Kecskeméti Közlöny, 1921. április (3. évfolyam, 73-97. szám)

1921-04-12 / 81. szám

a KceftKCBrmn 1921 április 12 süket erősen gátolják s nehezen bokrosod­nak. Hogy a márciusi gyakran elég erős éjjeli fagyok a gabonavetésekben okoztak-e és mily mértékű károsodást, arról csak a várt esőzés megindult, és az idő teljes fel­melegedése után lehet majd tiszta képet szerezni. A csaknem két hónap óta tartó szárazság és éjjeli hidegek után most már minden elvetett terménynek kiadós meleg esőre volna szüksége. Egér- és rovarkár főleg a rozsvetésekben mutatkozik. A tavaszi árpa és zab vetését már mindenütt befejezték , legnagyobbrészt ke­lés alatt vannak, a hosszantartó szárazság és eső hiánya miatt azonban lassan és hiá­nyosan kelnek. Hasonlóan az őszi vetések kéz, esőt kívánnak. A lóherések és lucer­n­­ások a márciusi éjjeli fagyoktól aránylag legtöbbet szenvedtek. A rétek és legelők fanövése a hideg éjszakák és a nagy szárazság miatt csak nehezen indul meg s ha nem lesz hamaro­san eső, kevés anyaszénatermésre van ki­látás. A gyümölcsfák virágzása általában dús. A jószág egészségi állapota kielégítő. MAPI Mill,MM. — A szőlősgazdák tiltakozása a hadi­­nyereségadó kivetése ellen. A most leér­kezett 1917., 18., 19. évre visszamenőleg szóló hadinyereségadó kivetés olyan óriási tételeket ró a kecskeméti szőlősgazdákra, ami ellen a „Szőlősgazdák Egyesületé“ nek tagjai tiltakozni fognak. Egy 6 holdas kisgazdára pl. 253 ezer koronát vetettek ki. A Szőlősgaz­dák Egyesülete ez ügyben 14 én, csütörtö­­kön d. e. 10 órakor az egyesületi helyiség­ben választmányi ülést, vasárnap d. e. 10 órakor pedig a városháza közgyűlési termé­ben rendkívüli közgyűlést tart. A gyűlés ha­tározatát küldöttség fogja eljuttatni az ille­tékes miniszterekhez. — Előadás a szabadkőművességről. A Magyar Királyság Pártja vasárnap délu­tán 5 órai kezdettel előadást rendezett, mely­nek keretében Kerner Ede erdő­mérnök tar­tott alapos tárgyismeretre és tájékozottságra valló előadást a szabadkőművességről. Be­hatóan ismertette Wichtl „Weltfreimaurerei“ c. munkáját, rátért e mozgalom keletkezé­sére az egyes országokban s rámutatott arra a romboló hatásra, melyet céljaként minde­miütt elért a szabadkőműves páholyok mű­ködése. — Prónay Pál esküvője. Prónay Pál alezredesnek, az I. magyar vadászzászlóalj parancsnokának husvétkor lett volna eskü­vője Szombathelyen Pálffy Margit grófnővel Zita királyné udvarhölgyével. Az esküvő az ismeretes események miatt elmaradt s most kedden tartják meg Budapesten. Az egyházi szertartást P. Zadravecz István tábori püs­pök fogja végezni. — Földrengés. Vasárnap reggel 5 óra 42 perckor pillanatig tartó földrengés volt városunkban és környékén. A földrengés egy erősebben érezhető lökésből állott, me­lyet tompa moraj kisért. A külterület leg­több részén szintén érezhető volt. Érdek­lődtünk a szomszéd városokban, Nagykő­­rösön, Félegyházán, ahol azonban nem volt földrengés. Nyírből, Helvéciáról még reggel jelentették telefonon, hogy ott erős lökést éreztek. A földrengésre igen sokan felébredtek reggeli álmukból s akadtak olya­nok is, akik ijedten szaladtak ki a lakások­ból. Egyesek állítása szerint előzőleg haj­nali fél­­ órakor szintén volt, bár kisebb és kevésbé észlelhető rengés.­­ Felhívás a kereskedőkhöz. A kecs­keméti kereskedői Kaszinó értesíti úgy a tagjait, mint a Kaszinón kívül álló kereske­dőket, hogy kedden, április 12 én délután 4 órakor helyiségében (Rákóczi-út, bejárat a Beniczky utca felöl) adóügyben értekezle­tet tart, melyre a kartársakat meghívja a Kecskeméti Kereskedői Kasinó választmánya. — Köszönetnyilvánítás. A Fűszer és Vegyeskereskedők a fiú felsőkereskedelmi és a kereskedő tanonciskoláknak a tanulók jutalmazására 500—500 koronát adományoz­tak. Az adományért ezúton mond köszöne­tet a két intézet igazgatósága. — Előadás a Protestáns Egyesület­ben. Tegnap a Protestáns Egyesület szoká­sos vasárnapi előadásán Csaplár Aladár ref. tanítónőképzőbeli tanár tartott igen érdekes előadást. A műsort Metzner Baba kiválóan interpretált énekszámai és Cseh Jucika ügyes szavalata egészítették ki. — Husszonnégyórás időszámítás a Máv­­nál. A kereskedelmi minisztérium hír szerint hosszas tárgyalás után elhatározta, hogy június elsejével bevezeti a huszon­­négyórás időszámítást.­­ Két hétig együtt lesz forgalom­ban a régi és az új pénz. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter ismét nyilatkozott a pénz­kicserélésről. Kijelentette, hogy az öt szá­zalékos beváltási illeték megmarad, de el­határozta, hogy két hétig együtt lesz for­galomban az új államjegy és a régi bank­jegy, így a közönség könnyebben meg­szokja a változást. — Az Általános Fogyasztási Szövet­kezet rendkívüli közgyűlése. Az Általános Fogyó Szövetkezet vasárnap délelőtt a rész­­jegyesek nagy érdeklődése mellett rendkívüli közgyűlést tartott. A tárgysorozat egyetlen pontja a szövetkezet felszámolása vagy fen­­tartása feletti határozat volt. A Szövetkezet igazgatóságát erre a lépésre a szövetkezet vagyoni helyzete késztette. Ugyanis a Szö­vetkezet eddig 36000 korona részjegytőké­vel is nagyon szép eredménnyel működött, ami leginkább az igazgatóság személyi hi­telének tudható be. A mostani nagy árzu­hanás érzékenyen érintette a szövetkezetet, úgy hogy az igazgatóság tőke nélkül, tisz­tául személyi hitelével az üzlet további ve­zetését tanácsosnak nem tartotta. A közgyű­lés teljes bizalommal viseltetve az igazga­tóság iránt a szövetkezet felszámolását ezút­tal nem mondotta ki. Kilátás van ugyanis rá, hogy a részjegyzés útján a szükséges tőkét sikerül biztosítani. Utasította az igaz­gatóságot, hogy a Szövetkezet vagyonáról leltárt és hitelkimutatást terjesszen elő. Egy­ben a részjegyzés megkönnyítése céljából az alapszabályok olyképeni módosítását fog­ják a jövő közgyűlés tárgysorozatára tűzni, hogy részjegyeket korlátozás nélkül lehes­sen jegyezni a részjegytőke emelésére. A Szövetkezet fenmaradásáról a legközelebb összehívandó közgyűlés dönt. A gyűlésen egyébként megjelent a volt szociáldemok­rata alapítók egy része is, úgy hogy sok szovjetgyű­lési arc is volt látható.­­ Megváltoztatták a gabona kiőr­lési arányai. A közfogyasztásra szolgáló termények feldolgozásáról és az őrlemények árának megállapításáról a hivatalos lap va­sárnapi száma kormányrendeletet közölt Eszerint 75 kilogramm súlyminőségi­ búzát 80 százalékra kell kiőrölni, hektoliterenként 75 kilogrammnál nehezebb búzából a ma­lom e hektoliterkülönbözet minden kilo­gramja után fél kilogrammal több egysé­ges fehérlisztet tartozik előállítani. A 62 kilogramm hektoliter súlya árpából 12% egységes fehérlisztet és 58°/‰ egységes ke­nyérlisztet, összesen tehát 65 százalék lisz­tet kell kiörölni. Az egységes fehérliszt árát a közvetlen fogyasztást szolgá­l forgalmon kívül méterraázsánként 1600 koronában ál­lapították meg.­­ A vasúti raktár leégése által elő­állott károk megállapítására ma reggel egy öttagú bizottság érkezett a szegedi üzletve­­zetőségtől. A vizsgálatot a mai nap folya­mán befejezik.­­ Barabás Samu az új­kabai lel­kész. A kiüldözött erdé­lyi magyarok egyik kiválósága a Kecskeméten is ismert Bara­bás Samu, kolozsvári református pap, a nemzeti hadsereg tábori ezredes lelkésze, aki mint a területi integritás lángoló szava, propagálóra, valósággal fogalommá tette a nevét az erdélyiek között. Barabas Samut most a kábai reformátusok lelkészükké vá­lasztották s a Területvédő Liga, amely na­gyon sokat köszönhet Barabas agitatorikus tevékenységének, az integritás demostráció­jává készül avatni a május 8-án végbe­menő ünnepi beiktatást. Az ünnepségen párt- és felekezeti különbség nélkül sokan vesznek részt, köztük a Terü­letvédő Liga tiszántúli szervezetei is.­­ A Hangya közgyűlése. A Hangya szövetkezett vasárnap délelőtt tartotta ren­des évi közgyűlését az Iparos Otthon nagy­termében. A nagyszámban megjelent rész­­jegytulajdonosok előtt Gönczy Gyula igaz­gató mondott rövid megnyitó beszédet, majd átadta a szót a központi kiküldötteknek: Horváth Jenő közp. igazgatósági tagnak és S­arck Ede közp. osztályfőnöknek Horváth Jenő részletesen ismertette a kecskeméti Hangya máH évi mérlegét; adatai szerint a 2177 tagot számláló s 512.300 korona alaptőkéjű szövetkezet összforgalma 22 mil­lió 477 ezer 792 kor. 90 fillér volt, tiszta nyeresége 120 ezer 416 kor. 97 fillér, osz­talékul a kétszáz koronás részjegyek utáni öt százalékot ad. — Az igazgatóság új tag­jaiul Héjjas Mihály pinceszövetkezeti igaz­gatót és Jermann Béla hgalomigazgatót vá­lasztották meg. — Jótékony célra a követ­kező adományokat szavazta meg a közgyű­lés: a Tüdőbeteggondozó Intézet, a róm­. kath. és a ref. Tápintézetek, a Kada Gyer­mekotthon, a menekültek és a KAC javára 1000—1000 kor., a MIVE és a Területvédő Liga céljaira 2090—2000 kor. és a Kismozi Céljaira 1177 kor. 73 fillért. — A vasárnapi futballmérkőzések eredményei. A három tartalékkal játszó KTE szép játék után 9 : 6 (4 : 0) arányban győzte le a kecskeméti MOVE csapatát. A gólokat Szlamek (1), Para (4) és Tóth (4), lőtték.­­ A KVSC a Kiskőrösi FC bal ját­szott bajnoki mérkőzést. Mindkét csapat szépen és fürgén dolgozott, a csatársor azonban egyiknél is, másiknál is gólképte­­lennek mutatkozott. Eredmény 0:0. — A KTE ifj. csapata Nagykőrösön mérkőzött az ottani Torna és Vívó Egylet csapatával, amelyet szép játék után 1 : 0 arányban le­győzött. A gólt Gudricza rúgta. — Elkészült a szabadforgalom ter­vezete. A gabonaforgalom szabaddátételére vonatkozólag a pénzügyminiszter kijelen­tette, hogy Vass miniszterrel már kidol­gozta a szabad gabonaforgalom tervét és meggyőződése, hogy az semminemű zavart nem fog okozni. A világpiac árai, mint mondotta, folytonosan esnek. Ha március­ban hoztunk volna például Manitoba búzát, akkor 4000 koronát fizettünk volna érte, ma ugyanez csak körülbelül 2100 koronába kerülne. Koronánk javulásával elérjük, hogy a szabadforgalomba kerülő gabona ára 1000 korona körül fog ingadozni. A szabad­forgalom életbeléptetésével egyidejűleg ma­gasabb kiviteli ü­letéket hoz be, hogy a szabadforgalom megindítását mentesítse min­den zökkenésről. — A Kath. Legényegylet folyó hó 14 én, csütörtökön este 7 órakor taggyű­lést, 17 én, vasárnap délelőtt 10 órakor pe­dig évi közgyűlést tart. — A Kac testnevelési Iskolája ápri­lis 15 én kezdi meg tanfolyamát városunk sport szakerőinek vezetése mellett az új kol­légium torna- és vívótermében. A tanfolyam felöleli a svéd és szertornát valamint a ví­vást. Résztvehetnek 6—12 éves leány és fiúgyermekek, nagyobb leányok és felnőttek. A résztvevők szerepelnek a Katona József színházban junius hóban tartandó diszlom­a ünnepélyen. Tandíj havi 24 korona, leányok részére 34 korona. Je­lntkezni lehet napon­kint délután 5—6 óra között a tef. főgim­názium igazgatói irodájában. — Levélposta forgalom Romániával. A posta és távírda vezérigazgatóságnak a hivatalos lap vasárnapi számában megjelent közleménye szerint Romániával és Magyar­­országnak Romániához csatolt teületével a levélposta forgalom újból megnyílt. Ebben a forgalomban közönséges és ajánlott leve­lek válthatók A levelek bérmentesítése 20 grammig 2 , 50 fillér, levelezőlap 1 K, ajánlási díj 2 K 50 fillér.­­ A Kecskeméti Bortermelők Első Pinceszövetkezete mint rt. igazgatósága értesíti a t. részvényeseket, hogy az 1921. március 6 iki közgyűlésen elhatározott tők­e­felemelés keresztülvitelére az uj részvények jegyzése a t. részvényeseknek megküldött­­ részletes tájékoztatásban közölt feltételek­­ mellett a Kecskeméti Takarékpénztár Egye­­­­sületnél 1921. május 1-ig eszközölhető. Imi Ik­i ŰZI mi !

Next