Kecskeméti Közlöny, 1919. december (1. évfolyam, 69-92. szám)

1919-12-03 / 70. szám

2 KECSKEMÉTI KÖZLÖNY 1919 december 3 énekművésznő. 8. Révész István: A m­agyar asszonyokhoz.“ Szavalja: Cserey Margit. 9. Maszkowszky Valter. op. 34. Zongorán elő­adja : Graselly Margit. 10 Himnusz. Énekli a Kath. Leányklub és a Prot. Leányegyes il­­lat énekkara. Karnagy: Kremán Sámuel. Az énekszámokat Magyar László zongoraművész kíséri. Rubinek Gyula programbeszéde (Folyt, és vége.) Igaz, hogy a földmunkás és az ipari munkás közt óriási különbség van, de ezt a foglalkozás hozza magával. Mert míg a földmunkás, ha takaré­kos, szorgalmas, meg­van a remény arra, hogy va­laha önálló lehessen, magának otthont építsen, házat szerezhessen, ha jobban megy dolga földecskét ve­hessen hozzá és felemelkedjék a kisgazdák sorába, ezzel szemben az ipari munkás, kit a kommunista izgatás lelkileg tönkretett, odakötve a gépekhez, hol teljesen egyoldalú foglalkozása van, ez a lelket-tes­­tet nem lelkesíti, ennek hazaszeretete sokkal gyen­gébb, mert nincs meg a remény arra, hogy valaha is önálló lehessen. Ezen igenis segíteni olykép, hogy nagyobb mértékben karolják fel a kisipart, mint eddig történt. Az ipari munkás nem rabszol­gája lesz foglalkozásának hanem, ha szorgalmas, meg van a remény rá, hogy egyszer önálló polgára lesz a hazának. Természetesen a nagy ipart kikü­szöbölni nem lehet, mert mi is kulturáltak vagyunk, de elsősorban azokat a nagy iparágakat kell a tör­vényhozásnak felvirágoztatni, melyek a mi termé­nyeinket dolgozzák fel, melyek a mezőgazdasági termelés hóna alá nyúlnak. Mert megmutatta a há­ború hogy az a nagyipar, mely külföldi terményekre, külföldi gyártóeszközökre alapítja a munkáját, ho­mokra épít és az első szellő elfuj­a azt. T. polgártársaki A társadalmi harcokat sohase lehet kikerülni, természetes folyamat, hogy az egyén a szabad versenyben érvényesülni akar, s hogy az egyes osztályok is érvényesülni akarnak. Ez teljesen jogos, de csak addig a mértékig, míg ez a másik osztály kárával nem jár. Ebben az állandó társa­dalmi és gazdasági küzdelemben egy kiegyenlítő foglalkozás van és­ ez a kisgazdáké. A kisgazdák az a biztosító szerep, mely a társadalomban az állan­dóságot biztosítja. Ez az az osztály, melyre az egész ország hittel, bizalommal, reménnyel tekint. Ez az osztály, mely gerincét képezi a nemzetnek, szerencse az országra, mely a leghazafiasabb generációra a kisgazdákra van felépítve. A mi programmunk első­sorban a kisgazdaosztályra van felépítve. Ezt az osztályt akarjuk gazdaságilag felvirágoztatni, ezt akarjuk szaporítani, gyarapítani a munkásosztály felkarolásával és kisgazdaosztállyá való fejlesztésével. Mi tisztelt Polgártársak az evolúció alapján állunk és elvetjük a revoluciót. Mi az evolúció? A természetes fejlődés biztosítása, az egyéni szabad­ság, az egyén szabad érvényesülésének, kifejlődé­sének biztosítása. Tehát mindenki, akiben van tudás, munkakedv, elérhesse a legmagasabb fokot a va­­gyonosodás, az érvényesülés terén. Ne legyen kü­lönbség születésben, származásban, legyünk egy­formák az érvényesülésben. És miután a kisgazda­­osztály szaporítása sok vidéken másként nem megy, csak úgy, ha az állam a kisajátítás jogával él, a kormánynak programmpontját képezi, hogy a kisa­játítás jogát törvénybe iktassa, hogy lehetővé vál­hasson a legszegényebb munkás, a legegyszerűbb családnak is, hogy idővel megszerezze a hozzávaló szakértelmet, tőkét, a kisbirtokos osztályba való fel­­emelkedéshez. Az evolúció azonban még többet is mond: azt, hogy a kisgazda, ki szorgalmával meg­gyarapodott, kinek meg van a tehetsége, hogy na­gyobb birtokot is szerezhessen, megadjuk a módot ahhoz, hogy hozzájuthasson.­­ A magyar közép­­osztály, sajnos, nagyon pusztulóban van. Tehát ne­künk gondoskodni kell arról, hogy újabb rétegek emelkedjenek ki a kisgazda osztály köréből, s ezek azt a társadalmi kötelezettségeket elvégezni tudják, melyek a középosztályt terhelik. Mert igenis a nép­nek szüksége van vezetőinek intelligenciájára, és azért kell nekünk a kisbirtokosztályból pótolni, hogy egy új középosztály képződjék, hogy a népből szár­mazva, annak egyúttal vezetője is legyen. Tisztelt Polgártársak! Szabadjon tehát most rátérnem a belpolitikai kérdésekre. Mindnyájan tud­ják, hogy az entente-hatalmak egy koncentrációba kényszerítették bele a keresztény nemzeti pártokat. Egy koncentrációba, mely se testünknek, se lelkünk­nek nem kell, melyet szívünkből utálunk, de le kell nyelni, mint a keserű orvosságot. Nekünk erős a hitünk, a meggyőződésünk, hogy elkövetkezik majd a nagy nap, melyen a magyar nép meg fog jelenni az urnáknál, hogy kifejezést adjon véleményének, s akkor, mint a förgeteg, el fogja söpörni azokat az alakokat, kiket az ántánt be plántált közénk, s azok majd eltűnnek, mintha soha ott se lettek volna. Ez a koncenzáció egy kényszerhelyzet következménye, mert azt mondják a Fridrich-kormányra, hogy ez lesz majd felelős az ország pusztulásáért, ha bele nem megyünk a koncentrációba, mert ez az aka­dálya az entente-vel való megegyezésnek, és ha nem egyezünk meg, blokád alá helyeznek bennün­ket. Tisztelt Polgártársak! A megegyezés megvan, a blokád is! Amíg meg nem egyeztünk, de volt for­galom, nem volt pénzünk, hogy vásárolhassunk kül­földön, mióta meg­van a koncentráció, elzárkóztak a csehek, szerbek meg a románok is. Micsoda ha­zugságokkal kell, tisztelt polgártársak! megküzdeni a politikában, mi sem bizonyítja jobban, mint ez. De mondhatok örvendetes dolgokat is! (Halljuk!) Székesfehérvári beszédem után azzal vádol­tak be az antant missióknál, mintha én oda nyilat­koztam volna, hogy Magyarszágnak csak 2 ellensége van: az angol és a román. Én azt állítom, nem ezt mondtam, sőt még hasonlókat sem, de ha már el­lenségeinkről van szó, azt kell mondanom, hogy nem az angol és a román, hanem az egész világ a mi ellenségünk. Ha a románok, kik nagy segítséget tettek nekünk, midőn a bolsevizmus karjaiból kisza­badítottak, mint barátok jöttek volna ide és igye­keztek volna szívünket megnyerni, szeretünket kiér­demelni és nem az élelmünket, ruházatunkat, fel­szerelésünket elrabolni, hanem segíteni ezen a beteg nemzeten, akkor nem lett volna magyar, ki nem örök hálával gondolt volna rájuk. De gyökeret verhetett volna-e ez az érzés a lelkekben, mikor láttuk, hogy ők mindenáron tönkre akarták úgy tenni ezt az országot, hogy az soha többé lábra ne tud­jon állni, hogy az sohse legyen képes vissza­szerezni azokat, miket bitang módra elraboltak tőlünk. (Visz­­sza­hozzuk!) Örvendetes, hogy az antant-hatalmak között egy nagy széthúzás keletkezett, melynek mi még óriási hasznát fogjuk látni. Megállapíthatom, hogy nekünk ebben a huzavonában meg van az az elő­nyünk, hogy Anglia rokonszenvére számíthatunk (éljen Anglia!), hogyha az Angolok nyíltan nem is, de titokban velünk rokonszenveznek és mellénk is fognak állani. Örvendetes esemény, tisztelt Polgártársak, hogy Amerika kifogásolja azt a gyalázatos békét. Ez az ország, mely egész Európáért, elsősorban a keresztény Európáért egy ezred­éven át vérzett, védbástyája volt nyugat kultúrájának, visszatartotta a keleti hordákat. — nem érdemli meg azt, hogy mig ő vérzett és pusztult, itt ezt az országot fel­osszák belelopódzott nemzetiségek. Ezeknek mi ugyan vendégjogot adtunk, de viszont nem mond­tunk le a földről, a területrészről. Mi szívesen fo­gadtuk őket ide a török által kipusztított területek­ről és most mi a hála? Hogy még az anyaföldet is el akarják venni ott, hol ők csak vendégjogot él­veztek. Tisztelt Polgártársak! Ebbe soha sem fo­gunk mi belenyugodni. (Nem, soha!) A legközelebbi feladat, mely a kormánynál megvalósításra vár. Kecskemét városát is érdekli és az én tárcámat illeti, hogy a gazdatársadalom tö­mörülése, érdekeinek biztosítása végett meg fogom alakítani a mezőgazdasági kamarákat (Éljen!) s ezen kamarák egyike itt fog Kecskeméten székelni. Programmunkban van az is, hogy ezt a várost a dunai kereskedelem egyik emporumává emeljük. Ide kell centralizálni a Duna-Tisza közti kereskedel­met. Ez a város hivatott erre. Terményeit széles Európában ismerik már. Oly intézményeket fogunk itt alkotni, melyek Kecskemét hírnevét mindenütt hirdetni fogják, így, továbbá, meg fogjuk alkotni a tanyai vasutakat. (Helyes, éljen!) Mert ugyebár, hogy produkáljon itt valaki világraszóló árukat, ha terményeit nem tudja idejében piacra hozni. De sokkal nagyobb dolog is vár Kecskemétre. El van ugyanis határozva, hogy kiépítjük a budapesti ke­reskedelmi kikötőt, a Duna-Tisza csatornát (Hosszas, lelkes éljenzés) és Kecskemét mellett fog elhaladni. Mert lehetetlenség, hogy mi egyszerűen gazdasági kérdésből a rövidebb utat keressük, mert itt a hosszabb út a rövidebb. Nekem a csatornát ott kell vezettetnem, hol a kereskedelem­i áru van és jöve­delmezővé fogja tudni tenni a csatorna kiépítését. Igaz, hogy nekünk nincs pénzünk, de van a kül­földnek, melynek az érdeklődése máris erre az objektumra irányul és máris vannak ajánlatok, hogy rövid idő alatt kiépítik azt. Tisztelt Polgártársak! A zsidókérdésről akarok még beszélni. (Halljuk, le a zsidóval!) Nekünk nem jelszavakkal kell a zsidóság hatalma ellen küzdeni, hanem először is in­tézményekkel, melyek lehetetlenné teszik, hogy a zsidó a kereszténységen kétséges munkával és szorgalommal, takarékossággal és élelmességgel még egyszer kifogjon. Azt hallottam egyszer egyik barátom, azt hiszem sokorópátkai Szabó barátom beszédében, hogy valamelyik tóban nagyon elszaporod­tak a békák s tanakodtak az emberek, ho­gyan kellene azt a sok békát kipusztítani. Hát bizony fáradságos munka volna azokat mind egyenként kifogdosni, hanem ki kell szárítani a tavat. Nekünk a lehetőséget kell megvonni tőlük, a gazdasági visszaélések le­hetőségét. Mert aki becsületes módon halad előre, azt innen ki nem tilthatjuk, de aki rabo­l és kizsákmányolja embertársait s az országot, annak itt helye nincs, attól min­den megélhetési lehetőséget meg kell vonni. (Igaz, úgy van !) Ebben a tekintetben el van határozva a kormány a numerus clausus ki­mondására. Vagyis, hogy ne léphesse s ne foglalhassa el a zsidóság az egyes pályákat a keresztény ifjúság elől, de akkor aztán az is kell, hogy a magyar ifjúság tömegesen tóduljon azokra a pályákra, melyeket a zsidó elhódított ezelőtt. Elsősorban a sajtónkat hódítani vissza. Legyen a sajtó keresztény és magyar. (Igaz, úgy van!) Magyarország politikai és anyagi romlásának a zsidósajtó volt elsősorban az oka. Sohasem volt ez a sajtó magyar, csak nem­­zetiszintire volt festve. A sajtónak keresztény, magyar nemzetinek kell lenni, mert ha ezt elmulasztjuk, az felér vesztett csatával, ak­kor Magyarország többé nem lesz és min­den törekvésünk, erőfeszítésünk hiábavaló. Azért tegyünk itt szent fogadalmat, hogy csak keresztény lapot fogunk olvasni. Ha minden más olyan lapot, mely a mérget csepegteti a nép lelkébe, meg nem vetünk, azok észrevétlenül bemételyezik a nép lel­kű idét, lassan, úgy, hogy ők maguk sem veszik azt észre, hogy már nem azok, akik voltak. Azután be kell állnunk kereskedőnek, nem kell szégyelni ezt a foglalkozást. Ma­gyarország jövőjét a kereskedelem állapítja meg, nem a kis, hanem a nagy, nemzetközi kereskedelem. A Duna folyó fogja ezt az országot megmenteni. Ennek óriási jelentő­ségét belátták az angolok s kezüket már is rátették a Dunára, azt birtokukba vették. És én még sem tartok az angol megszállástól, mert ennek eredménye lesz Magyarország gazdasági felvirágzása. Az angol tőkéből fogjuk hazánkat uj életre kelteni. Tisztelt Polgártársak! Ma én dupla ünnepet ülök. Nemcsak azért, mert alkalmam van itt ezt a lelkes tömeget üdvözölni, nem­csak azért, mert alkalmam van kinyilatkoz­­tatni, hogy Kecskemét város egyik kerülete képviselőjévé fogadott, hanem azért is, mert ma van 30 esztendeje annak, hogy ott hagy­tam az ekeszarvát és kezembe vettem a tol­lat, ma 30 éve vagyok hűséges szolgája a földmivelő-osztálynak, 30 éve küzdök annak érdekeiért minden téren, írásban és szóban, egyesületekben, épületekben, szabadban min­denütt. És most, midőn e 30 éves múltra visszatekintek, nem sajnálok semmi fárad­ságot, semmi munkát, mert ime megvan az eredménye: Magyarország gazdaságilag fel­támadt. Ha tisztelt Polgártársaim! Megadják nekem a módot, hogy ezért az eszméért, a a keresztény Magyarországért, illetékes he­lyen is szót emeljek, kijelentem, hogy múl­tamhoz nem leszek hűtlen és választópolgá­raimhoz nem leszek hálátlan. NAPI­HIREK. — Adomány a nemzeti hadseregnek. Szász István szikrai szőlőbirtokos a nemzeti hadsereg céljaira lapunk utján 2000 koronát adományozott. — Ugyanerre a célra Szily Imre munkásbiztositó tisztviselő és neje há­zasságuk 20 éves fordulója alkalmával 300 koronát adtak. — Meghívás. Az Egyesült Kisgazda és Földmíves­ Párt szerdán, f. hó 3-án délután 5 órakor a Párt helyiségében, Rákóczi­ út 5. sz. alatt tartandó ülésre az intézőbizottság tagjait tisztelettel meghívja. Kéretnek a tisz­telt tagok, hogy a tárgy fontosságára való tekintettel teljes számban jelenjenek meg. — Temetés. Lőrincz István ismert fog­­technikus temetése ma, kedden délután fél 3 órakor lesz a Szentháromság temető ha­lottas házából. — A Keresztény Nemzeti Párt végre­hajtó bizottsága szerdán délután 4 órakor ülést tart. — A református főgimnáziumban a rendes tanítás december 3-án, szerdán dél­előtt 8 órakor pontosan megkezdődik. Igaz­gatóság.­­ A postapénz el nem fogadása miatt még mindig sűrűn érkeznek panaszok és feljelentések a rendőrségre. A rendőrség is­mételten figyelmezteti az utcai árusokat és kereskedőket, hogy annak ér­vényességét ren­delet mondja ki, miért is el nem fogadása büntetést von maga után. — Virághullás. Mély részvéttel értesü­lünk Türr Ilonkának, Türr Viktor törvény­­széki főtiszt leánykájának korai elhunytáról. A helybeli polgári leányiskola negyedik osz­tályának volt egyik kitűnő tanulója. Alig 14 éves korában ragadta­­k­ a halál szerető szü­lei, testvérei s mindazok köréből, akik any­­nyira szerették a kedves, szép s okos gyer­meket. Budapesten egy szanatóriumban hunyt el a Kis Ilonka s ott is temették el. Nyu­godjék csöndesen az örök álmok honában. M avol gyob A leg vásár rém a velei­­ségét azonr Lei hatós boltig Ahol. E­ l­báni I te*1 ■ napi­­gFruk 8a káz­ponti nyi­t

Next