Kecskeméti Ellenőr, 1905. május (4. évfolyam, 198-201. szám)

1905-05-07 / 198. szám

1905­ május 7., KECSKEMÉTI ELLENŐR 3. oldal, tetézve. A méreg jól hatott, csak még az utolsó csepp hiányzott. Klein Henriknek 3000 írtra volt szüksége az üzletéhez. Más ember a maga becsületével szerezte volna meg, ő a felesége becsülete árán. A saját kezemunkája helyett a felesége testét áldozta fel, verejték helyett a kést dobta mérlegbe, a mérleg billent; a Klein Franciska vágykielégítő testével terhelt oldalát levitte a meggyilkolt Sikora holtteteme. Klein Franciska megölte Sikorát, a szeretőjét. Hallgatása férjének tán szabadulást hozott volna, rávallása börtönt és rabságot. Klein Franciska megölte a férjét is. És Klein Franciska mégse bűnös! Bűnös a társadalom bűnös a korzó, és bűnös mindenekfelett a férje. Mert ha véresre korbácsolta volna a feleségét, mikor először bű­nösnek látta, a kiserkent vérén keresz­tül szállt volna el belőle a kísértés, a bűn ördöge, mert a férj ereje hivatott megszüntetni a feleség gyengeségét, a férj becsületérzése élét veszi az asz­­szony bűnrehajlásának, a férfi jellem­szilárdságából fakad a nő erénye. Klein Franciskát halálra ítélték a bírók! Mit sem használ! Ő meghal, de nyomában két egy másik és egy harmadik, mindaddig, míg a társada­lom áldozatainak száma oly nagy lesz, hogy sokaságával megszüntetendi a társadalom fekélyeit. Mannó: ÚJDONSÁGOK. Hock János a művészetről. Kecskemét, május 6. A városháza közgyűlési termében vasárnap délután nagy mosás volt. Hock János mosta általában a nagy magyar közönség fejét, nem feledkezve meg a kecskeméti t. c. publikumról sem. A művészet megértéséről, szere­­tetéről és pártolásáról esett a szó s csak természetes, hogy ezen közben nem a leghízelgőbb bókokkal szolgál­hatott a magyar és különösen a kecs­keméti intelligencia ez irányú tevé­kenységének. Kivált a hölgyeknek szólt a lecke, a­kiket — más nemzetek le­ányaitól épen eltérőleg — jobban ér­dekel a szomszéd- és a cseléd­ügy ál­landó szőnyegen tartása, mint a mű­vészeti események megbeszélése és felkarolása. Talán ez volt az oka an­­nak is, hogy a helybeli „szabadelvűpárti intelligentia“ hölgy tagjai távolmaradtak Hock János művészeti előadásától. Pedig még­­ ők is tanulhattak, okulhattak volna. Különösen okulhat­tak volna az ékes szavú csevegő azon panaszából, hogy nálunk Magyaror­szágon bármiféle társaságban csak po­litikáról és cselédekről beszélnek, de irodalmi és művészeti eszmékről, ese­ményekről és mozgalmakról soha. — Talán ha hallották volna a Hock Já­nos igazságait, — nem politizálnának a jótékony nőegylet rovására. S talán bevésődött volna a lelkükbe az a ta­nulságos kis lecke, a­mely a külföl­diek jól értesültségéről referált a mi művészeti apáthiánkat illetőleg. Egyebekben csak annyit mond­hatunk e felolvasás jellemzésére, hogy úgy belső értékére, mint külső szó­noki formájára nézve ez a szabad elő­adás egyike volt a legélvezetesebbek­nek, melyekben valaha részünk volt. (Pedig csak­­ Hock Jánost vagy nyolcszor hallottam eddig művészetről referálni!) Úgy a művészetek törté­netének vázlatos jellemzése, mint kü­lönösen a magyar művészet régi és jelen dicsőségének ismertetése, vala­mint a művészetpártolás lelkes propa­gandája tekintetében elsőrangú magas színvonalon állott ez az előadás, mint Hock János minden nyilvános szónoki szereplése egyáltalán, pedig megjelent a feleségének mosolygó arca, majd mintha könnyes szemeit látta volna felragyogni. Tobor kikapta a ko­csisa kezéből a gyeplőt, a lovak közé vágott és őrült vágtatással hajtotta be a szomszédos postára. Ott a verendán várta a felesége. — Tobor látta rajta, hogy ő is mennyit szenvedhetett s e pillanatban megérezte, hogy a ki ennyire szenved, az nagyon szeret. Férj és feleség egy pillanatig né­mán állottak szemben egymással. Azután Tobor odalépett az asszonyhoz s csönde­sen mondta: Bocsásson meg! Az asszony nem felelt semmit, de mikor aztán Tobor kézenfogva vezette kocsijához, némán, engedelmesen kö­vette. Tobor boldogan hozta haza a fele­séget, a­kiről érezte, hogy az egyetlen teremtés, a­ki megérti őt, a ki tudja, hogy e három nap boldogtalanságáért soha sehol sem találhat kárpótlást egyikük sem, csak egymás szívében. Végül a művészetet állította oda Hock János védőeszközül a socializ­­mus rombolásai ellen,­­ mérséklőül a sociális igazságok durva erőszakban való kitöréseivel szemben. Szavai, igazságai mélyen bevésőd­tek mindenikünk lelkébe és igazán felcsigázott érdeklődéssel tekintünk mindannyian a Hock János által va­sárnap megindított művészeti propa­ganda kecskeméti eredményei elé­ szerette mint ez az asszony. És fogja-e még valaha valaki igy szeretni ? Vádolni kezdte magát, hogy elül­dözte a feleségét. Vájjon mit csinál most ő ? Bizonyára könnyezik s a gondolatai ép úgy feléje szállnak mint az övéi , hozzá. És Tobor, a büszke Tobor másnak már sietett utána a feleségének, hogy ▼issza hívja. A mikor megérkezett kasté­lyába, ledobta magáról az úti ruhát s az­tán a kocsira ült, hogy áthajtasson a szomszédba. Az út a Tisza mentén vitt el s Tobor a nádas mellett leszállt s újra odatelepedett a szomorú füzek alá, hogy egy kissé gondolkozzék. Mit is fog mon­dani a feleségének ? Mivel fog bekö­szönteni ? Nem tudott semmi okosat kisütni. Hátha elfordult tőle végkép az asszony? Úgy érezte, hogy ezt nem tudná túlélni. Töprengve bámult a pusztaságba s végre is alkonyattájban eszmélt föl. — Ekkor eszébe jutott ismét az, hogy kietlen ma­gány, a mi reá vár, a lelki szemei előtt — Felszólamlások a választói névjegyzékek ellen. A kecskeméti felső- és alsókerület 1906. évre érvé­nyes választói névjegyzékei május hó 5-től kezdve közszemlére kitétettek Szinnyay Imre központi irodaigazgató hivatalos helyiségében, a­hol folyó hó 25-ig minden nap megtekinthetők a délelőtti órákban s a délután folya­mán le is másolhatók. Reklamációját bárki is személyesen megteheti a vá­rosi állandó központi választmányhoz. A függetlenségi párthoz tartozó polgá­roknak ez irányban szívesen nyújt közelebbi felvilágosítást a felsőkerü­letre nézve Kecskeméti Vilmos párt­jegyző (I. II. t., Hegy­ u. 83.), az alsó­kerületre nézve dr. Iványosi Szabó László pártelnök (I. I. t., Festő u.), a­kik a felszólamlásokat a párt megbízásából személyesen intézik el. — Az új közkórház helye. La­punk húsvéti száma részletesen foglalko­zott dr. Csabay Géza tb. főorvosnak az új közkórház építésére vonatkozó memo­randumával. Mint most illetékes helyről értesülünk, cikkünk tévedett a hely te­kintetében. Dr. Csabay Géza tudniillik nem a jenlegi kórház helyén, hanem a cédulaház előtti téren óhajtaná az új kór­ház építését már csak a közlekedési eszközök hozzáférhetőségére való tekin­tettel is, a­mely okból idézett cikkünk az epreskert táját aggályosnak találta. E helyreigazítást tehát — ez okból is — örömmel fogadjuk. — Ellenőrzési szemlék elhalasz­tása. Arad városa feliratot intézett a képviselőházhoz, melyben a katonai el­lenőrzési szemléknek októberről novem­berre halasztását kéri. E feliratot meg­küldte hozzájárulás végett városunk közönségének is, a melyhez annál inkább csatlakozhatunk, mert az októberi szüret nálunk is szinte lehetetlenné teszi a hadköteles tartalékos katonák részére az ellenőrzési szemléken való hosszú ácsor­­gást. — Országos Dalárünnep Kecs­keméten. Fővárosi lapokból olvassuk, hogy az Országos Magyar Daláregyesü­­let vasárnapi közgyűlésén az az­­ óhaj nyert kifejezést, hogy az egyesület 1907- ben, vagy 1909-ben Kecskeméten tartson országos dalünnepet. — Püspöki bérmaút. Csáky Károly gróf, váci püspök f. hó 2-án Kiskunmajsára utazik bérma­útra. Funkciójában Bogyó Pál kecskeméti apátplébános és Hanusz István kecskeméti főreáliskolai igazgató, sajdemi prépost is segédkezni fognak a püspöknek. — Hymen. Dr. Boér Antal csongrád­­megyei tb. főorvos nagyműveltségű, bájos leányát, Rózsikát, a­ki rokoni össze­köttetései révén kedves tagja a kecske­méti társaságoknak eljegyezte dr. Márton Jenő szabadkai honvédhuszár ezredorvos.

Next