Kecskeméti Friss Ujsag, 1902. március (3. évfolyam, 44-64. szám)
1902-03-26 / 61. szám
III. évfolyam. 61 szám. 1902. szerda, március 26. 1 krajczar (2 fillér.) Egyes szia ára 2 fillér. Előfizetési ár: ■elvben, héeáes hordva •»«gyedén« . . . 1 korona. kilém.............4 korosa. Vidéki» patán UUw begyedét». • . 9 kor. M fil fáié VT*...........T kor. — M. XUSGSKXBVCKan _ FRISS ÚJSÁG (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. Megjelee minden aayi Szerkesztőség és kiadóhivatal: Badalasgy ótesa ISI. m, kova a lap ssallami és myrgi rétén vonatkozó ceaae* dolgok inténandtt. Kiadó: a Részvény-nyomda. Iparosaink érdekében. március 25. Bármennyire is tekintsünk vissza az emberi alkotások történetében alig találunk időszakot, melyben annyiféle érték, bankjegy, arany és ezüst létezett volna, mint a mi időnkben, különösen pedig hazánkban s mégis a jelenkor közgazdasági tekintetben sokkal szegényebb, nyomottabb és ínségesebb mint a múlt, bármely időszaka. Az ipartörvény megalkotása előtt, mely a céhrendszernek véget vetett, hazánk valamennyi vidéki városaiban csaknem kivétel nélkül jómódú ipartürő mesterek voltak. Miért szegényedtek el ezek ? Hazánkban a legjobb szándékok vezérelték a mérvadó férfiakat, kultúra tekintetében föltűnően haladtunk és mindaz, amit ötven év óta hazánkban alkottak, arra vall, hogy vezérlő köreink a legnemesebb intencióktól voltak áthatva és mindig szemük előtt lebegett az egész lakosság jólléte; fájdalom azonban a tények azt mutatják, hogy ez alkotásokból csak a hatalmasok, a tőkepénzesek és a nagybirtokosok húzhattak előnyt, mert mindenki, aki a legutóbbi ötven évlefolyását szemlélhette, arra a tapasztalatra kellett jutnia, hogy társadalmunk az egykor viruló és boldog középosztály rovására két táborra oszlott ; egyik részének vagyona folytonosan gyarapodik, másik része koplal és szűkölködik. Csakhogy e két tábor számaránya rémületes, ijesztő képet nyújt, amennyiben a jóllétnek örvendők ezrekre, a szűkölködők pedig milliókra rúgnak, így kellett e ennek lennie? Mikor hazánkban lefektették az első vasúti síneket, földi paradicsomról álmodoztak az emberek , s méltán, mert bizalommal tekintettek amaz idő elé, amikor a földkerekség összes népei a kényelmesebb közlekedés révén termékeiket könnyebben kicserélhetik és mint testvérnépek fognak egymással érintkezni. De a vasúti hálózat még fél akkora sem volt, mint ma és a nemzetek, élükön Németország, máris egymás ellen vámsorompókat állítottak fel, melyek itt is, amott is felszöktették a kenyér árát és megnehezítették a produktív munkát. Mi céljuk volt tehát a vasutaknak, miért építették azokat? Ván csak azért, hogy a legtávolibb vidékeken könyebben lehessen háborúskodni. E szomorú jelenség különböző és különféle okait részletesen fejtegetni rövid újságcikk keretében nem lehet. Csak egy körülményt akarunk közelebbről megvilágítani. A francia nemzeti bank legújabb kimutatása, kitünteti, hogy a banknak múlt évben leszámított váltói közül több, mint két harmadrész húsz frankon aluli összegekre szólt. Ebből kiviláglik, hogy a kisember, a cipész, aki 15 frankért egy pár cipót, a szabó, aki 20 frankért egy kabátot szállít haza, nem kénytelen hetekig, sőt hónapokig is pénzre várni, hanem elfogadványt vesz munkájára és e váltót iparegyletek, vagy szövetkezetek útján leszámítoltathatja, munkájáért tehát azonnal kap pénzt. Hogyan járnak azonban a szegény iparosok hazánkban ? Nálunk tökéletesen cselekvőképes exisztenciák tönkremennek, mert munkájukért nem kapnak idejekorán vagy egyáltalán nem kapnak pénzt. Semmiféle szabónak, cipésznek, általában semmiféle iparosnak nem kellene fizetésképtelenné válnia vagy csődbe jutnia — feltéve, hogy becsületes és szorgalmasan dolgozik — ha nálunk is volnának, mint Franciaországban, utak és módok, hogy munkájáért azonnal kapja meg néhány koronáját. Miért nem törekednek nálunk is hasonló intézményt teremteni s ilyen bankot alapítani ? Miért nem vezeti be az osztrákmagyar nemzeti bank ezt az intézményt, miért nem követi a francia nemzeti bank példáját? Általánosan tudják, hogy Franciaországban kereskedők, iparosok, kézművesek ötven éves korukban vissza- Ash' TÁP? CZA. A színpadi illúzióról. Irta: Hantos Ármin. (Folytatás.) Nekem, aki az illúziót készülök megmagyarázni, fia kissé hosszúra nyúlt is elmélkedésem, rá kellett mutatnom arra, hogy a külső tárgyak megismerése menynyire kényes és milyen sok oldalról megvitatható kérdés. Hagyjuk most már el a kérdés philosophiai oldalát. Fogadjuk el, hogy a tárgyaknak igenis vannak tulajdonságaik és mi e tit;sok ... fia csak érzékszerveink akadálytalanul működhetnek, föl is fogjuk, mi akkor az illúzió ? Röviden felelhetünk egy külső, valóban létező objectumnak, tárgynak téves felfogása. Tehát érzéki csalódás. Ha én a szél süvöltését állati hangnak, a hasbeszélő hangját más irányból jövőnek hallom, ez illúzió. Ha én holdfény mellett egy fatörzset emberi alaknak, két párhuzamos fasort a távolban mindinkább kisebbedőnek és összefutónak látok, ez illúzió. Ha egy hideg és sima tárgyat nedvesnek érzek, vagy a szúrást nem tudom megkülönböztetni egy forró tárgy megérintésétől, ez illúzió. Az illúzió felhozott példái nem éppen az érzékszervek tökéletlenségével, vagy tökéletlen műkö-désével magyarázandók, mint inkább av- val, fies'" az értelem fogja föl hibásan a hatást. Legyen szabad azon ígérettel, hogy magyarra is lefordítom, Kant és Goethe ide vonatkozó mondását idéznem : „Die Sinne betrügen nicht, mondja Kant, weshalb der Irthum immer nur dem werr stände zur Last fällt“. Az érzékek nem csalnak, a tévedés az értelemre hárítandó. •Goethe úgy mondja: „Den Sinnen darfst du kühn vertrauen, Kein Falches lassen sie Dich schauen, Wenn Dein Verstand Dich Wirch erhält.“ Az érzékeknek bátran hihetsz, azok nem mutatnak hamisat, ha az értelmed helyén van. De mondok példát, ahol nyilvánvalóan az értelem hamis felfogása az oka az illúziónak. Mikor a kisgyerek játékkardot köt az oldalára, csákót tesz a fejére és generálisnak képzeli magát. Vagy mikor a kislány a játékbabával úgy játszik mint élővel. Itt nyilván egyik érzék sincs megcsalva, csupán a hamis fölfogás lehet oka az illúziónak. A másik érzéki csalódás, a hallucináció, abban különbözik az illúziótól, hogy ott külső objektum, külső inger nélkül jelenik meg az érzet. A hallucináció oka tehát csak a szervekben beállt rendellenesség lehet. Mikor a fülünk megcsendül, amikor szemünk szikrákat lát, mindannyiszor a hallucináció egyszerű esetével van dolgunk. De fölléphetnek komplikáltabb jelenségek is, mint emberi alakok, szellemek. Pascal, a nagy gondolkodó, ülőhelye mellett állandóan mély, tátongó, tűzben álló örvényt látott. Olivarez herceg belehalt a félelembe, hogy egy látomás éjjelnappal üldözi, hiába győzték meg, hogy az egész csak képzelődés. Benvenuto Cellini a börtönben a Madonnát vélte látni. Hobess, a materialista philosophus, nem maradhatott éjjel gyertya nélkül, mert különben kísérteteket látott. Nikolai, német írónak megjelent elhalt fia és körülbelül fél óráig időzött nála. A hallucinációnak nevezetes históriai példái még Sokrates démonja (daimonion), egy belső hang, amely őt gyermekkorától fogva kisérte és neki jelentékeny, jelentéktelen dolgokban tanácsot adott; továbbá az a szózat, amely Jeanne d’ Arc-ot, az orléansi szűzt harcba szólította. Az esthetikai értelemben az illúzió a természet utánzását jelenti a művészetekben. Nem lehet a célom fejtegetni, hogy ez egyes művészetek mennyiben és hogyan viszik keresztül ezt az illúziót. Ezúttal csupán a színművészet, a színpad illúziójához akarok egy-két szerény gondolatot fűzni, nem elméletekre, hanem inkább átélt személyes tapasztalataimra támaszkodva. A színpadot közkézen forgó frázissal a világot jelentő deszkáknak szokták nevezni. És joggal. Amit mi ott látunk, hallunk, azt voltaképpen nem ott és nem akkor (este 8 vagy 9 órakor) látjuk és halljuk, hanem a látottakat és hallottakat mintegy belevetítjük a világba. Nekünk tehát meg kell feledkeznünk arról, hogy ami történik, csak a színpadon történik, hogy akik ott cselekednek, beszélnek, éreznek, gondolkodnak, csak fölbérelt játékosok. Amennyiben tehát