Kecskeméti Hiradó, 1915. július-december (3. évfolyam, 31-58. szám)

1915-07-05 / 31. szám

31. szám. KECSKEMÉTI HÍRADÓ 3. oldal: senkinek kifogása. Azután pedig mindenik hivatalnok nemcsak 7—12, hanem megválasz­tásától haláláig, vagy nyugdíjaztatásáig min­denkor hivatalnok, még a pihenésre szánt esti órákban is, ha hivatalának köre, vagy természete úgy kívánja. Fogadni mernék, hogy a polgármester úr nem a bejelentések­ről írott illemszabályok kódexét ütötte volna fel X lapon az n-ik .-nál, hanem ha itthon lett volna, bizonyára elment volna az ő vá­rosának székházába s ő vezette volna be őket, mint házigazda a vendégeit a mi ékes dísztermünkbe és a kivilágított erkélyre, nem a türelmetlenül várakozó, tüntető polgárság soraiban, vagy valamelyik ablakban várta volna, hogyan is jutnak be azok az ud­variatlan katona emberek a városházá­ra, mit csinálnak ott magukban s egyál­talán hogy intéződik el az ügy. — Ej, de hagyjuk, te is igazat adsz nekem, de mint a jó védő ügyvéd, mutatod, hogy azért is át lehet a folyót úszni üszkös szalmaszálon. De különben menjünk, innen kezdve már láttuk a képet. A ma esti mű­sor igazán nagyszerű volt. És mennek. Csak azt nem értem, honnan tudja ez az úr, hogy nagyszerű volt a műsor? Hisz’ mindig beszéltek. Azt hi­szem, előbb is. No mindegy, most már majd figyelhetek a képekre én is. Figyelő. Katonák megvendégelése. Ragyogó kép. A lomhán kóválygó, ősziesen szürke fellegek mintegy varázs­ütésre visszavonulnak a mennyei kulisszák mögé s a derült napfény tiszta, kék égről mosolyog alá, mihelyt az első virágcsokrot gondos leánykezek elhelyezik a Szabadság­tér fehér asztalán. Derülten, benső örömmel mosolyog itt mindenki. A nagyszámú bájos leánysereg, míg egymással versenyezve, szebbnél-szebb virágdíszekkel ékesítik az asztalokat és dúsan felszerelik enni-inni va­lóval. Boldog, jóleső öröm a járókelők, körülállók szemeiben, akik mind vendéglá­tók ma, mert mindenki hozzájárul ehhez a szeretetvendégséghez. A belső, lelki meg­elégedés derűje ragyog az értelmi szerző­nek, az üdvösebbnél üdvösebb tervek ki­fogyhatatlan auktorának Molnár Antalnak az arcán. „Megmondtam, gyerekek, még délelőtt, hogy ilyen szép időnk lesz!“ – adja az instrukciókat. A fákat diszítő cserkészfiúknak, akiket különben a rendezés minden fázisá­ban elejétől végig nagy buzgalommal lát­A külvilág gondját-baját feledve, mély áhitattal lépi át a küszöböt. Allah imádása­­kor mást nem forgathat fejében az ő igaz híve, hanem átengedi magát neki teljesen, övé a teste, a lelke, minden gondolata, minden lehelete. Hódoló imádatában össze­olvad vele, rajta kívül nincs senki, semmi, ha mellette bármi történik is, nem vesz róla tudomást, nem ezen a világon él. A balkáni háború idején, Szalonikiben a görög anyaszentegyház buzgó keresztyén hívei ezeket a pogány muzulmánokat még imájuk közben, a mecsetekben is megro­hanták s miután a kívül hagyott lábbeliket elrabolták, a gyanútlanul imádkozókat le­gyilkolták, mert a kereszténység és a kul­túraterjesztés nevében irtani kellett a bar­bár törököt. Az igazhivő mohamedán pedig utolsó pillanatáig mormolja áhitatos imája szavait, panasz nélkül fogadja az istenfélő szeretet és a kultúra lovagjainak halálos csapásait. Némelyek azt mondják: Keleti nem­törődömség az ilyen gyámoltalan viselkedés, mások, hogy ez a földiekről teljesen meg­feledkező, mély vallásosság . . . Az imént­­ megszólított katonámmal néztem meg a mecsetet. A XVI. század közepén építtette a hatalmas Szulejmán szultán, akinek a sírja is ott van a mecset mögötti temetőben, valamint legkedvesebb feleségének, Roxolanenak a sírja is. A há­romhajós mecset közepén óriási oszlopokon nyugszik az Aja Sophia kupolájánál is ma­gasabb, hatalmas templomkupola. Az egész mecset igen díszes, építésekor már magas fokon állott az ozmán építőművészet. Kijövet még soká elbeszélgettünk a mecsetudvar régi platánjai és cyprusai alatt. Mikor a többiek is megtudák, hogy magyar van közöttük, örömmel csoportosultak oda — három útitársammal együtt voltunk ott — és erősítgettük a török-magyar testvéri szeretetet, közös haraggal kelve ki az olaszok kapzsi támadása ellen. Az én katonám Mytiléne szigetéről való volt s kérdésemre, hogy szívesen megy-e a harcba, mohón kiáltja: — Ez a legfőbb óhajom ! Nem enged­jük jogtalanul háborgatni a padisah birto­kát! É­s szemeiben harci dicsőségre vágyó lelkesedés tüze lobban fel. Örömmel áldo­zom vérem, életem, hisz’ Allah jóvolta kárpótol, a földi szenvedésekért, csak sze­gény öreg édesatyámat sajnálom, akit nem segíthetek, ha nem térek többé vissza . . . Késő estig együtt maradtunk a barát­ságos török katonákkal. Mikor utoljára búcsúztam a harctérre induló mytilénei katonámtól, megígértem, hogy bucsuüdvözletét átadom atyjának, mert néhány hét múlva Mytiléne mellett vitt el utam s a hajók ott rendesen időznek jó néhány órát. De a szegény öreg, akit a szigeten sokan ismertek, már akkorra meg­tért a próféta mennyei seregébe, utolsó szavai bizonyára fiára kértek áldást a ha­talmas Allahtól. Sokszor megjelenik lelki szemeim előtt az a harci kedvtől lángoló mytilénei katona, meg a többi társai és büszke öröm fog el, ha arra gondolok, hogy ilyen lelkes szövetségeseink állják útját az északi fehér­mezők romboló orosz tömegének. Szarabul­­nak nincs többé érckapuja, de acélos az izom fiai karjaiban, s lankadatlan a harci hevület szívükben. Rajtuk nem fognak di­adalmaskodni !­tunk szorgoskodni. Jóleső érzés, boldog mosoly a megvendégelt hősök szemeiben és hála szava az ajkaikon. A vidám zajba a katonazene andalitó keringőinek, bájos románcainak, lelkesítő indulóinak melódiája vegyül s az egész tarka, változatos, derült kép a késő esti órákig marad együtt s a körülhömpölygő nagyközönség alkot hozzá széles keretet. Öröm, megelégedés, vidámság, zene, diadalérzet! Sebesült hőseink! Nem ellenérték akart ám ez lenni gigászi küzdelmeitekért, nem elfeledtetése annak, hogy félkezetek, lábatok Lembergnél maradt, nem. Vájjon lehetne nektek méltó ellenértéket adni ? Bizony nem. Csupán meg akarjuk mutatni, hogy szeretetünk kiapadhatatlan, hogy szi­vünk értetek dobban, veletek érez s szere­tetünk melegét akarjuk újra meg újra lel­­ketekbe önteni, hogy ha visszatértek a harcok mezejére, erősítsen a tudat bennete­ket, hogy az itthonlevők imája kisér, hogy aggódó szemeink rajtatok vannak. Csak szeretetünket akartuk megmu­tatni! —O. A.— H­ÍREK, il firte Gug, A firte Cug cimü múlt heti tárcánk, Barna Tibor kis katonai novellájának költött alakjai néhány kecskeméti olvasónk előtt meg akart elevenedni s mindenképpen célza­tosság látszatát akarták belemagyarázni e teljesen fantázia szülte kis apróságba. Minthogy a kis katonai képnek semmi egyébb célja nem volt, mint a most kikép­zés alatt álló magyar fiuk bátorságának, hő­sies buzgóságának kiemelése s úgy a Miklós, mint az Ödön név teljesen az iró képzeletének szüleménye s ilyen nevű kecs­keméti újoncokat az iró sajnálatára nem is ismer, velük soha nem beszélt, sőt levélileg sem érintkezett, mindössze­­ ő teremtette meg alakjukat, ő kombinálta ki történetüket, tehát magától elesik minden célzatosság látszata. A helybelinek belemagyarázott sze­replők mellett is megmarad azonban a ma­gyar fiúk alkotta Fifte City teljes egészében mint fogalom, mint a magyar fiúk halhatat­lan, glóriás csapata, ahol csak hősök terem­nek, ahol nincs hátrálás, nincs kétségbeesés, halálfélelem vagy tépelődés, csak „rajta!“ „előre!“ — csak győzelem, borostyán s a haza és otthon imádó szeretete Minden ami kedves és drága, aminek hallatára feldobog a szívünk: e­z a költő álmodta „Fiite City“ a világháborúban álló nemzet 11-ik hónap­jában.­­ A Katonazenekar közreműködését, a csütörtöki megvendégelés alkalmával, külön dicsérő, hálás elismeréssel kell kiemelnünk. S általában a csütörtöki rendes hangverse­nyek valósággal ünnepei a zenekedvelő kö­zönségnek, mely nagy számban hullámzik a korzón, hogy végigélvezze ezt a régóta sajnosan nélkülözött kellemes szórakozást. Ezen legutóbbi katonazene teljes mértékben élvezhető volt, mert a lezárt úttesten nem zörögtek a dőbörgő kocsik és szekerek. Kívánatosnak tartanánk, hogy minden ilyen katonazene időtartamára lezárassanak a szóbanforgó utak, mert rendesen akkor dü­börögnek ott a zajos járművek a legnagyobb számban, melynek lármája a fortissimót is túllicitálja. Orosz hadifoglyok Kecskeméten. A sürgős gazdasági munkálatok végzésére Kecskemét városa a hadvezetőségtől 1200 orosz fogoly kiutalását kérte s e célból Barna Tibor rendőrparancsnokot ki is küldte Bécsbe. A rendőrparancsnok kiküldetése eredménnyel is járt amennyiben sikerült a kenyérmezői táborból a foglyokat kiutaltatni. A hadifoglyok a vasúti állomás­főnökség ér­tesülése szerint ma, hétfőn este 10 órakor érkeznek Kecskemétre s azonnal kilesznek a gazda közönségnek, illetve cséplőgéptulaj­donosoknak osztva. Akik tehát hadifogoly munkásokat kértek este 10 órára legyenek kint a szükséges számú őrzőszemélyzettel a vasúti nagyállomásnál. A hadifoglyok szét­osztását Papp György főkapitány személye­sen eszközli. Köszönő levél. A katonai parancs­nokság a polgármesteri hivatalhoz intézett meleghangú levélben mond hálás köszönetet a katonák megvendégeléséért, különösen dr. Fodor Jenőné és Vasváry Ida úrhölgyek és Molnár Antal anyakönyvezető buzgósá­­gáról emlékszik meg magasztaló szavakban. Megismételt ünnep. A Kada Otthon tegnap d. u. ismételte meg szintén nagy sikerrel bemutató ünnepélyét, melyet Ko­­váts D.11a kedves, könnyed modorban elő­adott kis meséje vezetett be és Szabó Ambrusnak az elnökség" nevében a közön­séghez intézett köszönő és további pártfo­gást kérő szavai fejeztek be. Jóváhagyott vámdijzervezet. A ke­reskedelmi miniszter a város területére vo-

Next