Kecskeméti Közlöny, 1920. november (2. évfolyam, 252-275. szám)

1920-11-21 / 268. szám

2 Vetőmag címén a területhez arányítva csak annyi ter­mény feloldása igényelhető, mint amennyit az illető vidéken rendszerint felhasználni szokás. Ez a mennyiség azonban kát, hol­dánként kirostálva búzánál 100, rozsnál 110, árpánál 90 kg- ot meg nem haladhat. A beszolgáltatás és a gabonaváltságár kiszabása tárgyában hozott véghatározat el­len 8 napon belül a polgármesterhez, illetve a közélelmezési miniszterhez fellebbezésnek van helye. s nélkül állónak az elemi iskolák. Bizonytalan időre megakadt a tanítás. Néhány nappal ezelőtt bezárultak az elemi iskolák kapui, a gyermekek örülnek a rendkívüli vakációnak: tüzelőanyag hiány miatt beállott a szénszünet. Szomorúan ad­ták közre annak idején e hírt, s szomorúan kell most megállapítanunk, hogy e fontos ügyben még nem történt intézkedés, nincs remény arra, hogy hamarosan megkezdődjék. Biró Ádám, községi népiskolai igaz­gató levelet intézett hozzánk, mely segély­kiáltásként hangzik a város gyermekeinek jövője érdekében. Leveléből a következő részleteket közöljük: „A népiskolai tanulás folytonosságának biztosítása, az iskolák tü­zelőanyaggal való ellátásának gondja nagy súlyal nehezedik reánk. A városi tanács a legnagyobb jóindulattal van az ügy iránt. Tüzelőanyag azonban nincs,­­ hogy a tett ígéretek beválnak-e a jövőben, nem bizo­nyos. * Ma, amikor 10—14 éves tankötele­zettek járnak elsőosztályba, ha nem tudjuk a tanítás állandóságát biztosítani, az analfa­béták tömegei aggasztó módon elszaporod­nak. — Mi lesz jövő kultúránkkal, ha oly hézagosak lesznek az alapjai? — A teljes segítséget nem lehet a városi hatóságtól várni, illetve a társadalomnak is meg kell mozdulnia. A társadalom nem zárkózhatik el a népoktatásügy iránti á­dozatkészségtől sem. Igen szépen nyilatkozott meg a pusztákon az áldozó készség. — Kérem a tek. Szerkesz­tőséget, hogy az eddigi szeretettel és jó­akarattal karolja fel továbbra is ezt a rend­kívüli fontosságú ügyet. Hívja fel a szülő­ket természetbeni, vagy pénzadományokra. Meg kell ezt a próbát is tennünk. A termé­szetbeni adományok egyenest az iskolákhoz lennének szállítandók, pénzadományokat pe­dig a lapok szerkesztőségei fogadnának el.­ Reméljük, ezek a szavak a gyermekeik jö­vőjéért aggódó szülők, de a város egész társadalma körében is megfelelő visszhangra találnak. HAPI HI­tJEM. — Megérkeztek a miniszterek. Hal­ler és Benard miniszterek feleségeikkel a déli vonattal városunkba érkeztek. Az állo­máson a Székelytársaság tagjai és a főis­pán fogadták őket. A Székelytársaság nevé­ben gróf Lázár Miklós mondott üdvözlő beszédet. Ugyane vonaton az estélyen sze­replő fővárosi művészek is megjöttek. A színházi est fél 7 órakor kezdődik. A ma­gas nívójú műsor előtt H Her miniszter mond megnyíló beszédet.­­ Az Ébredő Magyarok Egyesülete újból megkezdte működését. A kormány tegnap délben foglalkozott az Ébredők ügyével, amikor is a központi főosztály működését ideiglenesen felfüggesztő hatá­rozatot megszüntette. Megállapítást nyert ugyanis, hogy az Ébredő Magyarok Egye­sülete nem vett részt a zavargások felidé­zésében. — Pekár Gyuláné nem jött Kecske­métre. Közvetlen forrásból értesülünk, hogy Pekár Gyuláné, betegsége miatt, nem jött le a Székely Társaság estélyére. — Személyi hir. Madzsar Gusztáv tankerületi Mr. főigazgató a középiskolák hivatalos látogatása véget! Kecskeméten tartózkodik. — Katalin vásár. Holnap, vasárnap tartják meg Kecskeméten az utolsó orszá­gos vásárt ebben az évben, az u. n. Kata­lin vásárt, mely mindenkor egyike a leg­forgalmasabb vásároknak. — A város közgyűlése. A városi tör­vényhatósági bizottság 1. havi rendes köz­gyűlését délelőtt 9 órai kezdettel nov. 30 ára tűzték ki. — A Protestáns Egyesületben folyó hó 27-én, szombaton este 8 órakor családi estélyt rendez a vezetőség. Ez estélyre, mely­nek célja, hogy a protestáns családok anyagi áldozat nélkül nemesen szórakozva töltse­nek egy­ pár órát, szívesen látja a rende­zőség a tagok hozzátartozóit, valamint az az egyesület iránt érdeklődőket. Belépődíj nincs. Önkéntes adományok köszönettel fo­gadtatnak. Részletes műsor legközelebb jön. — Pályázat a villanytelepi igazgatói állásra. A városi tanács a Nyíri Károly halálával megüresedett villanytelepi igazga­tói állásra pályázatot hirdet. Pályázati fel­tételek: 24. életév betöltése és legalább középiskolai érettségi, vagy ezzel egyenlő képesítés. A kellőleg felszerelt kérvények nov. 25. déli 12 óráig adandók be a városi központi iktatóba.­­ Csak egy teremben tanítanak a polgári leányiskolában. Mióta hidegre for­dult az idő, a helybeli állami polgári leány­iskola működése elé is nagy akadályt gör­dít a tüzelőhiány. November elejétől kezdve csak egy tanteremben folyik a tanulás, az egész épület fűtése lehetetlen. Az igazgató­ság az ősz folyamán több ízben kérte a kormánytól a téli fűtőanyag természetben való biztosítását, a kormány kiutalt 50 ezer koronát, fáról azonban nem gondoskodott. A város kilátásba helyezett 7 vagon szenet az intézet részére, a szén megérkezése még bizonytalan, annál is inkább, mert az Or­szágos szénbizottság a Budapesten keresze­tül irányított szénszállítmányokat a főváros számára lefoglalja. Most az iskola két alsó osztálya hetenként két órán, a harmadik és negyedik osztályai pedig 8—8 órán át ré­szesülnek tanulásba. — Az elemi iskola tanulói közül csak a harmadik és negyedik osztályosok járnak hetenként félnapi elő­adásra, az alsó két osztályban teljes szén­szünet van. — A Kath. Leányklub tagjait holnap, vasárnap délelőtt fél 11 -re fényképfel­vétel céljából a klub helyiségében való megjele­nésre kéri az elnökség. — Újból felemelték a dohánybevál­tási árakat. A pénzügyminiszter 86,472 — 920. sz. alatt hirdetményt bocsájtott ki, mely szerint a dohánybeváltási árakat az 1921. termelési évre újból felemelve a kiskunfél­­egyházai körzetben a következőkben állapí­totta meg : Közönséges levelek (tiszai, deb­receni, szegedi, szuloki) válogatott 2400, l. a) 1790, 1. b) 1490, II. 880, III. 520 kor. mm. kint. Finom kerti levelek : 3360—1340 kor­­ig, középfinom kerti levelek 2300—850, debrői levelek 3360—1340, közönséges kerti levelek 1010—450, szentandrási muskatál levelek 2400—890, fehérvirágú muskatál le­velek 1920—640, közönséges muskatál leve­lek 1010—450, kapadohány levelek 1440 — 480, valamennyi dohánynembeli kihányás 210 bor, valamennyi dohánynemben csomó­zatlan levél és tiszta hulladék. A fuvarpót­lékot az 1921. termelési évre 1 koronában állapította meg. — Megérkeztek a cipőutalványok. A m. kir. állampénztár értesíti a tisztviselőket, hogy a cipőutalványok megérkeztek. Az igény­jogosultságot hivatalból állapították m­eg. Akiket az állampénztárnál levő ki­mutatásba föl nem vettek, nem kapnak cipőutalványt. Az utalványokért a jogosul­taknak hétfőtől, f. hó 22-től kezdve lehet jelentkezni .A nyugdíjasok, a városi és vár­megyei alkalmazottak e kedvezményben nem részesülnek.) — A protestánsok zenekarának tag­jai szíveskedjenek 22 én, hétfőn este 7 óra­kor az egyesület kistermében, hangszereik­kel együtt, teljes számban megjelenni. — Megindul a gyufagyár. A múlt héten a gyufagyár szénhiány miatt bizony­talan időre kénytelen volt üzemét beszün­tetni. A mai napon a gyár részére egy va­gon szén érkezett. Az igazgatóság a szén biztosítása végett tárgyalásokat folytat a beszerzési bányavállalattal és amennyiben a még útban levő szénmennyiség rövid időn belül való megérkezését kilátásba helyezik, a gyár szerdán reggel újból felveszi az üzemet.­­ A közalkalmazottak beszerzési csoportjának vezetősége felkéri az intéző bizottság tagjait, hogy f. évi nov. hó 20. napján délután 4 órakor a kir. törvényszék I. em­. 50. ajtószám alatti hivatalos helyi­ségben megjelenni szíveskedjenek. — A Petőfi filmvállalat sikeres ter­jeszkedése. Ezen nagy horderejű vállalko­zás pesti szakkörök és vezető egyéniségek között is a legnagyobb elismerést vívja ki magának. Legutóbbi pesti útjük alkalmával a vállalat szervezői az alapítók közé meg­nyerték a „Falu Szövetséget“ is, akinek el­nöke Marsall Ferenc kijelentette, hogy annál is inkább belépnek a vállalko­zásba, mert programok kiegészítőjét és tá­mogatóját látják ezen kecskeméti vállalko­zásban. Minthogy szerinte remélhető, hogy a szövetség, nagyobb összeggel is belép­het, a decemberi közgyűlésük elé terjeszti az összeg megállapítását. A másik nagyje­lentőségű siker az, hogy a Közgazdasági Egyetem Kara szintén örömmel vesz részt az alapításban, már azért is, mert még Ar­gentínából is kaptak megkeresést eredeti magyar filmek közvetítésére. A jövő hét elejére már be is kérték az alapítási okiratot. — A két­­munkás szövetkezeti tagok részére a burgonya-osztás megkezdődött Burga u. 14—16. szám alatt. A befizetés a szövetkezei boltban. — Érdekes házasság. Schilling Ede, Kiskunhalas város 73 éves korú nyug­­pol­gármestere november 6 án megjelent az ottani anyakönyvvezetőnél és bejelentette, hogy nőül veszi Jeremiás Ella 31 éves haja­don­. A házasság ügyirata már ki is van függesztve a halasi anyakönyvi hivatal hir­dető tábláján. — Meghivő. Az angolkisasszonyok in­tézetének főnöknője felhívja az Urinők és a Sarlós Boldogasszony Kongregráció tagjait, hogy f. hó 22 én hétfőn délután 3 órára az intézetben megjelenni szíveskedjenek Páter Müller Lajos jézustársasági atya exhortá­­ciójára. — Gyászhir. Részvéttel értesü­lünk, hogy Lakos Imre földbirtokos, 48-as hon­véd, dr. Lakos Béla pápai főgimn. tanár édesapja f. hó 18 án 88 éves korában el­hunyt. Megboldogultat kedden helyezték nyugalomra nagy részvét mellett a budat­­uti ref. temetőben. — Adományok, özv. Prendezsák Ká­­rolyné 100 koronát adományozott a Kada- Gyermek Otthonnak, 100 koronát a Nővé­delmi Missziónak és 100 koronát a Mive céljaira. — Szekeres János 22 kor. adott a vagonlakók javára. — Zászlószögi magvartis cimén eddig a következő adományok folytak be: Áren­dás Istvánné 50, Bodor József 109, Barna Tibor fia, Bagi László 200, id. Bende László 100, Borbás Béla 500 Berente Gábor 100 Beretvás Pál 100, Bodor Gyula 150, Bóka Gyula 200, Bocskay István 109, Csabai Antal 40 Csősz József 200, Diószeghy Mi­hály 200, Diószeghy Sándor 400, Dömötör Pál 250, dr. Dömötör Sándor 150, Érdeky József 300, Ferenc Gőzmalom 100, dr. Farkas Zoltánná 200, Erzsébet­ Gőzmalom 100. Ág­er egyház 100, Ev. ref. egyház 80, Fáy István 100. Gazdasági Gőzmalom 200. Góró Sándor 309. Göttinger József 209. Jeney Vil­mos 300. Jámbor István 100 dr. Jámbor József 200, dr. Jámbor Józsefná 500, N. N. 200. Jánossy Gyula 100, Hitelbank 100,­­Hangya­ szövetkezet 100 kor. — Kath. Legény Egylet. (Folyt. köv.) — A ker. szoc. alk. kertészek, sző­lészek, stb. felkéretnek, hogy a nyugdij­­szövetkezet alapítási tervezetének aláírása végett a f. hó 21-én d. e. 10—11-ig annál inkább is megjelenjenek, mert a későbben jelentkezők esetleg az alapítói jogtól elesnek. — Elnökség. — Elmarad a két­ szocialisták fil­lérestélye. Bartus főrendező. KECSKEMÉTI KÖZSZÍMŰ «20 November 21. Kónkföllittis I . Hraéíi festőművészek és rajztanárai­ képkiállítása megnyílt. lltyiUilülUU­­­mrLátogatható délelőtt 8-12-ig és délután 3-5-ig.

Next