Kecskeméti Friss Ujsag, 1902. április (3. évfolyam, 65-85. szám)

1902-04-02 / 65. szám

2. oldal sics egységesítő munkája, mikor az ő elvük a széttartás. De épp ebből az ellenkezésből győződünk meg arról, hogy Wlassics miniszter rendelete csak­­ugyan veszedelmes fegyver a széthú­zók ellen s az ellenzésből győződünk meg legjobban a miniszteri rendelet értékéről. Egyébként e miniszteri rendelet nemcsak lényegével, de szövegével méltán eseménynek mondható. Kibon­takozva a hivatalos formák nyűgéből, lendülettel ajánlja a tanítói kar figyel­mébe ezt az intézményt etikai érté­kéért, amelylyel az ily egyesületek bírnak. Nálunk szinte szokatlan benső­­séggel van megfogalmazva e rendelet, látszik belőle, hogy a miniszter lelké­vel is, nemcsak eszével csü­gg ez intéz­ményen, amelynek kulturális és társa­dalmi értékével teljesen tisztába van. Kisebb jelentőségű, de jellemző Wlassics egy másik rendelete is, mely e héten került nyilvánosságra. A nagy nyilvánossággal is szorgalomra ser­kenti az ifjúságot. A hivatalos lapban közzététeti ezentúl Wlassiss mindazok nevét, akik bármely iskolát kitűnő eredménynyel végeznek. A szorgalmas tehetséget így akarja jutalmazni a miniszter. Nem a hiúság becézgetése ez, hanem serkentés a versenyre, buzdítás a haladásra. Az ifjúság bizonyára buzgolkodni fog, megszerezze e kitüntetést; válogatás­­ nélkül valamennyi kitűnő tagja az ifjúságnak részesülni fog e kitüntetés­ben s megteremti így a miniszter az egyenlőséget azok között, akik szor­galmukkal s tehetségükkel egyaránt megérdemlik. Wlassics minisztert e reformtörek­véseiért méltán köszönthetjük. A ma­gyar kultúráért és a magyar társada­lomért való ilyen munkálkodás nem halad el nyomtalanul a magyar kul­túra és a magyar társadalom felett, tettézett, hanem olyan volt mint egy falat kenyér, vagy pogácsa alma a lurkók zse­bében, a­kik bámész képpel nézegettek a mesh ram mélázó arcára. Nagy nehezen eltelt a délelőtt. Ebéd közben pedig, mely nagyon is kurta és aznap kivételesen unalmas, rideg vala, Torkos kényszerült bevallani magának, hogy „páros élet a legszebb a világon !“ Sőt bizonyosan el is énekelte, ha ugyan ismeretes volt még akkor tájban ez a nóta. Valamint arra is rájött csakhamar, hogy az a folytonosan előtte táncoló szempár veszedelmesen hasonlít a Sándor Er­zsiéhez. Az estéket a pappal szokta eltöl­teni. Beszélgetésnek lehetne nevezni idő­töltésüket, ha ugyan a Torkos bólogatá­­sait és hin­getéseit beszédnek vehetné az ember, de hát sajnálattal kell bevalla­­nunk, hogy kántor uram a beszédben­ egy kissé járatlan vola. A pap tartotta őt szóval mindaddig, míg úgy 10 óra táj­ban a kelementelkiből annyi került az asztalra és onnan a kántor torkába, a mennyi épen elégséges volt hangulat­­változtatásra. Ilyenkor aztán szerepet cseréltek. A kántor beszélt folytonosan és énekelt, a pap pedig hallgatta. A nevezett nap estéjén igen későre érkezett meg krízis órája. A papnak fel­tűnt egy kissé s már kezdett kimerülni a trécselésben. Azonban a mi késik, nem múlik, tartja a példaszó s végre a Torkos beszédje is megeredt. Hosszas csűrés-csa­varás után lassanként kibökte azt is, mi A házasság és a társadalom, irta: Hanusz István. A családalapítás olyan öröm, a­mely teherrel jár, azért nem mindenütt egyforma az arra való önkéntes vállalkozás. Egy amerikai polgár azon a címen indított váló pert a felesége ellen, hogy az őt 7 év alatt 10 gyermekkel ajándékozta meg. Úgy írták a lapok 1901-ben. Életcél pedig a házasság mindenütt, csak a hozzávezető eszközök különbözők. Előázsia görög-olasz népe között a jobb házak leányai is készek mindenre,­­ ha megvan a reményük, hogy valamely elhamarkodott lépésüket házas­sággal tehetik jóvá , a vagyontalanok meg tervszerűleg éveken át válogatatlan üzel­mekkel gyűjtik a hozományukat vőlegé­­nyek tudtával és elnézésével. Telosz görög sziget Rodosz közelé­ben annyira oldalt esik a világforgalom­tól, hogy olykor évek telnek bele, míg ott gőzhajó kiköt; meg is maradtak ott az ősi szokások. Ezek egyike az, hogy csak a legöregebb nővérnek van öröksége, a többi neki csak szolgálója, sőt a férjé­nek oldallagos felesége. Ezen keresztény többnejűségen nem bír változtatni a görög egyház, noha igen vallásos a teloszi nép, de az ősi gyakorlattól eltérni nem haj­landó, noha tudja, hogy az pogányos szokás maradvány. Törekszik is az állam előmozdítani a házasságkötéseket, mert a család a társadalom igazi alapja, de a gyarmatosítás­­ is csak azon a réven sikeres. Baden-Povel tábornok azt írja, hogy az alakuló gyar­matokban a civilizáció legigazibb apostola a nő, ő szoktatja családi életre, az otthon hoz a korcsmázó gyarmatost. Az angol Womens Emigration Society évente 3—4 száz nőt szállít Kanadába, Afrikába, Ausz­tráliába s ritka dolog, hogy valamelyik egy év alatt férjhez ne menne. Újabban a német gyarmat-kormány 60 nőt vitt Afrikába hasonló célból, ellátja őket egy évig, de tovább nem is kell, mert annyi idő alatt szét­kapkodják őket. (Folyt. köv.) KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG 1902. április 2. szívét terhelő, nem kis álmélkodására tiszteletes principálisnak. Először az emberi indulat támadt fel a tiszteletesben , mondhatnék irigység­nek. Hogy ime a kántor megelőzte. Igye­kezett lebeszélni szándékáról, élénk szí­nekkel festvén a legényélet gyönyörűsé­geit. De Torkos már nem volt kapacitál­ható állapotban. Végre aztán megegyeztek, hogy Torkos egy kissé Mózes lévén a beszéd művészetében, maga mellé veszi Áront, azaz Szentgyörgyi tiszteletes urat s lemennek Kőrispatakba leánynézőbe, sőt, ha kedveznek a körülmények , leány­­kérőbe. A tiszteletes magára vállalta, hogy olyan kérő beszédet tart, melyre Erzsikének a szive, de még a szülőké is, ha csak kőből nincsen, hajlani fog s még a farsangon csapnak olyan lakodalmat, milyent nem látott még a két kántori pa­­ródia. Elhatározásukat még meglocsolgat­­ták egy kicsit, hogy annál szilárdabban álljon, de már Torkos csak tántorogva forogva bandukolt haza. A jövő remény­sége okozó-e, vagy a bor, nehéz eldön­teni. Mivelhogy addig derekasan megállta Torkos mindenféle borral szemben a sarat. Elkövetkezők a következő hét is. Lomhán teltek ugyan a napok kánto­ramnak, de azért elteltek. Valamelyes cí­men — már elfelejtettem — vakációt adtak a nagyreményű fiatalságnak s összefogva a perv­a fakóval (egyik a papé s másik a kántoré vala) leröpültek Kőrispatakba. Szívesen fogadtatának Sándor Antal kántor uram és háznépe által. Felosztot­ták hamarjában a szerepet, hogy a pap a lányt, Torkos meg az apját készítgeti elő a nevezetes eseményre. Ellenkezőleg kellett volna ugyan történni, de már említik, hogy Torkosnál nehéz helyen állott a beszéd. Az apa mellett még volt alkalom ebbéli hiányosságának takargatá­­sára, de a lánynál vajmi kevés. Eltelt a nap és őket ott marasztot­­ták még a másikra is.. Hanem a­mint nyugalomra tértek, az alvás előtti beszél­getésnél a pap olyan magasztalólag be­szélt a lányról, hogy Torkos uramnak felnyílhatott volna a szeme. Azonban a jó bor és a szíves fogadtatás annyira a fejébe szállt, hogy ott már gondolko­zásnak nem maradt hely. Másnap reggel aztán megbeszélget­ték, hogy délben dűlőre juttatják az ügyet. A szereposztás aznap is a régiben maradt. De kételkedünk, hogy Erzsike és a pap között Torkosról folyt volna a beszéd. Sőt azt is bátran állíthatjuk, hogy ezen dél­­előttön nem egyszer esett csorba a tisz­teletes szónoki tehetségén. No de beszélt a száj helyett a szem és az Erzsikéé is, bár nagyobbára szempillája alá rejtette, olyan ékesszólást fejtett ki, hogy Szent­györgyi Bertalan állapotváltozást­­kezdett érezni átillása alatt. Torkos pedig mit sem sejtve hallgatá ez alatt a Sándor Antal bátyja ura gazdasági fejtegetéseit. (Vége köv.) HÍREK. Kecskemét, ápril. 1. Beretvás. A régi cégér még kinn marad to­vábbra is a nagy szálló homlokzatán; maga a régi ember azonban, az ő örök figyelmetességével, örök elevenségével, örök udvariasságával nem fog többé a vendégekre mosolyogni. Gazdát cserél a „Beretvás“ s ezzel egy darab jellegzetes Kecskemét vész el ismét a köztudatból, mely változhatik jobbra, változhatik rosz­­szabbra, de semmiesetre sem lesz az, ami eddig volt. Gyerekkoromból én még em­lékszem az öreg Beretvásra is, a Körösi utca sártengerének közepéből kiemelkedő alacsony falú sárga házra, melyben a most búcsúzó Beretvás Pál szülei szolgálták ki ezt a vakmerő idegent, akit a sora baja idehozott. Ebből az ütött-kopott viskóból fejlesztette Beretvás Pál a mai emeletes palotát, villamos világításával, derült nagy, oszlopos termeivel, angol rézbúto­­raival, modern kiszolgálásával,­­ euró­pai színvonalával. Bent pedig ízes ma­gyar konyha, tiszta kecskeméti bor fo­gadta a vendéget. A szálló olyan volt, mint a tulajdonosa: kívülről európai, be­lülről kecskeméti, mind a kettőnek a jó tulajdonságait egyesítve magában. Ha va­lahogy az öreg Beretvás feltámadhatna sírjából, maga se ismerne rá se a ven­dégfogadójára, se a fiára. A debreceni Bika, a váradi Rózsabokor, a pozsonyi Palugyay, a kassai Schalkház mellett országos nevezetesség lett a kecskeméti Beretvás is, a­melyet magasztalva em­legettek mindenfelé s ha írómesterember vetődött belé véletlenül, nem is mulasz­totta el megénekelni. Mi kecskemétiek egyszer-egyszer zsörtölődtünk vele, hébe-­­ hóba panaszkodtunk is rá, de mikor al­kalom kínálkozott rá, hogy kitegyen ma­gáért Beretvás, akkor mindig büszkén lehetett rá számítani. Városunknak éppen

Next