Kecskeméti Közlöny, 1930. június (12. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-24 / 140. szám
1930 junius 24. KECSKEMETI KÖZLÖNYI rcher, fém manef ! A világhírű „Yoss“ oroszlán ved-Jégfifi innek elsőrangú árak 12.— P egységár HOLCZER KÁROLYNÁL. * A Katolikus Legényegyletben, a babatánckurzusra már csak ezen a héten lehet beiratkozni. Iskolát végzett úri lányok és urak részére délután 6 órától este 8-ig tartok táncórákat. Ugyanakkor diáklányok és diákfiuk részére is. Tandíj 5 hétre 12 pengő. Beiratás a jelzett helyen és órában. Számos jelentkezést kérve vagyok illő tisztelettel Báró János több főiskolai okleveles tánctanító. — Névnapmegváltás. Domokos László isk. igazgató névnapmegváltás címén lapunk útján a Napközi Otthon javára 10 pengőt adományozott. A Mérnökegylet kecskeméti osztályának avató ülése. Tegnap délelőtt 10 órai kezdettel tartotta meg a Magyar Mérnök és Építészegylet nemrég alakult kecskeméti osztálya ünnepi avató ülését a városháza közgyűlési termében a központ, a vidéki osztályok küldöttei, a helybeli és vidéki mérnökkar nagyszámú részvételével. Helyet foglalt a megjelentek sorában Fáy István főispán, Zimay Károly polgármester, dr. Dömötör Lajos h.polgármester, dr.Joó Gyula jogakadémiai dékán, dr. Guláth György nagykőrösi főjegyző, a mérnökkar soraiban Orphanides János a Mérnök és Építészegylet elnöke, Thoma Frigyes a mérnökkamara főtitkára, Veres Gábor a Máv. szegedi üzletigazgatója, Biró Zoltán az Országos Erdészeti Egyesület titkára, stb. A Polgári Daloskor Kremán Sámuel karnagy vezényletével a Hiszekegyet intonálta bevezetőül, mely után Kallivoda Andor a kecskeméti osztály elnöke mondott átfogó erejű megnyitóbeszédet, üdvözölvén a megjelenteket. A múlt tapasztalatainak felemlítésével rámutatott a mérnökkar nagyfontosságú munkásságára, a tömörülés szükségességére, a követendő programra, amely a technika tudományának fejlesztését az ország és a város érdekeibe való beillesztését célozza. Orphanides János országos elnök mély értelmű fejtegetésében feltárta azokat a lehetőségeket, amelyek a mérnökkar tömörülésével a közélet előnyére kiaknázhatók. A mai mérnöknek — úgymond — gazdasági és kereskedelmi érzékkel is kell rendelkeznie, hogy munkáját a legidőszerűbb közéleti problémák megoldásához felhasználhassa. Végül a kecskeméti osztályt, a központ nevében felavatottnak jelentette ki. Fáy főispán és Zimay polgármester a város, Gulath dr. főjegyző Nagykőrös, Kanizsay mérnök Félegyháza, Thoma főtitkár a mérnökkamara, Bakkay erdőmester a Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége, Veres igazgató a vidéki osztályok, Biró titkár az Erdészeti Egyesület nevében üdvözölték az új alakulást, Lukács titkár a vidéki osztályok írásos és sürgönyüdvözletét olvasta fel, majd az elnöki zárszó után a Dalárda elénekelte a Himnuszt és az ülés véget ért Ülés után a résztvevők megtekintették a város nevezetességeit, fél 2 órakor pedig ebéd volt a nyári kaszinó helyiségében, mely alkalommal szép pohárköszöntőket mondottak Fáy főispán, Kallivoda Andor, Ottó Sándor, Bakkay József és mások. Az ebéd a legkitűnőbb hangulatban ért véget a Gyászhír. Mély részvéttel vettük a hírt, hogy id. Tóth Ferenc kőmívesmester 61 éves korában hosszas szenvedés után meghalt. Temetése kedden d. u. 5 órakor lesz a ref. temető halottas házától a ref. egyház szertartásai szerint Az elhunyt érdemes kőmivesmestert kiterjedt, nagy rokonság gyászolja. — Gyászhir. Részvéttel értesülünk, hogy Varga Sándor földbirtokos, ref. egyháztanácsos vasárnap hajnalban 61 éves korában, hosszas betegeskedés után elhunyt Temetése ma, hétfő délután 5 órakor lesz a ref. temető halottasházától. — Gyászhir. Részvéttel vesszük a hírt, hogy id. Baracsi Sándor gazdálkodó ma, hétfőn délelőtt, életének 91-ik évében csendesen elhunyt. Végtisztessége szerdán délután 5 órakori lesz a ref. temető halottasházától a ref.egyház gyászszertartása szerint. * Pékfa, léhulladék Rosenbaumnál. * Kemény Ede fogműtermét Lestártér L alól Kisfaludy u. 20. szám alá helyezte át A hivatalos lista győzött a vasárnap megtartott Kereskedelmi Kamarai választáson. Tegnap, vasárnap zajlott le az Iptib most, tizennyolcan Kertész Menyhértet. A és Kereskedelmi Kamara kereskedő tagjai szavazatok száma a rendes tagoknál: Kecsnak megválasztása a városházán az ipar-keméti Mihály 300, Szeles János 299, tagügyosztályban. A szavazatszedő bizottság ner Vilmos 293, Kertész Miksa dr. 191, elnöke Biró Benő városi aljegyző, helyet Réthey Gyula 103, Fispán Géza 2. A pótles elnöke Beke Kálmán dr. fogalmazó, tagoknál: Ladányi László 297, Kozma Aljegyzője Marsa Mihály dr. szakdijnok, keder 296, Kertész Menyhért 288, Gerő Mikreskedő tagja Ladányi László és Gere fa 196, Markó István 101, Réthey Gyula Miksa volt. 2. Rétheyt ugyanis ketten a póttagok közé Leadtak összesen 306 szavazatot, írták be, szavazatainak száma tehát 105, amelyből déli 12 óráig 140 futott be, a Rendes tagok lettek eszerint. becstelenel tehat valamivel több délután. A i ... mui c i T* wt ^ \r-1 szavazás rendben, simán folyt. Pontban kemefa ^ba!y' Szess Janos'. Warf IV.1- öt órakor a szavazást berekesztették, az mos es Kertész Miksa dr., póttagok: Kozumát szabályszerűen felbontották s aszama Andor, Ladányi László, Kertész Menyvazatokat nyomban lefejtették. Kéri és Gerő Miksa. A 306 szavazat közül 176 javítás nél-- A Kamara iparostagjainak megválasztási hivatalos lista, 89 javítás nélküli Javttása ma, hétfő délelőtt 9 órakor kezdőleg-féle lista volt. A javított listák száma dött. Déli fél 1 óráig 138-an szavaztak le, 41-re rúgott. A javítások során hatan töböb szerint sok lesz a húzás, javítás, dörölték Kecskeméti Mihályt, heten Szeles délig ellenlistáról nem tudnak. Délután Jánost, kilencen Ladányi Lászlót, tizen állítólag erős felvonulás lesz s nincs ki- Kozma Andort, tizenhárman Wagner Vil- zárva meglepetés. Egyelőre 3 autóbuszt vásárol a város. Használhatatlan és legsürgősebb javításra szorul a szentkirályi út, mert óriási gazdasági károsodás érheti Kecskemétet. A kisgyűlés úgy határozott, hogy egyeván, Kelő István és Muraközy Gyula hangsőre két nagyobb és egy kisebb autót szemsúlyozták, hogy égetően sürgős a szentkhezbe a város. Szentkirályra, a lehetetle rályi út kijavítása, mert óriási gazdasági lenül rossz út miatt csak lassúbb járatot károk háramlanak Kecskemétre a jelenlegi fognak rendszeresíteni. Katonatelepre helyzetből. Még kocsival is veszélyes ezen ,nincs utas. A széktói és kiskecskeméti az uton a közlekedés, az erős járat. A felszólalók: Sándor Iste — Egy millió frank kölcsönt vesz fel a város. A Bethlen-körúti pörkölő helyét parkírozzák és játszóteret rendeznek be rajta. Az egymillió svájci frank kölcsön felvégálja, ideiglenesen fásítják, bekerítik és e győztesét javasolja a kisgyűlés, miután a kölcsön megjátszóteret rendeznek be rajta, a felügyelőigénybevétele elengedhetetlenül szükséges a tét a szeretetház végzi, sürgős tartozások kiegyenlítésére. A róm. kat. egyházközségnek a Collner-A ref. Szeretetház épitőbizottságának kistéri lovarda és a hozzá kapcsolódó teleki átrerme alapján elhatározták, hogy a ref. temp engedésére benyújtott kérelme ügyében bizottsom céljaira kijelölt Bethlen-körúti területet, jogot küldenek ki a kérdés helyszíni rogjáramely eddig pörkölés és hólerakó céljait szolgyálására. o 28 vagon cseresznyét és meggyet szállítottak el Kecskemétről szombaton és vasárnap. 200 kocsi gyümölcs kelt el ma reggel a hajnali piacon. A cseresznye és meggyszezon forgalmas nap Ma, hétfőn reggel is tekintélyes volt a jarték. Mint sikerült megtudnunk, szombat hajnali gyümölcspiac, mintegy 200 kocsi gyáron és vasárnap 28 vagon gyümölcsöt szálltmölccsel. Minden elkelt. Az árak nem sokat láttak el kereskedőink Kecskemétről. Agyü változtak. Aprócseresznye 0.15—0.25, pongrámölcs javarésze Bécsbe és külföldre ment, ami 0.40- 0.60, badacsonyi 0.60—085, nagyszemü pesti vásárcsarnokba csak egy-két vagon. A meggy 0.76—0.95, aprómeggy 12—20, barack szállítmány zöme cseresznye és meggy, ha 60—85 fillér volt, rackból mintegy 30 mázsa. A bolettát kritizálta, az utazási kedvezményeket támadta s a vasárnapi egész napos zárva tartást ideálisnak hirdette Balkónyi a kereskedőnagygyűlésen. „A boletta próba akar lenni... sajnos magam sem bízok hozzá teljesen“ mondotta Szabó Iván. Szombaton este kereskedőnagygyűlést rendezett az OMKE helybeli elnöksége a Kereskedői Kaszinó nyári helyiségében. A nagygyűlésnek illusztris vendége és előadója volt Balkányi Kálmán dr. OMKE igazgató személyében. A nagygyűlésen igen szép számban jelentek meg a helybeli kereskedők. Ott volt Szabó Iván dr. képviselő, kormányfőtanácsos, a város részéről Harkay Béla főjegyző, az Ipartestületet Vincze Mihály elnök és Szappanos Sándor dr.-ral élén küldöttség képviselte. Balkányi Kálmán beszédében megállapította, hogy agrárállam vagyunk s helyes törekvés a kormány részéről, amikor a bajba jutott gazdatársadalmat menteni, mezőgazdaságunkat talpraállítani akarja, mert ezzel az ország közgazdasági vérkeringésének megjavítását szolgálja, így helyeselni tudnák a boletta ötletei is, ha az egyébként elbírná a kritikát. Azonban nem bírja el. A boletta körül a kérdések egész légiója nincs tisztázva. Félő, hogy rendkívül nagy lehetőségek nyílnak a viszszaélésekre. Óriási veszélyt jelent a gabonakereskedőkre, de jogos az aggodalom, hogy még magukon a gazdákon sem segít. Szóvá teszi és a vidéki kereskedelem szempontjából kárhoztatja a »belső idegenforgalom« érdekében kieszelt utazási kedvezményeket, amik csak arra alkalmasak, hogy a vidéki kereskedők vevőkörét a főváros szippantsa föl, amire semmi szükség nincs. Mérsékelje tarifáit a MÁV általánosan, egyszers mindenkorra, de ne nyugtalanítsa a vidéket ilyen alkalmi kedvezményekkel. Szól végül az üzletek nyitvatartásáról. Legideálisabb a vasárnaponkénti egész napos zárva tartás, de csak úgy, ha az ország minden pontján kivétel nélkül keresztülviszik. Az értékes előadást Schönberger Dezső, OMKE alelnök köszönte meg, majd Kertész Miksa dr. az uborkakonzorciumot tette szóvá, Wogrincsics Géza igen