Kecskeméti Lapok, 1869. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1869-09-11 / 37. szám

marad tehát Pestvármegye népessége 438,868 lélekszám. Kecskemét sz. kir. város saját népessége ré­­szen ugyanazon összeírás szerint 40,112, idő­közben Pestvármegye beegyezésével a város törvényhatósági területéhez csatolt öt puszta né­pessége pedig, melyeken a város tart tanyais­kolákat, 1538 és így összesen, az 1857-ik évi országos népszámlálás szerint 41,651. A pestvármegyei iskolatanács 34 tagjának megválasztásához tehát a népességi arány alapja száraz számokban, és az egyedül irányt adható, többször említett népszámlálás szerint követ­kező, úgymint Pestvármegye saját népessége : 397,117. Kecskemét sz. kir. városé . . 41,651. Összesen : 438,868. Ezen létszámból igaz arány szerint Pestvár­megyére esik: 30 Milli = 30 §. Kecskemét városra pedig 3 jUssss = 3­­. És mi történt? Pestvármegye folyó évi april 14-kén s kö­vetkező napjain tartott közgyűlésén maga meg­választja saját kebeléből a törvény által megha­tározott egész legmagasb számot, azaz 34-et. Kecskemét város pedig a kebelbeli tanügyi bizottság javaslatára folyó évi május 31- én tar­tott közgyűlésén megválasztott 6-ot. Pest vármegye választása eredményét fölter­jeszti a minisztériumhoz, s arról hírt hall Kecs­kemét is a „Pesti Napló“ f. é. ápril 16-án meg­jelent 86-ik számából,­­ mert a választást szám és név szerint csak egyedül ez közölte; Kecskemét pedig saját választása eredményét a megválasztottak névjegyzékével együtt felter­jeszti a minisztériumhoz és az ápril 1-én kelt miniszteri rendeletben foglalt utasításhoz képest, értesíti arról Pest megye közönségét. —* E vá­lasztásról e lapok is megemlékeztek a folyó évi 25-ik számban. Időközben mélt. Szász Károly miniszteri osz­tálytanácsos ur kineveztetik Pestvármegyében ideiglenes tanfelügyelővé, folyó évi junius 23-ról kibocsátott körlevelével erről a községeket értesíti, a népiskolai oktatásra vonatkozó mi­niszteri utasítást megküldi s az iskolákról ki­mutatást kíván; — utóbb folyó évi September 2-ra a Pestvármegye tankerületi iskolatanács tagjait meghívja,­­ de Kecskemétre sem a vá­ros közönségéhez, sem a megválasztott és felje­lentett itteni iskolatanácsosokhoz meghívás nem érkezik. Pest megye f. é. aug. 22-én s következő na­pokon tartott közgyűlésen megemlékezik tévedé­séről, beismeri azt, hogy nem kellett volna mind a 34 iskolatanácsost megválasztania, de mivel azt már helyre nem hozhatja, az iskola­­tanácsra bízza, hogy a tévedést saját kebelében egyenlítse ki. Kecskemét város pedig aug. 30-kan tartott közgyűléséből óvást intéz Szász Károly ideigl. tanfelügyelő úr ő méltóságához mellőztetése miatt, kinyilatkoztatván, hogy az összehívott iskolatanács, ha netalán oly határozatot vagy végzést hozna, mely reá is kiterjesztetni czé­­loztatnék, azt mint róla és nélküle hozottat, kö­telező erejűnek el nem ismerheti. Mindez igy történt, — s szabad-e kérdez­nünk: váljon helyesen történt ez igy? Már uraim, szó a mi szó, — de biz ez nem helyesen történt. Hibát követett el Pest várme­gye , valamint hibát követett el Kecskemét vá­ros is; de hibáztak mások is: —­e sok hiba gerjesztette fel bizonyosan újdondászunkat la­punk 35-dik számában, hol az „Újdonság és vegyes“ rovatban túlzó hévvel kikér a kerületi tanfelügyelő úr ellen. Hivatkozva miniszteri tanácsos és ideiglenes tanfelügyelő Szász Károly ur ő méltóságának folyó évi szept. 3-tól Kecskemét sz. kir. város közönségéhez intézett igen előzékeny válaszára, mely a szept. 6-án tartott közgyűlésben felol­vastatott, s melyben a várost a közbejött félre­értések kiegyenlítéséről biztosítja, — megnyug­tatni kívánjuk egyszersmind kecskeméti polgár­társainkat és tanügyünk barátait, hogy az elkö­vetett tévedések kiegyenlítését reménylhetjük. Annál szívesebben engedünk helyet lapunk­ban többször tisztelt kerületi tanfelügyelő úr hozzánk beküldött nyilatkozatának, mely alább következik. Pest, szeptember 3-án. Baráti szívesség közölte velem, épen az is­kolatanács tegnap esti ülésének folyama alatt a „Kecskeméti Lapok“ 35. számát, melyben az „Új­donság és vegyes“ rovatban kérdés intéztetik hoz­zám , a pest megyei iskolatanácsba Kecskemét ré­széről választott tagok meg nem hívása miatt. — Sietek válaszolni. Pest megye közölte velem az iskolatanácsba maga részéről megválasztott tagok névsorát. Mi­vel számuk 34-re a törvény által megszabott sum­­mumra ment, azt kellett föltennem, hogy Pest­megye nem ismeri el Kecskemét városának azon sz. kir. városi jogát, melyet az isk. törvény 125. §. 3. pontja a törvénybe inarticulált szabad kirá­lyi városoknak ad, s azért választ maga 34 tagot. E jurisdictionalis illetékességi kérdésbe magamat Pest megye ellenében beavatni jogosultnak nem érezhettem, annyival kevésbbé, mert semmi tu­domásom arról nem volt, hogy Kecskemét magát jogában megrövidítve érzi, s a megye eljárását sérelmesnek tartja. Kecskemét engem, mint tan­­felügyelőt sem erről, sem az általa tett válasz­tásról nem értesített. A város közönségének ma, e perc­ben vett leveléből értesülök, hogy er­ről a minisztériumhoz tett jelentést, de a mi­nisztérium engem (valószínűleg tévedésből) erről nem értesített. Íme, így történt, hogy az iskolatanácsba Kecskemét küldötteit meg nem hívtam. Elismerem és sajnálom, hogy félreértés történt, de minden elfogulatlan el fogja ismerni azt is, hogy a félre­értésnek és tévedésnek oka lehet a megye, mely minden helyet betöltött az iskolatanácsban, oka lehet Kecskemét város, mely a tanfelügyelőt, ki hivatala átvételekor a t. várost tiszteletteljesen megkereste, értesíteni érdemesnek nem tartá, vagy oka a minisztérium, mely Kecskemét jelentését velem nem közölte, — de én e dologban, a ma született báránynál ártatlanabb vagyok. S most már én is bátorkodom azon kérdést intézni az újdondász úrhoz, váljon nem lehetett volna-e kérdése végét kissé illedelmesebben for­­mulázni, kivált oly lapban, melyről a szerkesztő­ség legjobban tudja, hogy sem előfizetői, sem tisz­telet példányosai közé tartozni nincs szerencsém, s igy legfölebb esetleg, baráti szívességből olvas­hatván, könnyen megtörténhetett volna, hogy mit sem tudván megtámadtatásomról, igazolatlanul s egy rám száradt váddal maradtam volna a „Kecs­keméti Lapok“ igen tisztelt közönsége előtt. Szász Károly: T­Á­R­C­Z A. Töredékjegyzetek az 1848 — 49-iki magyar hadsereg felső táborából. (Folytatás.) Guyon a magyar nyelvet igen töredezve beszélte csak, és tisztjeivel a kik németül tudtak, ezen a nyel­ven szeretett beszélni. Egyébiránt szolgálat idején túl­­szigorú volt tisztjeihez, talán azért, mivel a rögtönzés többnyire polgári állásból teremté a tiszteket a vezény­letére bízott zászlóalj soraiba, úgy hogy szabadsághar­­czaink kitörése kezdetén hadtanilag képzett tisztekkel nem igen rendelkezhetvén, a létezőkből — még a ko­molyabb harczok kitörése előtt — túlzott fegyelem s szakadatlan hadgyakorlati zaklatás által kívánt alkalmas tiszteket előállítani; azonban közembereit átalán véve, de kiválólag a kecskeméti századbelieket, mint egészsé­ges harczias szellemű bátor magyarfajt kegyelte, velök leereszkedőleg bánt, gyakran enyelegve veregető vállai­­kat, s jól-roszul, mindegyre magyarnyelven értesité őket szeretete s legjobb hajlamai iránt. A támadásra is ez alkalommal a kecskeméti század volt általa kiszemelve, s ennélfogva a zászlóalj akként felállítva, hogy a homlokvonalat Manswörthtel szemben e század képezé. S igy mozgott a zászlóalj előre, mindaddig, míg­nem a falu végén­­ lőtt s fegyveres erővel jól megrakott valamiféle raktár ágyúink tüze által felgyujtatott és mig mi az ellenséges fegyverek lőtávoláig el nem jutottunk. Ekkor azonban Guyon parancsszava hangzott a zászlóalj derekától: — Der vierte Zug vorwerts ! — Negyedik szakasz előre! — kiáltám én is, mint a század akkori első alhadnagya, s az érintett szakasz vezénylő tisztje. A vezényszóra szakaszom katonás pon­tossággal vált ki a század soraiból, maga a század pe­dig Lestár Péter akkor még főhadnagy vezérlete alatt s Visztl József másod-alhadnagy közreműködése mellett, szoros kapcsolatban tört utánunk. Itt csorbát ejtenék az események részletein, ha föl nem említeném, hogy szá­zadunk akkori századosa H. K. hirtelen roszulléte miatt kényszerülve volt e nevezetes csatában részt nem vehet­ni , holott pedig egyedül egymaga volt a század tisztjei között, mint katonaviselt ember, katonai képzettséggel biró egyéniség. — Kun Kálmán akkor még főhadnagy, a rohamot intéző zászlóalj másik századánál teljesítő honfiúi kötelességét. — Utánam fiuk! — kiáltom tovább a kivált sza­kaszhoz : mutassuk meg ma, hogy a magyar hírnévnek becsületet tudunk szerezni! — Csak előre hadnagy úr, és mi tüzbe-vízbe egy­­iránt fogjuk követni! — kiáltanak csaknem egyhangon embereim. Harez tüzében a magyar katona — s ez már rég beismert tény — teljes bizalommal, páratlan hűséggel és tántoríthatatlan ragaszkodással viseltetik bátor tisztjei iránt, ép úgy, mint a gyávától utálattal és megvetéssel fordul el. Az ellenséges puskagolyók a legjobb positiókból ekkor már közénk szolgáltak: három emberem csakha­mar felbukott. A rohamot a falu ellen megkezdők s szakaszo­m élén jól esett észlelnem, hogy embereim — mintha ég tudja, hány véres csatákban járták volna már azelőtt a haláltánczot — a legszabatosabb rendben s nagy elszánt­sággal törnek előre. Csakhamar a század többi szakaszai is, bátor tiszt­jeik vezetése alatt, szuronyszegezve, egyetlen lövés nélkül nyomultak előre ellenállhatlanul. A közép utczára beérve, az ellenség által jó eleve alkotott torlaszok védve alatt, élénk puskalövéssel fo­gadtatott a csapat, de nem döbbent meg és nem csügge­dett. A Kecskemét által Pesten dobosul betanított „kis dobos,“ — igy nevezgete­tt Guyon, kinek kedvencze volt, — a 15 éves fiú, névszerint Kolozsi Lajos, egyre pergető a doboz rohamra, mitsem törődvén a golyózá porraly mély utczahosszat szóratott a rohanó seregre. Csaknem falu közepéig hatoltunk már, midőn a bal vállon keresztbefont s vastagon béllelt gallérköpenyemet mellközepén egy puskagolyó jelentékeny erővel találta; de az anyag ruganyosságánál fogva e golyó veszélyt nem hozva lábaimhoz esett. — Ez is nekem volt szánva, mondám, s a földről a golyót felkapva, zsebembe vettem. — Utánam fiuk! — kiáltám ismét; de a további rohanás messze már nem tarthatott, mert alig 50 lépést futva előre, egy jobban irányzott golyó, a balrafelöltő legfelső érczgombját a gége táján jobb felöl cseszve, a jobboldali válkulcscsontba fúródott, s azt kegyetlenül összeroncsolta. A jobb kar lehanyatlott, a kard kihullott ke­zemből, és én tántorogva hagyom el a csatatért. Gyakran megtörténik az életben, hogy egynémely furfangos ember mások veszedelmét is saját előnyére tudja kiaknázni. A falu végén ekkor czammogott a ro­hanó sereg után egy, a középkort már elért kopasz fejű szabólegényből lett altiszt, a­ki látván a düledékeny hadnagy közeledtét, s gyanítva a bajt, örömmel fogott karon s vezetett a kiindulási ponton állomásozott orvo­sokhoz. Örült a kópé, hogy a keresztyéni kötelesség teljesítése által föloldhatja becses személyét a puskapor­szag kényszerű élvezésétől. A csatatéren működött tábori orvosok ekkor még nem voltak annyira elfoglalva, hogy a sebet azonnal szemle alá venni akadályozva lettek volna. A kutasz csakhamar meggyőző Aesculáp fiait, hogy a golyó, ha­bár nem minden nehéség nélkül is, a sebből eltávolít­ható. A műtét, puskaropogás és ágyúdörgések egeket verő moraja alatt, haladéktalanul meg is kezdetett, s a golyó rövid idő alatt kezeimhez adatott. Míg a támadó század mind előre nyomult — hal­­lám később — azalatt Jausz József százados (később őr­nagy) a jobb szárnyon, a Duna felőli oldalon hatolt föl­felé vitéz századával, Guyon pedig a zászlóalj többi századaival személyes vezetése alatt a falu mentén ha­ladt szintén fölfelé, s egy oldal utczán az ellenségre törve, azt állásából kemény harcz után kimozditá, s most már egyesült erővel a faluból is csakhamar ki­­szorítá. Ezután győzelemről győzelemre vezeté hős csapa­tát, mely közben kardfogantyúját cseszve, kardbojtját sodra el, majd ismét lova lábszárát sebesité meg egy­­egy puskagolyó; de a vitéz parancsnok más lóra kapott, s hevében már Schwechat vonalát is túlszárnyalva, any­­nyira felnyomult, hogy a midőn a visszavonulási pa­rancs hozzá megérkezett, alig volt képes a hátráló ma­

Next