Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. december (2. évfolyam, 238-256. szám)

1901-12-03 / 238. szám

1901. dec­ember 3. KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG 3. oldal részt a törvény elrendeli, hogy ez az országgyűlés oldja meg a kérdést.“­­ Igenis — és ezt már mi bátorkodunk mondani — vegyük elő a jobbik eszünket és keressük, kutassuk az utakat, módo­kat, amelyekkel gazdasági helyzetünkön változtatni tudunk. A dikcióknak az ideje rég lejárt, fogjuk meg a dolog végét. H­Í­R­E­K. — dec. 2. — Hangverseny. A Zenekedvelők Egye­sülete által e hó 20-án rendezendő hang­verseny iránt általános az érdeklődés. A fővárosból is nyernek meg országosan is­mert nevű művészeket, nem is említve a helybeli közreműködőket, a­kik sok fő­városi művészszel fölvehetik a versenyt. Itt említjük meg, hogy az egyesület vá­lasztmánya múlt napokban Szent-Gály igazgató mellé­k­­igazgatónak Koller Fe­renc zeneiskolai tanárt választotta meg. — Új terminus. A Jótékony Nőegye­sület titkári hivatalától veszszük az érte­sítést, hogy a teazsuri nem e hó 7-én, hanem 8-án délután fogják rendezni Be­­retvás szálló nagytermében. — A gyomai választás­ Békés­ Csabá­ról írják: A központi választmány a gyomai képviselőválasztást december 9 ére tűzte ki. Győry Elek függetlenségi párti ellenjelöltje Szendrey Gerzson kecskeméti ügyvéd lesz, aki antiszemita programmal egy ízben volt már tagja­ a parlamentnek, most pedig néppárti programmal lép föl. A szocialisták Várkonyit léptetik föl. — A könyörületes szívek adománya. Zaradnek Rudolf pékmester szerencsétlen családja pillanatnyi nyomorának enyhíté­sére szerkesztőségünkhöz a következő ado­mányok folytak be : Rendetzky Istvánné küldött 5 koronát, Felmayer Ignátzné 2 koronát, Fazekas Ferenc tanár 2 koronát, Pintér Antal lakatos 2 koronát, Mészáros József 20 fillér, N. N. 10 fillér, N. N. 20 fillér, N. N. 10 fillér, N. N. 20 fillér, és egy valaki 20 fillért. Gyenes Bertalan rendőrkapitánynak átszolgáltattuk ez ösz­­szeget, aki a szerencsétlenek kezeihez jutatta. — Háziipari tanfolyam. A Gazdakör által rendezett háziipari tanfolyamra ösz­­szesen 10 munkás jelentkezett. Ingyen oktatásban részesülnek, a haskötést, ci­­rokseprő készítést megtanulhatják, a mel­lett a végzett munkának felét maguknak megtarthatják és inkább napokon­­ át a piacon fagyoskodnak, pipázgatnak és köp­ködnek, mint jó meleg helyen dolgozgas­sanak és kenyérre valót keressenek. Ne panaszkodjanak azok szegénységről és nyomorról. — A hazai ipar pártolása. A belügy­miniszter leiratot intézett a városunk tör­vényhatóságához, a­melyben felhívja, hogy a vízvezetéki vagy légszeszművek beren­dezéseinél a hazai vasipart figyelembe vegyék. Mert azelőtt nem egyszer meg­történt, hogy az öntött vascsövek szállí­­tásánál még egyenlő minőség és ár mel­lett is külföldi készítményeket fogadtak el. A miniszter rámutat arra, hogy Ma­gyarországon tíz vasgyár és még több ipartelep van, a­mely ezen a téren ver­senyre képes és kész a szállításra. Utalást tesz a miniszter a nyomott közgazdasági viszonyokra és a munkások foglalkozta­tásához fűződő fontos közgazdasági érde­kekre. Felhívja a miniszter ennélfogva a törvényhatóságot, hogy már a­z állításra vonatkozó hirdetésbe vegyék bele azt a határozatot, hogy egyenlő minőség és ár mellett a hazai vasgyárak készítményei a külföldivel szemben elsőbbséggel bír­nak. — Sajnos, hogy e tekintetben nem tudjuk támogatni a hazai ipart, mert víz­vezetéki csöveket még nagyon sok idő­­ múlva fog rendelni Kecskemét város kö­zönsége. — Erkölcsnemesítő hitel. A délvidék­nek egyes megyéjében, különösen pedig Temes­ és Torontál megyében nagyon elszaporodtak a hitelszövetkezetek és ezek közül egyeseknek vezetői a nép minden bajára kiterjesztvén figyelmüket, nem csupán a hitel, hanem az erkölcs javí­tását is feladatuknak tekintik, így az egyik torontáli községbeli szövetkezet a szaporodó vadházasságok útját be akarván vágni, kimondotta, hogy vadházasságban élőknek hitelt nem ad. Az eredmény meg­lepő volt, mert mindjárt az első évben tizennyolc ilyen pár törvényesítette házas­ságát. — Rózsa Sándor cimborája. Érdekes véletlen, hogy a betyárok rémének, Ráday Gedeon grófnak halálával egy időben érke­zik hire, hogy Lajos-Mizsén száznégy­­esztendős korában meghalt Rózsa Sándor egy cimborája, egyike azoknak, a kiket az egykori szegedi biztos üldözött. Az el­hunyt betyár Bartal István, aki 1797-ben született. 1818 ban sorozták be katonának és 1848 ig, tehát harminc esztendeig szol­gált a 13. huszárezredben. A szabadság­­harc alatt Rózsa Sándor ostoros szabad csapatához tartozott és később is annak bandájában betyárkodott. A hetvenes évek elején, a mikor már nyolcvan esztendős volt, Ráday emberei elől hat óráig tartó erős lovaglással menekült meg. Azt beszé­lik, hogy az asszonynépet soha sem sze­rette, beteg soha sem volt és egész éle­tében iszákos ember hírében állott. — A szappan drágább lesz. A sz­ap­pan fontosságát nem szükséges ismer­tetni. A szappan nemcsak mint a művelt­ség egyik tényezője fontos, hanem­ nagy szerepet játszik a mindennapi életben, az iparban és a háztartásban is, ahol telje­sen nélkülözhetlen cikk és megdrágulása egyértelmű volna a gazdasszony megadóz­tatásával, a különféle iparágak megkáro­­sodásával. A bécsi szappangyárak egye­sületének jelentése szerint a nagyobb gyá­rak mindenféle szappan árát száz kilo­grammonként négy koronával felemelték. A háziasszonyok, mosónők, iparosok nem­sokára megérzik ezt az árváltozást, abban az esetben, ha a hölgyek egy újabb gyűlésen is megerősítik döbbent állásfoglalásukat, a bajuszokat haladék­talanul leberetváltatják.“ Az újabb gyűlés azonban nem volt megtartható, mert dacára a háromszori összehívásnak, mindannyiszor csak a két hölgy jelent meg. Külön­félék.­ ­ Uszály és a bajusz. Mindenütt a művelt világon hirdettek már háborút a slepp ellen és mindenütt a világon a slepp maradt a győztes. Legfölebb enge­dett egy keveset és rövidebb lett valami­vel — rövid időre. Az üldözőin, vagyis helyesebben az ellenségein úgy állt bosz­­szút, hogy port kavart az orruk alá. De úgy látszik, az uszály hadserege most már nem éri be ezzel a boszával. Azt mondja, ha te bántod, a­mi nekem tet­szik, én is ütöm, a­mi neked tetszik. Kopenhágában tört ki legutóbb az uszály­ellenes mozgalom Vezetői és hívei ter­mészetesen férfiak voltak. Nagy energiá­val támadtak a slepp ellen és rettenetes bünlajostromot, olvastak rá. De ezt már a kópén hágai dámák se hagyták szó nél­kül. Az uszály temperamentumos hívei gyűlést tartottak és kimondották, hogy ha a férfiak harcot folytatnak a slepp ellen, ők meg megindítják a harcot a­­ bajusz ellen. Ha az uszályra rámondják, hogy terjeszti a bacillust, ezt rá lehet mondani a bajuszra is, sőt bizonyos, hogy a bajusz útján való „fertőzés“ még köz­vetlenebb. Le tehát a veszedelmes bajusz­­szal. Amint ezt a határozatot meghozták, másnap már gyűlést tartottak az uszály ellenségei. Hosszú vita után ... ravasz határozatot hoztak : „Az uszályt ellenző férfiak gyűlése elismeri, hogy mind az a vé­r melyet a bajusz ellen fölhoztak, igaz­­ jogos. Ennélfogva a gyűlés tanjai és a moz­galom barátai kötelezik magukat, hogy Gazdasszonyoknak.­ ­ Hogyan kell jó házi szapant főzni. Ahányszor harmadfél kiló zsiradékunk van a szappanhoz, annyiszor 25 liter erős lúgot kell készítenünk, úgyszintén annyi­­­­szor másfél kiló oltott meszet s két és fél kiló szódát. Már most, ha a szappan­­főzést megkezdeni akarjuk, az 52 liter lú­got vasfazékban egy negyed óráig lassan forraljuk, ezután a két és fél kiló szódát teszszük belé s megvárjuk, mig elolvad, ezt követi a másfél font mész, melyet is­mét egy negyed óráig keverünk a folya­dékkal. Ezután hozzáadjuk a harmadfél kiló zsiradékot s egyenletes lűz mellett, gyakran keverve, három óráig főzzük, mire a szappan kiöntésre (formába) ké­szen van. Irodalom. Miképpen óvjuk meg gyermekeinket a fertőző betegségektől ? Genersich Gusztáv dr. egyetemi magántanártól az országos közegészségi egyesület kolozsvári osztá­lyának kiadásában értékes kis füzet jelent meg. Nagyfontosságú és aktuális tárgyú ez a füzet, mint a címe is igazolja. Sehol sem pusztítanak annyira a ragadós beteg­ségek, mint hazánkban, sehol sem köve­telnek annyi áldozatot. Akik tudni óhajt­ják, hogy miben áll a gyermekbetegségek ellen való sikeres védekezés, azoknak ajánljuk a szakértő szerzőnek jó magyar­­sággal megírt füzetét, amelynek 40 fillér az ára. Ingatlanok forgalma. — December 2-án. — Szeless Gedeon gyermekei öreghegyi dűlő 3 hold 286 □-ös földjét megvette Szelindi György és neje 3200 koronáért. Valk József örökösei VIII. tized 18. számú házát megvette Huszár Dezső és neje 8000 koronáért. Nóta Ferenc széktói 1 hold 1485 □ -ös szőlőjét megvette Gáspár István és neje 3700 koronáért. Soós Sándorné VI. tized 169. számú házát megvette Almási István és neje 2100 koronáért. Özv. Ági Lajosné V. tized 167. sz. házát megvette a Kecskeméti Leszámítoló Bank 9600 koronáért. -A., próság. rt?íld­­!)Kt kérelem. Fiatal asszony (fér­jéhez, a­kivel érdekházasságot kötött): Ugy­e, Emil, nem fogsz haragudni, ha néha szórakozottságomban „Kedves Pál“-omnak foglak nevezni? HIRDETÉSEK. Ház-eladás! A II. tized, 257. számú Lisztes­féle ház, melyben van 2 szoba, konyha, 3 kamra — elköltözés miatt — kedvező feltételek mellett eladó. — Értekezhetni Berényi Mihálylyal, IV. tized, 281. sz. a. 942—10—7

Next