Kecskeméti Közlöny, 1941. szeptember (23. évfolyam, 199-223. szám)

1941-09-01 / 199. szám

IMI. szeptember 1. mmmmmmmammmamaam KECSKEMÉTI KÖZLÖNY GAZDASÁGI VILÁG­tól .A mezőgazdaság helyzete a gazdaság­kutató intézet jelentése szerint az 1941- 1942. gazdasági évben előreláthatóan jobb lesz, mint a megelőzőben volt. Az utolsó hónapokban történt áremelések, valamint az új gazdasági esztendő kü­szöbén bevezetett harmonikus árrend­szer következtében a mezőgazdaság pénzbevétele még abban az esetben is, ha ugyanazok a mennyiségek kerülné­nek piacra, mint az elmúlt gazdasági évben, 21 százalékkal nagyobb volna, mint akkor volt. Miinthogy pedig általá­ban középszerű termés ígérkezik, arra lehet számítani, hogy a mezőgazdaság pénzbevétele az említettnél nagyobb arányban fog emelkedni. Tekintetbe kell azonban venni, hogy az ipari árak már­ható új rendezése következtében a mezőgazdasági üzemanyagok drágulni fognak. • Az Országos Öntözésügyi Hivatal hortobágyi kísérleti telepén az idén 50 mázsás rizstermésre számítanak. Ta­valy egy hold öntözött földön 725 má­zsa répa termett. Legjobban sikerült a lóhere, amely holdanként 55 mázsa szénát adott. -Az elért örvendetes eredmények alapján a kormány elkészítette az egész országra kiterjedő okszerű vízgazdálko­dási munkatervet. Az Álkotmánybiz­tosság által enge­délyezett költségtöbbletek áthárítása ügyében az egyes ipari szakmákon be­lül sorozatosan folytatott tárgyalások eredményeként, a faipar néhány ágá­ban állapították meg az elmúlt napok­­ban az új árakat. A papíriparban is megtörtént az új ármeghatározás, mely átlagban hét százalékkal magasabb az eddig érvényben volt áraknál. • A magyar, német, olasz és belga fényképészeti ipar az európai piacokon egységes ár- és piacszabályozást hajtott végre. Ezzel kapcsolatban az árellen­­őrzés országos kormánybiztosa szabá­lyozta a fényképező és fényképészeti gépek, ezek alkatrészei, tartozékai és fényképészeti filmek és lemezek forga­­lombahozatalánál fölszámítható legma­gasabb bruttó hasznot. A rendelet értel­mében a nagykereskedő az eladási ár­ból számított legföljebb 20 százalék, a kiskereskedő pedig legföljebb 33 és egy­­harmad százalék bruttó hasznot adhat hozzá a beszerzési árhoz. * Finnországban az újabb élelmiszer- és ellátási cikkek fejadagját a többi kö­zött a következőkben állapították meg: kenyér személyenként és havonta 7.3 kilogramm (vagy kétszersült havonta és személyenként 5.5 kilogramm). A vaj­­tejadag továbbra is havi 375 gramm mamut, a zsíré 375 gramm. A napi tej­adag viszont három deciliter. Húst min­den személy havi 12 finn márka érték­ben vásárolhat. A havi cukoradag 750 gramm. Kávéból 250 gramm (vagy 50 gramm tea) a fejadag. Szárított gyü­mölcs 250 gramm, burgonyaliszt 250 gramm, szappan és mosószer 125 és 259 gramm havonta. * Az egykori Jugoszláviában a rendes nyomtávú vasútvonalak hossza 10.160 kilométer volt, a keskenyvágányú va­sútvonalak hossza 2453 kilométer, a je­lenlegi vasúthálózat hossza rendes nyomtávon 1697 kilométer, keskeny nyomtávon 7­02 kilométer. A háború előtt a belgrádi állomásról naponta 80 vonat indult, ma csak 32. A vasúti köz­lekedés rendjét a német megszálló ha­tóságok közreműködésével sikerült helyreállítani. Német járőr orosz földön — mondotta Kovács Sándor prelátus­­apátplébámos Koháryszentlőr­incén — A Közlöny tudósítójától — Vasárnap délelőtt meglátogatta Kovács Sándor prelátus-apátplébá­­nos a koháryszentlőrinci egyház­­községet dr. Liszka Béla polgármes­ter, dr. Sándor József tiszti fő­ügyész, a rk. egyházközség főgond­noka és Kelő János algondnok tár­saságában. A prelátust és kíséretét a szentlőrinci templom előtt ünne­pélyesen fogadták a hívők, élükön Oláh Károly plébánossal és H. Kiss Istvánnal, a templomépítési bizott­ság elnökével. A hívőkkel zsúfolá­sig megtelt templomban Kovács Sándor prelátus szentbeszédet mon­dott: — A föld összeér az éggel — mondotta — aki a földet műveli, az keresse az eget is, mert másképpen elveszti a földet a lába alól. A ma­gyar földműves átmentette az ár­pádkori szerzetesek lelkületét, akik idejében szoktatták le a magyar né­pet a kalandozásról és rátették ke­züket az ekére.­­ A magyar szántóvető verej­téke belehull a barázdába és ott az élet fakad belőle. Krisztus ott jár a barázdák között és megáldja a szántóvetőt. A Krisztusba vetett hit, bizakodás teszi lehetővé, hogy a magyar szántóvető vállalja a nehéz munkát — az aratás reményében. A nagyhatású szentbeszéd köz­ben a prelátus-apátplébános a szó­székről bejelentette a hívőknek, hogy az egyházközség a plébános­lak részére egy házat vásárolt meg, amit majd a szentlőrincieknek kell átépíteniük. A szentbeszédet Oláh Károly plé­bános ünnepi miséje követte. A mi­se után a prelátus-plébános hivata­los látogatást tett a plébánián, a Katolikus Agrárifjak házában. A Kálóz- és Kalász-vezetők keresetlen szavakkal üdvözölték dr. Liszka Béla polgármestert és Kovács Sán­dor prelátus-apátplébánost, akik válaszukban további eredményes munkára buzdították a két egyesü­let vezetőségét. A hivatalos látogatás után a vá­rosi vendégek, valamint Oláh Ká­roly plébános, vitéz Búzás János tanító Czirkus Kovács István gaz­dálkodó és dr. Sándor József fő­gondnok magyaros vendégszeretőt élvezték. A Gazdasági Gőzmalom, 1 I Mindennemű I ■ nlmiát leMnényrt ! korlátlan mennyiségben vásárolunk és beraktározunk! 1 . S I Szeptemberben 2 del.-rel több pet­róleumot adnak ■ Kaptuk az alábbi hirdetményt: 2164—VII—1941. szám. HIRDETMÉNY a szeptember havi petróleum utal­­ványszelvények beváltása és az egy­szeri vásárlásra szóló engedélyek kiadása ügyében. Szeptember hóra kiszolgáltatható pet­róleum mennyiségét a következőként ál­lapítom meg: Pirosnyomású 3. és 4. számú szelvé­nyekre egyenként 7 deciliter, zöldnyomású 3. és 4. szelvényekre ösz­­szesen 7 deciliter. Azok a fogyasztók, akik egyszeri vá­sárlás alapján szerzik be szükségleteiket, szeptember havi vásárlási engedélyeiket a­ zeneiskolában kaphatják meg. Kecskemét, 1941 augusztus 30. A polgármester megbízásából:. Schíra tb. tanácsnok. oooooooooooooooooooooooooo Szigorú eljárást indí­tanak az aluljáró gyalogjárdáján kerék­pározók ellen Kinek kell söpretni az alul­­járóban a gyalogjárdát? — A Közlöny tudósítójától — Az utóbbi időben több panasz érke­zett arról, hogy a Szolnoki­ úti vasúti aluljáró gyalogjáró csarnokában ke­rékpárosok közlekednek, fiatal szágul­danak a járókelők között és gyakran­­durván letámadják azokat, akik szágul­dozásuk ellen tiltakoznak. Mint ismere­tes, a gyalogközlekedést szolgáló alag­­útban kerékpárosok nem közlekedhet­­nek, a rendőrség ellenőrzi az alagút­ forgalmát és az abba bekerékpározók ellen szigorú eljárást indít. Úgy látszik, vitás az a kérdés, kinek, a kötelessége sepretni a gyalogjáró- alagutat. Sokan panaszkodnak, hogy szinte kibírhatatlan bűzt terjeszt a na­pok óta felhalmozódott szemét, sár és nincs senki, aki azt az alagútból eltávo­­lítaná. A MÁV osztálymérn­öki hivatalától­ azt a felvilágosítást kaptuk, hogy az alagút karbantartása, illetve sepretése a város feladata. Új üzlet olcsó árai Nagykőrösi u. 44. -1 Hibátlan m. selyem kombiné.......................P 3‘84­­ hibátlan virágos m. se­lyem kombiné . . . P 3*98 hibátlan virágos m. se­lyem hálóing . . . P 778 hibátlan Lavábli sima színű hálóing . . . P 9‘52 ’ hibátlan Lavábli virá­gos hálóing . . . P 10‘65 hibátlan m. selyem harisnya . . . . P 148 hibátlan m. selyem ha­risnya vastag szálú P 1 '82 hibátlan m. selyem ha­risnya hajszál vékony P 277 hibátlan m. selyem ha­risnya tartós minőség P 2’80 divatos kötött blúz . . P 5'91 fiú kötötting hosszú útú 2 szám téli . . P 240 fiú szvetter cippes jó­minőségű 4-es . . . 5­52 tömő pamut 5 fill. 274­2 selyem fényű 12—16 fill. Uj ecetgyár III. Jókai utca 42. sz. alatt. Eladás nagyban és kicsinyben. Szives pártfogást kér. Tel.: 569. vitéz Varga László. *

Next