Kecskeméti Lapok, 1869. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1869-09-11 / 37. szám
marad tehát Pestvármegye népessége 438,868 lélekszám. Kecskemét sz. kir. város saját népessége részen ugyanazon összeírás szerint 40,112, időközben Pestvármegye beegyezésével a város törvényhatósági területéhez csatolt öt puszta népessége pedig, melyeken a város tart tanyaiskolákat, 1538 és így összesen, az 1857-ik évi országos népszámlálás szerint 41,651. A pestvármegyei iskolatanács 34 tagjának megválasztásához tehát a népességi arány alapja száraz számokban, és az egyedül irányt adható, többször említett népszámlálás szerint következő, úgymint Pestvármegye saját népessége : 397,117. Kecskemét sz. kir. városé . . 41,651. Összesen : 438,868. Ezen létszámból igaz arány szerint Pestvármegyére esik: 30 Milli = 30 §. Kecskemét városra pedig 3 jUssss = 3. És mi történt? Pestvármegye folyó évi april 14-kén s következő napjain tartott közgyűlésén maga megválasztja saját kebeléből a törvény által meghatározott egész legmagasb számot, azaz 34-et. Kecskemét város pedig a kebelbeli tanügyi bizottság javaslatára folyó évi május 31- én tartott közgyűlésén megválasztott 6-ot. Pest vármegye választása eredményét fölterjeszti a minisztériumhoz, s arról hírt hall Kecskemét is a „Pesti Napló“ f. é. ápril 16-án megjelent 86-ik számából, mert a választást szám és név szerint csak egyedül ez közölte; Kecskemét pedig saját választása eredményét a megválasztottak névjegyzékével együtt felterjeszti a minisztériumhoz és az ápril 1-én kelt miniszteri rendeletben foglalt utasításhoz képest, értesíti arról Pest megye közönségét. —* E választásról e lapok is megemlékeztek a folyó évi 25-ik számban. Időközben mélt. Szász Károly miniszteri osztálytanácsos ur kineveztetik Pestvármegyében ideiglenes tanfelügyelővé, folyó évi junius 23-ról kibocsátott körlevelével erről a községeket értesíti, a népiskolai oktatásra vonatkozó miniszteri utasítást megküldi s az iskolákról kimutatást kíván; — utóbb folyó évi September 2-ra a Pestvármegye tankerületi iskolatanács tagjait meghívja, de Kecskemétre sem a város közönségéhez, sem a megválasztott és feljelentett itteni iskolatanácsosokhoz meghívás nem érkezik. Pest megye f. é. aug. 22-én s következő napokon tartott közgyűlésen megemlékezik tévedéséről, beismeri azt, hogy nem kellett volna mind a 34 iskolatanácsost megválasztania, de mivel azt már helyre nem hozhatja, az iskolatanácsra bízza, hogy a tévedést saját kebelében egyenlítse ki. Kecskemét város pedig aug. 30-kan tartott közgyűléséből óvást intéz Szász Károly ideigl. tanfelügyelő úr ő méltóságához mellőztetése miatt, kinyilatkoztatván, hogy az összehívott iskolatanács, ha netalán oly határozatot vagy végzést hozna, mely reá is kiterjesztetni czéloztatnék, azt mint róla és nélküle hozottat, kötelező erejűnek el nem ismerheti. Mindez igy történt, — s szabad-e kérdeznünk: váljon helyesen történt ez igy? Már uraim, szó a mi szó, — de biz ez nem helyesen történt. Hibát követett el Pest vármegye , valamint hibát követett el Kecskemét város is; de hibáztak mások is: —e sok hiba gerjesztette fel bizonyosan újdondászunkat lapunk 35-dik számában, hol az „Újdonság és vegyes“ rovatban túlzó hévvel kikér a kerületi tanfelügyelő úr ellen. Hivatkozva miniszteri tanácsos és ideiglenes tanfelügyelő Szász Károly ur ő méltóságának folyó évi szept. 3-tól Kecskemét sz. kir. város közönségéhez intézett igen előzékeny válaszára, mely a szept. 6-án tartott közgyűlésben felolvastatott, s melyben a várost a közbejött félreértések kiegyenlítéséről biztosítja, — megnyugtatni kívánjuk egyszersmind kecskeméti polgártársainkat és tanügyünk barátait, hogy az elkövetett tévedések kiegyenlítését reménylhetjük. Annál szívesebben engedünk helyet lapunkban többször tisztelt kerületi tanfelügyelő úr hozzánk beküldött nyilatkozatának, mely alább következik. Pest, szeptember 3-án. Baráti szívesség közölte velem, épen az iskolatanács tegnap esti ülésének folyama alatt a „Kecskeméti Lapok“ 35. számát, melyben az „Újdonság és vegyes“ rovatban kérdés intéztetik hozzám , a pest megyei iskolatanácsba Kecskemét részéről választott tagok meg nem hívása miatt. — Sietek válaszolni. Pest megye közölte velem az iskolatanácsba maga részéről megválasztott tagok névsorát. Mivel számuk 34-re a törvény által megszabott summumra ment, azt kellett föltennem, hogy Pestmegye nem ismeri el Kecskemét városának azon sz. kir. városi jogát, melyet az isk. törvény 125. §. 3. pontja a törvénybe inarticulált szabad királyi városoknak ad, s azért választ maga 34 tagot. E jurisdictionalis illetékességi kérdésbe magamat Pest megye ellenében beavatni jogosultnak nem érezhettem, annyival kevésbbé, mert semmi tudomásom arról nem volt, hogy Kecskemét magát jogában megrövidítve érzi, s a megye eljárását sérelmesnek tartja. Kecskemét engem, mint tanfelügyelőt sem erről, sem az általa tett választásról nem értesített. A város közönségének ma, e percben vett leveléből értesülök, hogy erről a minisztériumhoz tett jelentést, de a minisztérium engem (valószínűleg tévedésből) erről nem értesített. Íme, így történt, hogy az iskolatanácsba Kecskemét küldötteit meg nem hívtam. Elismerem és sajnálom, hogy félreértés történt, de minden elfogulatlan el fogja ismerni azt is, hogy a félreértésnek és tévedésnek oka lehet a megye, mely minden helyet betöltött az iskolatanácsban, oka lehet Kecskemét város, mely a tanfelügyelőt, ki hivatala átvételekor a t. várost tiszteletteljesen megkereste, értesíteni érdemesnek nem tartá, vagy oka a minisztérium, mely Kecskemét jelentését velem nem közölte, — de én e dologban, a ma született báránynál ártatlanabb vagyok. S most már én is bátorkodom azon kérdést intézni az újdondász úrhoz, váljon nem lehetett volna-e kérdése végét kissé illedelmesebben formulázni, kivált oly lapban, melyről a szerkesztőség legjobban tudja, hogy sem előfizetői, sem tisztelet példányosai közé tartozni nincs szerencsém, s igy legfölebb esetleg, baráti szívességből olvashatván, könnyen megtörténhetett volna, hogy mit sem tudván megtámadtatásomról, igazolatlanul s egy rám száradt váddal maradtam volna a „Kecskeméti Lapok“ igen tisztelt közönsége előtt. Szász Károly: TÁRCZ A. Töredékjegyzetek az 1848 — 49-iki magyar hadsereg felső táborából. (Folytatás.) Guyon a magyar nyelvet igen töredezve beszélte csak, és tisztjeivel a kik németül tudtak, ezen a nyelven szeretett beszélni. Egyébiránt szolgálat idején túlszigorú volt tisztjeihez, talán azért, mivel a rögtönzés többnyire polgári állásból teremté a tiszteket a vezényletére bízott zászlóalj soraiba, úgy hogy szabadságharczaink kitörése kezdetén hadtanilag képzett tisztekkel nem igen rendelkezhetvén, a létezőkből — még a komolyabb harczok kitörése előtt — túlzott fegyelem s szakadatlan hadgyakorlati zaklatás által kívánt alkalmas tiszteket előállítani; azonban közembereit átalán véve, de kiválólag a kecskeméti századbelieket, mint egészséges harczias szellemű bátor magyarfajt kegyelte, velök leereszkedőleg bánt, gyakran enyelegve veregető vállaikat, s jól-roszul, mindegyre magyarnyelven értesité őket szeretete s legjobb hajlamai iránt. A támadásra is ez alkalommal a kecskeméti század volt általa kiszemelve, s ennélfogva a zászlóalj akként felállítva, hogy a homlokvonalat Manswörthtel szemben e század képezé. S igy mozgott a zászlóalj előre, mindaddig, mígnem a falu végén lőtt s fegyveres erővel jól megrakott valamiféle raktár ágyúink tüze által felgyujtatott és mig mi az ellenséges fegyverek lőtávoláig el nem jutottunk. Ekkor azonban Guyon parancsszava hangzott a zászlóalj derekától: — Der vierte Zug vorwerts ! — Negyedik szakasz előre! — kiáltám én is, mint a század akkori első alhadnagya, s az érintett szakasz vezénylő tisztje. A vezényszóra szakaszom katonás pontossággal vált ki a század soraiból, maga a század pedig Lestár Péter akkor még főhadnagy vezérlete alatt s Visztl József másod-alhadnagy közreműködése mellett, szoros kapcsolatban tört utánunk. Itt csorbát ejtenék az események részletein, ha föl nem említeném, hogy századunk akkori századosa H. K. hirtelen roszulléte miatt kényszerülve volt e nevezetes csatában részt nem vehetni , holott pedig egyedül egymaga volt a század tisztjei között, mint katonaviselt ember, katonai képzettséggel biró egyéniség. — Kun Kálmán akkor még főhadnagy, a rohamot intéző zászlóalj másik századánál teljesítő honfiúi kötelességét. — Utánam fiuk! — kiáltom tovább a kivált szakaszhoz : mutassuk meg ma, hogy a magyar hírnévnek becsületet tudunk szerezni! — Csak előre hadnagy úr, és mi tüzbe-vízbe egyiránt fogjuk követni! — kiáltanak csaknem egyhangon embereim. Harez tüzében a magyar katona — s ez már rég beismert tény — teljes bizalommal, páratlan hűséggel és tántoríthatatlan ragaszkodással viseltetik bátor tisztjei iránt, ép úgy, mint a gyávától utálattal és megvetéssel fordul el. Az ellenséges puskagolyók a legjobb positiókból ekkor már közénk szolgáltak: három emberem csakhamar felbukott. A rohamot a falu ellen megkezdők s szakaszom élén jól esett észlelnem, hogy embereim — mintha ég tudja, hány véres csatákban járták volna már azelőtt a haláltánczot — a legszabatosabb rendben s nagy elszántsággal törnek előre. Csakhamar a század többi szakaszai is, bátor tisztjeik vezetése alatt, szuronyszegezve, egyetlen lövés nélkül nyomultak előre ellenállhatlanul. A közép utczára beérve, az ellenség által jó eleve alkotott torlaszok védve alatt, élénk puskalövéssel fogadtatott a csapat, de nem döbbent meg és nem csüggedett. A Kecskemét által Pesten dobosul betanított „kis dobos,“ — igy nevezgetett Guyon, kinek kedvencze volt, — a 15 éves fiú, névszerint Kolozsi Lajos, egyre pergető a doboz rohamra, mitsem törődvén a golyózá porraly mély utczahosszat szóratott a rohanó seregre. Csaknem falu közepéig hatoltunk már, midőn a bal vállon keresztbefont s vastagon béllelt gallérköpenyemet mellközepén egy puskagolyó jelentékeny erővel találta; de az anyag ruganyosságánál fogva e golyó veszélyt nem hozva lábaimhoz esett. — Ez is nekem volt szánva, mondám, s a földről a golyót felkapva, zsebembe vettem. — Utánam fiuk! — kiáltám ismét; de a további rohanás messze már nem tarthatott, mert alig 50 lépést futva előre, egy jobban irányzott golyó, a balrafelöltő legfelső érczgombját a gége táján jobb felöl cseszve, a jobboldali válkulcscsontba fúródott, s azt kegyetlenül összeroncsolta. A jobb kar lehanyatlott, a kard kihullott kezemből, és én tántorogva hagyom el a csatatért. Gyakran megtörténik az életben, hogy egynémely furfangos ember mások veszedelmét is saját előnyére tudja kiaknázni. A falu végén ekkor czammogott a rohanó sereg után egy, a középkort már elért kopasz fejű szabólegényből lett altiszt, aki látván a düledékeny hadnagy közeledtét, s gyanítva a bajt, örömmel fogott karon s vezetett a kiindulási ponton állomásozott orvosokhoz. Örült a kópé, hogy a keresztyéni kötelesség teljesítése által föloldhatja becses személyét a puskaporszag kényszerű élvezésétől. A csatatéren működött tábori orvosok ekkor még nem voltak annyira elfoglalva, hogy a sebet azonnal szemle alá venni akadályozva lettek volna. A kutasz csakhamar meggyőző Aesculáp fiait, hogy a golyó, habár nem minden nehéség nélkül is, a sebből eltávolítható. A műtét, puskaropogás és ágyúdörgések egeket verő moraja alatt, haladéktalanul meg is kezdetett, s a golyó rövid idő alatt kezeimhez adatott. Míg a támadó század mind előre nyomult — hallám később — azalatt Jausz József százados (később őrnagy) a jobb szárnyon, a Duna felőli oldalon hatolt fölfelé vitéz századával, Guyon pedig a zászlóalj többi századaival személyes vezetése alatt a falu mentén haladt szintén fölfelé, s egy oldal utczán az ellenségre törve, azt állásából kemény harcz után kimozditá, s most már egyesült erővel a faluból is csakhamar kiszorítá. Ezután győzelemről győzelemre vezeté hős csapatát, mely közben kardfogantyúját cseszve, kardbojtját sodra el, majd ismét lova lábszárát sebesité meg egyegy puskagolyó; de a vitéz parancsnok más lóra kapott, s hevében már Schwechat vonalát is túlszárnyalva, anynyira felnyomult, hogy a midőn a visszavonulási parancs hozzá megérkezett, alig volt képes a hátráló ma