Kecskeméti Lapok, 1869. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1869-10-09 / 41. szám

ben szinte jóformán kiszárad, és mégis valódi kis paradicsomot teremtett a palicsi tó mellé, és most a haza minden részeiből látogatják a szabadkai fürdőt. De legyen, hogy a mi Széktónkból készí­tendő fürdőt soha egy idegen vendég sem fogja meglátogatni,­­ de itt van városunk 50,000 lakosa, talán csak megérdemel egy fürdőt. Vagy tán valami óriási költségbe kerülne, dehogy, csak akarni kell, nagyon kevésből és könnyen igen jó és csinos fürdőt lehet a mi Széktónkból előteremteni. És a mostani száraz év erre igen alkalmas lenne, mert mind magát a Széktót megkotrani, mind a szükséges ásatásokat igen könnyen le­hetne most megejteni. Csak meg kell kezdeni, nem kell tőle visz­­szariadni. Nevezzen ki és bízzon meg egy küldöttséget e tárgyban a közgyűlés, és az majd a módoza­tokról is fog tanácskozni, csak fel kell karolni, csak meg kell kezdeni. Tehát minél előbb az arra alkalmas Széktó­ból csináltassunk egy díszes közfürdőt. T­Á R C­Z A: Hervadt virág, piros rózsa. Hervadt virág, piros rózsa, Nem illetek ti egymáshoz, Épen mint a szőke leány Fekete szemű barnához . . . Hervadt virág — bús emlékem, Jobb lesz téged széjjeltépnem. Ábrándokban éltem akkor, Hogy föltűzte kebelemre; S csalfa nőt istennek vélvén, F­ölgyuladtam szerelemre,­­ ott csókoltam e virágot, Ahol ő és más sem látott... Csalfa lánytól minek emlék ? Menj az őszi széllel messze, Hogy a szem, bármint figyelje, Még nyomodat se lelhesse!------­Jer elő, te, piros rózsa, Uj szerelmem uj bimbója. Itt hordozlak kebelemen, — Nem csalja az, aki ápolt, Sőt maga is, az a kis lány, Ő maga is rózsaszál volt . . . S mint e rózsa piros kelyhe, Szerelemre nyitott keble. Szive érzelem-világát Nekem adá örökségül, Az eskü helyett megcsókolt, S regélt édes szerelméről . . . — Hogyha igyen beszélhetnék! Istenem­beli boldog lennék! Pásztor Ferenc?.. A Kecskemét, October 8. A „Tiszavidéki Újság“ 2-dik számában Kecs­kemétről „M. F. kecskeméti polgár“ aláírással e sorok jelentek meg. ..Hogy mennyit támogatja a kecskeméti jobboldali intelligencia a kormányt, fényesen igazolja a jelenlegi sorozás eredménye. A jobboldali cor­pheusok gyermekei közül bár ele­gen vannak, de egy sem lett honvéd. Minden kö­vet megmozdítottak, csakhogy gyermekeiket ki­menthessék, kijátszhassák a törvényt, mely mellett egyébként annyira kardoskodnak sót.“ A fentebbi sorokból egyetlen szó sincs igaz, a legvastagabb részakaratu hazugság, valóságos baloldali igazságszeretetet tanúsít a fentebbi czik­­kecske. — Több igazságot, több lelkiismeretessé­get kedves M. F. ur. A kecskeméti jobboldali intelligentia és cori­pheusok gyermekei közül egyetlen tartozott a so­rozat alá K. I., ki csakugyan isten és emberek előtt untauglich a katonai szolgálatra, — tehát nem kellett semmi követ sem megmozdítani, hogy fiaikat megmenthessék. Hanem a baloldali cori­pheusok fiai közül ugyancsak sok esett volna a sorozás alá, ha minden követ meg nem mozdíta­nak; már maga a sorozó bizottság polgári tagjai is nem ugyan tövéről, hanem nagyon is széléről vágott baloldaliak voltak, és így nem nagyon se­gédkeztek volna a jobboldaliak fiai megmentésé­ben, de annál inkább a baloldaliakéban, mit mégis tettek, mely eljárást e lapok is megrónak, sőt a közgyűlésben is éppen a jobboldali cor­pheusok részéről rászólólag volt felemlítve. Valóban csodálkoznánk, miként lehet ily dol­got, mely alapjából valótlan ennyire elferdíteni, ha már a baloldal részéről meg nem szoktuk vol­na az ilyeneket. De mégis tág lelkiismeret kell ahhoz, a dol­gokat ily rész akaratúlag elferdíteni. Egy kecskeméti jobboldali polgár. Kecskeméti népszínház. Csütörtökön október 7-kén adatott „Bánk bán“ városunk szülötte Katona Józsefnek nagyszabású, a magyar színirodalom legnagyobb, legjobb tra­­goediája. Nem mentünk valami túlságos nagy re­ményekkel a színházba, sőt kételyünket is kife­jeztük a fölött, hogy a darab aligha fog sikerülni, és így kár volt azt épen nálunk előadni, hol né­pünknek volt alkalma már a nemzeti színház vi­rágjában levő legnagyobb művészeitől láthatni, — nem vártunk tehát fényes eredményt, mert jól tudjuk, hogy e nagyszerű darab minden személye művészt kíván , vidéki társulatoknál pedig azokat ne vagy csak igen ritkán keressük,­­ de mégis e kevés várakozásunkban is csalódtunk, mert miu­tán végig néztük újra ismételjük, kár volt az igaz­gatónak ezen darabot előadatni, kár volt magát a darabot így lesilányítani a szép számú közön­ség előtt. Szárny próbálgatása volt az a röpülni nem tudóknak , és így a szereplők nagy része csak a földön csuszkált és bukdácsolt, Bánk bán nagy­szerű alakjaiból mindennapi kis embereket csi­náltak. Mindenekelőtt a tegnapi darab tanúságot tett a ruhatár szegénységéről, uram isten minő jelme­zekben jelentek meg a magyar nagyok, vagy hű­ségből öltöztek igy, hogy annál inkább igazolják a meraniak zsarnokságát, midőn még a gazdagok is kénytelenek voltak ily kopott ruhákban járni?! Lénárdné (Gedrudban) jó perlekedő és hara­gos asszony volt, de nem volt játékában a legki­sebb fölséges, egy csepp királyi sem , ajkain örö­kösen ülő gúny nem pótolja a méltóságot, d­e szerep nem neki való. Kovács (Bánk) igyekezett, de e szerep erejét felülmúlja, az ő játékából is hiányzott Magyaror­szág nagy ura, az összeesküvők közti jelenete a leggyöngébb volt, és Bánk tépelődései nem sike­rültek , a 4-ik felvonásban azonban ha tüzét kissé mérsékli, elég jó volt. Azonban még saját labában is miért lógyott a nyakából a nem Bánkra, hanem egy czigány bőgyősre illő palást. Kovácsné (Melindát) adta, s ez idő alatt oda kívül esett, azt hiszem, Katona kényezett e szerep ily tönkre tevése, ily kiparódiázása miatt, ha a a közönséget elüldözni nem akarják, ne ad­janak Kovácsnénak drámai szerepet. Operette és népszínművekben van az ő helye. Szelest (Petur) meg kell dicsérnünk, és meg­­rónnunk, néhol kopott ruhája daczára is a nyug­talan vas jellemű­ Peturt láttuk és gyönyörködtünk játékában, de a szenvedélyesebb, indulatosabb he­lyeken túlságos kiabálása miatt érthetetlenek let­tek szavai, ha számba veszi hang­orgánumát és kissé mérsékli azt, jobban sikerült játéka, így is voltak igen sikerült jelenetei, különösen a büszke urnák a Bánk előtti letérdeplése, — csak egy kis szorgalom, ön tud ha akar, néha-néha szépen is játszani. Gárdonyi (Biberach) minden mozdulatán, min­den szaván meglátszott a tanulmány, a ravasz ka­landort szépen és hibátlanul adta. Balogh (Tiborcz) szinte dicséretet érdemel, szépen, tisztán és érzéssel szavalta vagy pana­szolta el a magyar szenvedéseit. Szilágyi Berta (Izidora) mint tőle telhetett nem rontott, nem javított. Ferenczi (Otto) gyáva, nyomorult alakját, még nevetséges és szánalomra méltóvá is tette, a néző roszul érezte magát őtet e szerepben vergődni látva. Bár egyes szereplők igyekeztek is szerepeik­nek megfelelni, egészben a darab mégis elesett. Az igazgatóságtól kérdezzük, vár-e még társula­tához a női szerepekre tagokat és akar egy férfi szerelmest hozni, mert így nem tudjuk a mostani női erőkkel és a mostani borzasztó szerelmeseivel hogy fogja magát fentartani. Porcló. Katonatisztes kisasszony. Elbeszélés. Irta: Tasi M. (Folytatás.) IV. A viszontlátás. — Henriette ?! Oh, mondja ön , csakugyan Hen­riettének nevezik ?! . . Szent név, drága név! . . . — De mi lelte önt, uram ?! Remeg, reszket egy név hallatára! Igen is, Henriette! s van abban valami különös ? — Nincs uram, nincs, de — — Pszt­ neszt hallok, hangokat, ismerős hango­kat hallok! Most Virt Simon Ferencz, vagyis Vércse Feri az ablakhoz rohant, sebesen felrántotta annak egyik szár­nyát s sólyom szemeivel a sötétbe kémlelt, majd hirte­len megfordult s­aját ajkára téve, súgva ejté ki e sza­vakat : —Hallja! Ez Pepi hangja! Remény, szabadulás, örvendjen ön! De az exkapitányra semmi hatással sem valának e biztató szavak, nagyot sóhajtva leült, vagyis inkább le­rogyott pricscsére egy nevet sóhajtva: Henriette! Vércse Feri pedig keveset törődve fogolytársa sóhajaival, az ablakhoz lapult, erősen ügyelve a történendőkre. — Most a falhoz közeledik Pepi, hóna alól valamit vesz elő, kibontja, vigyázz ez kötél lajtorja lesz! beszélt magához a bandita. Valóban az ablak alatt álló egyén egy sötét csoma­got hajít fölfelé, melyet Vércse Feri ügyesen elkapván, visszahúzódott az ablaktól; de azért egy lépést sem tá­vozott el attól, hanem folyvást ott hallgatódzott. E pillanatban hallatszott a földszinről: „Neked adom mind, mit összeszedtél, úgy is tudom, nálunk köl­töd el! De most siess őrhelyedre, magadat tennéd ki a veszélynek, ha véletlenül így lepne meg az őrjárat. Én is távozom, szükség van reám.“ Ez utóbbi szavak már a távolban vesztek el.­­• Oh angyali Pepi, isteni Pepi! Te jó hű barát. Itt vagy tehát szabadulás eszköze; áldott legyen az a kéz, mely szálanként eresztett, vagy a mely kötélbe vert össze! Fel fel pajtás, ezerszer bocsánat, kapitány úr! Fel-fel, itt a szabadulás órája! De mi ez? Ön hall­gat sötéten s nem örvend az örvendezőkkel ? Egy barát­ságos szava sincs most ez elhatározó pillanatban, mikor mindketten megszabadulhatunk?! Szóljon, beszéljen, kérem! — Nincs. — Mit? Ön tán nem használja fel e kínálkozó alkalmat? — Nem. — Hogyan, ön itt akar maradni ?! — Itt. — Itt e büzhödt légy szobában, e pricscsen, ege­rek, patkányok, pókok társaságában, ellenségei kezei közt, kik gyönyört találnak önnek kínzásában ?! — Itt maradok egerek, patkányok, pókok társa­ságában , ellenségeim kezei közt. — S miért, ha szabad kérdenem? — Mert a szökés ellenkezik katonai becsületemmel: azért, ha bele­halok is, már én csak kitöltöm fogságo­mat .. De mit is keresnék én az életben; oly sötét van kinn !..! — Oh, ál-erény, ál-bölcsészet, mely gyönyört lel az önkínzásban! Kapitány úr, oh jöjjön csak s élvezze az ablakon betóduló friss­séget; kérem, nézze a felhők közül elö-elő tünedező csillag fényt; jöjjön, gyönyör­ködjék az éj költészetében! Mily üde lég, mily ragyogó pompa! és ön mégis itt akar marani?! Ni, ez éji kóbor­madár mily merészen szeli át a léget s oda röpül, a ho­vá ösztöne vezérli, és ön mégis itt marad senyvedő rabnak? _ — Áll határozatom: Menjen, mentse meg magát, én itt maradok. — Kapitány úr, ön szabadságért küzdött, mégis rab akar lenni; gondolja meg, húsz év és a haza hasz­nát veheti meg. — Meggondoltam. — De nem érdemli e büntetést, mert ön bajnok, vitéz, hős volt; ön hazája szabadságáért küzdött, miért küzdeni polgári erény?! — Tudom. Újdonság és vegyes. —­ Király ő felsége neve napján október 4-kén a kath­. anyatemplomban ünnepélyes isteni tisztelet tartatott, — jelen voltak az itten szállá­soló katonaság és a városi tisztviselői kar. — Az országgyűlés folyó hó 1o-kára ösz­­sz­ehivatott. — Időjárásunk kedd óta hűvös és szeles, mely a felszáradt port szüntelen a levegőben ka­varva , csapkodja szemeink közé, a mi nem va­lami kellemes mulatság. — Szüretünk a múlt héten megkezdetvén, e héten be is végeztetett, minden nagyobb zaj és vigság nélkül, de van is okunk rá, mert közép­terméshez mérve is csak negyedrész termésünk lett. — A kecskeméti magyar kir. adóhivatal a budai magyar kir. pénzügyigazgatósággal még most is németül levelez hivatalosan. — Nem va­gyunk valami nagy mokrák, de erre mégis azt mondjuk, hogy vagy tanuljanak meg az illetők magyarul, vagy isten hírével tessék más boldogabb

Next