek. Magatartásuk örök példaadás mindnyájunk szá­mára, hogy csendet kell teremte­nünk az életünkben. Nem érzitek mennyire hangosak vagyunk, mennyire mindig a földre nézünk és milyen kevés olyan percünk van, amikor felfelé nézünk. Bezárt szoba az életünk, ahol gondok füg­gönye takarja el az ablakot. Pedig az élethez csönd kell, mert csak csöndben látni a csillagot. És min­den függönyt le kell tépni, mert a mi sorsunk az égi csillag, Krisztus után lépni. Csillagfénynél, a Krisz­tus közelében megszépül az élet, erről beszél ma a napkeleti bölcsek története. Az első, amire megtanítanak, az, hogy a csillag, amelyik után ők mennek, az egész világé! Jézus azért született és csillagja azért ra­gyogott fel az égen, hogy az egész világ és minden ember megérkez­zen hozzá. Születésével az volt az Isten programmja, hogy új útra vezesse általa a világot. Hogy az ember végre kilépjen a sötétből, és a csillagon keresztül az Isten ar­cára nézzen, Isten azt akarta, hogy e csillagfényben ráeszméljen az ember bűnének elbírhatatlan sötét­jére. Ma azért olyan nehéz és aggo­dalmas az élet, mert a Világ a maga önzésének felhőit hajtja a Krisztus csillaga felé. A mi történelmünk fényes bizonysága annak, hogy Krisztus az egész világé és akik őt befogadják, azok olyan vezérlő csillagra tettek szert, amit a sötét­ség hatalmai sem tudnak elhomá­lyosítani. Krisztus tanítványai csil­lagfénynél harcolnak és ez­ a fény csodákat teremt. Hogy Krisztus az egész v­ilág számára született és még vannak sokan, akik vakon jár­nak a csillag alatt, ez adja meg minden keresztyén élet számára a legnagyobb parancsot, minél több embert vezetni az egyetlen csillag­zat alá. Ez az élet felelőssége, kül­detése és missziói parancsa. A napkeleti királyok a csillag után jártak, pedig ez a járás fáradságba, távolságba és áldozatba került. Mennyi fáradságot és áldozatot hoztam én azért, hogy az életem a Krisztus után menjen. Ez az evangélium ítélet is. Senki ne pa­naszkodjék, hogy eltévedt, hogy hulló csillagok kihűlt meteorjai összezúzták az élete örömét, mert maga választotta az újat és a csil­la­got. Miért nem igén­t és miért n­e­m indult el idejében a napkeleti böl­csekkel az egyetlen vezérlő és győ­­zelmet adó csillag a Krisztus élete után. És miért nem vitt másokat is. Isten egyszer számon kéri mind­azokat, akikkel az élet útján együtt meneteltünk. Ha egy vak embert látnánk botorkálni a nagyfor­­galmú város közepén, bizonyára eszünkbe jutna, hogy odamenjünk és segítsünk neki és átvezessük a biztonságos másik oldalra. Az élet útján így botorkálnak velünk és mellettünk az élet behunyt szemű vakjai, idegen és elalvó csillagok rabjai és vakjai, miért nem segítesz nekik. Vájjon a te házadból min­denki ott van a templomban? Váj­jon a te szeretteid közül mindenki­nek kivétel nélkül Krisztus a csil­laga. Miért nem? Mit tettél az érde­kükben és a jövőjükben. Tudom, ha az utcán nektek jönne az autó, amikor együtt sétáltok, biztosan el­rántanád a kedvesed a halálos ve­szedelem elől. Nos, miért hagyod, hogy bűneiben elpusztuljon. Krisz­tus az egész világé és ma az a pa­rancsa az Istennek, hogy mindenek keletről és nyugatról, egészségesek és betegek­­hozzá jöjjenek. Hogy ne­m­z а a véletlen sokszor önző sze­rencsecsillaga, hanem az égi csillag vezesse útjukat. De Krisztus nem csak az egész világ csillaga, hanem örömöt adó lény is. A napkeleti bölcsek örömé­ről is beszél az evangélium. Ez az öröm pedig a Jézussal való találko­zás életét szentelő öröme. Minden­nek van valami szent pecsétje, va­lami szent hitelesítője és elindítója. Valahol végrendeletet írnak, de alá­írás nélkül az egész értéktelen pa­piros, de amikor aláírás és pecsét kerül rá, okmánnyá lesz, amit megbecsülnek, amire vigyáznak, mert gazdagságot jelent az örökö­söknek. Valahol készül egy művészi alkotás és amíg el nem készül, nem nagy értéket jelent, de amikor rá­kerül a művész neve, akkor ez már azt jelenti, hogy az övé, az ő lelke van rajta és a világ másik táján is ez a pecsét adja meg az alkotás ér­tékét. Jézusnál ezt a hitelesítést, pe­csétet kapja meg az ember, örököse és alkotása vagyok, kézjegye és lelke én rajtam van és a világ má­sik végén is arcomon ragyog az ő dicsőségének csillagfénye, amelyik beragyogja az utamat. Jézussal ta­lálkozni azért öröm, mert benne leszek teljessé, igazán emberré. Olyan dolog ez, mintha egy gyön­­nyörű szép képet valaki kiemelne a piszokból és az árnyékból, hogy kellő világításban ragyogjon min­den szépsége. Az ember arcán iga­zán Jézus mellett látszik meg az Isten arcának szépsége. Krisztus az egész világé, tehát az enyém is lehet. Krisztus örömöt je­lent az egész világnak, tehát ne­kem is. De azért hozzá kell men­nem és ajándékot kell vinnem, mint a bölcseknek. Nem aranyat, nem tömjént és nem mirhát. Nem mormoló imádságot és nem pénz­­áldozatot. És nem úgy, hogy kap­jak érte valamit. A bölcsek nem azért vitték kincseiket, hogy be­váltsák, vagy hogy kicseréljék va­lami más királyi ajándékkal, ha­nem vitték úgy, mint hódolatukat és alázatukat. Mintha ezt mondot­ták­­Tolna: Elhoztuk Uram ezeket, hogy lássad, hogy gondoltunk rád, hogy szerettünk téged ismeretlenül is, hogy elismerünk Urunknak és Királyunknak, mi a világ fejedel­mei és bölcsei. Krisztus ezt a meg­hódolást várja ajándékul minden embertől. A napkeleti bölcsek leborultak Jézus előtt és amíg ajándékaikat átadták neki, olyan fény ragyogta be arcukat, amelyik akkor is ra­gyogott, amikor messze keletre hazaérkeztek. Itt állunk mi is Jézus világot, világító csillaga alatt és ha valaki oda adja ajándékul a szívét, olyan fény ragyog majd az arcán és útján, ami elér az otthonáig, sőt azon túl elér az élet útjára, sőt azon túl elér az örökkévalóságba. A hangszer írta: Fejér István. Néha úgy érzem, lant az életem. Muzsikál rajt egy nagy művész — a sors. Örömöt, bút, bajt, ami eszébe jut, s ha túl sokat muzsikált megun és ledob. S az lesz majd a legszebb pillanat. Mikor minden húrja egyszerre megszakad. A mi boltunk a KULTÚRA könyv- és papírüzlet Bibliák, zsoltárok, ima és énekeskönyvek

Next