Kecskeméti Közlöny, 1920. augusztus (2. évfolyam, 175-199. szám)
1920-08-04 / 177. szám
2 KECSKEMÉTI Rt II.füf Azok az özvegyek, árvák, akik illetékeiket egy idő óta nem kapják meg, panaszukkal ugyancsak elöljáróságukhoz forduljanak, amely az illetmények további folyósítását, ha a panaszos az ellátását azelőtt valamely állampénztárból (adóhivataltól) kapta, úgy annál, ha pedig posta útján kapta, úgy a K. E. H. 5. osztályánál szorgalmazza. Az özvegy neve és leánykori neve föltétlenül s amennyiben rendelkezésre áll, számfejtési I. P. lapszáma, vagy a fizetési könyv száma közlendő. Ha az állampénztár, amely az illetményeket fizette, a demarkációs vonalon kívül esik, a kifizetéseknek a legközelebbi adóhivatalhoz (állampénztárhoz) való sürgős átutalása az elöljáróság által közvetlenül a pénzügyminisztertől kérendő. Mindennemű ellátási illetmény kifizetése csakis az igényjogosult lakóhelyéhez tartozó postahivatalnál (özvegyeknél esetleg az illetékes állampénztárnál) történhetik, miért is készpénzfizetés egyik hivataltól vagy hatóságtól sem igényelhető. A Mensa Medica és a Medikus Otthon céljaira a jövő héten országos gyűjtés indul meg. Reméljük, hogy az ország nemesen gondolkozó társadalma meg fogja érteni szegénysorsú orvostanhallgatóink támogatásának fontosságát s bőkezű adományokkal adózik a Mensa Medica és a Medikus Otthon javára. Az egyetemi hallgatók között éppen az orvostanhallgatók voltak mindig azok, akik tanulmányaik mellett más foglalkozást vállalni nem bírtak. Tanulmányaik egész idejüket lekötötték. A szegényebb sorsú joghallgatók és a tanárjelöltek irodai munkákkal s órák adásával tartották fenn magukat, az orvostanhallgatók pedig állandó szorgos tanulás mellett, a nyomorral küzdve, vergődtek át az öt egyetemi éven. Most a magát fentartani akaró egyetemi hallgatók megélhetése számban ki nem fejezhető százalékkal súlyosbodott. S most éppen a keresztény, magyar, törekvő ifjúságról van szó; hazánk egészségügyi feléledését szem előtt tartva, meg kell adni a szegénysorsú orvostanhallgatóknak a megélhetés lehetőségét. Az orvostanhallgatók nyomorának megszüntetése a jövő magyar orvosi kar megteremtése érdekében az ország társadalmának kötelessége. Az orvostanhallgatók étkezője és otthona céljaira a napokban akcióba lépő gyűjtők pénzes természetbeni adományokat vesznek át s minden adományról részletezett nyugtát állítanak ki. A gyűjtők a „Csaba“ Bajtársi Egyesület tagjai. Aki az orvostanhallgatók étkezője és otthona javára 10.000 koronát adományoz, ezen intézmények alapító tagja lesz spártoló tag az, aki vagy egy összegben 1000 koronát, vagy évenként 100 koronát fizet. Pénzbeli adományokon kívül szükség van élelmiszerekre, mindennemű bútorra, konyha- és ebédlő felszerelésre és ágy- és fehérnemlekre. A gyűjtés a budapesti kir. m. tud. egyetemi orvoskari tanártestület ellenőrzése alatt áll s eredménye kizárólag a fentnevezett két intézmény javára fog fordíttatni. Kis hirek a hegyístegbél. Lengyelország lefegyverzését nem engedi meg az antant. Ahhoz sem járult hozzá, hogy Lengyelországban a szovjet államformát rendezzék be. — Oroszország közös határt akar Németországgal. — A franciák 8 korosztályt hívtak be. — Lemberget nem fenyegeti veszedelem. — Lloyd George le akarja tiporni az íreket. — Az oláhok ultimátumot küldtek az oroszoknak. Hir szerint elrendelik a mozgósítást. — A török békeküldöttség Párisba érkezett. A béke aláírásának a napját még nem állapították meg. — Párisba mindezideig semmi hir sem érkezett az oroszokkal való fegyverszüneti tárgyalások megkezdéséről. — A népszövetség szombaton este ülést tartott. — Párisban nagy a felháborodás Kun Béláék szabadonbocsátása miatt. — Olaszországban nagyon kedvezőtlenek az élelmezési viszonyok. Éhínségtől tartanak. — A horvátok gazdasági elnyomatástól félnek. — A fiumei polgármesternek nem tetszik D’Annuzio zsarnokoskodása. Kis írt Magyarországból. Tisza gyilkosainak tárgyalását megkezdte a hadbíróság. — Statáriális uton tárgyalják a Club-kávéházi gyilkosok ügyét. — Elfogadták a mezőgazdasági kamarákról szóló törvényjavaslatot. — A diktatúra bukásának évfordulóján huszonötezer ember vett részt az Ébredők vérmezői tüntetésén. — Internálták a debreceni ügyvédi kamara elnökhelyettesét. — A kormányzói jogkör kiterjesztésének kérdésében ellentétek támadtak a kormánypártban. — Budapesten is elhelyezik a vagonlakókat. —* Két újabb letartóztatás történt Budapesten a kávéházi verekedések miatt. Kiutasítanak mindenkit a Felvidékről, aki a politikai életbe, de különösen a politikai pártok életébe és tevékenységébe beleavatkozik. NAPIJflREK. — Az oláh megszállás évfordulójára. A vörös járom alól való felszabadulásunk évfordulóját csak tegnap ültük és a szomorú magyar história újabb évfordulójánál késztet megállásra. 1919 forró nyara úgy látszik csak évfordulókat, szomorú napok emlékezését érlelte számunkra. És mos bár kemény és szünet nélküli előretöréssel keressük minden megkínzatásunk, kiraboltatásunk és szenvedésünk jóvátételét, álljunk meg ennél a a fájdalmasan emlékezetes augusztusi napnál, 1919. augusztus - nál. És öntse el arcunkat a szégyenpir, öntse el a megtisztulás könnye és fogadjuk meg erős elhatározással és tettre való készséggel, hogy az egyenetlenség, egyet nem értés soha nem szégyenít meg többet, nem parancsol földünkre idegen hadat. Ma egy éve este Kecskemét határában oláh hordák dübörögtek és másnap délelőtt már oláh járőrök cirkáltak a legmagyarabb városban. Ellenség szállta meg a Nagy Magyar Alföldet, leggyűlöltebb ellenségünk és nekünk tűrnünk kellett korbácsa csapkodását. Amint végig vonultak a festett arcú korbácsos pojácák a városon, marta, kegyetlenül, véresre marta arcunkat a korbács... És tétlenül kellett néznünk mint hűlt végig a Nagykőrösi utcán és a Szabadság téren a virágeső Európa legbalkánibb nemzetségére. Tétlenül kellett néznünk az alkalmatlankodó keleti fajta cifra művirágait, amint dölyfös dorbézolással tüntettek a párisi majmok oldalán. E rettenetes megszégyenítésnek kellett következnie, hogy felismerjük azt a nagy veszedelmet, melyet e faj jelent számunkra, mert országunk leromlását, idejutását ők készítették elő. És megkezdjük a legrettenetesebb harcot. — Távozó piaristák. Tegnapi lapunkban röviden hírt adtunk azokról az áthelyezésekről, melyet a piaristák rendkormánya eszközölt Kecskeméten. Bár az áthelyezések mind mintegy előmenetelt jelentenek, mégis fájlalnunk kell a köztiszteletnek örvendő s értékes tanárok távozását. Közülök Wágner Lajos és Brach József 1907. óta voltak már Kecskeméten s nagyszámú volt tanítványaik mellett a keresztény társadalom is érzékeny veszteségnek tekinti elhelyezésüket. Wágner Lajos tevékeny részt vett évek óta a keresztény társadalom megújhodásának munkájában s helyi katholikus mozgalmak nagy, lelkes aktív tagja volt. A Károlyi forradalom alatt különösen tevékeny és bátor munkát végzett a lelkek ellenforradalmasításában, különösen az egyszerűbb rétegeknél. Brach József több éven át volt a főgimnázium igazgatója, majd a rendház főnöke s ezen állásban kifelé a hagyományos piarista megértéssel s a város közönségével való legjobb viszonyban reprezentálta a rend s az iskola tagjait. Az ő, valamint a többi távozó, értékes tanárok áthelyezése fájdalmat keltett úgy a tanítványok között, mint a város egész társadalmánál. A tiszántúli búzaárak. A tiszántúli lapokból olvassuk, hogy a gabona iránt mindenütt nagy kereslet indult meg. A vásárlók valósággal ellepik a környéket. Érdekes, hogy az árak mindennek dacára nem emelkedtek, szilárdan állnak 500 és 600 korona között, sőt Hódmezővásárhelyen a legmagasabb búzaár 500 korona. — Jeney Pál nyugdíjazása. Jeney Pált, a ref. kollégiumnak 24 esztendőn át volt érdemes tanárát, a vallás és közoktatásügyi miniszter saját kérésére nyugdíjazta szept. 1-i hatállyal. A nyugalomba vonuló professzor a matematikát tanította nagy szaktudással és igazságos szigorral értékes eredménnyel." A nyugalombavonulás alkalmából a ref. egyház és az igazgatótanács valamint a tanári kar méltó ünnepséggel fog búcsút venni a kitűnő professzortól, akinek érdemeit kellőleg fogják méltatni. — Szabadságolások. Mint értesülünk, Jánossy Gyula rendőrtanácsos a közel napokban 6 heti, Garzó Lajos rendőrkapitány pedig 4 heti szabadságidőre távozik. Jánossy Gyulát ez idő alatt Tormássy István rendőrtanácsos helyettesíti. — Méhészeti kiállítás. Múlt heti lapszámainkban megemlékeztünk a méhészeti női tanfolyammal kapcsolatosan készült mézessüteményekről s megírtuk, hogy a szép kollekcióból kiállítást rendez a tanfolyam vezetősége. A kiállítás előkészületei serényen folynak az uj kollégium dísztermében, ahol a tanfolyamon készült sütemények tíz asztalon kerülnek bemutatásra. A kiállítás, amely iránt rendkívül nagy az érdeklődés, augusztus 5-én, csütörtökön délután 5 órakor nyílik meg, a földmivelésügyi minisztérium képviseletének a jelenlétében. Belépődíj nincsen. Megalakult a Szemere bizottság tisztikara és választmánya. A Szemerebizotság tegnap este Portik Károly őrnagy elnöklete alatt tartott ülésében megalakította a Szemere bizottság elnökségét és válaszmányát. Ez a bizottság a hatalmas arányú testnevelési programmban a céllövészet és cserkészet ügyeit fogja intézni, illetőleg szervezni. Díszelnökké egyhangú lelkesedéssel Györffy Balázs ügyvédet, a céllövészet régi lelkes barátját és patrónusát választották meg, akit küldöttség kér fel tiszte elfogadására. Elnökké dr. Kováts Andort, titkárrá dr. Baktay Albertet választották meg. Főlövészmester Márkus László, lövészmesterek Ary és Málik századosok lesznek. A választmány tagjai: Barna Tibor, Daly Zoltán, Héjjas Aurél, Raad Árpád, Pásthy János, Jánosy György, Höchinger Miklós, dr. Dömötör István, Garzó Sándor, dr. Zana Ferenc, Klein Gyula, Szikir. Tóth Vince lettek. A sportegyesületek részéről: Barcza József, Bátori István, Kinczler Ödön (KAC), Boda Kálmán, Bodócs Gyula, Gyulay Ferenc (KTE), Gy. Pap József, Szabó Kálmán, Schiffer László, Pataki György (Kath. Legényegylet), Gy. Pap Antal, dr. Vári István, dr. Dudás Dániel (Kossuthvárosi SC), Fazekas Ernő, Fazekas Károly és Burián Béla (Prot. Ifjak). A választmány tagjait kéri a bizottság, hogy csütörtökön délután 6 órakor a ref. főgimn. tanácstermében (bejárat a nyugati saroknál) feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. Pénteken délelőtt 10 órakor a pusztai tanítók részére lesz értekezlet az Ó kollégiumban a felügyelő-igazgató termében. Búzát, rozsot és kétszerest nem szabad a piacon árusítani. A közélelmezési miniszter táviratilag hívta fel a várost a gabonakivetés illetve beszolgáltatás gyors lebonyolítására és egyben megtiltotta a búza, rozs és kétszeres piaci árusítását. Megkezdődött az uzsora letörése. Az árvizsgáló bizottság végre tegnap délután tartott ülésén megkezdte az árak szabályozását. Egyelőre a vendéglői árakat, a szállodai szobaárakat és borbélydíjszabást állapították meg, azonban már ez is hatalmas lépést jelent az uzsora letörése felé. Legközelebb a piaci árak megállapítására kerül a sor. A kereskedelmi szaktanfolyamok engedélyezéséről és szabályozásáról a kultuszminiszter a kereskedelmi miniszter hozzájárulásával 67.400—920. sz. a. rendeletet adott ki. Kereskedelmi szaktanfolyamokat a kultuszminiszter engedélye alapján csak erkölcsi testület szervezhet és tarthat fenn. Rendszeresen csak olyan helyen szervezhető tanfolyam, ahol felsőkereskedelmi iskola van. A tanfolyam a kultusz és a kereskedelemügyi miniszter felügyelete alatt áll. 1920 augusztus 4. Hasi K. Fara pesti faldoki dülenül a mellett, oldalán 47 katlana, ami 14 hold holdnyi és kaszi 1921. év elejétől évre ha adó. As tudható! hivatalo: Nagyi július 200F. ki