Kecskeméti Ellenőr, 1905. február (4. évfolyam, 170-181. szám)

1905-02-02 / 170. szám

Kecskemét, 1905. A lap szellemi részét illető közlemények előfize­tések,hirdetések és nyílttéri közlemények G. Fekete Mihály könyvkereskedésében (Deák tér) fogad­tatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. IV-ik évfolyam, 170. szám. Csütörtök, február 2. Kecskeméti Elmér POLITIKAI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP, KEDDEN és PÉNTEKEN. Főszerkesztő: KECSKEMÉTI VILMOS. Felelős szerkesztő és kiadótulajd­onos : galásthai FEKETE MIHÁLY. Főmunkatárs: HÓNIG MANÓ. ELŐFIZETÉSI ÁRAK HELYBEN: Egész évre . . ............................................8 korona Fél évre.........................................................4 . Negyedévre....................................................2 . Egyes szám ára..........................................4 fillér. Vidékre postán küldve V. évre 2­0. 80 fillér Utazás a kormányképesség körül. Kecskemét, február 1. Alig hogy kiheverte valamelyest a szabadelvűpárt a bukás okozta macskajajt,­­ már meg a független­ségi párt miatt fáj szegénynek a feje. Országszerte panaszolják a Tisza-párti lapok, a helyi szabadelvű­párt lapja is körülhordta mai számában a véres kardot, hogy a függetlenségi párt visz­­szaél a nemzetnek beléje helyezett bi­zalmával, hogy megijedt a saját „meg­lepően“ nagy győzelmétől s hogy két kézzel hárítja el magától a dicsőséget, a mely kezeibe utalná a kormányzat irányítását. Mindenekelőtt konstatálnunk kell, hogy ebben a honfiúi keservben sok­kal kevesebb az őszinteség, mint a rosszindulatú, kártevő óhaj. Úgy áll tudniillik a dolog, hogy a bukott Tisza-párt melegen óhajtaná, ha a függetlenségi párt elutasítaná magától a nemzet ítélete által reája paran­csolt feladat teljesítését. A független­ségi párt tudniillik számolt a kormány­­rajutás lehetőségével már akkor, a­mikor belement a diadalmasan végig­­küzdött választási kampányba. Vala­mint hogy számolt ezzel a lehetőség­gel már évtizedek előtt, amikor elő­ször foglalta programmba politikai törekvéseit. Csak természetes tehát, hogy most, mikor a nemzet minden kormány­befolyás és’’ korrupció dacára is nagy többséghez juttatta a függet­lenségi pártot, csak annál fokozottabb erélylyel kívánja programmjának valóra váltását. Nem is habozott a függetlenségi párt egy percig sem átvenni az or­szág kormányzatát. Annál kevésbbé, mert hiszen a végrehajtó a hatalom tényleges átvételével birtokába juthat a kormányzati eszközöknek, amelyek segítségével egyszers mindenkorra el­vághatja sárkány­fejét a korrupciónak, amely a 67-es alap a égisze alatt 35 év óta útjába állott a választó­pol­gárok politikai óhajainak, szóval a tiszti népakarat hamisítatlan nyilvá­nításának és érvényre jutásának-Akad-e tehát józan eszű ember széles Magyarországon, aki elhiszi, hogy a függetlenségi párt önmaga kí­­nálja fel a 67-es alapnak a további kényuralmat és önszántából ajánlja fel neki ezzel a képviselőválasztások vezetését és irányítását, és ezzel azon meg nem engedett hatalmi eszközök további bitorlását, amelyek segítségé­vel az eddigi 67-es alapon álló kor­mányok megakadályozták, hogy a nemzet befolyásolatlanul nyilváníthassa legjobb meggyőződését, a­mely két­ségkívül a 48-as közjogi alap és a függetlenségi párt programmjában le­fektetett elvek érvényesítését kívánja? Aligha van józan ítéletű ember, aki ezt elhinné a bukott miniszterelnök kétségbeesett szócsöveinek. Az már aztán megint más kér­dés, hogy a függetlenségi párt min­den gondolkodás nélkül belemehet-e a kormány átvételébe a jelenleg még érvényben lévő közjogi törvények alapján. Természetes, hogy a függet­lenségi párt — ha nem akarja magát kitenni a vádnak, hogy eddig csak üres jelszóként dobta a választók közé a népszerű ,1848­-at—, most, hogy az összes politikai pártok között a leg­tekintélyesebb számban jutott be a képviselőházba, nem veheti át a kor­mányt addig, míg csak garanciát nem nyer a 67-es alap megdöntésére nézve. Mert ha nem szerezné meg előbb e garanciákat és mégis átvenné a kor­mányzatot, úgy méltán érhetné a vád, hogy csak a kormányhatalmat akarta kezeibe kaparitani és amikor tényleg hozzájutott, egyszerűen sutba dobja programját és új emberekkel bár, de a régi 67-es kormányzati irányt foly­tatja. A Kecskeméti Ellenőr eredeti tárcája, A jégről. Irta: Hónig Manó.­­ Mindez, mit eddig mondott, elvette kedvemet és erőmet a búcsúzástól, nem gondoltam semmire, csak hóra, jégre, reá, magamra, nem tudtam semmit, csak azt hogy szeretem és ő szeret és ekkor hir­telen, mint egy eszmétől megkapatva, hozzáhajoltam és lelkem egész melegével súgtam fülébe : — A sorsnak alá nem vetem magam, a viszonyokkal meg nem alkuszom, erős leszek, mint a fa, szilárd, mint a jég, — akar-e velem az élet jégpályáján keresz­tül korcsolyázni?! Már ajkán volt a válasz és én lát­tam, hogy igenre készül, midőn hirtelen hátam, m­egett egy érces, durva férfi hang hallatszott: — Már ismét evvel a semmiházi versfaragóval vagy?! Nem megmondtuk, hogy nem engedhetjük meg, hogy ily jött menttel komp­romitáld­­magad? A leány bátyja volt. E szék után kézen fogta őt és durván magával von­szolta. Közöttünk a közönség, a szenzá­ció hajhászó nép, bámészan csoportosult és én csak álltam, mint egy félholt és nem volt annyi erőm, annyi erkölcsi bá­torságom, hogy kezemet felemelve képen üssem a ripőköt. Mert az a fiú annak a lánynak bátyja volt és én azt a lányt szerettem, nagyon szerettem. Másnap eldicsekedett mindenütt a hőstettével és bepiszkolta ,hogy nem mer­tem elégtételt venni. Harmadnap kidobtak minden kaszi­nóból, a barátaim elfordultak tőlem, az utcán a nők a szemem közé röhögtek,­­ egy hét múlva elmentem a városból. Előtte való nap a lány levelet írt, melyben azt írja, hogy gyenge voltam, mint a náci, — nem akar többé látni. Hogy miatta nem bántottam a bátyját, azt ő, szegény nem tudhatta. * Egy félév múlva férjhez ment egy gazdag birtokoshoz. Az ura miatta beke­veredett valami párbajhistóriába, egysze­rűen szívén lőtték, a lakodalom után egy évvel már özvegy volt. Eddig hallgatott magáról. Tegnap itt először, íme: „Mégis csak az uram volt a gyenge és amint most már meg­tudtam, maga volt az erős. Jöjjön el, a jégpálya — az élet — örömet ígér és vár reánk.“ Mit gondoltok mit válaszoltam? „Nagysád! Sajnálom, nem megyek többé a jégre !“ * * * Elhallgatott. Mindannyian gondol­kozva néztünk magunk elé. A lámpánk kialudt, csak a gyors forralónak — melyen teánkat főztük — fénye világított, kékes színével kísérteti­esen árnyalta be a társaság tagjait. Kis ideig még ültünk, lassan kiszür­­csöltük teánkat, aztán távoztunk. Jó éjszakát ! (Vége.)

Next