Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. október (2. évfolyam, 193-215. szám)

1901-10-01 / 193. szám

1901. október 1. KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG 3. oldal. esélyeiről ? A szőlő rothadása, a mustnak alacsony ára mind belejátszik a kortes­­kedésbe. Hiszen hallottunk olyan szava­­vakat, hogy agyon kellene verni minden kormánypárti embert, amiért olyan ala­csony a must ára. Ne üssük agyön őket, hanem inkább sürgessük a kormányt, hogy a­mikor a vámszerződések lejárnak, Ausztria ked­véért bele ne ugorjanak megint olyan vámtételek megállapításába, a­mely az olasz borokat beözönleni engedi. * A vasárnapi események között hiába keresünk csak egy iizike pic­ikét is, sem­mi följegyezni valót nem találunk a sza­­badelvű párt beléletében. Csöndesség van ott nagyon. Dr. Szeless párthelyiségében Dömötör Sándor kir. közjegyző és vagy 8—10 pártvezér diskurálgat, de egy sem korteskedik. Az egész működésük egyébre nem terjed, mint azt a felhívást osztat­ják szét, a­melyet vasárnapi számunkban mi is közöltünk. Ettől ugyan ne riadoz­­zék dr. Kovács Pál és a pártja, ennél erő­sebb argumentumot úgy sem használnak. Dr. Nagy Mihály pártjából 10—15 párttag szombaton esteli lelkesedése után csöndesen diskurálgat és még csak annyit sem tesz, mint a felsőkerület, hogy leg­alább fölhívásban figyelmeztetné a híveket. * Hanem annál nagyobb látás-futás van a függetlenségi pártokon. A jelölt egyik utczán föl, a másikon lekocsizik és kéri a pártfeleket, hogy valamiként han­gulatba ne jöjjenek, mert most is túlsá­gos nagy már a lelkesedés. Délután pedig Szentkirályra kocsi­zott ki az egész táborkar, a róm. kath. templom tornyára a keresztet tették föl, jó alkalom a híveket együtt lelkesíteni. Nem is hiányoztak az eszközök sem: a szép szó, a nagy ígéretek, a czigányzene, a jó bor meg marék számra a­­ szivar. Ha minket tévútra nem vezettek, foganatja azért még­sem volt a verbuvá­lásnak, mert a polgártársak legnagyobb része már fölcsapott katonának a­­ nép­párthoz. Alpáron sem volt valami nagy a lelkesedés, mert a táborkar 11 tagból, a választók tábora pedig csak négy tagból állott.* Itthon az alatt igen érdekes dolgok történtek. A déli órákban gyorsan elterjedt a híre, hogy Molnár János apát lejön, a néppárttal akar tanácskozni. Azt is csak hamar megtudták, akik érdeklődnek ilyen dolgok iránt, hogy Bakonyi Mihály alsó­­kerületi néppárti vezérhez fog menni, a­hol összegyülekezve várják Molnár apátot. Jó alkalomnak tartották ezt dr. Ko­vács Pálék, hogy a jogászok múltkori meggondolatlan viselkedéséért kiengesz­teljék a haragos néppártiakat. Kovács Antal kath. főgimn. tanár, Farkas Ignátz pártelnök és Mészáros Ferencz ügyvéd a párt nevében megjelent Bakonyi Mihály házánál és az udvaron levő választóktól bocsánatot kértek a párt nevében az oko­zott kellemetlenségekért. Meg aztán egy­úttal a közeledés útját is egyengették. A néppártól e tekintetben kosarat kaptak. Kijelentették, hogy nem tartják őszintének a megbánást, mert a tanyák között meg a főkortesek azzal biztatják a választókat, hogy verjék ki onnan a papokat. Közben Molnár apát megérkezett és megkérték a küldöttséget, hogy szíves­kedjenek őket magukra hagyni. * Molnár János küldetése abból állott, hogy megnyugtassa az alsókerületi nép­párti választókat Rakovszky István el­maradása miatt. Kijelentette, hogy Rózsa-­­­gyen tüdőgyulladásban fekszik, azért nem jöhetett programmbeszédjét megtar­tói. Köszöntötte általa párthíveit és újra köszöni ragaszkodásukat. A néppárt vezetői és a választók ígéretet tettek, hogy igenis fentartják Rakovszky jelölését és rá is fognak sza­vazni. Molnár János apát (aki a budapesti délutáni gyorsvonattal érkezett) a 6 órát­kor induló gyorsvonattal visszautazott Budapestre.* A nap eseményei a felsőkerületi függetlenségi és 48-as pártkör által ren­dezett fáklyászene zárta be. Este 7 óra­kor volt a gyülekezés a Kör helyisége előtt, a­honnan 40—50 fáklya fénye mel­lett zászlók alatt indult a közönség Szap­panos István házához. Dr. Huszár Dezső üdvözölte őt, majd Kovács István ügyvéd szólt és a pártkör nevében, mint annak egyik alelnöke, átnyújtotta az örökös disz­­elnökségre vonatkozó oklevelet. Szappanos István igen meghatottan köszönte meg a mandátumot, a­melyet keblére zár és ígérte, hogy élete fogytáig nemcsak diszelnöke lesz a pártkörnek­, hanem tántoríthatatlan tagja a pártnak. Innen a piac­térre vonult a közön­ség és Farkas Ignátz új pártelnök lakása előtt állapodtak meg. Dr. Lestár Albert ügyvéd lelkes hangon üdvözölte őt. Az elnök pedig megköszönte polgártársai bizalmát, ragaszkodását. Arra kérte az „egybesereglett“ polgárokat, hogy álljon meg mindenki férfiasat­ a kibontott zászló mellett, de rendbontás, mások kisebbítése nélkül engedje lelkesedését szabad szárnyra. Még az ellentábornak nagy számban jelen volt tagjai is megéljenez­ték ezért. Sőt nekünk úgy tetszett, hogy még jobban, mint a saját párthívei. * Dr. Kovács Pálhoz vonultak ezután. Kovács Antal tartott itt gyújtó beszédet is föllelkesítette a hallgatóságot. Dr. Kovács Pál évtizedek szokásai­tól eltérően saját működését nem emlí­tette, hanem röviden a 48-as eszmék diadalát hirdetve megköszönte a kitün­tetést. A körülbelül 4000 főre tehető kö­zönség (kiváncsiak és párthívek) aztán a már ilyen alkalmakkor szokásos éktelen gyermeksivalkodás között szétoszlott. A jogászok és a fáklyavivő gyere­kek a 48 as kör elé vitték a fáklyákat, azokat kioltották, a polgárok közül csak azután tértek be többen a pártkör he­lyiségébe és résztvettek a társas­ vacsorán. * A m. t. hölgyközönség figyelmét felhívom, hogy a híres Szénássy-czég nagy minta-gyüjteménye őszi és téli divatkel­mékben, valamint selymekben is hozzám, mint a czég helybeli képviselőjéhez már megérkezett. Fenti czégtől bármely czikk helybeli üzletemben (a városi székház­­épülettel szemben) az eredeti árban meg­rendelhető. A minta gyűjteményeket kí­vánatra háznál is bemutatom Séfm­ei* 871—3—1 * A vakok iparfoglalkoztató műhelyé­ben (Templom­ utcza 96. sz.) minden nád­szék és kosárfonói munka jutányosan eszközöltetik. Kaphatók : különféle alakú kézi kosarak, továbbá ruhás-, fás-, papír- és gyümölcsszállító-kosarak, ezenkívül min­denféle alakú kisebb kosár, utazó-bőrönd és fehér kocsik. Anyakönyvi kivonat. — Szeptember 28-án. — Születések: Kecskés József rk. — Viktor Terézia rk. — Malinák Lajos, Ernő rk. — Üres Farkas Antal rk. — Mészá­ros Jolán rk. Kihirdettettek: Gombai József rk. Fekete Rozália rk. — Tószegi Sándor ref. Szántó Zsuzsánna ref. — Nagy Pál rk. Kalmár Mária rk. — Válik József rk. Far­kas Eszter rk. — Lukács János rk. Kuczka Zsuzsánna rk. — Regedei István rk. Do­bos Juliánna rk. — Zsótér János rk. özv. Boros Andrásné Domokos Juliánna rk. Nyilttér * Dr. Kovács Pálnak. Tekintetes Szerkesztőség! Szombaton késő este érkeztem haza, igy nem volt módomban ezt a levelemet a Kecskemét hasábjain megjelentetni, kérem tehát, hogy azt becses lapjukba fölvenni kegyeskedjenek. Dr. Kovács Pál, rám vonatkozó meg­jegyzésére következőket válaszolom. Hűvös szél fút észak felől. Ezt pedig dér szokta követni. Ilyenkor közelget a „szúnyogok“ és „muslinczák“ végórája. És hogy kettőnk között melyik a „szúnyog“ vagy „muslincza“, azt Kecskemét értelmes polgársága majd október másodikán fogja bebizonyítani. Ha csakugyan ,,muslincza“ volnék, mi akkor dr. Kovács Pál, aki jelölő vezér­bizottsági ülés előtt a „muslinczánál“ rimánkodott. Már a jelölésnél is pakli volt, előtte való este csinálták meg a Beretvásnál. Szeleczky vitte meg erről a hírt Szappa­nos Eleknek, ki árulhatta el ezt a titkos megbeszélést Szeleczkynek ? A „muslincza“ megmondta a maga nézetét, amikor dr. Kovács Pál nála járt könyörögni. Azt mondta dr. Kovács Pál, hogy „felajánlanám a jelöltséget az öreg Szappanos Istvánnak, de félek, hogy el­fogadja.“ Így azután Szappanos István és az egész vezérbizottság kijátszásával előre kikoholt terv szerint hajtották végre dr. Kovács Pál kijelölését. Ugyan ez alkalommal kijelentettem, hogy ameddig dr. Horváth Ádám jelölt akar lenni és azzal nem vagytok tisztá­idban, addig senkinek nem kötöm le magam. Erre azt mondta dr. Kovács Pál: „rendbe vagyok az egész famíliával, Ada tanárnak megy.“ ítélje meg ebből is a közönség dr. Kovács Pál „igazmondását.“ Ha akart, beszélhetett volna nyíltan. A jelölő gyűlés előtt együtt voltunk Beretvásnál dr. Kovács Pállal órahosszáig, ott volt Fióka Zsigmond, Horváth Ada is, ott kellett volna lenni Farkas Náczinak is, de ő jobbnak látta el nem jönni. Ekkor győződtem meg, hogy dr. Kovács Pál „pakli maiszter“, aki arra törekszik, hogy pártunk érdemes öregjét, Szappanos Istvánt sutba dobja, Horváth Adát pedig megbuktassa. Kijelentettem, hogy Horváth Ada jelölése mellett állok, ha magam maradok is, így is cselekedtem és innen van dr. Kovács Pál bősz haragja. Ez a harag fokozódott akkor, amidőn magamtartásáért dr. Kovács Pál a Le­számítoló Bankban megtámadott. Én erre azzal válaszoltam, hogy a kecskeméti értelmiség, a közvélemény elítéli itteni szereplését és azt, hogy Nagy Imre szop­tatós dajkájává vált. Azt felelte erre: „...............nagyot az úri osztályra, meg a közvéleményre.“ Kovács Pál úr! Ön sok „úri“ szava­zatra számít. Mi lesz akkor, ha ezek otthon maradnak ? Hát nem igen tisztelt dr. Kovács Pál úr! Folytassa tovább ádáz munkáját, amelylyel két kerületben bontotta meg a párt egyetértését és amelylyel a kecske­méti felsőkerületet átcsempészi a kormány­pártnak. Dr. Kovács Pál úr azt szavalta, hogy közte és Nagy Imre között semmi kü­lönbség nincs. Megerősítem, hogy igazat mondott. Azt is bizonyítom, hogy dr. Kovács Pál „nem hordott vizet a Dunába“, mert ha öndicsőítése vizzé válnék, bizony árvíz­­veszedelem fenyegetne bennünket. A „muslincza“ áll, él, a választások után is. Vájjon igy lesz e dr. Kovács Pállal és kebelbarátjával a szégyenletes bukás után? Sántha Gábor, aki nem szóval, hanem tettel igaz, és­ függetlenségi. * Azzal a megjegyzéssel adunk teret e közle­ménynek, hogy a felelősség minden irányban beküldőt terheli és hogy további vitára teret nem engedünk. Szerkesztőség.

Next