Kecskeméti Hiradó, 1915. január-június (3. évfolyam, 2-30. szám)

1915-01-11 / 2. szám

1915. január 11. Kecskeméti Híradó 2. szám. — 3. oldal: bajtársunk s mi véle egyek, testvérek vagyunk a nagy háború minden dicső­séges erőfeszítésében. Hisz egy célért és egy ellenség ellen harcolunk egy lélekkel: a mi győzelmünk az ő győ­zelmük, az ő dicsőségük és szenve­désük a mienk s kiontott vérük is testvériesen a mienkkel egyesül a nagy küzdelem e hősi napjaiban. Becsület, tisztelet és szeretet az igaz ügyért helytálló vitéz török nem­zetnek! Ám e rokonszenv és bajtársi együttérzés részünkről ne csak szavak­ban nyilvánuljon, a velük való egység tettekkel domborodjék ki a háború minden vonatkozásaiban. A sebesült török bajtársaink gon­dozására alakult Vörös-Félhold­ Egye­­sület testvéri szózattal fordult hozzánk, magyarokhoz. Nemes munkájában, melyet a Vöröskereszt mintájára foly­tat, a mi segítségünket is kéri. E fel­hívás meleg érzést, testvéri készséget kell, hogy ébresszen a magyar társa­dalomban. Gondoljunk az ügyünkért, érettünk harcoló és sebesülő távoli török bajtársakra s az irgalom jelképe a Kereszt nevében adakozzunk a Fél­hold irgalmas céljaira. A rokonérzés hálás, szép bizo­nyítéka lesz ez a magyar társadalom részéről. Adakozzunk! A gyűjtött ado­mányokat mi rendeltetési helyükre, a Vörös-Félholdhoz juttatjuk. Budapest, 1914. Syilvester napján. fl „Vörös-Félhold" támogatására alakadult Országos Bizottság. özv. Károlyi Istvánná orflf Kuen-Hoffervári Károly elnöknő elnök és a nagy bizottság. A nő szerepe a háború alatt, gondolkodni se tudok. Megáll az eszem, ha másra akarják terelni működését, üres falakra méred tekintetem s túl akár nézni falon vagy képeken, füleim süketek más beszédre ... De a háború, annak ezerféle esélye, borzalmai, hőstettei, veszélye és diadala, katonáink győzelme vagy halála ez, ami lekötve tartja minden figyelmemet. Minden idegszálam végsőkig feszítve, ér­zésem húrjait örök rezgésbe tartja úgy, hogy felváltva sírok és ujjongok. Hogy én most társadalmi conventi­­óknak éljek, látogatásokat tegyek, fecseg­jek semmiségről, mi máskor az élet fű­szere volt? Volt, — de már nem az. Úgy gondo­lom, más is, mindenki velem érez, érzi, tudja a nagy idők súlyát; érzi, hogy olyan történelmi időknek vagyunk részesei, ame­lyet századok múlva is emlegetnek, s mely örök időkre nagy betűkkel lesz a történe­lem könyvébe az utódok részére följegyezve bevésve. Tanulmány tárgya lesz évszázado­kon át, nemcsak a háború, a harcok me­nete, a hadvezérek taktikája, fortélya, zse­­niálítása, vagy baklövése, szerencséje vagy balsorsa — de még nekünk itthon, vagy hátramaradottaknak megszokott kényelmünk­ben élőknek is minden tette, élete, szo­kása, áldozatkészsége vagy önzése, mun­kássága vagy közönye. Ha nyerünk, ha bukunk, itt az otthonunkban, katonáink bölcsőjénél, iskoláinál, városaink, országunk vezetőinél fogják kutatni, keresni a diadal, a győzelem vagy a bukás okát. Mert ugye­bár, ha gyűlölt is előttünk az alattomos, mindig tőrrel, gyilokkal dolgozó szerb nép, soha senki se tagadhatja meg tőle, hogy hazáját lángolón, fanatikusan szerető s azért nemcsak maga kész minden pillanat­ban harcba, sőt halálba menni, de a szó szoros értelmében mindenét kész ismért feláldozni, nemcsak vagyonát, de még gyer­mekei életét is. Megtanították az apró gye­rek sereget bombát dobni, puskát elsütni, pedig jól tudhatták, hogy az a gyermek csak egyszer fogja a bombát eldobni, vagy a puskát elsütni és azután már halálfia,­­ mert a mi katonáink se hagyhatják bosszu­­latlanul az orvtámadást. Asszonyok által közvetlen a rajvonal mögött összeszedni sebesültjeiket és biztos helyre menekülni velük, míg a mi sebesültjeink többször vér­zettek el ápolók hiánya miatt. És ők ezt mind a szívükben élő vágyért tették, hazá­­jukat nagynak, dicsőnek tudni, bárha az életök árán is . . . Ezért ők lehetnek mél­tatlan ellenségek, de vitézségek, önfeláldo­zások eltagadhatatlan­ nekik. Úgy , örültem, mikor láttam, hogy már másnap beszélni kezdtek. Így ápoltam őket 4 napig. Bandi bácsi kieszközölte a polgármester úrnál, hogy másik kórházba vigyék őket. De csak kettőt, egy ott ma­radt magában. Azt azután is gondoztam, adtam neki fehérneműt. Nagyon kért, hogy vitessem őt hozzánk, de nem mertem, fél­tem az oroszoktól. Mikor 8-án nagy lövöl­dözés volt, félt szegény, én sem mertem hozzámenni s igy szegény éhen volt aznap. Hason csúszott az ajtóig (mert a lábai le vannak fagyva) és onnan kiabált segítségért. Egy asszony a hátára vette és elvitte abba a kis viskóba, ott a temető mellett, aztán eljött hozzám ennivalóért. Vittem szegény­nek és mikor elmondtam neki, hogy a mi katonáink már itt vannak, sirt örömében. Mikor kórházba vittük két társaihoz, a má­sik szobában­­ hallott katonánk holtestét találtuk. Szegények már örökös pihenőre tértek. Ott feküdtek addig, míg a mi kato­náink el nem temették katonai pompával őket. Soltészné szobájában egy sebesült muszka meghalt és ott feküdt 10 napig. Az oroszok még el sem temették. No de elég már kedves gyermekeim, töltsétek el a szép karácsonyt jó kedvvel. Hisz körülöttetek nincs annyi szomorú kép és emlék mint nálunk, írjatok gyakran és sokat. Csókol szeretettel A mi részünkről nem mondhatjuk azt, hogy az utolsó ember, is elment a a harcba, aki mehetett volna. Bizony akad­tak elegen, akik keresték és meg is talál­ták a kibúvót. És sajátságos tünet, hogy éppen ezek, akik örökké kritizáltak, örök** hitetlenkedtek, nem bíztak a vezetőségben, kételkedtek harcosainkban, de jó­maguk nyu­godtan ültek itthon . . . Nem tudom meg­állni, hogy itt el ne mondjak egy párbe­szédet, mely egy németországi pensióban egy vásárhelyi és egy berlini hölgy között történt. A magyar nő elpanaszolta, hogy egy fia a harctéren van, és most a másik fia, aki még igen fiatal, önként el akart menni. Persze nem engedtük — végezte be beszédét. Önök nem engedték azt, aki önként akar menni hazája védelmére? Cso­dálkozott a német nő. Hiszen úgy tudom, Magyarország is veszélyben van s a ma­gyarok nagyon szeretik hazájukat. A ma­gyar nő erre kissé megrestelkedve, elkezd mentegetőzni, hogy ő nem annyira volt el­lene, mint inkább a férje. Mit a férje? — kérdezte a német hölgy. — Engedje meg, még azt megértem, ha egy anya szive gyengébb és félti a fiát, de hogy egy férfi ne engedje hazájáért harcolni fiát, ezt egy magyar emberrel nem tettem volna föl! Maga, ez a magyar úrnő beszélte el, hogy csaknem megsemmisülve a szégyentől vált el a berlini asszonytól... De hát ezek kivételek, ne is beszéljünk róluk sokat. (Folyt. köv.) — A háború tanulságai. — Irta és felolvasta: Pócsy Györgyné, Tisztelt hallgatóim! Meglehet, hogy Önök én tőlem mást vártak volna fölolvasásom tárgyául, mint a háborút. Valami vigabbat, vagy kellemetes sebbet, de engedjék meg, én másról még 50 fill. 1 kg. kenyér 1 K. 1 kg. hús 2 K. 1 1. tej 54 fillér, és ha még lehetne kapni. Ezek valóságos ázsiai állapotok, de remél­hetőleg hamar megváltoznak, mert a ható­ságok emberfeletti munkát végeznek, csak­hogy a megszállás előtti állapotok vissza­térjenek. Hát bizony édes fiacskáim, a legjobb akarat mellett sem küldhetek nektek semmit, mert bizony nem tudom, nekünk is lesz-e még kenyerünk is, mert itt mindnyájan csak katonai kenyeret eszünk. Tehát legyen nek­tek a karácsonyi ajándék az, hogy hála Is­tennek már túl vagyunk a veszedelmen és hogy mamátoknak semmi baja sem történt. Gyűjtöm a háborús emlékeket, már van két srapnelem. Majd ha egy kicsit be­fagy, elmegyek megnézni a csata színhelyét. Mikor bejöttek az oroszok, ott a járvány kórházban maradtak szegény katonáink, mindenki elmenekült, csak ők maradtak ott. 4 napig voltak minden élelem nélkül. Azt gondoltam, meghasad a szívem, de oda­menni nem mertünk, féltünk a muszkáktól. Bandi bácsi végre megkapta az engedélyt az orosz kommandótól és így elmentem a kórházba, ha kolera kórház is és vittem nekik reggelit. Soha sem felejtem el azt a képet! Három katonánk feküdt ott négy napig, hideg szobában és még csak vizük sem volt. Mikor meglátták az enni valót, csak a szemükkel kértek, mert már beszélni sem tudtak. Bandi, bácsi mindennap be­futott nekik, én meg naponta enni vittem Anyá­kotok. HÍREK. Özv. Pataky Imréné halála. Alig hogy felocsúdtunk a váratlan sze­rencsétlenség hatásai alól, mely néhány héttel ezelőtt özv. Pataky Imréné úrnőt érte, s már is lesújtott reánk, amitől úgy féltünk, a szo­morít halálhír. A jótékonyság legnemesebb­­szivü angyala, özv. Pataky Imréné, nincs többé, mérhetetlen szenvedéseitől megvál­­totta a halál. Reá nézve megváltás volt, de az itthagyottaknak soha nem pótolható, fáj­dalmas veszteség a széplelkü, nemesszivü, aranyos kedélyű „Sarolta néni“ halála. Nyu­godjanak békén áldott hamvai, melyeket ezrek gyászoló bánatkönnyei kisérnek örök nyugalomra. — A Prof. Egyesület Leányköre szerdán este fél 9 órakor tombolával egy­bekötött teaestély rendez. — Dr. Katona Ernő meghalt. A legmélyebb megdöbbenéssel és őszinte rész­véttel vesszük a lesújtó gyászhírt dr. Katona Ernő földmivelésügyi miniszteri titkár hir­telen villámcsapásként ható haláláról. Benne a legodaadóbb családtag, a leghűbb barát, a tevékeny, tehetséges hivatalnok és író, kiben lapunk is egyik illusztris munkatársát gyászolja — hanyatlott a könyörtelen halál karjaiba férfikora delén, tettereje teljében. Mindannyiunk fájdalmas részvéte kiséri a siri magányba városunk kiváló fiát. — Egy polgárőr bravúrja. Egyik éber köteleségtudó polgárőr, különben tanár­ember, hivatása teljesítése közben éppen abban a pillanatban csípte nyakon a tol­vajt, amikor a város tuajjdonát képező fák mellől a karókat kihuzogatta. A tettenért tolvajt a rendőrség kezére adta. — Férfi női ruhában. Tegnap a Nagykőrösi­ utcán egyik szemfüles detekti­­vünket figyelmessé tette két kis­lány be­szélgetése egy előttük haladó női ruhába öltözött egyénről, hogy az nem nő, hanem férfi. A gyanús egyént, aki­ a zálogházba ment a detektív igazolásra szólította fel és a rendőrség kihágási osztályán előállította. Ott alapos vizsgálat után kitűnt, hogy tényleg férfi, de 13 éves kora óta női ru­hában jár, hosszú hajat hord, ami állítása szerint hozzátartozik foglalkozásához, mivel" nőimitátornak mondta magát. Előkelő, nagy­kőrösi rokonságáról kigondolt meséje ha­zugságnak bizonyult, Nagykőrös nem is fogadta el, hanem csak Balassagyarmat, ahová őt is teloncolták.

Next